Kinek vagyok a barátja?

D

icsérjétek az Urat, szólít fel a zsoltáros, mintegy figyelmeztetve: az Úr legyen az első (Zsolt 135,1-21). Szükséges is ez a figyelmeztető felszólítás, mert olyan könnyen elfelejtkezünk az Úrról. Rengeteg információ árad felénk, sok feladattal kell szembenézni, és nagy a kísértés, hogy az ige, a csendesség elmarad vagy csak felületes lesz. Az Úr nevét dicsérhetjük, ezt helyezi szívünkre az Úr imádsága is. Kezdjük az Úr nevével, dicsérjük nevét. Az Úr Jézus neve Szabadító, akkor dicsérem, ha Hozzá fordulok és ma is segítségül hívom. Bármilyen dolgokkal nézek szembe, kérjem az Ő segítségét. Mindezt abban a hitben, hogy tudom, nincs Számára akadály. A zsoltáros ismeri az Urat, tudja, milyen nagy Ő. Ezzel megvallja, nem most kiált Hozzá először, és több esetben megtapasztalta az Úr beavatkozását.

Az Urat dicsérni azt is jelenti, hálát adok eddigi munkáiért. Megköszönöm az élet ajándékát, és mindazt, amit személyes életemben véghezvitt. Hála, hogy rám talált, megismerhettem bűneim bocsánatát, és új élettel ajándékozott meg. A zsoltáros hálát ad, amiért Jákóbot kiválasztotta az Úr, a maga tulajdonává tette. Ez kegyelem, és így van a saját életemben is. Ő választott ki, és nem én Őt. Kegyelem ez, mert én sem vagyok rá méltó. Magának választott, hogy egyedül csak az Övé legyek. Teljesen az Övé, csak az Övé az életem? Nem lopakodik be semmi az életembe?

Én bizony tudom, hogy nagy az Úr - ebből mély tapasztalat hallatszik ki. Nagyon nehéz élethelyzetben tapasztalja meg Isten szabadítását. És ez a szabadítás lesz életének, szolgálatának az alapja. Akit az Úr megszabadít, az hálából szolgál Neki. Akinek van valóságos tapasztalata a kegyelemről, annak a szívéből előtör a hála. Azt nem kell noszogatni, hanem örömmel dicséri, szolgálja az Urat. Én bizony tudom, mondhat bárki bármit, én tudom, hogy nagy az Úr, megtapasztaltam. Megszabadított olyan élethelyzetből, szenvedélyek, a régi természetem rabságából, amivel én nem tudtam megbirkózni. Ezért tudom, hogy Ő ma is megsegít. Te is tudod, saját tapasztalatból, milyen nagy az Úr, és nincs senki Hozzá fogható?

A vezetők és a nép Barabbást választották, nem kell Jézus (Jn 19,1-16/a). Kimondták, ne ezt, ne ezt, nemet mondtak arra, Aki eljött Hozzájuk, Aki életet és igazi békességet hozott. De nekik nem kell a békesség, nem kell a bűnből való szabadítás. Barabbás kell, aki majd erőszakkal igyekszik céljaikat elérni. Kit választok én? Kire mondok igent, és kire nemet? Bárcsak Barabbásra, a mai Barabbásokra mondanánk nemet. Nem kellenek, mert annyi, de annyi baj származott belőlük. A Barabbások után mindig szenvedés és pusztulás marad, Jézus után pedig az igazi élet. Válaszd hát az életet!

Pilátus megostoroztatja Jézust, és engedi, hogy kigúnyolják a vitézek. Annyira megdöbbentő, nem leborulnak és hódolnak az ég és a föld Királyának, hanem csúfolódnak Vele. Most megkötözve áll előttük, és nagy legények, mert egy tehetetlen embert kell bántalmazni. Vitézek és hősök. A pusztítás vitézei. Azonban mi lehetünk Krisztus jó vitézei, akik segítik a gyöngét, és hirdetik a szabadulás evangéliumát. Mi vitézkedhetünk a gonosz munkássága ellen.

Ez a jelenet megmutatja, mi is van a szívünkben, kik is vagyunk mi. Bár rádöbbennénk, hogy ettől az állati indulattól egyedül Ő szabadíthat meg. Még a gúnyolódók és bántalmazók is leborulhatnának Előtte, de nem teszik. Ez Isten szeretete és kegyelme irántunk, még mindig van lehetőség észre térni, rádöbbenni, mit is teszünk, és megbánni a bűnöket. Honnan tudjuk ezt? A kereszten lévő latroknak is volt ilyen lehetőségük, az egyik élt is Vele. Lássuk meg, hogy még mindig van esély, még mindig újat kezdhetünk az Úrral.

Az Úr szó nélkül viseli a megaláztatást. A Teremtő csendben tűri a teremtményétől kapott bántalmazást. Mindez hatással van Pilátusra, és eljut oda: Íme, az ember! Az igazi, nagybetűs Ember. Nézzétek, Ő ember igazán. Ez így is van, bárcsak elismernénk, és Őt tennénk példaképünkké. Azonban ez még nem elég. Már korábban hallotta a helytartó, hogy Jézus országa nem innen van, tehát nem embernek, hanem Isten Fiának kellett volna megvallani. Az kevés, hogy Jézus a legkiválóbb ember, Ő ennél több: Isten! Isten, Aki életét adta értem.

A zsidók is tudják, Isten Fia áll előttük, de nem akarják elfogadni ezt a tényt. Pilátus ezért megkérdezi, honnan való, de Jézus nem válaszol. Miért? Mert már megmondta. Hányszor hallottuk már Jézus bizonyságtételeit, olvastunk tetteiről, és mégsem döntöttünk Mellette. Az egyszeri kijelentésnek is elég kell lenni.

A helytartó a néma Jézus előtt dührohamot kap, nekem nem válaszolsz? Úgy gondolja, Ő valaki, és most Jézust fenyegetéssel kívánja szóra bírni. Hatalmam van arra, hogy megfeszítselek. Micsoda hatalom, bizony, ezen meg kell rendülni. A mi hatalmunk csak pusztítani képes. És gyakran erre vagyunk büszkék. Sok ember szenved miattunk, rengeteg vér és könny jelzi utunkat a történelemben, ez a mi hatalmunk. Hány ilyen hatalmaskodó embert neveztek már nagynak. Nagy, mert népeket leigáz, saját hatalmát pedig mások szenvedése árán erősíti.

Azonban az igazi hatalom Jézusé, most is megmutatkozik. Nem vág vissza, nem menti magát, és nem okozott senkinek szenvedést. Az Ő hatalma a bűn felett nyilvánul meg. Amit a bűn tönkretett, azt Ő helyreállítja. Jézus hatalma bűnös szívünk újjáteremtésében valósul meg. A legnagyobb győzelmet pedig a halál fölött aratja. Ez az igazi hatalom, megtöri a halál erejét. Pilátusnak rá kelle döbbennie, hogy felülről kapta a hatalmát. De ez a felülről nem a császárt, hanem Istent jelenti. Fölötte is ott van az Úr. Az ő élete is Isten kegyelmének van alárendelve. A nép előtt úgy lép fel, mint aki Róma hatalmát képviseli, közben Róma és benne ő is Isten teremtménye. Csak azt teheti, amit az Úr enged neki.

A császár kerül a középpontba egy pillanatra, mert akaratukon kívül vallani kell arról, ami a szívükben van. Kinek a barátai, Isten nevében cselekszenek, de kiderül, a szívük a politikáé, a császáré. Behódoltak a vezetőknek. Kié a szívem? Ajkam mondhatja, hogy Istené vagyok, de miről beszél az életem? Ők a császárt választják. Pilátus is úgy gondolja, a császár barátsága többet ér. Bár felismerte volna, a császár csak rangot, pénzt tud kínálni, Jézus az igazi és örök életet kegyelemből. Pilátus és a nép is a császárt választják, a láthatókat. Jézus istensége el van most rejtve, sokan nem látják ma sem az Ő dicsőségét, és inkább a világ látható kincseit választják. A szegény és alázatos Úr nem kell. Te kit választasz?

Krisztus, a Király

Krisztus, a Király

Krisztus, a Király, nézzétek, feláll,

Hangosan kiált, halljátok a Királyt:

„Akinek lelke szomjasan ég,

Jöjjön énhozzám és igyék.

Hozzám jöjjetek, bennem higgyetek

És forrás támad, élő víz árad belőletek.”

Isten áldásával.