Kiáltás

I

mádsággal, az Úrhoz való kiáltással kezdhetjük mai napunkat is (Zsolt 120,1-7). Szabad imádkozni, szabad az Úr elé borulni mindennap. Nemcsak reggel tehetjük ezt meg, Pál apostol szerint szüntelen imádkozhatunk. Imádkozni azt jelenti, kapcsolatban vagyok Istennel. Tehát nem arról van szó, hogy szüntelen egy csendes helyen félrevonulva szavakkal is kifejezem gondolataimat. Az ima azt jelenti, az Úrra vagyok hangolva egész nap. És bárhol is legyek, a vonal él mindig. Megszólítom az Urat, és Ő is szól hozzám. Mert Ő ott van a vonal másik végén.

Kiáltani is lehet. Istent nem zavarja, ha kiáltásunkkal háborgatjuk. A kiáltás rendszerint bajt jelez. Olyan helyzetet, amiben segítségre szorulok, mert magam nem tudom megoldani. A tanítványok a viharban úgy gondolták, elsüllyed a hajójuk, már tehetetlenek. De ott volt velük Jézus, és Hozzá kiáltottak: Ments meg minket, mert elveszünk. Életveszélyes helyzetben is velünk van. Azt várja, hogy kiáltsunk. Ne szégyelljük tehetetlenségünket, mondjuk ki: Uram, én nem tudok mit kezdeni, képtelen vagyok bármit is tenni, de jöjj és segíts rajtam.

Azzal a bizonyossággal kiálthatunk, hogy az Úr meghallgat. Személyesen engem hallgat meg. Én járulhatok Hozzá, és mindent, amit mondok, meghallgat. Van rám ideje, nem a munkatársaihoz, a titkárnőhöz, a segédjéhez utal, Ő maga hallgat meg. A szent Isten maga szentel figyelmet nekem. Fontos életem minden rezdülése. Hogy ne lenne az, amikor még a fejem hajszálai is számon vannak tartva. Ő azt is tudja, mikor mozdulok, hát hogy ne figyelne oda a bennem lévő dolgokra.

A hazug és csalárd nyelvtől kéri a szabadítást a zsoltáros. Nem fegyverrel, erőszakkal támadják, hanem szavakkal. És ez arra késztet, hogy boruljunk csendben Urunk elé. Kérdezzük meg, minden rendben van-e a nyelvünkkel? Mit beszélünk? Az Úr dolgait, a Tőle való gyógyító és áldást fakasztó szavak hagyják-e el a szánkat, vagy valami más?

A zsoltáros ellenséges, más természetű emberek között él. És ezt is az Úr elé viszi. Ő békességre törekszik, de környezete nem. Pál apostol arról ír, amennyire tőletek telik, minden emberrel békességben éljetek. Amennyire tőlem telik. Tehát az én részemet tegyem meg, a másik része már nem az én felelősségem. Benne van az is, hogy nem mindig változik meg körülöttünk az élet. Azonban ne adjuk fel, életünk bizonyságtételét az Úr megváltoztathatja. Egyszer észrevehetik körülöttünk, hogy lehet másképpen is. Talán arra is kíváncsiak lesznek, hogyan lehet másképp élni? És akkor elmondhatjuk: az Úr Jézus Krisztus által. Őt hívhatjuk segítségül, és életünkbe fogadva más emberekké lehetünk. Az igazi, maradandó változás nem belőlünk fakad. Ő adja, Ő tesz új emberré.

Urunk kiábrándítja tanítványait az álmokból, és a valóság talajára helyezi őket (Jn 16,1-4/a). Ne gondolják, hogy gondtalan és nyugodt életet élhetnek majd az Ő követőiként. Ne gondolják azt, hogy Jézus halála után visszatérnek a régi nyugodt, egyhangú, csendes napok. Semmi nem lesz olyan, mint volt korábban. Ők már nem térhetnek vissza régi életükbe, mert nem a világból valók. Isten országa polgárai, ők már Krisztushoz tartoznak. És ez meg is fog látszani életük alakulásában is. Kizárják őket a saját társadalmukból, földönfutókká válnak Jézus nevéért, és meg is ölik őket. A feltámadott Jézust vállalni gyakran üldöztetést jelent. És az Úr erre készít fel.

Jó végiggondolni, milyen tanítványságról álmodozom? Mit is várok én, amikor hívővé leszek? De sokan gondolják azt, megszabadultam az Úr Krisztus által bűneimből, és új megkegyelmezett életet élek, és ezzel egy csodás életút vár rám. Mindig örömök adódnak, és nagyszerű élményekben lesz részünk. Jól élünk, befogad a társadalom, sőt, megdicsér, kitüntet, mert kiváló és hasznos polgárok vagyunk. Bár itt erről nincs szó. A megváltozott életű ember megszabadul ugyan a bűn hatalmától, de marad ebben a világban. És ez a világ Krisztus ellensége. Egy önző társadalomban élünk, a legtöbb embernek csak önmaga számít, karrierjét építi, vonzza a  mammon. Így azután az Urat követő, Róla hűen vallást tevő gyülekezet nem lesz kívánatos. Csak a megalkuvó egyház, a világ szerint élő keresztyén válik elfogadottá. Aki Krisztusi életformát képvisel, az igéhez igazodik, az számíthat elutasításra, bántásra, üldözésre. Azonban nem kell se megbotránkozni, se elkeseredni. Az Úr azt mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mt 5,11-12).

Pál apostol, Saul korában, úgy gondolta, Istennek tetszik, ha üldözi Jézus tanítványait. Istenkáromlóknak tekintette őket. Csak a damaszkuszi úton végbement találkozás győzte meg Őt, hogy nekik van igazuk. Jézus a Krisztus, és Ő él, mert feltámadott. Pál is akkor döbbent rá, hogy nem ismerte az Atyát sem igazán. Aki Jézus tanítványait üldözi, még nem ismerte meg igazán az élő és feltámadott Urat. Aki Jézust nem ismeri, az Atyát sem ismeri. Ezért lehetnek feszültségek körülöttünk, még akár gyülekezetekben is. Nem mindenki számára élő valóság Jézus. Ez azonban ne hátráltasson, vagy ne csüggesszen el. Aki már hit által találkozott az Úrral, és megtapasztalta bűnei bocsánatát és új életet nyert, az örömmel vállalja Őt. Vállalom, mert tudom, kiben hiszek. Ismerem Őt, mint élő és valóságos személyt, és tudom,  hogy mindenkinek Őreá van szüksége. Vigyük az Ő nevét és evangéliumát bátran. Ne ijedjünk meg akkor sem, ha elutasítanak. Éljük, amit Tőle kaptunk.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy

veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél

előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s

igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város fe -

lé.

3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár

jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén

halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, va -

gyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket

gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De

egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se

hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit aj-

kunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége

győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten

át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd

sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár

ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár

angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.