Csak egyedül Jézus

F

olytatjuk a 135. zsoltár olvasását (13-21), amelyben személyes vallomást olvasunk. Ez a bizonyságtétel saját tapasztalatból fakad. Megvallja, hogy Isten az ő életének Ura. Azt jelenti ez a megszólítás, hogy személyesen ismeri Istenét, naponta elé áll és beszélget Vele. Az Úr szava számára parancs, amit végre kell hajtani. Örökkévaló az Úr neve, és Istent az Ő tetteit nemzedékről nemzedékre emlegetik. Bizonyára neki is elbeszélték szülei a bibliai történeteket és ő is tovább adta utódainak, mindazt, amit Isten hatalmából megismert.

Benne feszül ebben a bizonyságtételben az a meggyőződés is, hogy biztos abban, Isten neve örökre fenn marad az emberiség számára. Tetteit nem fogja a feledés homálya beborítani. Mi már igazán megtapasztaltuk, hogy hányszor voltak eszmék és emberek, akik el akarták Istent homályosítani. Ki akarták törölni az emberi tudatból nevét, ők elmúltak, és már alig-alig emlékeznek rájuk, míg az Istenről szóló könyv mindmáig a legolvasottabb írásmű.

Szintén saját tapasztalata alapján szól az élő Isten és a bálványok közti különbségről. Meg kell állapítanunk, hogy külsőre nagyon hasonlítanak egy élő személyre. a bálványok titka abban rejlik, hogy megtévesztésig tudnak hasonlítani az élő lényekre, a cselekvő, igaz Istenre. Mindennel rendelkeznek, amivel egy ember is bír, de azt olvassuk, hiába van szájuk, nem beszélnek. Érzékszerveik érzéketlenek, tagjaik pedig használhatatlanok. A legfontosabb azonban, hogy nincsen lehelet szájukban. Nincs bennük lélek. Az embert Isten Lelke tette élő lénnyé. Mivel nincs bennük lélek, tehetetlenek. Sok embert megtévesztenek, pedig próba elé lehet állítani őket, amint Illés is tette (1Kir 19,). Kiderült, hogy hiába kiáltoztak a Baál papok, nem válaszolt az Istenük és tüzet sem tudott adni. Adja az Úr, hogy megnyíljon a szemünk és felismerjük mai bálványok hiábavalóságát is. A bálványokhoz hiába kiáltunk, amikor nyomorúságban vagyunk, nem tudnak segíteni, magunkra hagynak a bajban. Ám Isten azt ígéri: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15). Az alábbi történet is jól szemlélteti a hamis istenek tehetetlenségét, és bizonyítja Jézus hatalmát és a bűnös ember iránti irgalmát.

„Egy kínai ember egyszer elmesélte élete tapasztalatait a maga képes nyelvén: Mély verembe estem, minden erőmmel igyekeztem kijutni, de nem sikerült. Arra jött Konfucius és így szólt: Fiam, ha hallgattál volna a tanításomra most nem lennél ebben a veremben. Ezt tudom! ?kiáltottam, de ez most nem segít rajtam. Segíts! Akkor követem tanításodat. Konfucius azonban mit sem törődve velem folytatta útját és otthagyott reménytelenül. Majd másvalaki jött, és letekintett a verem mélyére. Buddha volt. Keresztbefonta karját és azt mondta: Fiam, ha te is keresztbefonod karodat, behunyod szemedet és a teljes nyugalom és alázatosság állapotába kerülsz, akkor eléred a nirvánát, az örök megsemmisülést, ahogy én is elértem. Légy közönyös minden külső körülménnyel szemben, és megtalálod nyugalmadat. Sietős léptekkel közeledett Mohamed, lehajolt a verem szélén és lenézett. Ember! Ne csinálj olyan nagy lármát! Annyi bizonyos nyomorult helyzetben vagy. Félsz? Nos, nem kell félned. Allah akarata volt, hogy ide beleessél. Ezt jól gondold meg. Ki tehet valamit Allah akarata ellen? Mondd el a hitvallást: Allah nagy és Mohamed az ő prófétája. Mormold ezt a vallástételt, amíg örökre be nem zárul a szád. Aztán halj meg. Kétszeresen fogod élvezni a paradicsom gyönyörűségeit.  És Mohamed is elment, de engem, nyomorult embert nem szabadított meg. Aztán ismét hangot hallottam. Fiam! Feltekintettem és megláttam Jézus arcát. Az ember fiáét, telve részvéttel és együttérzéssel. Egyetlen szemrehányó szó sem hagyta el az ajkát. Azonnal lejött hozzám, a verembe. Tulajdon életét adta, hogy megmentsen. Karjával átölelt, kiemelt a veremből és szilárd talajra állította lábamat. Levette beszennyeződött ruhámat, és tulajdon ruhájába öltöztetetett. Azután ennem adott, végül így szólt: Kövess engem, és mostantól fogva vezetlek. Megőrzöm lábadat az eleséstől. Ezért lettem én -így mondta a kínai- Jézus követője” (Forrás: Internet).

A bálványokkal kapcsolatban azonban még egy dolgot hangsúlyozni kell, amit a zsoltáros is megemlít: „Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak” (18).  Nem veszélytelen a bálványokkal, hamis istenekkel, ideológiákkal való ismerkedés, mert hatással vannak ránk. Nem múlik el nyomtalanul a velük való foglalkozás, szívünket, lényünket átformálják, hozzájuk hasonlók lesznek, akik bennük bíznak. Miben lesznek hasonlóak? Ők is lelketlen, érzéketlen, tehetetlen emberekké válnak. A bálvány és mindaz, ami hozzá fűződik személytelenné, arc nélkülivé teszi azokat, akik benne bíznak. Ellenben Jézus Krisztus visszaadja az eredeti arcunkat, sőt a saját hasonlatosságára formál. Emberi ábrázatunk, torz arcvonásunk helyett, isteni vonásokkal ruház fel. Mit is mondhatnánk ezek után mást, mint a zsoltáros: „Dicsérjétek az Urat” (21)!

A Jakab levél mai része (4,13-17) pedig visszaránt bennünket a magaslatról a földre. Hangsúlyozza, hogy életünk olyan, mint a pára, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik (14). Számunkra az alázat az egyedül járható út. Terveinket, elképzeléseinket, mindig azzal a gondolattal határozhatjuk meg, ha az Úr akarja és élünk. Én hiába akarok, mert ugyan készíthetek nagy terveket, de az életem fölött sincs hatalmam. Ezért a legjobb belesimulni Jézus kezébe, és Rábízni magunkat akaratára.  Az Úr kérte vegyük komolyan: „elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,34). Ez a fajta életszemlélet megőriz a stressztől, a kiborulástól és a csalódástól.  A távoli jövő helyett éljünk a jelenben. Mert a jövő terveivel való foglalkozás eltereli figyelmünket a jelen problémáiról. Pedig isten, most ad lehetőséget a cselekvésre. Ha tudnál jót tenni, de a saját érdekeid, távoli terveid miatt elmulasztod, bűn az. Nemcsak az lehet a bűn, amit megteszünk, hanem az is, amit a saját kényelmünk, vagy előnyünk miatt elmulasztunk. Ezt az igét mi kitettük a konyhában a mosogató mellé, aki arra jár és látja, hogy van ott elmosatlan edény, gondoljon rá, hogy ha elmossa, jót tesz. Sokszor nagy dolgokban gondolkodunk, pedig legtöbbször apró tettek jelentik a jó cselekedetet. Mi az a tett, ami által másoknak jót teszek, és eddig elmentem mellette, mert nem tartottam fontosnak? Adja az Úr, ha megláttuk, ezentúl tegyük is, neve dicsőségére.

1. Nem szeret senki, senki igazán, Nem érzi más azt, ha valami fáj. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

2. Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

3. Nem ért meg senki, senki, aki él, Nem őriz, félt úgy, ha jön a veszély. Nem ért meg senki, senki, aki él, Nem őriz, félt úgy, ha jön a veszély. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

4. Hálánk jeléül szálljon énekünk, Énekünk Jézus, Jézus egyedül. Hálánk jeléül szálljon énekünk, Énekünk Jézus, Jézus egyedül. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

Isten áldásával.