Forrás

J

eremiás próbálta hárítani a prófétai elhívást, arra hivatkozott, hogy nincs igéje, nincs az Úrtól való üzenete (Jer 2,1-37). Azonban nem sikerült kibújni az elhívás alól, Istennek terve van vele, és terve van velünk. Istenen soha nem múlik; ha elhív, alkalmassá is tesz a szolgálatra. Ugyanígy, ha életet kaptunk Tőle, megadja mindazt az útmutatást, ami az élethez szükséges. Kezünkbe adta az igét, ami az élet használati utasítása is egyben. Nem magunkban küld bele a világba, hanem felkínálja útmutatását, megmondja, merre menjünk, mit csináljunk. Nemcsak igét, útmatatót ad, hanem Önmagát, elkísér utamon, vezet a célig.

Nincs üzenetem, igém, mondta Jeremiás, de az Úr megérintette a száját, vagyis kapcsolatba került vele, és innentől fogva kapja az igét. Van már mit mondani. Ha az Úr megérint Szentlelkével, lesz mondanivaló, lesz mit továbbadni. Szabad kérni, Uram, adj igét, adj üzenetet, mert az emberi szó mit sem ér. Ha nincs benne az Úr a mondanivalónkban, akkor az hatástalan marad. Csakis az igében, az Úr szavában van meg az élet feltétele.

Van már ige, van már miről beszélni, jön az üzenet folyamatosan, azonban ez nem könnyű beszéd. Ezt nem fogják dicsérni. Talán ezért is félt Jeremiás, tudta, hogy Isten szavát elmondani nem könnyű feladat, mert Ő azt mondja, ahogy látja népét. Megmondja az igazságot, eléjük tárja a valóságot. Mindig azt közli a prófétákkal, ahogyan Ő látja népét. Mert mindig az a lényeg, ahogy az Úr látja az életemet. Nem az a fontos, mit mond más, hanem hogyan lát engem az Úr.

Izráel elfordult Istentől, elhagyta mátkasága szeretetét. Szerette az Urat, tele volt örömmel a szabadulás után, azonban egy idő után hűtlenné vált. Annyiszor megtapasztalta az Úr kegyelmét, és ennek ellenére bálványokhoz fordult. A szíve nem volt az Úré.

Az Úr úgy áll elénk, mint az élő víz forrása, azonban ők elhagyták ezt a friss és élő vizet. Víztározót vájtak maguknak, lecserélték állóvízre Istent. Ő a forrás, amit semmi és senki nem pótolhat. Ha szomjazik a szívünk, keressük Őt, menjünk Hozzá, és merítsünk az élő vízből. Az Úr Jézusban eljött, elénk áll és ezt kiáltja: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék” (Jn 7,37)! Halld meg a hívást, és indulj a forráshoz, Jézusban keresd lényed szomjúságának a csillapítását. Mert aki Hozzá megy, és iszik az élő vízből, az nem szomjazik meg soha. Ha még mindig szomjas a szíved, és futkosol csillapítók után, akkor még nem merítettél a drága élő vízből. Akkor még csak ismereteid vannak, de nincs élő Jézusod. Amikor Ő ad vizet, megelégszik a szívünk. Jézus elég, nem vágyunk másra. Ha még vonz a világ, akkor még nem ittál ebből a vízből. Amit a világ kínál, bárhogy csillog és vonz, nem élő víz, nem oltja szomjadat.

Izráel az Úrnak való életet szolgaságnak látta, szabad akart lenni, és nem vette észre, hogy akkor válik rabbá, amikor kilép az Istennel való kapcsolatból. A bálványok a szabadság leple alatt tesznek rabbá. Észre sem vesszük, és rabok leszünk, teljesítjük azt, amit rabszolgatartónk mond. A gonosz úgy tesz szolgává, hogy azt eleinte észre sem vesszük, de amikor felismerjük, képtelenek leszünk kilépni belőle. Azonban azért szól az ige, hogy van szabadítás. Ha az Úrhoz kiáltunk, Ő megszabadít és új életre vezet.

Eljön az idő, amikor az Urat elhagyó ember szembesül tettének következményeivel. Izráel nem az Úrhoz fordult a nehéz időkben, hanem valamelyik nagyhatalomtól várt segítséget. Nem bízott az Úrban. Te kihez fordulsz a bajban? Az Urat keresed, Őt várod, és hiszed, hogy időben fog érkezni? Isten soha nem siet, de nem is késik, várj Rá türelemmel, és nem fogsz csalódni.

Ránk is annyira jellemző, ami Izráelre is volt, futkosunk mindenhová, nincs időnk Istenre, mert annyi érdekességet, annyi szórakozást kínál a világ. Sok mindent ki kell próbálni, meg kell ismerni, sokat kell dolgozni, hogy megelégíthessük kívánságainkat, de amikor baj van, elvárjuk, hogy könyörüljön meg az Úr. Talán már nem is emlékszünk Istenre, nem is gondolunk Rá, de ha nagy bajba kerülünk, eszünkbe jut. Ő azonban nem gyorsmentő, hanem az életünk Ura és Gazdája. Így azután Ő nem gyorssegélyt kíván nyújtani, hanem teljes életgyógyulást, azt akarja, hogy most Neki éljünk, Vele járjuk az élet útját. Van, amikor megengedi, hogy segítségül hívjuk a bálványokat, hogy rádöbbenjünk, azok képtelenek segíteni. Nincs más Isten, csak Jézus Krisztus Atyja, olyan jó, hogy még mindig hívhatjuk. Még van lehetőségünk hátat fordítani a bűnnek. Azonban azt is látni kell, hogy semmi nem segít, csak az őszinte bűnbánat. A bűnt nem viszi ki a szívünkből a modern kozmetika terméke, csak egyedül Jézus vére. Jézus halála nélkül nincs bűnbocsánat. Azonban, ha megvalljuk vétkeinket, hű és igaz Ő, megbocsátja minden bűnünket.

Pál szinte folytatja Jeremiás gondolatait, azt, hogy nem elég a külsőség, nem elég az Úrnak a formalitás (Tit 1,10-16). Nem elég hívőnek látszani. A krétai gyülekezetben voltak, akik azt híresztelték, hogy ők mindenkinél jobban ismerik Istent. Járatosak a Bibliában, talán Pál sem ismeri úgy az Urat, mint ők. Azonban az apostol rámutat: nem elég szájjal vallani, hanem az életünknek is erről kell beszélni. Hitünket az életünk támasztja alá. Látszik-e, kihez tartozom? Az életvitelem is hasonlít az Úrra, vagy csak a bizonyságtételemben jelenik meg a hitem, az életem messze áll mindattól, amit Ő kijelentett?

Krétában még sok munkája van az Úrnak, mert ugyan voltak hitre jutott emberek, de a régi életvitel még kísértett. Behozták a gyülekezetbe azt a magatartást, azt az életvezetést, amit a pogányságban gyakoroltak. És ettől meg kell szabadulniuk. Jézusban nem csupán újfajta hitet kapunk, hanem egy teljesen új életet. Pál más gyülekezetbe írt levelében leírja, hogy a régi embert le kell vetkőzni kívánságaival és cselekedeteivel együtt. Nem lehet a régire felhúzni az újat. Hanem előbb le kell vetkőzni a régit. Ezt a régit az Úr veszi le rólunk, mi képtelenek vagyunk magunktól megszabadulni tőle. Az a kérdés, hogy megtörtént-e már ez a ruhacsere, átengedtem-e már régi életem gönceit az Úrnak, és elfogadtam-e már az újat.

Az új életben már az Úr Jézus tanít, az ige a lámpás, fényében megláthatjuk Isten akaratát. A Krisztusban hívő ember számára az Úr Jézus élete és igéje a minta. Most már nem szabhatjuk magunkat a világhoz, de nem is akarjuk, mindenben az Úr a mérce. Azonban ez nem is mindig egyszerű, mindenben Jézus akaratához igazodni. Annyira belénk épült a régi, és oly nagyon össze van fonódva a világ érdekével, hogy csak húsba vágó műtét árán szabadulhatunk meg tőle. Azonban az Úr átsegít ezeken a helyzeteken, és aki vállalja érte élete elvesztését, azt megajándékozza igazi élettel, békességgel, áldással.

 JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ

1. 

Jöjj el az élet vizéhez,

Nélküle szomjas a szív!

Átok alól szabadulsz itt,

Hű Urad Ő, aki hív.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

2. 

Jöjj újulásra, e vízben

Új a hit és szeretet.

Eltűnik itt, ami régi,

S kezded az új életet.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

3. 

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked,

S árad az élet belőled,

Kútfeje lesz a szíved!

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

Isten áldásával.