A
|
barátok lelkigondozása eredménytelen, nem
segítséget nyújtanak a szenvedő számára, hanem még nagyobb kétségek közé
taszítják (Jób 9,25-35). A beszélgetések nyomán Jóbnak Isten irgalmát,
szeretetét és segítségét kellene meglátnia, ám ő egyre kilátástalanabbnak látja
a helyzetét. Ez válaszából is kitűnik, nem kap olyan támogatást a körülötte
levőktől, amiből erőt meríthetne, ami által könnyebben tudná elhordozni
szenvedését. Azt ne feledjük a fejezetek olvasása közben, hogy a míg a barátok
filozofálnak, és mi nyugodt körülmények közt olvasunk, Jóbnak nagy fájdalmai
vannak. És fájdalmát semmi nem csillapítja. A barátok nem tudnak együtt érezni
vele, nem érzékelik Jób fájdalmát, úgy beszélnek hozzá, mintha egy megterített
asztal mellett, egészségtől kicsattanva diskurálnának teológiai kérdésekről.
Számunkra is elgondolkodtató mennyire vesszük észre a másik valós helyzetét,
tudunk-e együtt érezni a szenvedővel, és valós segítséget nyújtani a számára.
A bizonyságtételnek legtöbbször akkor van igazi hatása, amikor a valóságos
problémát is meglátjuk, majd segítünk megoldani. Az Úr Jézus gyakran gyógyított
is a tanítást megelőzően, vagy azt követően, igyekezett a szenvedést, a gonosz,
a bűn által okozott testi és lelki károkat helyreállítani.
A beteg, elcsüggedt ember Krisztushoz segítése sürgős feladat. A napok
telnek, és aki súlyos, vagy gyógyíthatatlannak mondott beteg, az közelebb áll a
halálhoz, ezért nem mindegy, hogy miként telnek napjai, hogyan halad előre. A
tanítványok feladata, hogy az ilyen emberek számára felragyogtassák a Krisztust,
az Urat, Aki legyőzte a halált. Olyan jó a húsvéti történetekben látni, hogy az
asszonyok számára nagy gondot jelentő sziklát Isten angyala könnyedén arrébb
tolja, majd ráül arra. Ezt kell
megláttatni, hogy a mi óriási problémánk is megoldható Isten számára, a nagy kő
zsámoly az Úr számára. Amivel erőlködve mi kimerülünk, azon Ő megpihen. Lássuk
meg Urunk hatalmát és keressük Őt, közelében békességre jutunk. Jób felismerte,
hogy napjai gyorsan telnek, és azért kesereg, mert egyre fogy az idő, és nem
lát megoldást. Az idő arra adatik, hogy megismerjük az Urat, keressük Őt, és
megoldásai által reménységre, békességre tegyünk szert.
Jób úgy látja, nem talál kérdéseire feleletet, sőt már odáig jutott, hogy
reménytelennek látja az Úr keresését is. Mennyire rosszul látja az Urat, mert a
fájdalom és a keserűség eldeformálják a látását is. Úgy véli, Isten rossznak
látja őt és nincs esélye ezen a képen változtatni, mert ha hófehér lenne is
Isten a sárba taszítaná. Mi hogyan látjuk Istent? Számunkra is kegyetlen, Aki
abban leli kedvét, hogy mélybe taszítson? Milyen jó, hogy mi már Krisztusban
szemlélhetjük Urunkat, így láthatjuk, hogy nem Ő taszít a mélybe, hanem inkább
utánunk jön oda, ahová senki nem követne. Lehajol a szakadékba, hogy kiemelje
az elcsatangolt bárányt, mert szereti, és fontos a számára. Így jött el utánunk
is. Ő az egyetlen reménységünk, Aki nem kerül el minket, nem okoskodik
fölöttünk, hanem könyörül rajtunk. Sőt mi már azt is tudjuk, amit Ézsaiás
leírt: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, ha vérvörösek, mint a
karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ézs 1,18). Tehát az Úr nemhogy a
pocsolyába taszítana, hanem a számunkra eltávolíthatatlan szennyeződés
eltávolítását ígéri, magára veszi. Jézus kereszten kiontott vére által nincs
olyan bűn, betegség amit ne tudna eltávolítani, amire ne lenne bocsánat.
Ezáltal hófehérré válhat a szívünk.
Amit még Jób hiányolt, azt mi már megtapasztalhattuk, Isten emberré lett.
Azért tette, hogy szóba állhassunk Vele, megérinthessük, segítségül hívhassuk.
Vagy ahogyan a Szentírás bizonyságot tesz Róla: „Mert nem olyan főpapunk
van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan
megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem
trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő
segítségül” (Zsid 4,15-16). Igen, azért lett emberré, hogy átérezze mit
jelent embernek lenni, tapasztalja gyengeségeinket, lássa kísértéseinket, és
segítsen nekünk. Hogyan segít? A kegyelem trónusához hívogat, ott kegyelmet és
békességet találunk. A kereszt tövében azt kapjuk, ami után régóta vágyakozunk,
amire a lényünknek igazán szüksége van. Járuljunk tehát ma is bizalommal
Őhozzá.
Pál tudja, hogy a kegyelem adatik, nem teszünk érte semmit, csak
kinyújtjuk a kezünket és elfogadjuk (Rm 12,3-8). Az apostol mindezt átélte,
hiszen ő inkább a kegyelem ellen dolgozott, hallani sem akart Jézusról, ám az
Úrnak terve volt életével, és a damaszkuszi úton magához ölelte ezt a nyugtalan
embert. Ebből az ölelésből új élet született, immár krisztusi emberként járta a
világot és kínálta fel mindenki számára Isten kegyelmét, ami által
megnyugodhat nyugtalan szívünk. A kegyelem forrása enyhítheti szomjúságunkat.
És ez ma is így van. Jöjj Hozzá nyugtalan szív, jöjj,mert az Úr vár reád.
A kegyelem fényében láthatjuk magunkat jól, annak, akik igazán vagyunk.
Ha kilépünk az Úr kegyelméből torzul a látásunk, magunkat többnek, jobbnak
látjuk, mint amik valójában vagyunk. Helyesen mindig az Úr lényében látja magát
az ember. Péter is addig látta jól önmagát, képességeit, Jézust, amíg figyelt
Rá, amíg megmaradt mögötte. Mihelyst kilépett Jézus mögül, emberek szerint
gondolkodott, és tagadóvá vált. Maradjunk meg az Úr mögött, mindig figyeljünk
Rá és akkor nem értékeljük túl magunkat, és nem értékeljük le a másik embert
sem.
A hit felismeri a másik ajándékait, sőt elismeri azokat. Pál apostol
meglátta, hogy az egyházban nem mindenki ugyanazt az ajándékot kapta. Az
ajándékok különbözőek, de egyformán értékesek. Meg kell látnunk egymás
ajándékait, sőt meg kell tanulnunk értékelni mások másságát, ajándékaink
különbözőségét. Mert bár mások az ajándékok, de ugyanúgy szükségesek. A mi
ajándékunk, a mi szolgálatunk is érték az Úr kezében. Érték a templomban
imádkozó Anna, a várakozó Simeon és a kenyeret és a halat Jézusnak adó gyermek
is. Sőt értékes és fontos a maradékot összeszedő szolgálat is. Adjunk hálát
ajándékainkért és örvendező szívvel szolgáljunk velük.
Jöjj, az Úr vár reád
1. Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!
Életed tavaszát, derűjét neki add!
Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,
Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.
2. Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,
Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.
Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?
El ne késs, jajj, vigyázz: mire eszmélsz, a van csak volt.
3. Jézus hív, vele járj, erre váltott meg ő.
Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.
Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!
Már itt lent s odafönt téged ő tehet boldoggá!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése