2010. december 26., vasárnap

Mega békesség

K
arácsony lévén két napig a blog írás is szünetelt. Most az elmaradt kétnapi részt a maival együtt olvassuk és ragadjuk meg belőlük az üzenetet (Zsoltár 147-148). „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak” (10-11). Ebből a két versből meglátjuk, hogy Isten nem a külső, hanem a belső értékekre helyezi a hangsúlyt. Számára az a fontos mi van a szívben, milyen kapcsolatban vagyunk Vele, milyen emberré válunk.
Jó meglátni, hogy nem a fizikai erő, a test szépsége, a drága ruházat vagy ékszer adja az ember igazi értékét, mert ezek nem tudnak jobb emberré tenni. Bármibe öltözünk, vagy bárhova megyünk, kerülhetünk vezetői beosztásba, ezektől nem leszünk jobb és értékesebb emberek.  Isten ezektől nincs elragadtatva, a jó megjelenés nem veszi le a lábáról, Ő azt nézi, ami a szívben van. Sámuel is becsapódott, amikor csupán a külső jegyek és értékek alapján akart királyt választani Izráel számára. „ De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7). Mi tesz jobb, vagyis más emberré? A teljes programcsere. A régi bűnös természet lecserélése, isteni természetre. Ezt egyedül az Úr képes elvégezni, magunktól, elhatározásunkból, jó szándékból nem sikerül.
Ebből a zsoltárból megláthatjuk még, hogy Isten kézben tartja a természetet, még akkor is, amikor mi másként gondoljuk. Napjainkban csodálkozunk, hogy milyen gyorsan változik az időjárás, egyik nap meleg, a másik napon pedig hideg, akár 15-20 fok hőmérséklet különbség is lehet. Jajgatunk, hogy nem bírjuk ezt, vagy sopánkodunk a természeti csapásokat látva, mert szörnyülködünk ugyan, de tenni nem tudunk semmit.
Viszont meg kell látnunk, hogy Isten nem tehetetlen és a kezéből nem csúszott ki az irányítás. Ő Úr az elemek felett is. A 16-18 versek szépen írják le a természetben való munkáját. Ő adja a havat, a jeget, és ami számunkra veszélyes, azt Isten egy pillanat alatt megváltoztatja. Egyetlen szavára megváltozik az időjárás, elolvad a hó a jég, mi pedig csodálkozunk és követni sem bírjuk. Csodálatos és mindez azt üzeni, ne féljünk, hanem bízzunk Bene. Az Úr Jézusban pedig egészen közel jött ez a hatalom, oltalmába menekülhetünk. amikor a tanítványok viharba kerültek a hajóban alvó Jézushoz fordultak, segítségét kérték, és a szavára elnémult a vihar lecsendesedtek a hullámok és nagy csendesség lett.  „Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.” Érdekességként említem meg, hogy az eredeti szövegben mega csendesség található. Ma talán le sem kell fordítani és értjük, talán így jobban a lényünkig hatol, ha Jézust oda engedjük lelki viharainkhoz, Ő le tudja csendesíteni azokat. Mega csendességgel, békesség fog megajándékozni. Olyan békességet és csendességet ad, amit rajta kívül senki és semmi sem tud megadni. Olyan békességet, amit nem lehet megvásárolni, csak kérni lehet, és ingyen megkaphatjuk. Természetesen azért ennek van ára, de azt Jézus fizette ki a kereszten.
A 148. zsoltárban felcsillan az emberiség minden problémájára a megoldás, ez pedig nem más, mint a teremtett világ meghódolása a Teremtő előtt.  Ha az emberiség szívből meghódol az Úr előtt és amint Pál írja: „minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Filippi 2,11), akkor egyenesbe kerül az élet a földön. Amíg nem kapitulálunk Krisztus előtt, nem lesz sem a földön sem az életünkben béke, igazságosság, boldogság, rend, szeretet, testvériség. A betlehemi éjszakában megjelenő angyalok is azt javasolják: Az ember, adjon dicsőséget Istennek, Aki a mennyben van, és akkor békesség lesz a földön. Mindez lehetséges, mert karácsony üzeni, Isten jó akarattal van hozzánk. Az Ő akarata, hogy megtérjünk és éljünk.
Az újszövetségben majdnem az egész negyedik fejezetet (1János 4,1-17) elolvastuk az elmúlt napokban. Csak néhány gondolatot vetek belőle papírra. Az első versből nyilvánvalóvá válik, hogy nem lehet mindent kritikátlanul elfogadni, amit szószékről, katedráról hallunk, vagy keresztyén könyvekben olvasunk, hanem mindent az ige mérlegére kell helyezni. a tanítvány nem maradhat csecsemő, akit mások táplálnak, hanem felnőtté kell válnia, aki meg tudja különböztetni, a tiszta ételt a mérgezőtől. Ehhez önállóan kell kutatni az Írást, és keresni Isten üzenetét.
Megláttam azt is, hogy a mai tanítvány számára is nagy kísértés, hogy azt tegye és mondja, ami tetszik a világnak. Azt mondjuk, amit hallani akarnak, és nem azt, amit az Úr ránk bízott. Ez azonban nem helyes, a tanítványnak a korszellemmel szemben is Isten akaratát, igéjét kell képviselnie.
Amit János apostol leír, az személyes bizonyságtétel: „mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül” (14). Hallották Keresztelő János bizonyságtételét az Isten Bárányáról, majd elindultak Jézus nyomában. Ezt követően életét figyelve, beszédeit hallgatva és tetteit látva, arra a meggyőződésre jutottak, hogy Jézusban Isten Fiát látják. Mi is hallottuk a napokban a Jézusról szóló Jó hírt, de ez nem elég, el kell indulni, követni kel, és Rá kell bízni magunkat. Aki most átadja Neki bűneit, felismeri, hogy Jézus bölcsőjéből kereszt készült, amin érte halt meg az Úr, annak nem kell félni a jövőtől, az ítélettől. Az tisztában van azzal, hogy Isten Jézus kereszt haláláért eltörli bűneit és hit által örök élettel ajándékozza meg őt.

Ó, mi hű barátunk Jézus! Hordja bűnünk, bánatunk.
Mily dicsőség, hogy nevében Istenhez fordulhatunk!
Mennyi békét elveszítünk, sírva hordjuk bánatunk,
S mind azért, mert hő imában Őhozzá nem fordulunk.

Ér-e próba vagy kísértés? Háborúság zaklat-é?
El ne csüggedj ám miatta: Vidd imádban Ő elé!
Volt-e már ily hű barátod, gondod így ki fölveszi?
Látja minden gyöngeséged, tárd ki bátran Őneki!

Nyomja-é bú gyönge vállad? Földi bánat terhel-é?
Drága Megváltód az orvos: vidd imádban Ő elé!
Megvet, elhagy, kit szerettél? Vidd imában: Ő elé!
S Ő két karja közt ölelve visz a békesség felé.

Ezt az éneket egy fiatal ír bevándorló, Joseph Scriven (1820-1886) írta. Azt követően fakadtak fel szívéből ezek a sorok, miután menyasszonya néhány nappal az esküvőjük előtt vízbe fulladt. Scriven hónapokon át kesergett, és végtelen reménytelenségben élt. Végül az Úr Jézus Krisztushoz fordult fájdalmával, és Nála vigasztalást talált.

Isten áldásával.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése