E
|
zen a földön,
ebben a bűnnel megterhelt világban önmagában nincs haszna és értelme semminek
(Préd 3,9-22). Minden az Istennel való kapcsolat által nyeri el értelmét. A
munka is az Úr igéjének fegyelme alatt kerül a helyére, akkor, ha minden
dolgunkat Őneki, az Ő dicsőségére végezzük. Ha nem így történik, bálvánnyá
válik, a munka rabjai leszünk. Pedig Isten mindent szépen alkotott, tesz
bizonyságot a prédikátor. Minden az Ő ajándéka, azonban minden el is romolhat a
mi kezünkben. Fogadjuk az életet, és ennek minden lehetőségét, a munkát,
családunk tagjait, a gyülekezetet ajándékként. Álljunk úgy a dolgokhoz, hogy
mindent Tőle kaptunk, nem mi szereztük meg, hanem csak kinyújtjuk a kezünket és
elfogadhatjuk Tőle. A teremtett világ minden kincse, minden java ajándék, nem
nekünk kell megszerezni belőle semmit, hanem Ő adja azt Övéinek. Tudja, mire van
szükségünk, és meg is adja, de csak azt, amire igazán szükségünk van. Gyakran
vágyakozunk olyan dolgok után, amire valójában nincs is szükségünk, és nagyon
jól ellennénk nélküle is.
Mire is van szükségünk? Igénk szerint élő kapcsolatra a mennyel. Isten a
szívünkbe helyezte az Utána való vágyat. Nem lehet lényünkből kitörölni, hogy
Hozzá tartozunk. Azonban annyi minden igyekszik előlünk Istent eltakarni. A
gonosz mindent megtesz, hogy az örökkévalóságtól elvonja figyelmünket. A világ
javaival akarja megelégíteni szívünket, azonban csakis az Istennel való élő
kapcsolat töltheti be a lényünkben lévő űrt. Igazi békességet csakis az Úrral
való találkozás, a kegyelem megtapasztalása adhat. Figyelek-e az
örökkévalóságra? Látom-e, hogy az ige túlmutat a földi életen és rámutat a
láthatatlan világra, ahová hit által, a kegyelemből léphetek be? Az Úr Jézus
tette lehetővé számunkra a belépést, azonban a kapun át bűnbánat, megtérés
vezet. Oda semmi nem juthat be, ami a bűnből való, ezért meg kell tisztulni, a
megtisztulást pedig Jézus Krisztus kiontott vére viszi végbe.
Aki felismeri, hogy egy a szükséges dolog, annak minden a helyére kerül
az életében. Az a munkát, minden dolgát ajándékként fogadja el, így tud hálás
szívvel élni. Aki hálás, annak a szíve örömmel is tele van, megelégszik azzal, amije van, nincs benne elégedetlenség és félelem.
A prédikátor látja, hogy Isten munkája örökre megáll, amit Ő tesz, azt
nem kell kiegészíteni, ahhoz nem kell
hozzátenni. Isten nem szorul rá a segítségünkre. Minden munkája tökéletes. Így
azután nyugodtan bízhatunk Benne, higgyük, Ő jól végzi a dolgát, Krisztusban
megmentett a kárhozattól, és mindent megtesz, hogy örök életre jussunk. Isten
munkái is az Ő dicsőségét hirdetik. Azt a célt szolgálják, hogy az alkotás
mögött felismerjük az Alkotót, és meghódoljunk Előtte. Csodálatos, hogy az egész
teremtett világ rámutat: lássuk meg szeretetét és irgalmát, és imádjuk Őt. Ha a
teremtés nem késztet meghódolásra, tekintsünk a keresztre, mert ott tárul fel
igazán előttünk Isten lénye. A kereszten értünk meghaló Jézus által szeretete
árad felénk, minden, ami ott történt, értünk ment végbe. Szemléljük a bűneinkért
meghaló Jézust, és mondjuk ki hittel és megrendülve: Bizony, ez az ember
valóban Isten Fia volt. Isten Fia halt meg azért, hogy én élhessek. Boruljunk
hát le a kereszt alatt, és imádjuk Őt.
Boruljunk le most bűnbánattal a kereszt alatt, mert Isten egyszer
megítéli mindenki életét - boldog, aki már most átéli az ítéletet,
megtapasztalja, hogy az Úr Jézus kifizette minden adósságát, elrendezte bűneit
az Atyával. Áldott legyen az Úr, hogy kész volt értem magára venni minden bűnömet,
az Atya pedig azért, mert Fia haláláért eltörölte vétkeimet. Fel kell
ismernünk, hogy szükségünk van Istenre, Nélküle nem boldogulunk. De igazán így
gondoljuk-e? Vagy egyszerűen úgy vagyunk vele, hogy mi már mindent megoldunk
magunkban. Nincs szükségünk senkire. Ezt gondolta a laodiceai gyülekezet is, ám
ezzel már rá is léptek a hanyatlás felé vezető útra. Amikor nem tartunk Istenre
igényt, megindul a hanyatlás. Ha Isten helyére valami mást teszünk, hanyatlik
az életünk, akkor is, ha ez esetleg még nem így látszik. Azonban az Úr még
mindig itt áll az ajtónk előtt, és zörget, ajtónyitásra vár. Ne várjon hiába.
Az idős apostol határozottan fogalmaz: Isten gyermekei vagyunk (1Jn
3,1-12). Igen, megvallja mindenki előtt, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, aki
átélte a kegyelmet, az Isten gyermeke. Nem hagy minket az Úr bizonytalanságban.
Nem úgy van ez, hogy nem lehet azt tudni. Mert mindazt, amit az Isten
kijelentett, tudjuk az életről, az üdvösségről.
János már idős, egyre közeledik elköltözésének napja, nem csapja be sem
magát, sem tanítványait. Meg van győződve, hogy Istenhez tartozik Jézus által.
Tudja a célt is: oda megyünk, ahol Ő van. És hasonlókká leszünk az Úrhoz, és
látni fogjuk, Vele leszünk. Ez a nagyszerű reménység, csodálatos cél, látni Őt,
Vele lenni, örökkön örökké. Aki hitben jár, úgy tekinthet a meghalása napjára, mint a hazautazás
időpontjára. Hazamehetek a földi vándorlásból mennyei Atyámhoz, és örökké az
Úrral lehetek, azzal, Aki eljött a világba, hogy elvegye bűneinket.
Amíg itt vagyunk e földi világban, maradjunk mindvégig Őbenne, ne
hajoljunk el szeretetétől, ne kövessünk mást, csak Őt. Az ördög meg akar
téveszteni, de ne engedjük, mert a Krisztus követőit életük hitelesíti. A
tanítás és az élet összhangban van. Isten gyermekeit az életük minősíti,
látható, hogy krisztusi életformát gyakorolnak. Számunkra Krisztus a minta.
Jézus, vigasságom! Esdekelve várom
1. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! A te jelenléted
Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad. Légy velem, Ó, mindenem! Nálad nélkül nem
is élek: Te vagy örök élet!
2. Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/: Lelkem a
viharból, Bűnből, minden bajból Hozzád menekül. Bár a föld Mind romba dőlt, S
ha a pokol hada hány tőrt: Jézus maga áll őrt!
3. Jézus, üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök örömem! :/: Kik szeretjük
Istent, Zengjünk neki itt lent S otthon: odafenn! Lelkem esd, Hogy Te vezesd! S
hazahívó szavad várom, Jézus, Vigasságom!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése