Váltóátállítás

A

z utolsó két fejezetben összegzése következik az eddig elmondott gondolatoknak, az életben szerzett tapasztalatoknak (Préd 11,1-12,14). Fontos felismerés, hogy nemcsak jó dolgok vannak az életben, nemcsak napsütés, hanem vannak felhők is, amelyek eltakarják előlünk a napot. A felhő és a nap is az életünkhöz tartozik, nem lázadozni kell ellene. Ne azon merengjünk, miért nem süt mindig a nap, miért van rossz is, hanem vegyük észre, hogy a felhő mögött mindig ragyog a nap. Ne engedjük, hogy a felhők eltakarják a napot, hanem gondoljunk arra, hogy mögöttük mindig ott a nap. A nap akkor is süt, ha én nem látom. Az Úr Jézus akkor is itt van, ha valami eltakarja Őt, vagy meghomályosodik a látásunk. Vegyük észre mindig a napot, a felhők mögött, és ha így teszünk, elmúlik a depresszió, mert tudjuk, minden reménytelenség mögött meghúzódik a remény. Mert Isten számára nincs lehetetlen.

Mivel a legfényesebb, a legragyogóbb ívű életnek is szembe kell nézni felhőkkel, a szentíró azt tanácsolja, hogy még a gondtalan ifjúság éveiben gondoljunk Istenre. Élhetünk vidáman, de úgy alakítsuk dolgainkat, hogy tetteinkért Isten meg fog ítélni. Az életben van felelősség is, nélküle nem formálódunk igazi felnőtté. Emlékezzél meg Teremtődről ifjúságod idején, vagyis ne feledd, Tőle kaptad az életet, és már fiatalon is szükséged van segítségére. Hiszen még a legkiválóbbak is megbotlanak, de az Úr talpra tud állítani. Sőt, Ő tud megőrizni az elbotlástól.

Időben kell Istenre gondolni, ne áltassuk magunkat, hogy mi nem öregszünk meg. De azt se gondoljuk, hogy minket minden baj elkerül. A nemszeretem napok bármikor felbukkanhatnak. Hiszen az élet nem csupán arról szól, amit szeretünk, hanem gyakran szembe kell néznünk olyan dolgokkal is, amiket nem szeretünk, amiket szívesen kihagynánk, de nem lehet kihagyni. A prédikátor azonban rámutat, hogy a nemszeretem napokat sem kell egyedül megharcolni, hanem belemehetünk az Úrral együtt.

Tudomásul kell vennünk, hogy az évek múlásával minden megváltozik, elfogy az erőnk, tovatűnik a magabiztosság. Elnehezülnek a lábak, meghomályosulnak a szemek, kihullnak a fogak, de készülünk-e az öregkorra? Készülünk-e az életből való visszahúzódásra? Jó, ha már fiatalabb éveinkben készülünk minderre, és megtanuljuk átalakítani az életet. Megtanulunk értelmet adni az idős kornak. Lehet bizonyságot tenni a hitünkről, és átadhatjuk az évtizedek alatt felgyülemlett tapasztalatokat. Az idős ember is értékes élet, az Úr Jézusban való hit által pedig egyre jobban kiteljesedhet és gyümölcsözővé válhat.

Az Újszövetségből Júdás levelét olvassuk (Júd 1-25). Szerényen Jézus Krisztus szolgájának nevezi magát, pedig testvére volt az Úrnak. Azonban elsősorban az a lényeges számára, hogy a testvérben felismerte a Megváltót, az élete Urát. Mert az a lényeg, hogy Jézusban meglássuk az Urat, és Neki szenteljük magunkat, szolgálatába állítsuk életünket. Nagy változás ez, hiszen először a bűn szolgái vagyunk, úgy születünk, hogy a világ útján járunk-kelünk. Azonban Jézus azért jött, hogy erről az útról, amelyik a kárhozatba vezet, átsegítsen az életre vezető útra, amely keskeny. Neki van hatalma átállítani a váltóinkat, és így már az Ő vezetésével új irányba haladhatunk. Egyszer mindenkinek meg kell látni, hogy rossz irányba halad, és megkérhetjük Jézus, végezze el a pályamódosítást. Ma még lehetséges új irányba, az örök élet felé haladni.

Azoknak ír, aki elhívottak. Vagyis, akik meghallották Jézus hívó szavát, és engedelmeskedtek neki. Maguk mögött hagyták addigi életüket, és követték Jézust. Mindenkit hív Ő, de nem mindenki hallja, és különösen nem mindenki áll fel, és indul el követni Őt. Ne gondolkozzunk tovább, ne várakoztassuk, hanem induljunk el most. Aki elindul, az jó döntést hoz.

Júdás hangsúlyozza, hogy hitünkért tusakodni kell, vagyis mindig harcot jelent felismerni Isten akaratát, harcot jelent annak megvalósítása is. Ezt a harcot gyakran saját magunk ellen kell megvívni, mert emberi természetünk nem akar az Úrnak engedelmeskedni. Azért is kell tusakodni, mert van ellensége a hitnek, a gonosz mindent megtesz, hogy elhitesse Jézus tanítványait is. Azonban nemet lehet neki mondani. Azt is látjuk, hogy a gonosz elsősorban az életvitelen keresztül támad, ráveszi a hívőket, hogy higgyenek ugyan, ha akarnak, de a nem hívőket kövessék az életvitel területén.  Így azután visszaélünk a kegyelemmel, mert azt gondoljuk, megbocsáttattak bűneink, hát úgy élünk, ahogy akarunk. A hívő ember példaképe Krisztus, és az előttünk járó hívők bizonyságtételét is komolyan vehetjük. Ez nem azt jelenti, hogy a hívő nem fog vétkezni, de jelenti azt, hogy számára már nem a hitetlen világ adja a példát. A hívők életük minden területét Jézusnak rendelik alá, mindenben az Ő útmutatására figyelnek.

Számunkra mindenkor az Úr Jézus szavai az iránymutatók. Az ige a lámpás, amely megvilágítja előttünk az utat. Figyeljünk a lámpásra, és maradjunk meg az úton. Az úton való megmaradásban segítségünkre jön az imádkozás. Hiszen általa összeköthetjük életünket a mennyel. A tanítvány reménysége Jézus visszajövetele és az örök élet. Jézus jön, várjuk Őt szolgálatban, lelkek mentésével. Soha ne feledjük közben, hogy az Úr kegyelmére mindig szükségünk van, mert bármikor eleshetünk. Egyedül az Úrnak van hatalma megőrizni a botlástól. A magunk ereje kevés, aki azt gondolja, hogy maga is megállhat, mert elég erős már a hitben, fogadja meg Pál apostol tanácsát: „Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék” (1Kor 10,12).

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.