M
|
egfigyelhetjük
Igénkben, hogy Jób mennyire nem hagyja magát befolyásolni (Jób 16,1-15). Nem
keresi a könnyebb megoldásokat nyugalma érdekében, hanem mer ellent mondani,
mer a maga útján haladni. Nem sodródik mások véleménye szerint, hanem igyekszik
megtalálni a feleletet kérdéseire. A barátai erőltetik a maguk elgondolását, ám
Jób nem fogadja el, amit mondanak. Jó látni, hogy lehet nemet mondani, nem
kötelező mások véleményéhez igazodni, hanem szabad nekünk meggyőződni a
valóságról. Nem kell másodkézből venni az Istenről szóló információkat, hanem
kereshetjük Őt személyesen. De keressük-e? Sokan megelégszenek azzal, amit
másoktól hallanak, pedig mások véleménye, vagy bizonyságtétele csak azt
szolgálja, hogy mi is elinduljunk keresni.
Elmondja ez a szenvedő, hogy ő nem embereknek panaszkodik, hanem Isten
előtt önti ki a szívét. Jó, hogy meglátja, lehet Hozzá fordulni. Életünk
mélységeiben, a keserűség, az elhagyatottság idején is kereshetjük Őt. Ő soha
nem hagy magunkra, várja, hogy megszólítsuk és feltárjuk szívünket. A sátán
akar elcsüggeszteni, ő sugallja, hogy nem érdemes Istenhez fordulni, és ő
irányítja figyelmünket az emberi megoldások felé. Azonban az emberi segítség
mit sem ér. Az élet nagy kérdéseire nem találtuk meg a válaszokat, és ha
szeretnénk jó választ, békességet, reménységet Isten kijelentéséhez kell
fordulnunk. Csakis az Igét olvasva jutunk békességre, és kapja meg lényünk, azt
amire vágyik, amit eddig máshol kerestünk.
Felismeri Jób, hogy a hirtelen jött tragédia, nem mindig a bűnösség
bizonyítéka, hiszen sok Istennel nem törődő ember jól él. Sikerülnek a tervei,
gyarapszik a vagyona, elkerülik a betegségek, rendben van a családi élete, és öregkorban
hal meg. Felteszi ő is a kérdést: Mi ennek az oka? Az Igét olvasva meg kell
látnunk, hogy az Úr időt ad, azt akarja, hogy a leggonoszabb is megtérjen és
éljen. Időt ad a megtérésre, az újrakezdésre. Mert az a legfontosabb hogyan
lépjük át az örökkévalóság kapuját, ami bármely pillanatban megtörténhet. Mai
világunkban, bármikor eljöhet földi életünk utolsó pillanata. De hogyan ér ez?
Felkészülve? Úgy, hogy tudom, honnan jöttem és hová megyek? Tudom miért élek?
Az élet legfontosabb eseményét átéltem már? Leborultam Teremtőm és Megváltóm
előtt? Mert az a legfontosabb, hogy átéljem az Úr kegyelmét, meglássam, valóban
értem lett emberré Jézus és helyettem halt meg a kereszten. Azért, hogy örökké
élhessek Vele. Éljünk még ma a kegyelmi
idő lehetőségével, mert nem tudjuk meddig is tart.
Végére értünk ennek a nagy ívű, mély tartalmú levélnek (Rm 16,21-27).
Mélyült-e a hitünk, előbbre jutottunk-e? Főleg maradt-e bennünk valami a
tizenhat fejezet elolvasása után? Jó ezt megvizsgálni, és még újra végig
gondolhatjuk az eddigieket. Mire emlékszünk, mi épült a szívünkbe? Van-e olyan
vers, amely megszólított és még most is tudjuk, most is sokat jelent a
számunkra?
A levél végén egy pillanatra elénk járulnak Pál munkatársai, rokonai,
segítői. Megtudjuk, azért mindenütt adott mellé társakat az Úr. Volt, aki
befogadta, volt, aki a levelet leírta. Mi kérjük és ismerjük fel az Úrtól
küldött testvéreket. Fogadjuk el a másik segítségét, mert Pál is elfogadta. Nem
mondta, csak ő írhatja a levelet, hanem elfogadta a fiatalabb munkatárs
segítségét.
A levél végén is megjelenik az Úr kegyelme. Fontos ez, mert kegyelemből
van üdvösségünk, és kegyelemből élünk. A kegyelem foglalja keretbe a levelet és
az életünket is. Azt jelzi, hogy mindenkor szükségünk van a kegyelemre,
számunkra ez az élet forrása. A kegyelem trónusánál újulunk meg. Rámutat még
arra, hogy szükségünk van hitben való megerősödésre, de ez sem tőlünk jön,
hanem az Úr erősít meg. Lelkünket nem
lehet fizikai táplálékkal, erősítőszerekkel, sporttevékenységgel edzeni. A
lélek tápláléka az Ige, ha rendszeresen élünk vele, az Úr beépíti az életünkbe
és általa megerősödünk az életre a szolgálatra.
Az evangélium Isten vitaminja, mindenki számára elérhetővé tette,
élhetünk vele. Az Ige által jutunk el a hitben való engedelmességre, ami annyit
tesz, hogy az Úr nem mond el mindent előre, hanem Rábízva az életünket tehetjük
azt, amit mond. Ábrahám életében jól láthatjuk a hitből való engedelmességet,
hallotta a hívást, de a részleteket nem ismerte. Nem kapta kézhez az ország és
a település pontos címét, hanem figyelt a vezetésre, és a maga idejében mindig
megtudta a következő lépést. Így bízzuk Rá magunkat és félelem nélkül járjuk utunkat,
dicsőítve szent Nevét.
Már keresztem vállra vettem
Már keresztem vállra vettem
Már keresztem vállra vettem,
Érted mindent elhagyok.
Mindenem vagy, árva lettem,
Honja vesztett szív vagyok.
Vágyat, célt a múltnak adtam,
Nincs már bennem vak remény,
Mégis gazdag úr maradtam:
Isten és a menny enyém.
Ember bánthat és zavarhat:
Szíved áldott menedék;
Sorsom próbál és sanyargat:
Édes csenddel vár az ég.
Nincsen búm, mely könnyet adjon,
Míg szerelmed van velem,
Nincs öröm, mely elragadjon,
Hogyha nem benned lelem.
Lelkem, teljes üdv a részed,
Hagyd a bút s a gondot el;
Légy vidám, ha meg-megérzed:
Tenni kell még s tűrni kell.
Gondold el: ki Lelke éltet,
Milyen Atya mosolya;
Megváltód meghalt teérted:
Mit bánkódnál menny-fia?
Kegyelemből dicsőségbe
Szállj, hited majd szárnyat ad,
S az örök menny fénykörébe
Bévezet majd szent Urad.
Véget ér itt küldetésed,
Elszáll vándor-életed,
Üdvösséggé lesz reményed,
Égi látássá hited.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése