|
T |
ovábbra is Tíruszról szól a prófécia. Egy siratóének hangzik, arról a Tíruszról, amellyel Izráelnek is kapcsolata volt (Ez 27,1-36). Tírusz gazdag kereskedőváros volt. Nagyon jó és központi helyen épült, nehezen volt megközelíthető, a tenger védelmet nyújtott számára. Ezek a tulajdonságok elbizakodottá tették, azt gondolta, nem pusztul el soha. Azonban most hangzik a sirató ének. Siratni halottat szoktak, és ez jelzi, Tírusz is elpusztul.
Miért éri az ítélet? Mert Izráel fogságra vitele idején nincs benne együttérzés, azt gondolja, őt elkerüli a baj, és ez a gondolkodás óhatatlanul azt végzi el, hogy különbnek tartja magát. Ha minket még nem ér baj, azt képzeljük különbek, jobbak vagyunk. Az Úr Jézus mások tragédiája által a megtérésünkre hívja fel a figyelmet. Azt üzeni, ne más bajának örülj, vagy azt taglald miért érte őt ez a baj, hanem térj meg, mert ha nem, te is hasonlóképpen veszel el. Az Úr mindig fel akar rázni. Az önelégültséget nem szereti, megítéli. Mi van a szívünkben? Alázat vagy gőg?
Tírusz büszke lett szépségére, azt mondta: „Tökéletes szépségű vagyok.” Tökéletes vagyok, gondolta, és ezzel nagyon magasra, mindenki fölé emelte magát. Ezzel a megnyilvánulással, Istennel helyezte egy szintre magát. Szinte Istennek tartja magát, hiszen az ige Istenről mondja, hogy tökéletes. Nem az a baj, hogy szép, gazdag, hanem az, hogy nem ismeri el, hogy minden gazdagságát, értékét Istentől kapta. Nem az Urat dicsőíti kincseivel, szépségével, hanem önmagát. Az ember is Istentől kapta javait, szépségét, tudását, erejét, bölcsességét. Azonban mindig Neki ad ezért hálát. Mennyire gőgössé tesz minket a tudásunk, van, amikor a testi kinézetünk is. Mindenkinél többnek gondoljuk magunkat, és nem borulunk le Isten előtt.
A felfuvalkodottság sátán jellemzője. Ő sem borult le Isten előtt, nem Őt dicsérte, értékeiért. Pedig sátán is teremtmény, mégis többnek gondolta magát teremtőjénél. Fellázadt Isten ellen. Nézzük meg magunkat, hányszor többnek gondoljuk magunkat Istennél. Büszkén magunknak tulajdonítjuk mindazt, amit elérünk, és nincs hála a szívünkben. Azonban Isten az alázatos és megtört szívű embert várja. Azt, aki nem a kiválóságát dicséri, hanem bűnei fölött sír. Ő a töredelmes szívet szereti. Töredelmes-e a szívem?
Aki a Krisztusé, az levetkőzte az ó embert és magára öltötte az újat (Kol 3,12-17). Amint az új ruha különbözik az elhasznált, régitől, úgy az új ember is különbözik az ó-tól. Életvitelében mutatkozik meg a különbség. Már más úton jár, mint a világ, és más indulatok töltik be. A régi ember szokásai is elmaradnak, helyükre új szokások lépnek. Jó szokásokat kell kialakítanunk.
Krisztussal új természetet kapunk és ebben kell növekednünk, előre haladnunk. Isten kiválasztott minket, egy új, bizonyságtévő életre. Őt képviselhetjük ebben a világban. És ez a képviselet nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejeződik. Az Úr Jézus hirdette az Isten országa evangéliumát, tanította az embereket, de gyógyított és szabadított is. A bűn által megfertőzött embereket megtisztította, szabaddá tette. Mindazokat, akik szabadok akartak lenni, akik hitték, hogy Ő mindezt meg tudja tenni. Így a tanítványok élete is ezen a két vonalon és együtt lehet eredményes.
Elmondja az apostol, hogy milyen új szokásokban erősítsük magunkat. Könyörület, hiszen az Úr is könyörületes. Ha nem az volna, senkinek nem lenne esélye az üdvösségre. Ebbe a könyörtelen világba kell belevinnünk, és megélnünk, szokássá tennünk a könyörületességet.
Van, amikor el kell szenvedni egymást. Mert a másik még nem tart ott, ahol mi, vagy ahol szeretnénk, hogy tartson. Az Úr Jézusnak is el kellett szenvednie tanítványai tehetetlenségét. Nem hagyta ott őket, nem is bocsátotta el őket. Mennyit szenvedhet tőlünk, mai tanítványoktól, hiszen mi sem vagyunk jobbak, mint a tizenkettő volt. És még nem adott válólevelet, még mindig tűr minket. Még itt lehetünk, és bizonyságot tehetünk, és ez a bizonyság is olyan gyengén pislákol. Mi olyan könnyen feladjuk, nem vagyunk képesek elviselni a másikat.
Az elszenvedés fontos eszköze, a megbocsátás. Ha megbocsátok, oldódik a légkör. Mindig arra kell gondolnunk, hogy nemcsak nekem szükséges megbocsátanom, hanem nekem is megbocsátott a Krisztus. És ha erre nézek, képes leszek megbocsátani a másiknak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy sok mindent kell a másik embernek is megbocsátania. Sok nyomorúság van bennem is, sok vétket követek el én is, és ezt mások megbocsátják. Aki tudja, hogy neki is megbocsátanak, az tud megbocsátani másoknak. Mindig az Úr a minta, "amint a Krisztus is." Ő az új élet mintája, mindig ez kell, hogy vezéreljen, amint a Krisztus, úgy akarok én cselekedni, élni.
Az új élet akkor működik, ha az ige gazdagon lakozik bennünk. Az ige az új élet forrása. Ebből meríthetünk, az ige táplálja hitünket, és egész életünket. Gazdagon lakik bennem az ige? Ismerem a Szentírást? Tudom, mit mond az Úr? Isten szavára építek mindenben?
VÉGIG MEGÁLLD A NAGY TUSÁT!
1.
Végig megálld a nagy tusát!
Erőt Urad, a Krisztus ád.
Nyerd el, mit félretett neked,
A koronát, az életet!
2.
A célra fuss, hogy mennybe juss,
Ott vár reád az égi juss!
Az út oda bizton vezérl,
Krisztus az út, Krisztus a cél.
3.
Ne csüggedj el, Ő felemel,
Új erőt ád, csak bíznod kell!
Ha gondodat mind ráveted,
Segít vinni a terhedet.
4.
Bízzál, ne félj, a Krisztus él!
Ő hűn szeret és megsegél.
Csak higgy, és Ő lesz Mestered,
Urad, s mindenben mindened!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése