A legkisebb

E

lfoglalta Józsué az egész országot, pontosan úgy, ahogyan megígérte Mózesnek az Úr (Józs 11,1-22). Minden pontosan úgy megy végbe, ahogyan Isten korábban azt kijelentette. Ezért építhetünk az igére, mert Isten igéje olyan, mint a kőszikla, biztosan megáll. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is pontosan úgy történnek a dolgok, ahogyan azt az Úr kijelentette az övéi számára. Nem az ígéretekkel, hanem velünk van a probléma, nem ismerjük jól az igét, nem tudjuk, mit is mond az életünkre nézve Isten. Nincs igazán biblikus jövőképünk. Akkor lesz a szívünkben békesség és válunk hitben erősekké, ha jól ismerjük a Szentírást. A Biblia megismerése által az Úr hatalma is egyre jobban feltárul előttünk. Az igéből ismerjük meg Urunkat, látjuk sok nagy csodáját, amit korábban elvégzett népe életében. És ha ezeket látjuk, akkor bizonyosság költözik a szívünkbe, hogy Isten ma is úgy váltja valóra szavát, mint korábban. Igéiből nem esik a földre egy sem.

Isten ma is pontosan úgy munkálkodik, ahogyan az igében látjuk. Amit átéltek az első tanítványok az Úr Jézus mellett, ma is valóság. Isten ma is ugyanaz. Azért munkálkodik, hogy megismertesse magát velünk, és elvégezze, hogy megnyíljon előtte a szívünk és kapcsolatba lépjünk Vele. A velünk való élő kapcsolatért munkálkodik az Úr, azt akarja, hogy mindnyájan mindennap kapcsolatban legyünk Teremtőnkkel és megváltó Urunkkal, az Úr Jézus Krisztussal. Ezt a mai napot is azért adta, hogy találkozzunk Vele. Mindent ennek rendel alá, úgy alakítja körülményeinket, hogy halljunk Róla, és szívből induljunk el Felé. Kegyelmét kínálja, ami hit által a miénk lehet. Azonban ahogy Izráel népének harcolni kellett, úgy kell nekünk is megharcolni azért, hogy a gonosz akadályozása ellenére időt szánjunk Rá. A gonosz erőteljesen belehúz ennek a világnak a sodrásába, ami egyre messzebb visz Istentől, azonban ez ellen harcolhatunk, mondhatunk nemet, és az Úr ebben a harcban megsegít. Aki Istent keresi, az meg is találja. Az ördög tud zavarni, de nem akadályozhatja meg a kapcsolatfelvételt. Aki keres, az talál, halljuk az Úr szavát.

Talán arra gondolunk, minek ez a sok harc, Isten előre elkészíthette volna ezt a területet, és akkor Izráelnek kardcsapás nélkül kellett volna bevonulnia. Ne elsősorban a kegyetlenséget, az öldöklést lássuk meg ezekben az eseményekben, hanem Isten kegyelmét, amely által felkészíti övéit a néppé válásra. Ezekben a harcokban válnak katonákká, élik át az összetartozást, és ami a leglényegesebb, látják Istent munkálkodni. Személyesen tapasztalják meg, hogyan ad Isten nekik győzelmet, miként ajándékozza meg őket ezzel a földdel. Ha kihagyjuk a küzdelmeket, megszegényítjük magunkat, mert nem élünk át csodákat, nem látjuk Istent munkában. Az Úr munkájának látása erősíti hitünket. Már nem magunkra hagyatkozunk, és nem engedünk a félelmeknek sem, mert tudjuk, hogy az Úr cselekszik.

Az Úr Jézus beszélt a szenvedéséről és a haláláról, nemrég bizonyosodott erről meg a hegyen, amikor Mózessel és Illéssel találkozott (Lk 9,46-48). A tanítványok azonban nem fogékonyak erre a bizonyságtételre, még el van rejtve előttük, még nem tudják megérteni. De nem biztos, hogy azért nem értik, mert az Úr nem akarja, hogy megértsék. Azért jelenti ki nekik, hogy tudják, és erre készüljenek. Mindent azért jelent ki az Úr, hogy tudjunk róla, és készüljünk azokra az időkre, várjuk a beteljesedését. Ő nem akarja, hogy bármi is váratlanul lepjen meg bennünket. Azonban hányszor mi sem értjük, amit az Úr mond. Rejtve marad az ige.

Vajon miért nem értjük, amit mond az Úr? Pontosabban miért nem értjük, amikor szenvedésről, keresztről, egyszerű, aggodalmaskodás nélküli életről beszél? Talán azért, amiért a tanítványok sem. Magukkal, saját boldogulásukkal voltak elfoglalva. A szívüket egészen más töltötte be, mint Jézusét. Ő a halálra készül értük, ők pedig rangról, hatalomról, elsőségről álmodoznak. Elsők akarnak lenni, és nem veszik észre, hogy más rovására teszik ezt. Jézus tanítványai közt nincs rangkérdés, az Úr az első, a többiek pedig egyformán tanítványok. Isten országa nem az uralkodásról, hanem a szolgálatról szól.

Mi van a szívemben? Milyen indulatok és gondolatok foglalnak le? A tanítványok nagyra akartak törni, versengtek egymással, mindenki csak önmagát látta. Nem látták az evangéliumra vágyó embereket, a sok beteg, nyomorult embert, akiknek nincs reménységük. Az volt a fontos, én legyek az első, én kerüljek a középpontba. Az Úr azonban más mentalitást hozott, és ezt akarja nekünk adni. Erre van szükségünk, az Ő másoknak szolgáló, alászálló indulatára.

Egy kisgyermeket állít eléjük, a maga alázatával, egyszerűségével, aki elismeri, hogy nagyobb nála a felnőtt, és rábízza magát. A kisgyermek teljesen a szülőre bízza az életét, tőle fogadja el mindazt, amire szüksége van. A kisgyermek számára a szülő az első. Ezt üzeni az Úr, legyünk olyanok, mint a kisgyermek, fogadjuk be Őt, ami azt jelenti, felismerem, hogy Őreá van szükségem. Legyen mindenben az Úr az első, figyeljek Rá mindenben, és engedjem, hogy törődjön velem.

Isten országában fordítva mennek a dolgok. A legkisebb lesz a legnagyobb. Hogyan? Úgy, hogy befogadta Jézust, és Ő kezd el növekedni benne, és egyre nagyobbá lesz. Minél nagyobb lesz Jézus, annál kisebbé válok én.

Szerettem volna nagyra törni

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat. De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

Ormok helyett a földön járni, / apró csatákat vívni meg,

a sorsom ez, nem zúgolódom, / ti se szánjatok, emberek.

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat. De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

Apró csavarnak is kell lenni, / hogy jól menjen a gépezet.

Parányi jel, mégis szükséges: / némely betűn az ékezet.

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

Isten áldásával.