Jobb haza

J

ó dolog, hogy minden reggel az Úr szavával kezdhetjük napunkat (Zsolt 101,1-8). Megnyugtató és felemelő beszélgetni Istennel, átélni jelenlétét és szeretetét. Figyeljünk ma is üzenetére, azon keresztül, amit Dávid király leír ebben az imádságban. Dávid az Úr gyermeke volt, rendszeresen beszélgetett Istennel, Rábízta magát minden élethelyzetben, és Tőle kért tanácsot olyan szituációkban is, amelyekben mások tanácstalannak bizonyultak és félelmükben megfutamodtak.

Igénk azt üzeni, hogy nemcsak Dávidnak, hanem nekünk is szükségünk van az Úrra. Nemcsak időnként, hanem állandóan. Az Úr felkínálja számunkra is igéjének vezetését, és jó ezt igénybe venni. Az ige lámpás, amely megvilágítja lábunk előtt az utat. Gyakran kerülünk mi olyan belső sötétségbe, ahol nem látjuk, mit kell tennünk, merre kell mennünk. Az Úr igéjén keresztül adja útmutatását, és vezet minket a helyes úton.

Dávid királyként is felismeri, hogy törvényre van szüksége, amihez igazíthatja életét. Ez figyelemreméltó, hiszen mi azt szeretjük, ha senki nem szabályozza életünket. Úgy gondoljuk, ha vezető pozícióba kerül valaki, akkor már ő szab másoknak törvényt. Dávid azonban tudja, Isten törvényére szüksége van, mert ez hiteles zsinórmérték. Mindenkor megbízható, és ezért nyugodtan hozzá mérhetjük magunkat. Isten mércéje nem téveszt meg, és soha nem veszít értékéből, tekintélyéből.

Azonban nem elég, ha ismerjük a mércét, ha tudjuk, hogy van útjelző tábla, hanem azt komolyan is kell venni. Dávid elhatározza, hogy ügyelni akar a tökéletes útra. Nem bukdácsolni akar, hanem egyenesen végighaladni a célig. Szükség van erre az elhatározásra, szükség van a céltudatos és határozott hozzáállásra. Hiszen a gonosz még így is megkísért, mindent megtesz, hogy elbukjunk. Dávidnak sem sikerült mindenkor egyenesen járni, ügyelni az Úr útjára. De van egy elhatározása, tudja, mit akar. Mit akar? Mindig Istenre figyelni, Hozzá igazodni, törvényét beépíteni az életébe.

Mi is határozzuk el, hogy ma ügyelünk az Úr útjára, tudatosan a keskeny úton haladunk, és a házunkon belül is úgy igyekszünk élni, mint Jézus tanítványai. Mert Dávid nemcsak a munkahelyén, az ország irányításában, hanem otthon is Isten gyermeke akar lenni. Kell is ez az elhatározás, mert pont az ő élete mutatja, nem is könnyű otthon hívőként élni. Nem könnyű a családunkban érvényre juttatni az evangélium szerinti életet. Nem könnyű, mert hitet adni nem lehet, csak odaélhetjük gyermekeink, családtagjaink elé a tanítványságot, de nekik kell dönteni, melyik úton fognak járni. Jézus kínálja a kegyelmét, de mindenkinek magának kell azzal élnie.

Dávid határozottan vállalja Isten törvényét a mindennapokban. Ragaszkodik ahhoz is, hogy a körülötte levők is Isten törvénye szerint alakítsák kapcsolataikat, munkájukat. Igyekezzünk mi is mindenben az Úr igéjéhez szabni döntéseinket, tetteinket. Ne engedjünk a világ laza felfogásának, hanem keressük az Urat szeretőket, az Ő útján járókat.

Most a hit atyjának, Ábrahámnak, az életén keresztül látjuk meg, mit is jelent hitből élni (Zsid 11,8-22). Számára is a hit meggyőződést jelentett, elhívása által meggyőződött Istenről. Megtapasztalta, amint szól hozzá, ő pedig erre az élő Istenre rábízta magát. A hit engedelmességgel jár. Az engedelmesség mutatja meg, hogy igazán hiszünk. Mert az engedelmesség cselekvés, mégpedig egy bizalmon alapuló cselekvés. Ábrahám nem látta előre, hová kell mennie, nem tudta, mi is lesz az az örökség, amit Isten ígért neki, de bízott Benne. Tudta, amit az Úr ígér, azt meg is teszi. Isten létéről és hatalmáról való meggyőződése tette képessé a múlt elhagyására. Nem kis dolog volt hetven évesen mindent maga mögött hagyni, és teljesen újat kezdeni. Ez már nem fiatalos kalandvágy, hanem tudatos engedelmeskedés, élő bizalom élete Ura iránt.

A szentíró rámutat arra, hogy Ábrahám nem csupán azt a földet látta maga előtt, ahová Isten vezette ebben a világban, hanem azt is felismerte, hogy többről van szó. Vándorlása kifejezte, hogy jobb után vágyakozik, mint amit ez a világ adhat. Mennyei haza után vágyik, ahol örökre megtelepedhet, ahonnan nem kell továbbvándorolni, ahol nem fenyegetik ellenségek. 

Mi is vándorok vagyunk itt a földön, nem lehet letelepedni, mert egyszer időnk lejár, és menni kell tovább. Sokan úgy élnek, mintha a földi lét lenne a cél, a végállomás, de az ige szerint nem így van. Aki Jézus Krisztusban hisz és Őt követi, annak a mennyben van polgárjoga, annak Isten várost készített. Az elmúlásból az örökkévalóság felé haladhatunk, kegyelemből.

Ábrahám élete sem volt azonban bajoktól és próbáktól mentes. De a hite átsegítette őt a holtponton. A reménytelenség idején sem magára nézett, nem a képességei határozták meg, hanem Isten hatalma. Ő mindig Istenben bízott. Kész volt Izsákot is feláldozni, mert látta az Úr hatalmát, és ezáltal képesnek tartotta arra, hogy feltámassza gyermekét a halálból. A hit azt jelenti, hogy Istent képesnek tartom rendkívüli dolgok megtételére, ezáltal a hit nem kegyes beszéd, hanem dinamikus bizalom.

Aki látja Isten képességeit, tudja, hogy nincs számára lehetetlen, az nem torpan meg a feladatok sokasága és nehézsége láttán sem. Miért? Mert tudja, hogy nem a saját képességein vagy erején múlnak a dolgok, hanem Isten hatalmán. Így azután, az Úrban bízva ott is van esélyünk, ott is nyílik út, ahol emberileg minden bezártnak látszik. Menjünk ma is hitben tovább utunkon. Hit által újra lehet kezdeni, talpra lehet állni. A hit nem hátrál meg soha.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.