Isten a szívet nézi

A

z Úr dicséretére ösztönzi lelkét a zsoltáros (Zsolt 146,1-10). Még neki is biztatnia kell magát. Miért? Mert nem magától értetődő a szívünknek, hogy Istent dicsérje. Arra külön kell hangolódni, hogy az Úr legyen az első. Annyi minden Isten elé akar lopakodni, és ha nem vigyázunk, meg is teszi, hogy az Úr elé kerül.

Nagy a kísértés, mivel itt élünk ebben a világban, és emberek vesznek körül bennünket, tőlük várjuk a segítséget is. Bizony, könnyebben fordulunk egy előkelő, hatalmi pozícióban lévő emberhez, mint az Úrhoz. A zsoltáros hangsúlyozza, ne engedjünk a kísértésnek, ne az összeköttetésekben, az ismeretségben vagy a szakértelemben bízzunk. Az Úrban bízzunk, egyedül Ő tud megmenteni, amikor bajba kerülünk. 

Amikor eljött az Úr Jézus ebbe a világba, egyre több ember ismerte fel, hogy Ő tud olyan problémákban is segíteni, amikben emberek kudarcot vallottak. A vérfolyásos asszony mindent megpróbált, és mégsem gyógyult meg. Leprások, mozgásképtelen emberek, köztük a harmincnyolc éve béna is átélte, hogy az Úr Jézusban lehet bízni, Ő tud segíteni. Bár ez az ember nem igazán reagált Jézus jelenlétére, mégis átélte a gyógyulást. A sok lelkileg beteg, megkötözött ember Jézus által felszabadulást tapasztalt. Egyikük sem az emberek által kezdett új életet, mindegyikőjükön Jézus segített.

Az ószövetségi nép is gyakran megtapasztalta, hogy válságban csak az Úr adott segítséget. Sőt, akkor élték át a szabadulást, amikor végre eszükbe jutott Istenük. Ma is fontos, hogy mindig Tőle várjuk a megoldást. Isten népének nem a politika, a pénz hatalma, hanem az Úr a reménysége. Mégis azt látjuk, emberekben bízunk. Ha van összeköttetés, jön a pénz, úgy gondoljuk, megoldódnak a problémák. Pedig azok csak akkor oldódnak meg, ha őszinte szívvel és teljes bizalommal Hozzá fordulunk. És még az is lényeges, ha hittel elfogadjuk Isten vezetését az életünkre. És nemcsak a jól alakuló dolgokat, hanem a próbákat is.

Ez a zsoltár mindenért az Urat dicséri. Felismerte a szerző, hogy mindent az Úr ad, minden Tőle érkezik. Ő adja a kenyeret, és a szabadulást is. Itt nincs emberben való bizalom, mert megtapasztalta, hogy a munka eredménye is Isten áldásától függ. Miénk a veríték, az áldás az Úré. Mindörökké uralkodik az Úr, igen, nem csak egy ideig tart az uralma. Az emberi birodalmak letűnnek, az uralkodók hatalma véget ér, de Isten örökre megmarad. Örökkévaló Urunk van, Akinek a lehetőségei soha nem szűnnek meg. Ő a megváltozott körülmények felett is Úr. Körülöttünk megváltozhatnak a dolgok, sőt, állandóan változnak, az egyetlen biztos pont az Úr. Merjünk Belé kapaszkodni, Reá hagyatkozni.

Amikor elterjedt Pál apostolról, hogy Krisztus követője lett, az nem abban mutatkozott meg, hogy végre elkezdett istentiszteletre járni (Gal 2,1-10). Nem annyi volt a változás, hogy egy héten egyszer megjelenik a templomban. A változás Pálban ment végbe, a szívében, a természetében, és ezt vették észre. Eltűnt belőle a Krisztus iránti gyűlölet, megszabadult a pusztítás vágyától, most már embereket igyekezett menteni. Felismerte: Jézus a megoldás minden ember számára. Sőt, az Úrtól elhívást kapott a nem zsidók közötti szolgálatra. És ez igazán nagy változás. Egy zsidó farizeus nyit a pogányok felé, érintkezik velük, kész egy helyiségben tartózkodni és egy asztalhoz ülni velük. Ez hatalmas változás, erre mindenki odafigyelt. Az igazi változás mindig a szívben megy végbe, a megtérés egész életvitelemre, gondolkodásomra kihat. Valóban új emberré leszek. Ez látható Pálnál. Nem az istentiszteleti szokásai változtak meg, hanem ő maga, teljesen más emberré lett. Valóban, ha valaki találkozott vele a régi ismerősei közül, el tudta mondani, nem ő az, hanem Krisztus él bennem.

És ez lényeges, nem attól leszek keresztyén, ha keresztyén alkalmakat kezdek el látogatni, hanem akkor, ha megszületik bennem a Krisztus. Akkor, ha az Ő követőjévé válok. És ez a követés nem elsősorban elméleti, hanem az egész életvitelt átalakító. A Krisztushoz tartozás meglátszik. Látszik rajtam? Észreveszik az emberek, hogy történt velem valami?

Pál vállalja magát az apostolok, a jeruzsálemi hívők előtt is. Nem igazítja életét és tanítását hozzájuk. Ragaszkodik az Úr megbízatásához. Mindig ragaszkodjunk ahhoz, amit az Úr ránk bízott. Ne másokhoz igazítsuk magunkat, hanem mindig figyeljünk Isten szavára. Mert az ige a lámpás, ami világossá teszi előttünk az utat.

Pál nem az emberek személyére tekint, nem esik hasra attól, hogy a tekintélyesek Jézus követői voltak. Ő is az, őt  is az Úr hívta el, és ő ehhez ragaszkodik. Nem a szuper hívőkhöz kell alkalmazkodnunk, hanem mindig az Úrtól kapott üzenethez. Nem az számít, mi az emberek véleménye, hanem az, hogy látszódjon rajtunk és szolgálatunkon az Úr áldása. Ez akkor valósul meg, amikor engedelmesek vagyunk Neki. Akkor éljük át az Úr segítségét, ha mindenben tesszük, amit mond.

Fontos felismerést oszt meg velünk az ige: Isten nem nézi az emberek személyét. Nem azt nézi, kinek milyen a rangja, a beosztása. Istent nem hatják meg az emberi elismerések vagy a társadalmi életben elfoglalt pozíciók, ő csak a szívünket nézi. Arra figyel az Úr, szeretjük-e Őt, és engedelmeskedünk-e Neki.

Pált nem az határozta meg, mit mondanak a vezetők, azonban minket gyakran befolyásol a felettünk lévők véleménye. Mennyire fontos, hogyan vélekednek rólunk a társadalom elitjei, Pált ez nem érdekelte. Egy dologra figyelt, hogy tisztán és igazán hirdesse az evangéliumot, és eleget tegyen az Úr megbízásának. A hívő ember ma is az Úr tanítványa és elhívottja, Neki tartozunk felelősséggel. Elsőrendű feladatunk: cselekedni azt, amit ránk bízott.

Pál függetleníti magát az apostolok életétől, múltjától, ezért nincs kisebbrendűségi érzése. Krisztusra tekint, és tudja, hogy őt Jézus elhívta a pogányok közötti szolgálatra, és az is világos előtte, hogy ez a szolgálat egyenértékű a zsidók között végzettel. Minden szolgálat, ami a lelkek mentésére irányul, egyenértékű. Mindegy, hogy melyik nép vagy milyen társadalmi réteg között végezzük. A cél, hogy megismerjék a Megváltó Krisztust, és üdvösségre jussanak. A gyülekezetek között sincs különbség. Az Úr előtt mindeni egyenrangú, mert mindenkinek kegyelemből van üdvössége, hogy senki ne dicsekedhessen.

Új szívet adj

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak teérted ég,

Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, te lakhelyed,

Hol egyedül a te hangod szól,

Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

Én is tudom, bűntelen leszek

Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.