Kiáltsunk az Úrhoz, időben!

I

smétlődések indulnak el a mostani igeszakaszunkban, de sajnos nem a jó ismétlődik, nem arról olvasunk, hogy ismét hálát adnak az Úrnak, engedelmesek Neki, hanem épp az ellenkezője ismétlődik (Bír 3,12-32). Azért szomorú ez, mert mindig egy szabadítás után kerül sor erre az ismétlésre, amit úgy is mondhatnánk, hogy visszaesés. Visszaesnek korábbi bálványimádó és engedetlen életükbe. Nem tudnak vagy nem is akarnak megmaradni az Úr útján. Úgy látszik, mindig csak a következményektől kívánnak szabadulni, mint ahogy ránk is legtöbbször ez a jellemző. Amikor nagyon szorít az élet, és szembesülünk bűneinknek, rossz döntéseinknek következményével, mi csak arra vágyunk, hogy valahogy hozza rendbe Isten, amit mi elrontottunk, de nem igazán kívánjuk Őt szolgálni.

Isten megengedi, hogy megtapasztalják gonosz cselekedeteik következményeit. Ez úgy jelentkezik, hogy egy idő után elhatalmasodik felettük az a nép, amelynek bálványait, szokásait átvették. A gonosz mindig úgy munkálkodik, hogy egy idő után a fejünkre nő, fölénk terebélyesedik, és már nem bírunk vele.

Igénkből meglátjuk a gonosz stratégiáját, mindig az életünk legszebb, legértékesebb területeit foglalja el. Itt is a pálmák városát szállják meg. Ez a város Jerikó néven lesz ismertté, szép és gazdag település, igazi üdülőváros, fellendülhetne a turizmus, de az ellenség elfoglalja. Amit elfoglal, azt le is pusztítja, át is alakítja. Így van ez az életben is. Mindig a legszebb és legfontosabb területeket igyekszik a bűn meghódítani. Ráteszi a kezét a szépségre, a fiatalságra, a nemiségre, az indulatainkra, és teljesen hatalmába keríti, majd átformálja a maga céljainak megfelelően. Nézzük meg, mi lesz a szépségből az alkohol, a drog, a cigaretta nyomán. Hová lesz a fiatalság, mivé válik a nemiség, és hová vezet, amikor a gonosz uralja. Vegyük észre, a bűn nem adni, hanem elvenni akar, elvenni mindazt, amit Isten szépnek és jónak szánt az életünkben. Amire Isten azt mondta a teremtéskor, hogy jó, azt a gonosz igyekszik rosszra változtatni. Természetesen nem kötelező ennek így lennie, mint ahogy Izráel népének sem kellett volna ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnie, élhettek volna Isten törvénye szerint, hiszen az Úr velük volt. A sok csoda nem csupán a múlt emléke volt, hanem a jelen lehetőségeit is magukban hordozták. Az Úrral járva utunkat a lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk. Az Úr ott van, csak igénybe kell venni segítségét.

Tizennyolc év szolgálat után Istenhez kiáltanak. Mondhatnánk azt, hogy végre felismerik: ez nem jó, ez nem természetes, ez így nem mehet tovább. De vajon miért várnak ennyi ideig, miért nem kiáltanak korábban? Miért kell megvárni, amíg minden tönkremegy, amíg teljesen leépülünk? Könyörüljön az Úr, hogy lássuk meg időben, hová vezet az út, amelyen járunk, és kiáltsunk idejében.

Csodálatos, hogy az Úr soha nem zárja be az ajtót előttünk, mindig vár vissza, mindig meghagyja a hazatérés lehetőségét. Isten tud várni ránk, de ne kelljen sokáig várni, ezért kiáltsunk most Hozzá. Kérjük mai napunkra is áldását, és segítségét küzdelmeinkben.

A segítség egy ember személyében érkezik, egy hozzánk hasonló ember személyében. Éhúd nem hős, egyszerű ember, aki engedi, hogy az Úr vezesse, és így válik hőssé. Nem a maga, hanem az Úr erejére támaszkodik. Ez az egyszerű ember az élre áll, azt mondja: gyertek utánam, tehát nem előre küldi az embereket, hanem ő vezeti őket. A nép pedig ellenkezés nélkül hallgat rá. Így hív minket is Urunk a követésére, menjünk mi is utána, hittel és nem tétovázva. Bízzuk Rá magunkat, ahogyan Izráel is rábízta magát Éhúdra.

A nyitott sírtól továbbvezet az út, nem lehet letelepedni, a sír nem zarándokhely, tovább kell menni (Mt 28,11-15). Azonban nem mindenki egy irányba megy. Az asszonyok viszik a jó hírt a tanítványoknak, és  tele vannak örömmel. A nyitott sír mindenkire hatással van, de nem egyformán: akik szeretik és keresik az Urat, örömmel és békességgel mennek tovább, mert látják, az Élet győzött. Jézus él, és nekik az élő Úrra van szükségük. A katonákra félelmetesen hatottak a történések, ők nem Krisztus felé, hanem megbízóik felé igyekeznek. Pedig, ami történt, az számukra is nagy lehetőség, ezen események által őket is kereste az Úr. Azonban úgy látjuk ők nem az igazsághoz ragaszkodtak, hanem a pénzhez és a vezetők akaratához. Látták mi történt mégsem ahhoz ragaszkodnak, hanem pénzért a hazugságot terjesztik. Ez a sátán módszere, pénzzel sok mindent el tud végezni, sok embert távol tart az igazságtól, mert számukra, az az igazság, amit megfizetnek.  A pénztől és hatalomtól való függőségből is szabadításra van szükségünk.

Mint tanítványok ragaszkodunk-e saját látásunkhoz, véleményünkhöz, vagy csak azt tudjuk mondani, amit mások a szánkba adnak, amit megfizetnek? Soha ne mások véleménye vagy a pénz határozza meg hitünket és mondandókat, hanem mindig az Úr, az, amit kijelentett az Igében, amit megtapasztaltunk.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

1. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztőben te mutass jó utat; Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

3.                   Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

Isten áldásával.