Egyenes út

M

ilyen jó Istenünkről énekelni, tesz vallást a zsoltáros (Zsolt 147,1-20). Valóban így is gondoljuk? Énekelünk az Úrról egyfolytában? Ha nem is mindig hangosan, de szívünkben Róla és Neki énekelünk? Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, Rá kell tekintenünk. Akkor tudjuk dicsérni, ha Vele van tele a szívünk,  és ismerjük Őt. Ismerni kell Lényét és tetteit, ezek váltanak ki örvendezést belőlünk. Azt is jelezi ez, hogy a zsoltáros Istennel foglalkozik, Rá figyel, és nem az emberekre. Az örvendezést, a hálaéneket a másokra való figyelés kiűzi a szívünkből. Ha nem másokra figyelünk, akkor pedig magunkkal vagyunk elfoglalva, fontos, mi ér minket.

A zsoltáros elmondja, miért is dicséri az Urat. Úgy ismeri, mint a megtört szívűek gyógyítóját. Ez egy személyes bizonyságtétel. Ő odavitte életét az Úrhoz, és megtapasztalta, hogy Ő valóban meggyógyítja a megtört szívet. Egyedül csak Ő képes rá. Mennyi minden megtöri a szívet, de igazán az a jó, ha a bűnbánattól törik meg. Ha felismerem, milyen nyomorult is vagyok, a bűn jelen van a szívemben, és semmit sem tudok tenni ellene. Ez a kérdés: látom-e bűneimet? Ha igen, hova megyek velük? A zsoltáros az Úrhoz megy. Tőle várja a gyógyulást, és meg is kapja. A bűnbánó szívet szereti az Úr. Ilyen szívvel jövök Hozzá? Könnyebb mindig mást felelőssé tenni, de az nem old meg semmit. A megoldás az őszinte magamba nézés, bűneim felvállalása és a kegyelem utáni vágyakozás.

A világ és benne mi is sebeket osztogatunk. És ezeket nem mindig tudjuk kezelni. A lelki sebeinkkel Megváltó Urunkat kereshetjük fel. Ő be tudja ezeket is kötözni. Az Ő sebei által gyógyul a mi életünk. Dicsőíti az Úr erejét és nagyságát, mert megtapasztalta a saját életében. Mi is megtapasztalhatjuk az Úr erejét, amitől nem kell félni, mert nem rombolásra, bántásra, hanem építésre és gyógyításra használja.

Mennyire más az Úr, mint az ember. Másban gyönyörködik; mi szeretünk az emberi alkotásokban gyönyörködni, büszkék vagyunk eredményeinkre, emberi erőforrásainkra, Isten nem ezekben leli örömét. Nem a profi versenyek győzteseit figyeli, nem is a katonák erejében, technikájában leli kedvét, nem ezekre épít. Istent az istenfélő emberek örvendeztetik. Rájuk építi országát. Kik az istenfélők? Akik Rábízzák életüket. Akik már nem a maguk kedvtelését keresik, nem ők vannak a középpontban, hanem engedelmesen hallgatnak Istenre, és Neki szolgálnak. Azokra épít az Úr, akik teljes szívvel bíznak Benne. Nem a nagy erő, hanem az alázatos szív, az élő hit viszi előre Isten országát.

Egy konfliktusnak tűnő helyzetről olvasunk, de végül is nem az volt, mert Pál az igazságot képviselte (Gal 2,11-14). És a tanítványok között az igazság, Krisztus akaratának képviselése nem okozhat konfliktust. De ha mégis, akkor megtalálhatjuk a kezelés megfelelő módját. Mi az? Az igazság őszinte kimondása és vállalása. Bár ezt mi nem nagyon szeretjük. Azonban csakis ez visz előre.

A probléma lényege: Péter apostol Antiókhiában pogány gyülekezetben járt, jól elvolt közöttük, elfogadta őket úgy, amint voltak. De amikor Júdából zsidó-keresztyének érkeztek, átállt közéjük, már nem vállalta a pogányokból lett testvéreket, mert arra figyelt, mit szólnak mások ahhoz, ha ő közösséget vállal ezekkel. Másokra figyelt, ahelyett, hogy azt tartotta volna szem előtt, mit szól hozzá az Úr Jézus. 

Nagy kísértés, hogy mi is másokhoz igazodunk, nem akarunk kilógni a sorból, és úgy viselkedünk, cselekszünk, ahogy az akkori többség teszi. Nekünk azonban mindig Jézus a mérvadó. Az a lényeg, Ő mit szól hozzá.

Péter magatartása megtévesztette Barnabást is, ő mégiscsak a tizenkettő közé tartozott, hát biztosan tudja, mi a helyes. Könnyen megtéveszthetünk másokat. A magatartásunk másokra is hatással van. Azonban Pál nem megtéveszthető. Ő világosan látja, ez nem helyes, ez nem evangélium szerinti viselkedés. És meg is meri mondai, a nagy Péternek, hogy ez így nem jól van. Azért lényeges ez, mert Péter példa volt, úgy, ahogyan egy előrébb járó hívő, vagy egy lelkész, presbiter és gondnok is példa. Ha valaki lát minket, kö9nyen mondja, ha ő úgy cselekedett, akkor én is tehetek úgy. Mert egy lelkész vagy gondnok már csak tudja.

Szükségünk van világos igei látásra, és az Úr Jézus helyes, minél jobb megismerésére, és akkor tudunk majd jól dönteni. Nem az lesz már a mérvadó, amit egy-egy ismert személy tesz, hanem, amit az Úrtól látunk. Ez a szakasz is bizonyítja, hogy még egy ismert hívő is egy adott helyzetben dönthet rosszul, ezért mindig Jézus a minta.

Az evangélium szerinti élet egyenes út, nincs benne bukkanó, kiskapu, hanem nyílt és őszinte. Amilyen az ezen az úton előttünk járó Jézus is. Ez az út keskeny is, ami jelzi, nincsenek mellékutak, és nem fér el rajta a világ szellemisége, sumákolása. Itt mindig Isten igéje a lámpás. Rajtunk áll, hogy akarunk-e ennek megfelelően élni.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne

rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem

találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek,

Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a

szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te,

Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyor-

szágod béfogad.

Isten áldásával.

Isten a szívet nézi

A

z Úr dicséretére ösztönzi lelkét a zsoltáros (Zsolt 146,1-10). Még neki is biztatnia kell magát. Miért? Mert nem magától értetődő a szívünknek, hogy Istent dicsérje. Arra külön kell hangolódni, hogy az Úr legyen az első. Annyi minden Isten elé akar lopakodni, és ha nem vigyázunk, meg is teszi, hogy az Úr elé kerül.

Nagy a kísértés, mivel itt élünk ebben a világban, és emberek vesznek körül bennünket, tőlük várjuk a segítséget is. Bizony, könnyebben fordulunk egy előkelő, hatalmi pozícióban lévő emberhez, mint az Úrhoz. A zsoltáros hangsúlyozza, ne engedjünk a kísértésnek, ne az összeköttetésekben, az ismeretségben vagy a szakértelemben bízzunk. Az Úrban bízzunk, egyedül Ő tud megmenteni, amikor bajba kerülünk. 

Amikor eljött az Úr Jézus ebbe a világba, egyre több ember ismerte fel, hogy Ő tud olyan problémákban is segíteni, amikben emberek kudarcot vallottak. A vérfolyásos asszony mindent megpróbált, és mégsem gyógyult meg. Leprások, mozgásképtelen emberek, köztük a harmincnyolc éve béna is átélte, hogy az Úr Jézusban lehet bízni, Ő tud segíteni. Bár ez az ember nem igazán reagált Jézus jelenlétére, mégis átélte a gyógyulást. A sok lelkileg beteg, megkötözött ember Jézus által felszabadulást tapasztalt. Egyikük sem az emberek által kezdett új életet, mindegyikőjükön Jézus segített.

Az ószövetségi nép is gyakran megtapasztalta, hogy válságban csak az Úr adott segítséget. Sőt, akkor élték át a szabadulást, amikor végre eszükbe jutott Istenük. Ma is fontos, hogy mindig Tőle várjuk a megoldást. Isten népének nem a politika, a pénz hatalma, hanem az Úr a reménysége. Mégis azt látjuk, emberekben bízunk. Ha van összeköttetés, jön a pénz, úgy gondoljuk, megoldódnak a problémák. Pedig azok csak akkor oldódnak meg, ha őszinte szívvel és teljes bizalommal Hozzá fordulunk. És még az is lényeges, ha hittel elfogadjuk Isten vezetését az életünkre. És nemcsak a jól alakuló dolgokat, hanem a próbákat is.

Ez a zsoltár mindenért az Urat dicséri. Felismerte a szerző, hogy mindent az Úr ad, minden Tőle érkezik. Ő adja a kenyeret, és a szabadulást is. Itt nincs emberben való bizalom, mert megtapasztalta, hogy a munka eredménye is Isten áldásától függ. Miénk a veríték, az áldás az Úré. Mindörökké uralkodik az Úr, igen, nem csak egy ideig tart az uralma. Az emberi birodalmak letűnnek, az uralkodók hatalma véget ér, de Isten örökre megmarad. Örökkévaló Urunk van, Akinek a lehetőségei soha nem szűnnek meg. Ő a megváltozott körülmények felett is Úr. Körülöttünk megváltozhatnak a dolgok, sőt, állandóan változnak, az egyetlen biztos pont az Úr. Merjünk Belé kapaszkodni, Reá hagyatkozni.

Amikor elterjedt Pál apostolról, hogy Krisztus követője lett, az nem abban mutatkozott meg, hogy végre elkezdett istentiszteletre járni (Gal 2,1-10). Nem annyi volt a változás, hogy egy héten egyszer megjelenik a templomban. A változás Pálban ment végbe, a szívében, a természetében, és ezt vették észre. Eltűnt belőle a Krisztus iránti gyűlölet, megszabadult a pusztítás vágyától, most már embereket igyekezett menteni. Felismerte: Jézus a megoldás minden ember számára. Sőt, az Úrtól elhívást kapott a nem zsidók közötti szolgálatra. És ez igazán nagy változás. Egy zsidó farizeus nyit a pogányok felé, érintkezik velük, kész egy helyiségben tartózkodni és egy asztalhoz ülni velük. Ez hatalmas változás, erre mindenki odafigyelt. Az igazi változás mindig a szívben megy végbe, a megtérés egész életvitelemre, gondolkodásomra kihat. Valóban új emberré leszek. Ez látható Pálnál. Nem az istentiszteleti szokásai változtak meg, hanem ő maga, teljesen más emberré lett. Valóban, ha valaki találkozott vele a régi ismerősei közül, el tudta mondani, nem ő az, hanem Krisztus él bennem.

És ez lényeges, nem attól leszek keresztyén, ha keresztyén alkalmakat kezdek el látogatni, hanem akkor, ha megszületik bennem a Krisztus. Akkor, ha az Ő követőjévé válok. És ez a követés nem elsősorban elméleti, hanem az egész életvitelt átalakító. A Krisztushoz tartozás meglátszik. Látszik rajtam? Észreveszik az emberek, hogy történt velem valami?

Pál vállalja magát az apostolok, a jeruzsálemi hívők előtt is. Nem igazítja életét és tanítását hozzájuk. Ragaszkodik az Úr megbízatásához. Mindig ragaszkodjunk ahhoz, amit az Úr ránk bízott. Ne másokhoz igazítsuk magunkat, hanem mindig figyeljünk Isten szavára. Mert az ige a lámpás, ami világossá teszi előttünk az utat.

Pál nem az emberek személyére tekint, nem esik hasra attól, hogy a tekintélyesek Jézus követői voltak. Ő is az, őt  is az Úr hívta el, és ő ehhez ragaszkodik. Nem a szuper hívőkhöz kell alkalmazkodnunk, hanem mindig az Úrtól kapott üzenethez. Nem az számít, mi az emberek véleménye, hanem az, hogy látszódjon rajtunk és szolgálatunkon az Úr áldása. Ez akkor valósul meg, amikor engedelmesek vagyunk Neki. Akkor éljük át az Úr segítségét, ha mindenben tesszük, amit mond.

Fontos felismerést oszt meg velünk az ige: Isten nem nézi az emberek személyét. Nem azt nézi, kinek milyen a rangja, a beosztása. Istent nem hatják meg az emberi elismerések vagy a társadalmi életben elfoglalt pozíciók, ő csak a szívünket nézi. Arra figyel az Úr, szeretjük-e Őt, és engedelmeskedünk-e Neki.

Pált nem az határozta meg, mit mondanak a vezetők, azonban minket gyakran befolyásol a felettünk lévők véleménye. Mennyire fontos, hogyan vélekednek rólunk a társadalom elitjei, Pált ez nem érdekelte. Egy dologra figyelt, hogy tisztán és igazán hirdesse az evangéliumot, és eleget tegyen az Úr megbízásának. A hívő ember ma is az Úr tanítványa és elhívottja, Neki tartozunk felelősséggel. Elsőrendű feladatunk: cselekedni azt, amit ránk bízott.

Pál függetleníti magát az apostolok életétől, múltjától, ezért nincs kisebbrendűségi érzése. Krisztusra tekint, és tudja, hogy őt Jézus elhívta a pogányok közötti szolgálatra, és az is világos előtte, hogy ez a szolgálat egyenértékű a zsidók között végzettel. Minden szolgálat, ami a lelkek mentésére irányul, egyenértékű. Mindegy, hogy melyik nép vagy milyen társadalmi réteg között végezzük. A cél, hogy megismerjék a Megváltó Krisztust, és üdvösségre jussanak. A gyülekezetek között sincs különbség. Az Úr előtt mindeni egyenrangú, mert mindenkinek kegyelemből van üdvössége, hogy senki ne dicsekedhessen.

Új szívet adj

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak teérted ég,

Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, te lakhelyed,

Hol egyedül a te hangod szól,

Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

Én is tudom, bűntelen leszek

Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.

Tanult vagy élő hit?

C

sodálatos üzenet: közel van az Úr (Zsolt 145,1-21). Ezt jó olvasni, nagyon vigasztaló és megerősítő. Arra hívja fel a figyelmet, hogy Ő itt van, látja az életünket, ismeri minden dolgunkat. Nem hagy magunkra a nehéz és elkeserítő pillanatokban sem. Lássuk meg, hogy Ő közel van. A gonosz akarja levenni Róla a tekintetünket. Azt akarja, hogy ne lássuk Jézust, hanem csak a gondot, a bajt, az ellenséget. És ezeket olyan hatalmasoknak, hogy elmenjen a kedvünk még az élettől is. A zsoltáros azonban Istent látja hatalmasnak, és nem a problémára, hanem az Úrra tekint.

Azt is megtudjuk, ahhoz van közel, aki hívja Őt. Az éli át igazán az Úr közelségét, aki Hozzá fordul. Ha nem vesszük igénybe segítségét, nem is tapasztaljuk meg jelenlétét. Isten hatalma mindig a munkájában érzékelhető. Amíg nem kérünk segítséget, csak magunkat látjuk és sajnáljuk. Milyen szerencsétlenek is vagyunk, senki nem törődik velünk, Isten is magunkra hagyott. Ez amolyan Márta-effektus. Ő is úgy látja, magára hagyta Mária, és Jézus sem törődik vele. És pont fordítva volt. Az Úr bement a házába, de őt csak a munka érdekelte, amikor pedig a fejére nőtt a feladat, és meghaladta erőit, Jézust okolta. Nem így vagyunk mi is sokszor? Azonban nem kötelező így történnie a dolgoknak. Szabad azonnal az Úrhoz fordulni, félretehetünk mindent és leborulhatunk a lábaihoz. Mihelyst megtanuljuk a helyes fontossági sorrendet, az életünk is más irányt  vesz. Keserű panaszkodás helyett csodát élünk meg. Felszabadulunk, és meglátjuk, hogy az Úr hordozza terheinket.

Dávid maga is megtapasztalta, hogy valóban közel van az Úr a Hozzá kiáltóhoz. Miben tapasztalta? Segítséget kapott. Gondolhatunk Góliát elleni harcára is. Csak ő élte át, hogy közel van az Úr, mert már a viadal előtt Hozzá kiáltott, a nevében bízott. Amikor azután elindult a hatalmas harcos felé, át is élte Isten oltalmát és segítségét. Saul és serege nem tapasztalta meg Isten jelenlétét, mert nem is gondolt arra, hogy itt van, és nem fordult Hozzá.

A megtapasztalt szabadítás és segítség hálára indít. Dávid szívéből is árad a hála szava. Dicsőíti az Urat. Mindennap áldja az Urat, tehát nemcsak rendkívüli helyzetekben, amikor különleges áldást tapasztal. Mindennap hálát ad, és dicséri az Urat. A dicsőítés azt jelenti, hálás az Úrnak Önmagáért, azért, hogy van, és azért, hogy megismerheti Őt. Nincs nagyobb kegyelem annál, hogy megismerhetjük az élő Istent. Hatalmas történet a krisztusi, hiszen Általa az élő Isten egészen emberközelivé lett, és így megközelíthető. A dicsőítés rámutat: minden Istennek köszönhető, minden Róla szól.

Pál apostol tovább folytatja vallomását arról a munkáról, amit a saját életében tapasztalt meg (Gal 1,10-24). Valamikor arról szólt az élete, hogyan járhat az emberek kedvében. Mit tegyen, hogy elnyerje támogatásukat. Mindent megtett a népszerűségért, a pozícióban való emelkedésért. Annyira az emberekhez igazodott, hogy már Isten szava nem volt lényeges. Nem arra figyelt, mit mond az Úr.

Azonban változás állt be nála, gyökeres fordulat. Egészen más emberré lett, amit a neve is kifejez, Pál azt jelenti, kicsi, alacsony, jelentéktelen. Nem tartja már másoknál többre magát, és nem is az embereknek kíván megfelelni, hanem egyedül az Úr Jézus Krisztusnak. Most már tudja, hogy Jézus a Krisztus, az ígéretek beteljesedtek. Eljött a Megváltó. Személyesen találkozott Vele, jobban mondva, a feltámadott Úr Jézus állt elé, és jelentette ki magát neki.

Ő erről az élő Úrról, a megtapasztalt kegyelemről tett bizonyságot a galaták előtt is. Az ő örömhíre Jézusról szól. Ő maga az örömhír. Az a csodálatos valóság, hogy Önmagát adta a bűneinkért, és így megszabadított a világ hatalma alól. Krisztus által szabadok lehetünk. Óriási dolog ez, rabiga nélkül élni. Egyedül képtelenek vagyunk a bűn rabláncát lerázni, de az Úr leoldja a bilincset.

Pál személyesen Krisztustól kapta az evangéliumot, a Vele való élő kapcsolat által jutott hitre. Nem tanult hite van, hanem megtapasztalt. A tanult hit azt jelenti mindent tudok, amit a vallásom hittételei elmondanak Jézusról, de nincs személyes kapcsolatom Vele. Tudom az elméletet, de nem éltem át bűneim bocsánatát, és nem születtem újjá Isten Lelke által. Ne elégedjünk meg a tanult hittel, mert az kevés. Azonban a tanult hittől el lehet jutni az élő hitig. Csak kérni kell az Urat, és Ő megajándékoz kegyelmével.

Figyelemreméltó, hogy a hagyományok iránti rajongás nem egyenlő a tanítványsággal. Pál rajongott a hagyományokért, de nem volt igazi Istenismerete. A rajongás vakká és üldözővé tette. Krisztusban hullt le a hályog a szeméről. Amikor fizikailag is vakká lett a damaszkuszi úton, belső látást kapott. Ez a látás meggyógyította, lehullt a lepel, és felragyogott a Krisztus. Krisztus távolítja el a hályogot a szemünkről, és ad tiszta látást. Kérjünk mi is tiszta, biblikus látást Urunktól.

Jó azt is látni, hogy Pál nagyon jól tudta: a megtéréssel nem ért véget az út, hanem akkor kezdődött. Nem kezdi el azonnal missziói szolgálatát, hanem elvonul a pusztába. Miért? Hogy elmélyüljön Jézus megismerésében. És ehhez idő kell. A megtérést az igében és a krisztusi életben való elmélyülésnek kell követnie. Azonnal még nem vagyunk alkalmasak missziói munkára. A Krisztusnak növekednie kell bennünk, és akkor tapasztaljuk meg önmagunk kisebbé lételét.

Azt is jó látni, hogy Pálnak a megváltozott élete beszélt arról, aki lett. Ahol még nem járt, oda eljutott a híre. Ez az igazi bizonyságtétel, amikor látják, hogy miben más az életünk a korábbiakhoz képest.

Jézus, ki a sírban valál

1. Jézus, ki a sírban valál, Általad megholt a halál, Az élet pedig feltámadott, Mert szent

tested meg nem rothadott. Él a Jézus, a mi fejünk, Keresztyének, énekeljünk, Ülvén

húsvét ünnepeket, Új győzedelmi éneket.

2. Hol van, koporsó, hatalmad? Elveszett nyert diadalmad. Hová lett, ó, halál, a fúlánk,

Melyet fensz már régóta reánk? Már nem rettegünk miatta, Mert Jézus meghódoltatta

Ama félelmek királyát, megnyitván sírjának száját.

3. Nincs már szívem félelmére Nézni sírom fenekére, Mert látom Jézus példájából, Mi

lehet a holtak porából. Szűnjetek meg, kétségeim, Változzatok, félelmeim, Reménység-

gé, örömökké, mert nem alszom el örökké.

4. Sőt hiszem, hogy e tört cserép Edény leend még egyszer ép, És tetemim megépíttet-

nek, Bár veséim megemésztetnek. Gyalázat elvettetésem, De pompás lesz kikelésem,

Új eget látván ezekkel Az újra megnyílt szemekkel.

5. Jézus, segíts engem ebben, Hogy éltem folyjék szentebben, És hogy ne menjek íté-

letre, Támassz fel engem új életre. A te lelkednek ereje Az új életnek kútfeje; Hogy

hadd legyek élő személy, Lelked által énbennem élj!

Isten áldásával.

Nincs más evangélium

D

ávid imádságát olvassuk, ez azt üzeni, hogy Dávid, a király, imádkozó ember volt (Zsolt 144, 1-15). Mert ez nem egy asztal mellett született vers, hanem a szívből fakadó, Istenhez irányuló beszéd. Beszélgetett Istennel, Akit jól ismert. Ebből a zsoltárból Isten ismerete csendül ki, átjön a személyes kapcsolat. Úgy fordul Istenhez, mint tanítójához. Mindent Tőle tanul. Dávid nem magától lett kiváló harcos, Isten tanította meg, az Ő segítségét kérte. Ez azt jelenti, hogy mindenben az Úrra szorulunk. Semmi nincs, amit magunktól tudunk, mindent meg kell tanulni. Nem mindegy, kitől tanulunk, kitől várunk tanácsot. Gondoljuk végig, kitől igyekszünk megtanulni az élet dolgait? Kihez fordulunk tanácsért? Kire figyelünk, kinek lessük el a mozdulatait? Dávid mindezt Istentől tanulta, Tőle figyelte el a mesterfogásokat.

Jótevőként tekint Istenre Dávid, tudja, hogy mindent Tőle kapott. Ha megfigyeljük az életét, akkor egyértelmű lesz a számunkra, hogy mindent az Úrnak köszönhet. Ő hívta el ifjúkorában, és Isten vezette, segítette egészen trónra kerüléséig. Majd azt követően is az Úr formálta és gondoskodott róla. Nem maga szerezte meg mindazt, amivel rendelkezett. És Dávid ezzel tisztában van, és ezért hálát is ad az Úrnak. Ő mindig Istenhez menekül, bármilyen problémával nézzen szembe, tőle kér és vár segítséget. Hová megyek a problémáimmal, az előttem álló kérdésekkel és faladatokkal? Tudom, hogy az Úrhoz bármikor mehetek? Ma is Hozzá megyek? Mielőtt bárkivel megbeszélném dolgaimat, forduljak az Úrhoz. Keressem Őt, és figyeljek szavára. Isten nem változott, ma is ugyanaz.

A jelenben és a jövőben is az Úrra támaszkodik, Tőle vár szabadítást és győzelmet. Így állhatok én is a mai naphoz is, Ő az én szabadítóm, Ő ad nekem is győzelmet. Nehéz szituációk is vannak Isten gyermekei életében, szembenézhetünk reménytelennek látszó helyzetekkel. Állhatunk úgy szemben az ellenséggel, hogy emberileg nincs esély a győzelemre, de ha Úrra nézünk, akkor megerősödünk, mert tudjuk, Ő ad győzelmet. Ő képes megmenteni az a gyilkos fegyvertől is. Dávid szavai hitelesek, mert nagyon sokszor volt veszedelemben. Életére törtek, és nem is akárki, több esetben is Izráel királya, Saul vonult ki ellene. Isten azonban megoltalmazta, mert terve volt vele. Isten ügye soha nincs veszve, még ha úgy tűnik is időnként. Ő a győztes. Erről beszél az egész Szentírás.

Boldogmondással zárul a zsoltár, amelyben szintén a megtapasztalás sugárzik. Az imádkozó mindent Istenre bíz, Tőle várja családja, gazdasága áldását is. Nem emberi teljesítőképességre, hanem az Úr hatalmára, áldására épít. Boldog, aki megtapasztalja mindazt, amit ő maga is átélt. Az a boldog ember, aki nem maga szerez meg mindent, és élete alakulása nem a szerencséjétől, egészsége állapotától függ, hanem Isten kezében van. Boldog ember, aki mindennap átéli: velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem. Ne felejtsük el, ma sem rajtunk fordulnak meg a dolgok, hanem minden Istentől függ. Ha nem vagyok Vele kapcsolatban, egy másik zsoltárban azt olvassuk, minden hiába. Hiába a korán kelés, a sok munka és minden. Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene.  Törekedjünk népünk tagjaival Istent megismerni. Úgy vezessük gyermekeinket is, hogy meglássák: a boldog élet az Istennel való kapcsolat gyümölcse.

A Galatákhoz írt levelet kezdjük el olvasni, de mintha egy evangélium sorai jutnának a szívünkbe (Gal 1,1-9). Ahogyan János Jézusról beszél, úgy Pál számára is Ő van a középpontban. Valóban nem tud másról beszélni, csak Jézusról, Róla is, mint megfeszítettről. És ez csodálatos, elmondja általa, hogy a keresztyén ember élete Jézusról szól. Nélküle nem igazán érünk sokat. Jézus nélkül semmi vagyok. Értékemet a Tőle kapott új élet adja. A bennünk élő Krisztus az igazi érték.

Jézus Krisztus hívta el, és az Atya Isten, és ez fontos, mert felismerte, hogy Jézus él, és ezt a Jézust az Atya támasztotta fel. Mindezzel arról tesz bizonyságot, hogy ő nem tervezte Krisztus követését, Isten nyúlt bele az életébe. A feltámadott Úr megállította rohanásában, és új életre hívta. Az Úr meg akar állítani, mert Nélküle csak az ösztöneink, vágyaink, hagyományaink visznek előre. És ezek gyakran rohanásra késztetnek. Rohan ez a világ, és ha beállunk közé, minket is sodor magával. Azonban az Úr azt akarja, hogy ne sodródjunk, hanem legyünk tanítványok, akik az Ő nyomdokait követik.

Az apostol azt is látja, hogy hiánybetegséggel küszködünk. Az a bajunk, hogy Isten hiányzik az életünkből. Amíg Ő nincs jelen, addig nincs igazi békességünk sem. Mert Ő töltheti be igazán a lelkünkben levő űrt. Ha Jézus nem tölti be a szívünket, az üres szív mindent bevonz, mert ez a világ is arra törekszik, hogy rabbá tegyen. Azonban eljött az Úr, sőt, azért jött el, hogy szabaddá tegyen. Ez a világ összességében nem jó, sőt, gonosz, írja az apostol. Miért? Mert arra törekszik, hogy elzárjon vagy elszakítson Istentől. Ez a szabadítás azonban sokba került Neki, Önmagát kellett adnia a bűneinkért.

Pál apostol, mivel átélte a szabadítást, és megismerte a Szabadítót, örömmel viszi másoknak az evangéliumot. Arról beszél, amit megtapasztalt, amit kapott Istentől. A Galatáknak is Krisztust hirdette, és ők örömmel fogadták a jó hírt. Meglátták, hogy Jézusra van szükségük. A levelet azért küldi, mert vannak, akik el akarják ferdíteni az evangéliumot. Emberi vágyakhoz, a testhez akarják igazítani. Azonban Pál nem engedi, harcol a tévtanítás ellen. Mert az evangélium csak eredeti formájában evangélium. Ha mást beletesznek, vagy kihagynak belőle valamit, már nem az, erejét veszti. A gonosz azon munkálkodik, hogy kihagyja a lényeget, a keresztet. Jézusról az emberre teszik a hangsúlyt. Az evangélium középpontjában a meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztus áll. Ki van az életem középpontjában?

Örvendezzen már e világ

1. Örvendezzen már e világ, Légyen mindenben vigasság, Mert Krisztus mindenért vált -

ság, Világ bűnéért orvosság.

2. Zakariás szent próféta Már ezt régen megmondotta: Örvendezz, Sion leánya És örülj

nagy vígassággba’!

3. Ne félj, mert íme örömed: A te királyod jő neked; Szamár vemhén telepedett, Mutat-

ván nagy szelídséget.

4. Véle vagyon istensége, Mondhatatlan nagy kegyelme, Jóvolta, idvezítése, Mert ő

mindeneknek feje.

5. Előll s utól nagy serege Szentlélek teljességében Hozsánnát kiált a mennybe, Dávid

fiának örömben.

6. Némelyek ruházatjokkal, Krisztus útját méltósággal, Mások hintik zöld ágakkal: Királyt

tisztelnek azokkal.

7. Mi is azért királyunknak, Menjünk elébe Urunknak; Vigyünk szép pálma ágakat: Hi-

tünk győzedelmes voltát.

8. Dicsőség Atyánknak mennyben, Mi királyunknak akképen Szentlélekkel egyetemben

Mostan és minden időben.

Isten áldásával.

Te kövess engem!

M

inden reggel az Úr szavát kívánja hallani a zsoltáros (Zsolt 143,1-12). Minden reggel Vele kezd, és ez számunkra is fontos. Kezdjem az Úrral, az Úr előtt a napot. Reggel mindjárt Őt keressem. Mert az Ő Lénye békességet ad, feltölt. Mielőtt bármilyen más befolyás érne, Isten szava juthat el a szívünkig.

Azért keresi az Urat, mert jobban meg akarja Őt ismerni. Ez is lényeges, ne csak eltöltsem az időt, hanem igyekezzem elmélyülni Isten ismeretében. Tegyem fel a kérdést, amikor az igét kinyitom: mit mond ez a szakasz Istenről? Milyennek ismerem meg Őt? Milyen újabb fontos kijelentést értek meg Istenről és az Ő munkájáról? Gyakran nem is keresünk ilyen feleletet. Nem igazán akarjuk jobban megismerni Urunkat.

Isten olyan a zsoltáros számára, mint az eső a kiszikkadt földnek. Az Úr szava öntözi meg a lelkünket, teszi termékennyé és üdíti fel. Az Úr Jézus is élő vízhez hasonlította az igét és az új életet. Ez a víz megelevenít, és másokat is újjá tesz.

Jó, ha észrevesszük lelkünk Isten után való epekedését. Sokan ezt a vágyakozást a világ kínálatával igyekeznek megelégíteni. Azonban a belső szomjúságot csak az élő víz képes eloltani, semmi más. Ezért imádságban forduljunk Isten felé. És aki elcsendesedik Előtte, aki szívből vágyakozik Utána, annak kijelenti magát.

Dávid Istent hűségesnek ismeri. Ezzel erősíti magát, ha az emberek hűtlenek is, Ő hű marad. Ha visszatekintünk Izráel népének életére, ebben erősödhetünk meg. Isten hűtlenségeik ellenére nem vetette el őket. Voltak nehéz időszakaik, de Isten mindig kínálta a kegyelmét a számukra. A fogságokból is hazahozta népét. Sőt, már oda küldte a bátorító reményteljes üzenetet a szabadításról. Ne féljetek, mert eljön a szabadulás ideje, letelik a fogság. Az Úr Jézus eljövetele is ezt hirdeti: letelt a rabság ideje, lehetsz szabad. Szabad magadtól, a világ hatalmától, a bűntől, a sátán uralmától. Jézus által beléphetünk Isten országába.

A zsoltáros Isten vezetését, akaratának a megismerését és annak teljesítését kéri. Taníts akaratod teljesítésére. Itt jó figyelnünk, mert addig még csak eljutunk, hogy megismerjük Isten akaratát, lássuk, mit is akar, de a nehezebb dió az annak való engedelmesség. Nem elég meglátni, mit akar Isten, hanem azt meg is kell tenni. Ezt is Urunktól tanulhatjuk. Ő mindig felfelé figyelt, és engedelmeskedett az Atyának.

Fontos a vezetés is, és ezt is az Úrtól kéri Dávid. Isten Lelkének a vezetésére hagyatkozik. Megtapasztalta azt is, milyen, amikor nem figyel Istenre, és a maga választotta úton akar haladni. De eljutott az alázatnak arra a szintjére, amikor elismeri, még neki is vezetésre van szüksége. Egyedül elvéti a jó utat. Annyi lehetőség kínálkozik még, és ezek gyakran megtévesztenek, ezért szükséges, hogy az Úr segítségét, vezetését kérjük. Az Úr Jézus a jó Pásztor, és Ő előtte megy a juhainak, azok pedig követik, mert ismerik a hangját. Aki ismeri az Úr hangját és figyel rá, az nem fog eltévedni.

Péter az Úrral van együtt, és ez nagyon felüdíti (Jn 21,20-25). Tagadása után ez az első bensőséges kapcsolata Mesterével. A feltámadott Úr rehabilitálta, a múlt meg van bocsátva. Ismét teljes jogú tanítvány. Ő pedig tiszta szívből vallotta meg, hogy szereti az Urat. Már nem jobban, mint a többi, csak úgy, ahogy szívéből, lényéből telik. Olyan Péteresen szereti, de szereti.

Jó együtt lenni az Úr Jézussal, átélni, hogy Ő meg én, csak Ő meg én. Nekem szenteli az idejét, és most más nem fontos, csak én. És ekkor Péter hátratekintve meglátja Jánost, ő is követi a Mestert. Hát még sem csak én vagyok most Vele? Péter ismét hibázik, mennyire nem él még teljesen benne az ige. Így vagyunk mi is, nem igazán él a lelkünkben Isten igéje. Miben hibázott Péter? Hátratekintett. Ez hiba? Igen. Megkapta a felszólítást, kövess engem, és ez azt jelenti, ne foglalkozz mással, jöjj utánam. Mindegy, hogy jönnek-e a többiek, vagy sem, ez ne befolyásoljon abban, hogy te követsz. Jézus korábban is beszélt arról, az  Ő követésében a hátratekintés semmilyen szinten nem opció. Ne a másikkal foglalkozz, ne tekints se hátra, se oldalra, mert elbizonytalanodsz, megtorpansz. Azért torpanunk meg, mert oldalra pillogunk, azt figyeljük, mások élete hogyan alakul.

Pétert is János kezdte el érdekelni. Már nem Jézus foglalkoztatta, hanem az, mi lesz Jánossal? Milyen utat fog megfutni. Ő hol szerepel ebben a történetben, és hogyan alakul majd élete vége. Az Úr helyreigazítja, mit tartozik rád. Van, ami nem rám tartozik. Nekem a saját történetemre kell figyelni, és nem a másikéra. Nem tartozik rám a másik útja. Az az ő története, neki kell azt az utat végigjárni, amin majd vezeti az Úr. Tehát ne figyeljünk hátra, ne nézzünk másra. Ne a másik története érdekeljen, hanem a sajátunk. Ez a világ ma erőteljesen belénk égeti a másikkal való foglalkozást. A média, a közösségi oldalak mindig mások életét hozzák elénk. Az lesz a lényeges, mit és hogyan csinál a másik. És ez megmérgez. Amikor a másikra figyelünk, mérgezetté válik a lelkünk. Miért? Mert olyanok szeretnénk lenni, mint ők, vagy azt szeretnénk megszerezni, amit a másik feltett egy oldalra. Oda akarunk elmenni, ahol a másik járt. Állandó feszültségben élünk így. Az Úr azt akarja, hogy Őt kövessük. Ne törődjek én a másik életének, gazdasági helyzetének az alakulásával, csak kövessem. Ez az én feladatom. Halld meg, neked mondja: Te kövess engem! Rám csak ez tartozik, kövessem Uramat.

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne

téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt

a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, bé-

kességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd talá-

lunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

Isten áldásával.

Rehabilitáció

D

ávid élete sem járt mindig magasságokban (Zsolt 142,1-8). Igaz, már gyermekként az Urat szolgálta, Isten kiválasztotta, majd felkente népe királyává. Azonban a trónra lépésig hosszú idő telt el. És ez az időszak sok nyomorúságot hozott a számára. Saul király féltékeny lett rá, amikor csak tehette, az életére tört. Dávidnak menekülnie kellett. A zsoltár a barlangban töltött időszak alatt született. Ez azt jelzi, hogy Dávid menekülése idején is az Úrban bízott, tartotta Vele a kapcsolatot. Aktív volt az imaélete. Érezzem magam elszigeteltnek és magamra hagyottnak, az Úr nem hagy magamra. Mindig és mindenhol elérhető, csak kiáltani kell. Ő mindig kéznél van, de megszólítani, imádságban beszélgetni Vele nekem kell.

Ismeri az Urat, és ebből merít erőt. Tudja, hogy Isten előtt ismeretes az élet alakulása. Ismeri azt az utat, amit ő nem lát még. Igen, Isten tudja a kiutat, amikor mi szorult helyzetben vagyunk, amikor úgy látjuk, nincs szabadulás. Dávidot is elfogta a csüggedés, nem látott megoldást, úgy tűnt, Saul legyőzi őt. És ebben a helyzetben az Úrhoz kiált, és megbizonyosodik: Ő ismeri a kivezető utat. Nem kell félni, mert Istennél van megoldás. Hányszor átéljük mi is, senki sem akar észrevenni. Nagyon nehéz időszak ez, azonban a csüggedés helyett figyelhetünk az Úrra. Ő mindig észrevesz. Soha nem hagy figyelmen kívül, nem megy el mellettünk észrevétlenül. Neki fontos vagy, szeret, törődik veled. Mindez akkor is így van, ha ezt nem látod, nem érzed. Honnan tudjuk? Az igéből. Az Úr szava arról tesz bizonyságot, hogy az Úr meghallgatja a Hozzá fordulókat. Isten törődik az övéivel, akkor is, amikor az emberek elfordulnak tőlünk. Dávid is megtapasztalta, amikor Saul király udvarában nem volt kívánatos, kevés ember foglalkozott vele. De Isten nem igazodott a király döntéséhez, Ő továbbra is Dávid mellett állt. Az Istentől való elhívást a király szava nem írhatta felül. Így van ez ma is, ha az Úr elhívott a maga követésére, azt senki nem törölheti.

Dávid elesettségében, tehetetlenségében az Úrtól kér segítséget. Tisztában van azzal, hogy ő képtelen megoldani a helyzetet, de Istennél van megoldás. Igen, Nála mindig van megoldás. Az Úrhoz való kiáltás azt is jelzi, nem emberi eszközökhöz fordul az Úr gyermeke. Dávid nem öli meg Sault, amikor kiszolgáltatott helyzetben rátalál. Nem akarja a maga kezébe venni a dolgokat, kivárja Isten idejét. Ez is fontos, tanuljunk meg az Úrra várni, és engedjünk vezetésének, akkor is, amikor emberileg volna más lehetőség is. Dávid nem az emberi, hanem az isteni megoldást választotta. Így tiszta maradt a keze, az élete. És eljött az a nap, amikor megtapasztalhatta Isten szabadítását.

A feltámadott Úr megvendégeli tanítványait, és ők közben rádöbbennek: Jézus van velük (Jn 21,15-19). Az Ő közelsége, a kenyér megtörése jelezte, hogy az Úrral van dolguk. Igen, az Úr utánunk jön mélységeinkbe is. Megkeres, ha visszazuhantunk a régi életbe, amikor reménytelennek látjuk életünket. Odajön és táplál, az ige kenyere, ami megmutatja: Ő van itt. Amikor az igével élünk, megtapasztalhatjuk Urunk jelenlétét, szeretetét és irgalmasságát. Igéjén keresztül hirdeti, veletek vagyok, új kezdetet adok. Ez a jelenet megmutatja, az Úr újrakezdi velük. Megbocsátotta hűtlenségüket, gyávaságukat, számít rájuk.

Jó látni, hogyan lelkigondoz az Úr Jézus. Péter lelki válságban volt. A tanítványok nehezteltek rá, és nem tudta, hogy az Úr hogyan is tekint rá. Most ott van mellette, Vele együtt eszik, de Jézus nem rohanja le azonnal, és nem is olvassa fejére vétkét. Nem érzékelteti, na, látod, megmondtam. Mi olyan nagyon szeretjük a másik fejéhez dörgölni hibáit, vétkeit. Az Úr nem teszi, tanulhatunk Tőle. Az is érdekes, azt sem kéri, most azonnal valld meg tagadásod, és térj meg.

Miután ettek, Péterhez fordul, csak vele foglalkozik. Ezt is jó látni, csak azzal foglalkozik külön, akinek megerősítésre van szüksége. Név szerint kérdez, de azt érdemes megfigyelni, hogy a régi nevét használja Jézus. Ezzel rámutat: nem vagy most az, amit a neved jelent. Meg kell látni, nem volt kőszikla. A régi ember volt, Simon, aki nagyon is ingatag. Amikor lemaradunk az Úrtól, elveszítjük magbiztosságunkat. A tanítvány szilárdságát az Úr adja, Ő a kőszikla.

A kérdés a Jézus iránti szeretetére vonatkozik. Azonban nem egyszerűen az a kérdés, szereti-e Jézust, mert ez vitán felül áll. Jobban szereti-e Őt, mint a többiek? Mert korábban pont azt erősítgette, Ő jobban szereti az Urat, mint a társai. Azok mind elfutnak, de ő lepipálja őket, és hű marad mindhalálig. Azonban ez nem sikerült. Mert  nem is sikerülhet, amikor magunkban bízunk.

Péter érti a kérdést, válasza jelzi: tudod, hogy szeretlek, olyan emberi módon, olyan tőlem telhetően. Lehet, hogy a többiek jobban szeretnek, de már nem ez a lényeg nekem. Te tudod, hogy szeretlek, ismered a szívem, és ezt nem kell bizonygatnom senki előtt. Az Úr iránti szeretetünk minősége nem a hangos, érzelgős vagy látványos megvallásoktól függ. Az Úr ismeri a szívünket, Neki nem kell fogadkoznunk, bizonygatnunk. Az a lényeg, az Úr tudja, hogy szeretem.

Ezt a kérdést nekünk is meg kell hallanunk: szeretsz-e engem?! Valóban szeretem az Urat? Jó ezt csendben végiggondolni. Hiszen olyan könnyen elsekélyesedik még a szeretetünk is, sőt, ki is hűlhet. Időnként meg kell újítani. Mitől újul meg? Ha figyelem az Urat, és minél több időt Vele töltök. Minél erőteljesebben nézem a Golgotát, és látom az értem megfeszített Jézust, szívemben felgerjed a szeretet. Nem tudom nem szeretni Azt, Aki így szeretett.

Péter elszomorodik, amikor harmadszor is megkérdezi az Úr, szeretsz-e engem. Neki is át kell élnie, amit az Úr átélt, amikor háromszor megtagadta. Most háromszor vallja meg szeretetét. A megvallás után jön a rehabilitáció, legeltesd az én juhaimat. Az Úr helyreállítja tanítványságát, és feladatot bíz rá. Egy tagadó is újrakezdheti, az Úr kegyelme által megbízhatóvá válik. Jó ezt látni, nem taszít el magától, új esélyt ad. Péter él is vele.

A rehabilitáció azt fejezi ki, ismét Péter lesz, a kőszikla. Sőt, mostantól válik igazán azzá. A múlt le van zárva. A feltámadott Úr nem emlegeti ezt fel többé. A bűn el van törölve. Ilyen Urunk van. Mi is így rehabilitáljuk a vétkezőt, a visszaesőt. A múltat töröljük el, ahogyan nekünk is eltörli az Úr.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség.

Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Tel-

jes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népek-

nek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő

teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szelek-

nek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s

erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző

okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imád-

lak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Másik oldalon

J

ó kezdés: Hozzád kiáltok, Uram (Zsolt 141,1-10)! Ennél jobban nem is kezdhetnénk a mai napot, Hozzá kiáltok, Őt hívom segítségül. Tegyük ezt, ne magunk induljunk a napnak, hanem előbb legyünk csendben és kiáltsunk Urunkhoz. Tulajdonképpen ennek kell természetes és megszokott gyakorlattá válni. Mert ha az Úr szolgája vagyok, akkor az ébredés után az első, hogy Őt keresem, Tőle kérdezem, mi  a terved mára? Azonban nem mindig van így, nem mindig kezdünk Vele, és hányszor nem is kérdezzük, mit akar Ő velünk.

Hívlak, így is fordítják, tehát a zsoltáros a telefon nélküli világban egy hívást intéz az Úrhoz. Felhívja Őt. Nem mindegy, kit hívok, lehet az Urat hívni, mert Ő felveszi a kagylót. Hogyan hívhatom Őt? Imádság által. Az ima az Úrral való beszélgetés eszköze. Nagyon hatékony eszköz. Használjuk minél gyakrabban. Bárcsak annyiszor kapnánk elő az imát, mint a telefonunkat!

Mit is kér az Úrtól? Tegyen zárat a szájára - bizony, megszívlelendő kérés ez. Mert nem egyszerű feladat, de kérhetjük, hogy az Úr őrizze beszédünket. Azért is kéri, mert maga kudarcot vallott ebben. Sőt, a szíve oltalmát is az Úrtól kéri, ő képtelen megőrizni. Igen, jó, ha ismerjük szívünket, minden rosszra képes. Mi képtelenek vagyunk megőrizni. Azonban az Úrnak van rá hatalma. Ha ma is a közelében maradok, és engedem, hogy Ő töltse be, akkor az Úr megőrzi a gonosztól.

A világ mindig csábít, mindent megtesz, hogy ne az Úrra figyeljünk, és ne akaratához igazodjunk. Azonban a zsoltáros az Úr oltalmát kéri. Csakis az Úr tud megoltalmazni és erőt adni ahhoz, hogy a kísértésben nemet mondjunk. Bizony, nem is mindig egyszerű, mert szeretünk igazodni környezetünkhöz, de ennek ellenére az Úrral lehet másképp.

Bármilyen nehéz közegben éljünk, mi mondhatjuk: de én rád tekintek, Uram. De én Hozzád menekülök. Nem másokra figyelek, és nem is hozzájuk igazodom, hanem Istent keresem. Az Úr Jézus is mindig az Atyára figyelt, soha nem a farizeusok elvárása szerint cselekedett, pedig tudta, milyen következményekkel fog járni. Mégis vállalta az Atya akaratát. Előttünk járva megmutatta, nincs az az élethelyzet, amiben ne lehetne a világra nemet mondani. Nincs olyan helyzet, amiben ne járhatnánk az Úr útján. Ráadásul ezen az úton nem is egyedül megyünk, Ő előttünk jár. Nemcsak előttünk jár, hanem erőt is ad, hogy mindig megmaradhassunk nyomában.

Ismét megjelent Jézus a tanítványoknak (Jn 21,1-14). János szinte látja maga előtt ezeket a csodálatos napokat. Megjelent nekik az Úr többször is, mert azt akarta, hogy személyesen döbbenjenek rá, hogy valóban feltámadt és él. Ő nem dogmatikát akart velük megtanítani, hanem tapasztalatban részesíteni. És ők valóban átélték, hogy megjelent Jézus, szólt hozzájuk, sőt, együtt evett velük. Azt akarja, hogy mi is saját tapasztalatból tudjuk, hogy Ő él. Nem elég mások bizonyságtételét hinni. Nekem is meg kell győződni az igét olvasva és az Ő munkáját átélve, hogy valóban Feltámadt.

Azt is látjuk, hogy a tanítványoknak sem volt elég az egyszeri megjelenés. Nem voltak ők hiszékenyek, nem engedték magukat megtéveszteni. Akkor hittek, amikor megbizonyosodtak arról, hogy valóban Jézussal van dolguk.

Azonban még erőteljesen nagypéntek hatása alatt vannak. Nem jutottak még túl mindazon, ami  történt. Különösen Pétert nyomja még a tagadása. Azonban az Úr személyesen fogja megkeresni és lelkigondozni. Talán kétségei vannak, visszafogad-e tanítványnak Jézus? Meg lehet-e bocsátani az átkozódást? Majd megtudja, hogy az Úr vére minden bűnt eltöröl. Aki szívből bánja tetteit, annak van bocsánat.

Többször megjelent már az Úr, hirdette is feléjük a bűnbocsánatot, mégis a régi élet felé húznak. Visszavonja őket a múlt. Csábít a munka, majd ott elfelejtjük a múltat. Azonban ez menekülés. Se a munka, se a szórakozás, nem megoldás. A régi élet mindig vissza akar húzni, azt akarja, már ne égjünk olyan hőfokon Jézus iránt, mint eddig. Azonban a régi élet nem megoldás.

Nem fognak semmit. Hiába a régi tapasztalat, üres marad a háló. Miért? Mert már nem ott a helyük. Lehet, hogy jó fizetéssel kecsegtet a régi élet, a megszokott munka, mégis már nem úgy fog menni, mint korábban. Nekik már nem itt a helyük. Jézus elhívta őket, és a nagypéntek sem változtatott ezen. Az Ő elhívása visszavonhatatlan. Nem vonja vissza. Nem mond  fel az övéinek, hanem kézbe veszi őket, és megoldja a problémát.

Jézus megjelenik nekik, ki akarja emelni őket a csüggedésből, a reménytelenségből. Visszatereli tanítványait a keskeny útra. Kér tőlük, pedig nekik kellene Jézustól kérni. De most nem ismerik fel. Tanácsot is kapnak. Próbálják meg a másik oldalon, próbálják meg másképp. Amikor engedelmeskednek, lesz hal is. Azonban nem ez a lényeg, hanem az, hogy rádöbbennek, az Úr van ott. Isten országának működési elve az engedelmesség. Engedelmességünk által tapasztaljuk meg Urunk munkáját.

Eredmény akkor lesz, ha az Úr szava szerint végzem a szolgálatomat. Ha fel merem adni a megszokottat, és megpróbálom a másik oldalon. Próbálkozzunk ott, ahol eddig még nem. De csakis az Úr szavára. Nem azért lett sok hal, mert a másik oldalon vetették ki a hálát, hanem attól, hogy ezt az Úr szavára tették. Jézus nélkül minden csak egy próbálkozás, egy módszer kipróbálása marad. Jézus nélkül a módszerek sem érnek semmit.

Pétert hajtja Jézus felé a rendezés vágya. Ott van benne a bűnbánat, és nem vár másokra, nem ügyel a szabályokra. Beveti magát a vízbe, mert szereti az Urat. Mindez szeretetének a kifejeződése. Semmire sem vágyik annyira, mint Jézusra, a bűnbocsánatra, az újrakezdésre. Vigyenek ezek az Úrhoz. Igyekezzünk úgy keresni Őt, mint Péter tette.

Az Úr vendégül látja őket. Ebből megbizonyosodnak, valóban él az Úr. Másrészt világossá válik, mennyire nem a mi erőnkön, munkánkon, hozzáértésünkön múlnak a dolgok. Az Úr gondoskodik. Neki van hatalma az élővilág felett is. Jézus ma is aggódás helyett a Benne való bizalmat ajánlja. Bízz Bennem, mondja. Ma is, és minket is hív: Jöjjetek, egyetek! Jöjj, táplálkozz az igével! Ő ad élő kenyeret és vizet.

Kenyered és borod

Kenyered és borod táplál engem

Te gyógyítod szívem hogyha fáj

Maradj velem, úgy kérlek Jézus, maradj velem

Tied vagyok Neked élek már!

Amíg Veled járok én az úton

Minden gondom messze-messze száll

Maradj velem, úgy kérlek Jézus, maradj velem

Tied vagyok Neked élek már!

Leborulva hálát adok Néked

Ajkamról most hála dala száll.

Isten áldásával.

Higgyétek: Jézus a Krisztus

I

génk rámutat: vannak gonosz emberek, van gonoszság, vannak, akik rosszat terveznek (Zsolt 140,1-14). Ez fontos, mert jelzi, a bűn jelen van a világban. Azonban ne másokban keressük a gonoszt, hanem elcsendesedve álljunk az Úr elé. Kérjük, vizsgáljon meg, mi is van bennem? Mert az a lényeg, mi van az én szívemben. Amíg nem születtem újjá, a bűn bennem is nagy erővel munkálkodik. Ha azonban meglátom, ki vagyok, hol tartok, segítséget kérhetek. Az Úr Jézus azt akarja, hogy többé már ne a bűn uralkodjon testünkben, hanem a Tőle kapott új élet. Mert lehet új életet kapni. Húsvét ünnepköre ezt is megmutatta, a kereszten meghal a régi ember, és amikor Őt befogadom, újjá lesz minden. Igen, újjá lehet az életem.

A nyelv mérgét is tapasztalja a szentíró, mint ahogy mi is gyakran szembesülünk ezzel az ártó fegyverrel. Amit leír a zsoltáros, az valóság, a nyelv valóban olyan, mint a vipera, mérget enged a másikba. Az az egészben a legtragikusabb, hogy a világ gyors fejlődése ellenére a nyelv mérgét nem tudtuk legyőzni. Nem találtunk rá ellenszert. Hiába változik minden, de ez is mutatja, hogy az ember nem változik.

Azonban jó a saját nyelvemre gondolni, és őszintén az igébe tekintve kimondani: Uram, az én nyelvemen is viperaméreg van. Mert olyan könnyen megállapítjuk másról: csíp és sebez a nyelve. De vajon milyen az én nyelvem?

Nem kell félnünk az őszinteségtől, mert mi már tudjuk, hogy van megoldás. Ha az ember nem is tud mit kezdeni a nyelv mérgével, az Úr Jézus elhozta az ellenszert. Erre a problémára is Ő a megoldás. Krisztusban a nyelvünk is megtisztulhat és átalakulhat. A kegyelem új tartalommal töltheti meg a nyelvünket is. Tulajdonképpen nem is a nyelvvel van a baj, hanem a szívvel. Mert onnan indul ki az élet. A szív tartalma jelenik meg a kommunikációban is. Ha a szívünket megtisztíttatjuk az Úrral, akkor tisztulni fog a beszédünk is.

Te vagy Istenem - milyen jó, amikor már ezt kimondhatom, mert átéltem, hogy Isten Jézus által Urammá lett. Mert nem úgy indulunk, hogy az Övéi lennénk, Jézusnak messzire és gyakran nagy mélységekbe kell utánunk jönnie. De áldott legyen, amiért vállalta az utat. Elment a keresztre is, csakhogy kimentsen e jelenlegi gonosz világ hatalmából, és Isten gyermekévé formáljon. Hatalmas Szabadítóm, ma is Ő a Szabadítóm. Rá támaszkodhatom, Tőle várhatok segítséget. Lényeges, ne gondoljam azt, ha élő hitre jutottam, már nincs szükségem szabadításra. De igen, minden élethelyzetben csakis az Úr tud igazi megoldást kínálni. Nála találhatunk védelmet is. Nélküle nagyon sebezhetőek vagyunk. A tanítvány önmagában nem képes megállni a kísértésekkel szemben, a különféle támadásokban. A tanítvány mindig együtt kell legyen a Mesterrel, azért tanítvány.

János apostol elmondja, nem egy szórakoztató vagy érdekességeket kínáló kiadványt készített, hanem egy evangelizáló, hitre segítő írást (Jn 20,30-32). A cél, hogy aki olvassa, hitre jusson. Higgye, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Miért ez a szándéka? Mert Jézus nevében van élet. Ha nem hiszek Benne, mint Isten Fiában és az én személyes Megváltómban, akkor nincs életem. Igazi életem nincs. Elvegetálok, élem a világ látszatéletét, ami a fogyasztásról, a test vágyainak kielégítéséről szól. Miért? Mert a testből lehet jól megélni, és ezt ki is használják.

Fontos, János életének és írásának a célja másokat krisztusi hitre segíteni. Tehát nem elsősorban szociális és kulturális feladatokat lát el, hanem Krisztushoz vezet. Miért? Mert ő maga is megtapasztalta, micsoda különbség Krisztussal és Krisztus nélkül élni. Ő inkább a Krisztuskövetést választotta.

Az Úr munkássága nem korlátozódik azokra a tettekre, amik le vannak írva. Sokkal több mindent cselekedett, és ami papírra került, az a mi megmentésünkért történt. Azt íratta le az Úr Lelke, ami segít a hitre jutásban és az abban való növekedésben. Azért is nem ennyi az Úr munkája, mert Ő feltámadt, és a mai napig cselekszik. Sok ember élte már át az Ő beavatkozását, és tapasztalta meg, hogy az Úr Jézus által megszabadult bűneiből, megkötözöttségeiből, és kezdett Vele egy új életet.

Sőt, az Úr ma általunk, mai tanítványain keresztül végzi munkáját. Ma is láthatjuk, amint emberek élete megváltozik, új és örök életet kapnak hit által. Sokak szívéről leoldódik a Krisztusba vetett hit által a félelem. Bénító erőként lép fel a félelem, azonban az Úr szeretete kiűzi a félelmet.

Hogyan olvastam János írását? Úgy, mint aki egyre jobban meg akarta ismerni Jézust? És mindazt, amit megismerten ezen a bizonyságtételen keresztül, komolyan veszem? Valóban hiszem, hogy Jézus a Krisztus? Mert annak következménye van. Ha igazán hiszem, akkor megváltozik az életem. Akkor már engedelmeskedem Neki. Mert hinni azt jelenti, Ő lesz életem Ura, és én teszem, amit mond.

János határozottan mondja: azért írtam, hogy higgyétek, ne csak egy véleményt fogalmazzatok meg, hanem higgyétek, hogy Jézus az Isten, a Megváltó. Hiszem-e? Felszólításként írja, higgyétek, azt akarja, hogy valóban döntsünk Jézus mellett. Bizony, jó nem odázni, mert nem tudjuk, mennyi lehetőségünk van. Másrészt, sok jót vesztünk, ha nem Őt követjük. Őbenne az örök élet ajándékát kapjuk meg, Nélküle kimaradunk belőle.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.