Kakasszó

D

ávid őszintén látja és vállalja magát (Zsolt 131,1-3). Tisztában van erejével és képességeivel. Nem akar olyan dolgokba fogni, vagy olyan feladatra pályázni, amik meghaladják az erejét. Igyekezzünk mi is így feltérképezni magunkat, és ne induljunk olyan dolgok után, amik felőrlik az erőnket. Tulajdonképpen Dávid életét figyelve ez azt jelenti, nem a maga erejére épít, nem ő törekszik egyre feljebb, hanem rábízza magát Istenre. Ez a nagy király már gyermekkorában ismerte Istent, élő kapcsolatban volt Vele, mindenben figyelt Rá.

Mondhatjuk azt, de király volt Dávid. Igen, de nem ő akarta, és nem mindenáron. Állandóan felfelé figyelt, és kivárta a maga idejét. Amikor lehetősége nyílt megszerezni a hatalmat, lecsendesítette lelkét, és nem ölte meg Sault. Jó ezt látni, le lehet csendesíteni a lelkünket. Gyakran hergeljük önmagunkat, jár neked, megérdemled, meg tudod szerezni, és ebben teljesen kimerülünk. Dávid nem hergelte bele magát semmibe, mindent Istentől várt. Ez a helyes hozzáállás, nem lovalom magamat, hanem bízom az Úrban. Hiszem, hogy tudja, mire van szükségem.

Góliát ellen sem a maga erejére építve ment, hanem az Úrban bízott. Isten nevét hívta segítségül. Mi is mehetünk az Úr nevében, segítségül hívhatjuk Megváltónkat. Az Úrban való bizalomra bátorítja Izráelt. Ne magunkban, a körülmények változásában vagy emberekben, hanem mindig az Úrban bízzunk.

A zsoltáros Uramnak nevezi Istent (Zsolt 132,1-18). Az ő Ura, tehát ismeri személyesen. Bízik Benne, és kapcsolatban áll Vele. Ez a kapcsolat az imádság. Népéért is az Úrhoz fordul. Kezébe helyezi Dávid, a király családját, és így egész Izráelt. Álljunk mi is Urunk elé, mondjuk el Neki, ami foglalkoztat. Beszéljünk azokról, akik még nem ismerik Őt, akik még nem élték át kegyelmét. Nagypéntek felé haladva, fontos-e nekünk a kereszt, ami azon történt? Tudunk-e azért imádkozni, hogy a környezetünkben élők megismerjék az Úr szeretetét, felragyogjon előttük a kereszt titka?

Dávidnak fontos volt az Úr, mindennél, saját kényelménél is fontosabb. Vágyott a jelenlétére, azt akarta, hogy a szövetség ládája a közelében legyen. A láda Isten jelenlétét szimbolizálta. És Dávid erősen vágyakozott erre a jelenlétre. Mi után vágyakozunk? Ma már nem kell semmilyen tárgyat a közelünkben tudnunk. Az Úr a Szentlélek által jelen van. Bárhol és bármikor megszólíthatjuk, vagyis imádkozhatunk. Az imádság és ige olvasása a kapcsolat tartása. Ehhez nincs sok mindenre szükségünk, csak megállásra és elcsendesedésre. Ezek rajtam múlnak. Álljunk meg, és forduljunk Urunkhoz, mielőtt nekiindulunk a napnak. És olyan jó, hogy napközben is szabad és lehet imádkozni. Ahogyan használjuk a telefonunkat, és elérhetünk általa bárkit, úgy használjuk az imádságot. Csörgessük meg gyakran az Urat. Ő hallja, és veszi a hívást.

A melegedő Péterre figyeltünk legutóbb, ott állt a tűznél, és magával volt elfoglalva (Jn 18,19-27). Csak a maga élete izgatta, semmi más. Az Úrról teljesen megfeledkezett. Arra figyelt, ki ne derüljön, hogy ő Jézushoz tartozik. És közben már nem látja, mi történik az Úrral. Hányszor annyira a magunk életére figyelünk, hogy az Úr Jézus már bele sem fér. Annyira lekötnek a mindennapi dolgok, a munkánk, a megélhetés, a különféle ügyeink intézése, a szórakozás, hogy Jézusról megfeledkezünk. A Mester, aki kihívott a világ zajából, és követésére hívott el, már teljesen a feledés homályába merül. Minden fontosabb már Nála. Péter tovább melegszik, és bújik, meg ne tudják, hogy tanítvány vagyok. Pedig pont erre kapott elhívást, legyen mindenütt tanítvány, akkor is, ha kimozdul megszokott közegéből. Tanítvány vagyok-e mindenhol? Péter ott is bizonyságot tehetett volna. Ha már ott volt a tűznél, beszélhetett volna Jézusról, de ő csak magára gondolt, ezt megússzam.

Az Úr közben vallatáson esik keresztül, tanítása felől érdeklődnek. De ez nem őszinte érdeklődés, és el is késtek vele. Nem őszinte, mert az Úr mindig nyíltan tanított. Vállalta magát és küldetését. Másrészt a vezetők is begyűjtötték az információt, nagyon jól tudták, mit tanított Jézus. Van, amikor nem válaszol az Úr, elmondta, amit akart, hallottuk sokszor, ha tudni akarjuk, tudhatjuk. Hogyan hallgatom Őt? Amit elmondott, megrendített, követésére indított? Ezek az emberek nem azért kérdezik, mert követni akarják. Miért kérdezem? Azért, mert Őreá van szükségem, és úgy akarok élni, ahogy mondja?

Jó látni, hogy Jézus nem beszél a tanítványairól. Nem szolgáltatja ki őket. Nem adja fel a tizenkettőt, csakhogy az életét megkímélje. A hatalom előtt áll, mégsem árulja el az övéit, hanem védi őket. Szabad a hatalomnak nemet mondani, amikor olyat vár el tőlünk, ami nem áll meg Isten előtt, és az Ő országa ügyét nem szolgálja.

Péter még mindig ott áll és melegszik. Az Úr vállalja Őt, nem mondja, hogy itt is van egy tanítványom, épp ott melegszik a tűznél. Amíg a kérdések zajlottak, kapott időt Péter, elmehetett volna a tűztől, és odamehetett volna a főpapok elé, én vagyok az egyik tanítvány. Ha érdekel, elmondhatom, mit hallottam. De Pétert már a tűz melege megfogta. Mi fog meg, mi tart magánál? Mi az, ami nem enged Jézus közelébe? A kényelem, a magam érdekei, vagy a másoktól való félelem? Közelebb Jézushoz, mert csak ott van biztonság. Minél közelebb kerülök az Úrhoz, annál nagyobb biztonságban leszek.

Péter ismét nehéz helyzetbe kerül, a tűz nem jó hely, ismét kérdezik, ő pedig újra tagad. Amikor elindulunk a lejtőn, nehéz megállni, önerőből nem is megy. Ha nem vállalom az Urat, ha újból megfogom a poharat, jön a második, a harmadik, és nincs megállás. De van kegyelem! Megszólal a kakas, és ez kegyelem, ez a hang magához téríti Pétert. Nekünk is ad kakasokat az Úr, amivel rádöbbent: visszaestünk, eltávolodtunk Tőle. De a kakas jelzése azt is jelenti, még fel lehet állni, vissza lehet térni Őhozzá. Az Úr nem hagyja elveszni tanítványát, még terve van vele. Így téged sem enged elveszni, mert terve van veled is.

Az Úr csodásan működik

1. Az Úr csodásan működik,

De útja rejtve van;

Tenger takarja lábnyomát,

Szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben,

Formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl,

Mi most még rejtve itt.

2. Bölcs terveit megérleli,

Rügyet fakaszt az ág.

S bár mit sem ígér bimbaja,

Pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn boncolja őt,

Annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr

Megfejti önmagát.

3. Ne félj tehát, kicsiny csapat,

Ha rád felleg borul,

Kegyelmet rejt, s belőle majd

Áldás esője hull!

Bízzál az Úrban, rólad Ő

Meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt

Szent arca rejtezik!

Isten áldásával.