Kulcs

J

ób szembesíti barátját a válaszával, felteszi a kérdést: segítettél-e az erőtlennek (Jób 26,1-14). Mert ő megértésre, lelki támaszra, segítségre vágyott, de nem kapta meg.  Jó végiggondolni, jelent-e segítséget a magatartásunk vagy beszédünk a másik számára. Jób úgy érzi nem kapott támogatást barátaitól, nem az Úr gyógyító, megerősítő szavait tolmácsolták feléje, nem az Úrba vetett bizalmát erősítették. Pedig arra lett volna szüksége. Jób megkérdezi: ki által beszéltél? Ez a lényeges, a magunkét mondjuk, vagy mindenkor alárendeljük magunkat a Szentlélek vezetésének.  Akkor válik segítséggé bizonyságtételünk, ha a Lélek vezet, ha Ő adja meg a mondanivalót. Ehhez szükségünk van állandó kapcsolatra, az Úrra való hangolódásra. Akkor válunk segítséggé, ha mindig az Úrral való közösségből, a belső szobából lépünk az emberek elé. Jézus is a belső szobába küld, itt élhetjük át, hogy csendben várunk az Úrra, és a csend egyszer csak megszólal. Isten halk és szelíd szava eljut a szívünkig, onnan pedig tovább árad és cselekedetté válik. Adja Urunk, hogy ma segítő, gyógyító legyen megjelenésünk, általunk az Úr Jézus lénye áradjon világunkba.

Ezt követően Jób csodálatosan dicsőíti Istent. A maga nyomorúsága közepette is látja hatalmát. Istent, Istennek, hatalmasnak látja betegágyán fekve is. Hogyan látom én az Urat? Tudom-e dicsérni? Jób királynak látja Istent. Ez fontos, mert ezzel megvallja, hogy függetlenül saját helyzetétől,  hiszi Isten kézben tartja a világot. Továbbra is igazgatja, és nem véletlenül mennek végbe az események. Világunk és benne az ember élete nincs kiszolgáltatva semminek, mert Isten gondoskodik róla. Bármilyen helyzetben legyünk is, tanuljuk meg szemlélni az Urat. Lássuk meg hatalmát a mindennapokban, dicsérjük Őt a teremtés szépsége által is. Az Ige által lássuk meg az élet a halál és a gonosz feletti hatalmát. Ne engedjük magunkat semmitől megfélemlíteni, hanem az Úr hatalmára támaszkodva menjünk tovább. Az Úr nagyságának látása megbátorít, erőt és reménységet ad, amikor küzdünk az élet problémáival, betegségekkel, és önmagunkkal. Jó látni a mi győztes Urunkat. Ha csak a problémát látjuk, mi is sírva fakadunk, amint János is tette, amikor senki nem bizonyult méltónak a könyv pecsétjeinek felnyitására. Isten követe azonban megvigasztalja és Jézusra mutat és így szól:  „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét” (Jel 5,5).

Pál őszintén megvallja, hogy amikor Jeruzsálembe ment és találkozott az ottani gyülekezet vezetőivel, az apostolokkal nem azt nézte, kik és micsodák (Gal 2,6-10). Nem a tekintélyükre figyelt és nem is a múltjukra. Ő arra figyelt, ami a szívükben van. Arra figyelt, hogy Jézust szeretik, és ez a legfontosabb. Minden távolságot áthidal az Úr iránti szeretet. Ha szeretjük Őt, le tudjuk győzni a felmerülő különbségeket, nehézségeket.

Gyakran áll közénk a múlt, azt nézzük ki és mi volt a másik a múltban, a bűnök elválasztanak egymástól. Azonban az Úr megbocsátja a bűnöket és azt nézi ami a szívünkben van. Mi se a múltra tekintsünk, hanem az Úr kegyelmére, ha az Úr megbocsát a másiknak és eltörli bűneit, mi se ragaszkodjunk hozzájuk, hanem bocsássuk meg a sérelmeket és munkálkodjunk együtt az Úrért. Az sem kötözi meg Pált, hogy ezek a tekintélyesek Jézus tanítványai voltak. Gyakran megkötöz, és szolgálatra képtelenné tesz, a kisebbrendűségi érzés. Kevesebbnek gondoljuk magunkat a másiknál, mert mi nem olyan tapasztalatokkal rendelkezünk, mint ő. Az Úr mindenkit más úton vezet. Mindenki szívének egyéni zárja van, és az Úr ehhez készíti el a kulcsot. Ő nem sablonok szerint dolgozik, hanem egyéniségekként bánik velünk. És így formálja tovább az életünket. Ennek megfelelően vezet minket, és az a lényeges, hogy mindig ott legyünk, ahová Ő állít, ahol Ő akar látni. Mondhatnánk azt is, mindig legyünk, jókor jó helyen, ott ahol Jézus van. Mert az a jó hely, ahol Ő található.

 Az apostol azt is meglátja, nem mi munkálkodunk, nem mi alakítjuk az életeket, hozunk létre közösségeket, hanem az Úr. Ő munkálkodik emberi eszközök által. Az Úr Jézus állt Péter és Pál szolgálata mögött is. Ez a lényeges, mindig engedjük az Urat munkálkodni. Ne mi akarjunk másokat átformálni, megtéríteni, mert az nem lehetséges. Amikor mi térítünk meg valakit, az mindig olyan is. Amikor azonban Jézus veszi munkába az életünket, annak mindig jó eredménye van.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.