A Király

E

zekről a zsoltárokról tudnunk kell, hogy nemcsak a szerző gondolatit, imádságait mondják el nekünk (Zsolt 134,1-3). Ezeket a templomba való felmenetelkor lépcsőfokonként énekelték a zarándokok. Megálltak, és elénekeltek egy éneket. Ezzel biztatták magukat, egymást és dicsérték az Urat. 

Ezzel rámutatnak: meg lehet és meg is kell állni útjainkon. Így nyerhetünk erőt, de azt is jelzi, hogy az Úr előtt álljunk meg, legyünk csendben. Ne csak menjünk, hanem figyeljünk is Rá. Nem mindegy, hogyan vándorolunk, mi van a szívünkben, milyen gondolatokkal vagyunk elfoglalva. Az sem mindegy, miről beszélünk. Ezek a zarándokok az Úrról és az Úrnak énekeltek. Vele volt tele a szívük. Hogyan vándorlok? Amikor együtt vagyok másokkal, miről beszélünk? Én is tudom az Urat dicsérni szavakkal, énekkel és életvitellel?

Az énekkel biztatják a templomban szolgálókat. Ne fáradjanak bele az éjjeli szolgálatba, és ne rutinból végezzék. Ez nekünk is szól. Ne fáradjunk bele az Úrral való kapcsolatba, ne engedjük, hogy monotonná és rutinossá váljon az Úrral való kapcsolat. Ne azt várjuk, mikor érünk már a kijelölt bibliai szakasz végére. Ne arra figyeljünk, csak legyünk túl rajta, hanem vigyük bele a szívünket. Dicsérjük és magasztaljuk Urunkat.

Emeljétek fel kezeiteket, és áldjátok az Urat. A leengedett kéz a csüggedés jele, a fölemelt pedig a bizalomé, a kapcsolaté. Emeljük fel kezeinket, és dicsérjük az Urat. Ne engedjünk a csüggedésnek, hanem tegyünk ellene. A zsoltár bátorít, lehet tenni a csüggedés, a kiüresedés ellen. Ne hagyjuk magunkat kiégni, hanem keressük az Úr közelségét. Beszélgessünk Vele.

A vége áldással zárul. Áldjon meg téged az Úr. Egymásnak is mondják, de saját maguknak is. Az Úr áldását kérik. Mit kérek, mit mondok én? Tudom a másikra, a mellettem haladóra az Úr áldását kérni? Nem vetélytársat látnak egymásban, nem az a lényeg, hogy ő érjen fel elsőként a legfelső fokra, felérhet a másik is. Az Úr gyermekei áldást közvetítenek a másik ember felé. Azt kérik, áldja meg őt az Úr, és nincs szívükben irigység. Aki áldást kér a másikra, az megtisztul az irigységtől. Mi van a szívemben: áldás vagy irigység?

Az Úr, a Teremtő, az Ő áldását kérik a zarándokok egymásra. Ismerik az Urat. Tudják, ki az, akitől áldást kérnek és várnak. Ismerem én? Tudom, kicsoda? Ő az én Teremtőm és Megváltóm. Nemcsak teremtő, hanem Megváltó. Kiváltott a gonosz hatalmából, hogy Neki éljek.

Pilátus kérdezi az Urat: Te vagy a zsidók királya (Jn 18,33-40)? Érdeklődése azonban csak politikai. Azt vizsgálja, lázad-e a hatalom ellen. Jézus visszakérdez, és ezzel rámutat: mindenkitől elvárja, hogy maga győződjön meg arról, kicsoda Ő. Nem elég másoktól átvett szöveget felmondani. Nem elég, ha megtanulom, amit az elődeink megfogalmaztak, személyes bizonyosságra kell jutnom. Az Úr azt várja, hogy személyesen győződjünk meg annak a valóságáról, amit mondunk. Úgy mondjuk, hogy hisszük is, amit vallunk.

Magadtól mondod-e ezt? Gondolkozzunk el mindazon, amit Jézusról vallunk. Magunktól mondjuk, vagy csak felmondjuk a megtanult szöveget? Hisszük, hogy Ő a Krisztus, az Isten Fia, de utánajártam, és meggyőződtem, hogy valóban Ő az? Vagy csak átvettettem másoktól? Saját vagy átvett hitem van?

Az Úr bemutatkozik Pilátusnak, Ő nem ebből a világból való, és az országa sem. Ezért másképpen működik. Jézust országának katonái nem védik meg fegyverrel. Ő nem pusztítani, hanem megmenteni jött, még Pilátust is. Azért született, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Aki keresi az igazságot, Benne találja meg. Benne szembesülhetünk a valósággal, az ember bűnös, az vagyok én is. Segítségre van szükségünk, és ez a segítség Benne érkezett meg.

Pilátus megkapja a lehetőséget, hogy belépjen Isten országába. Igen, még ő is kap lehetőséget. Nincs előre kizárva senki. Aki meghallja a hívást, az maga dönt: belép vagy kívül marad. Aki igazán vágyja az igazságot, az hallgat az Úr szavára. Az az ember megtapasztalja, hogy Jézus az élet, és nem tud nem hallgatni Rá.

Pilátus próbálja Jézust menteni, pedig döntenie kellett volna. Megvallani kellett volna: igen, Ő király, Isten országának királya, ezért szabadon bocsátom. A császár helyett Őt szolgálom. Mivel is járt volna ez? Milyen megrendítő lett volna. Pilátus azonban nem vállalta fel ezt, mert nem látta meg Jézusban az igazi értéket. A hatalom, a pozíció többet jelentett Jézusnál. Őt szolgálom-e a földi császárok, kiskirályok helyett?

A zsidók elutasítják a mentési kísérletet. Egy fogoly szabadon bocsátásába belemennek, de nem Jézust választják, hanem Barabbást. Jézus, az Élet Fejedelme nem kell, nemet mondanak Rá. Igen a gonoszra, nem a jóra. Kire mondunk mi igent? Jézusra vagy a gonoszra?

Emeljük Jézushoz szemünk

1. Emeljük Jézushoz szemünk, Jön már királyi győztesünk, Mennyből leszáll s együtt le-

szünk. Lelkünk vigyázni meg ne szünjön, :/: Felséges várástól feszüljön, Az álmot űzd

el, készen állj, Krisztusnép, jön, jön a Király!

2. Azt mondta Jézus: Idelenn Új próba és új küzdelem A hívők sorsa szüntelen. Azért

ne csüggedjünk, ne féljünk, :/: Az út rövid, végére érünk. Az álmot űzd el, készen állj,

Krisztus-nép, jön, jön a Király!

3. Éneklünk és a perc szalad, A nap, mely nesztelen halad, Az öröklét felé mutat. De

míg hangunk majd zengve szárnyal :/: Hozsánnás angyal-kar szavával, Az álmot űzd el,

készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!

4. Ó, kérünk, Jézus, jó Urunk, Te szabd meg életünk, utunk: Hány éjszakánk lesz s

hány napunk. Bölcs szívedből töltsd meg szívünket. :/: Te ismered jól kis hitünket: Küldj,

küldj szent sóvárgást nekünk, Hogy majd ha jössz, készen legyünk

Isten áldásával.