Közeledés

A

z Úr neve dicséretére szólít fel a zsoltáros (135) az első versben. Ez a felszólítás megdöbbentett és magamba nézésre késztetett. Megláttam, hogy szívemet tudatosan kell az Úr felé irányítani, és neve dicséretére hangolni. Nap kezdetén sok minden a gondolataimba tolul, annyi minden magára hívja a figyelmet és elkezd irányítani mondván, ez is fontos, arra is figyelj. Tervezd meg feladataid, de figyelj a családi kötelességekre, közben az órára is tekints, hogy rohan az idő. Közben a felszínre tör a test szava is, fáradt vagyok, még úgy az ágyban maradnék, fáj a fejem. Bizony ilyen közegben erőt kell venni magunkon, és tudatosan Isten dicséretére késztetni szívünket és szánkat. Ehhez kitűnő segítség lehet egy-egy ének, amelynek szövegét akár magunkban is dúdolhatjuk.

Jó az Urat dicsérni, és méltó is a dicséretre, hiszen kiválasztott Jézus Krisztusban magának. Nagy dolog, hogy Isten törődik velem. Nem fordul el tőlem, nem vonul vissza mennyei világába, és nem mondja, mi közöm hozzájuk, ők sem törődnek velem. Zengjétek nevét, szólít fel a szentíró, de eleget teszünk-e a kérésének? A zengés messze elhallatszik, hallatszik a mi dicséretünk, vagy csak a sirámainkat veri vissza az ég?

A zsoltáros saját tapasztalatból vallja: „tudom, hogy nagy az Úr” (5). Személyesen megtapasztalta  hatalmát, és jóságát. Mennyi mindent tapasztaltunk, már mi is Isten munkájából. Mennyi kegyelemben részesített, és elhívásunk óta elhalmozott ajándékaival. Nem nagyszerű, hogy mi annyi mindennel rendelkezünk, nem kell aggodalmaskodnunk a táplálkozásunk, öltözködésünk felől (bár ezt semmiképp sem kellene tenni), mert mindenünk bőségesen meg van. Tulajdonképpen csak a szolgálatra kell (kellene) koncentrálnunk. De tényleg csak a szolgálat, a lélekmentés az egyetlen, a legfőbb gondunk?

A zsoltáros Izráel életének történetében is Istent csodálja, látja, hogy a múlt eseményein keresztül az Úr, jelet és csodát küldött népének, illetve annak a közegnek, amely akkor körülvette őket. A jelek és csodák, a természeti jelenségek, és a nagy történelmi események is az Úr követei, amelyek túlmutatnak magukon, küldőjükre, az ég és a föld Urára. Az a rendeltetésük, hogy az őket megtapasztaló ember szívét Teremtőjéhez irányítsa. Látom-e a jeleket, és magasztalom-e Uramat értük? A jelek Jézus eljövetelére is felhívják a figyelmünket, és üzenik: „Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr” (312. dicséret).

Tegnapi újszövetségi igénkben az ördögnek való ellenállásról olvastunk. Felszólított az író, hogy mondjunk neki nemet, és el fog futni tőlünk. Ma tovább vezet bennünket (Jakab 4,8-12) és azt helyezi a szívünkre, hogy nem elég az ördögnek, a bűnnek nemet mondani, tőlük megszabadulni, hanem oda kell fordulnunk Istenhez. Közeledjetek, szólít fel az ige. A bűntől távolodni, egyre messzebb kerülni, és az Úrhoz közeledni, egyre közelebb kerülni, odaülni a lábaihoz, ez a tanítvány feladata és erre vágyakozik a szív is. Sok ember azért nem tud tartósan megjavulni, vagy szabadulni szenvedélyből, mert csak távolodni akar attól, ami már kellemetlen lett a számára, de nem akar odafordulni Istenhez. Így azután továbbra is távol marad az Úrtól, ezért védtelenné válik. Az ördög, és az általa felhasznált ártalmas dolgok ismét hatalmukba kerítik az életét.

Igénkben az is benne, hogy Isten Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk, hisz rálépett erre a bolygóra, innentől kezdve már a feladatunk közeledni Hozzá. El kell indulni Felé, az igén keresztül. Aki ezt őszintén teszi, megtapasztalja, hogy az Úr is egyre közelebb kerül szívéhez. A tékozló fiú is átélte mindezt, de előbb, neki kellett az idegenből haza indulni. Ezt nem lehetett megspórolnia, és nem is tehette meg helyette senki más. Ő ment el otthonról, és neki is kellett visszatérni. Így van ez a mi életünkben is. Én szakadtam el az Úrtól, hagytam magam mögött az atyai házat, nekem is kell vissza mennem. Csodálatos ebben az, hogy amint az fiú elindult haza, és közeledett apja háza felé, az Atya is közeledett hozzá, elé futott (Lk 15,11-23). Talán a legjobb pillanatban ért elé, és borult a nyakába, akkor, amikor még a félelem elvihette volna a kapu mellett. Az Atya azonban mindig segítő szándékkal, és a megbocsátó öleléssel jön elénk. Ne félj hát, közeledni Hozzá.

Azonban azt is leírja Jakab, hogy nem mindegy hogyan megyünk az Úrhoz. „Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek” (4,8). A tékozló fiú bűnbánattal érkezett haza, megvallotta bűneit atyja előtt, mi is így tisztíthatjuk meg a bűntől bekoszolódott kezünket és szívünket. Megvalljuk bűneinket és megtagadjuk azokat, vagyis többé már csak Jézus szavaira hallgatunk. A kétlelkűség azt a megosztottságot jelenti, amit a zsidóknál is gyakran láttunk, hogy bár Istent nem tagadták meg hivatalosan, de a mindennapi életükben a bálványokat imádták, a pogány népek szokásait követték. Kétfelé sántikáltak, vagyis egyszerre két úrnak akartak szolgálni. Bizony gyakran ránk is jellemző ez a magatartás. Azonban Istenhez csak becsülettel lehet közeledni, azaz megvallom, hogy kettős a szívem, de mostantól fogva, csak Neki akarok élni és szolgálni. Ez a vallomás nem marad válasz nélkül Urunktól. Egy ilyen vallomáshoz, és egy őszinte elhatározáshoz alázatra van szükség. A szentíró bátorít erre a lépésre: „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket” (10).

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.