|
J |
elképes prófécián keresztül szól Isten üzenete a Jeruzsálemiekhez (Ez 21,23-37). Világosan üzeni az Úr, hogy az ellenséges sereg Jeruzsálem alá érkezik. Ez a város a céljuk, és nem fognak más irányba menni. Az út oda vezet. De még ez mindig felrázó figyelmeztetés. Azonban hiába minden, annyira vakok és süketek, hogy nem látnak, és nem hallanak. A gonosz megtévesztette őket, és a hamis hit áldozatává váltak. Talán furcsa ezt így hallanunk, de van hamis hit. Amikor nem a világos és tiszta ige vezet, hanem a saját elképzeléseink, hagyományaink. Azt gondolták, mivel ők Isten népének tagjai, és az Úr megmenti őket. Nem lesz ítélet. Nem eszmélnek az első deportáció megrázó élménye által sem. Továbbra is úgy gondolják minden rendben velük, csak a politikai helyzetnek tulajdonítják, ami történt. Isten kijelentette, megüzente, hogy ez nem csupán politika, hanem a bűneik ítélete. Istennek nem elég a tradíció, az üres vallásosság. Nem elég a körülmetélkedés, a keresztség, a konfirmáció. Ő élő hitet kíván. Azért szól, mert a szívünket akarja körülmetélni. Arra vár, hogy elforduljunk a bűntől, a bálványoktól. Ha ez nem történik meg, jön a pusztulás. Halljuk meg az Úr figyelmeztetését. Ne másokban keressük a hibát, hanem nézzünk önmagunkba, és tartsunk bűnbánatot. Önmagában még ez sem elég, a bűnbánatot az életváltozásnak kell követni. Ez mutatja meg, hogy komolyan gondoltuk.
A jelképes próféciát megtévesztő jósolgatásnak, megtévesztő üzenetnek tartják. Miért? Mert csak a jót, az áldást, a növekedést hirdető igét fogadják el. Úgy vélik, Istennek is tetszik, ami történik. Még mindig azt gondolják, Isten megelégszik a formalitással, a kultuszhelyek kialakításával, az újabb épületek felhúzásával. Nem akarják meglátni, hogy Istent nem hatja meg az ősi templom. Hiába menekülnek belé, nem találnak oltalmat az ellenség elől. Mert Isten nem az épület nagyságára, külső szépségére figyel, hanem azt nézi, mi történik benne. Milyen szívvel vannak ott. A tanítványok mutogatták Jézusnak a csodálatos épületet, de Ő azt mondta, kő, kövön nem marad, amit le ne rombolnának? Miért? Mert a szép és csodás épületben Jézus halálos ítéletét hozták meg. Hiába volt monumentális, lenyűgöző, de az Urat, a Megmentőt, kivetették belőle. Isten arra néz, hogyan viszonyulunk a Fiúhoz, engedelmeskedünk-e Neki? Mert az engedelmességet nem lehet kultusszal, áldozattal, építéssel pótolni.
Az ige rámutat, nem más, hanem Jeruzsálem, vagyis Isten népe az oka mindannak, ami következik (Ez 22,1-31). Ne okoljanak mást, mert maguknak köszönhetik mindazt, ami jön. Gyakran mást okolunk, ő a hibás, mondjuk, mert könnyebb mást felelőssé tenni, mint az igébe tekinteni és kimondani, én vagyok az oka. Az ige viszont kimondja, te vagy az oka. De ők ezt nem akarják meghallani. Én hallom-e, amikor az ige rám mutat, és azt mondja: Te vagy az oka? Amikor Nátán rámutat Dávidra és így szól: „Te vagy az az ember!” – Dávid bűnbánatot tartott (2Sám 12,7), megalázta magát Isten előtt. Júda népénél ez hiányzott. Ők nem alázták meg magukat Isten előtt, így jött az ítélet. Megaláztam már magam az Úr előtt? Tartottam már bűnbánatot, és elindultam kegyelemből egy új úton? Ha meglátom és kimondom, hogy én vagyok az oka, megkezdődik a gyógyulás a kapcsolatokban is. Amíg a másik az oka, mélyül a seb. Mihelyst meglátom magam, elindulunk egymás felé. Előbb ehhez el kell indulni Isten felé. Vele kell megbékülnünk, hogy megbékülhessünk egymással, és magunkkal is.
Nagyon eltávolodtak az Úrtól, és a bűnök mélységeibe jutottak. Nagyon nehéz már különbséget tenni az életük, és a pogány népek élete és szokásai között. Még lejjebb kerültek, mint azok, akik nem ismerték az Urat. Erőszak, rablás, pusztítás jellemzi őket. Megdöbbentő, hogy még a papok és próféták élete sem követi Isten törvényét. Vajon az életünk felmutatja Istent? Meglátszódik az Ő akarata a mindennapjainkban? Annyira eltávolodtak az igétől, hogy Isten egy embert sem talált, aki oda állna a résre, az Úr színe elé. Mi odaállunk? Imádkozunk az Úr előtt a körülöttünk élő emberekért? Tusakodunk azokért, akik más utakon járnak? Teszünk azért, hogy Isten ismerete növekedjék?
Pál apostol azért imádkozik, hogy tökéletesen megismerjék Isten akaratát (Kol 1,9-29). Ez azt jelzi, Isten akarata megismerhető. Nem vagyunk bizonytalanságban. Azonban nekünk kell tusakodni, hogy teljesen megismerjük, mit akar Isten velünk? Azért kaptuk az igét, hogy általa meggyőződjünk, megbizonyosodjunk. Akkor cselekedjünk, ha tudjuk, mit kér tőlünk az Úr?
Ezt követően egy csodálatos himnuszt mond, az Úr Jézus Krisztusról Szinte elénk írja, énekli, festi az Ő Lényét. Ő a láthatatlan Isten képmása. Isten Őbenne lett láthatóvá. Jézusban ismerhetjük meg igazán, Benne mutatkozik be. Ha Jézusra nézünk, Istent látjuk. Látom Jézusban Istent? Ki tudom mondani Jézus előtt leborulva: Én Uram, és én Istenem?
Ő benne teremtetett minden, Ő a kezdete mindennek, és az egyháznak is a feje. Valóban Ő a fej? Ő irányítja az életünket, gyülekezeteink életét? Őreá nézünk, Aki megbékéltetett minket Istennel a keresztfán kiontott vére által? A vérét adta, hogy megbékélhessünk Istennel, hogy ne kelljen nekünk elhordozni a haragot. Mert a bűnnel büntetés jár, és ezt Ő magára vette. Mindezt azért tette, hogy szentként állíthasson majd Isten színe elé. Jézus által nyílik meg az út Istenhez. Ő a híd, ami a nagy szakadékot áthidalja. Ő köti össze a szívünket az Atya szívével. Boruljunk le Előtte és dicsérjük szent Nevét!
Az apostol azonban rámutat, meg kell maradnunk végig szilárdan a hitben. Vannak erők, amelyek el akarnak az Úrtól való hűségtől tántorítani, ne engedjünk neki. A bűn is igyekszik letéríteni az útról, azonban Krisztusban lehetőséget és erőt kapunk a kitartásra, a bűn elutasítására.
Az apostol azért kapott szolgálatot, hogy teljesen feltárja előttük Isten igéjét. Meg akarja előttük nyitni az ige mélységeit, úgy vezeti őket, hogy ne legyen semmi titok. Vagyis értsék, egyre inkább megismerjék Isten üdvtervét. Pál rávezeti az ige kutatására a gyülekezetet. Bátorítja őket, hogy foglalkozzanak minél többet Isten igéjével, és akkor napról, napra feltárul előttük Isten Lénye. Egyre inkább megismerik majd Őt. Kutassuk mi is az igét, jussunk benne egyre mélyebbre, és lássuk meg, hogy Isten itt van, köztünk van, sőt bennünk van. Aki Krisztusé az átéli, hogy a teste a Szentlélek temploma, vagyis az Úr benne lakozik.
Fontos, hogy Jézust hirdessük, Pál is ezt teszi. Ne mást, csak egyedül a Krisztust adjuk tovább, Róla tegyünk bizonyságot. Mert Jézus a Megmentő, az egyedüli segítség. Őreá van szükségünk. Az evangélium hirdetéséhez az Úr Jézusból meríthetünk erőt. Nem építhetjük magunkra a szolgálatot, Krisztus ereje, ami képessé tesz erre. A célt is meghatározza az apostol, ez pedig tökéletessé lenni a Krisztusban. Gyorsan lejjebb szoktuk ereszteni a lécet. Azt mondjuk, nem vagyunk tökéletesek, és ezzel magyarázzuk a bizonyítványt, és felmentjük egymást. Azonban az ige határozottan kijelenti, Krisztusban a tökéletesség a cél. Nem az állandó elbukás, a bűnben élés, hanem a megszentelődés az irány. És az Úr ebben segít, erőt ad, és formál.
A BÖRTÖNÖMNEK ZÁRÁT
1.
A börtönömnek zárát az Úr nyitotta ki,
A békességem árát az Úr fizette ki.
Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:
Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!
2.
Az Úr az élet kútját fogyni nem engedi,
A lábaimnak útját az Úr egyengeti.
Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:
Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!
3.
A szívem nincs már szennyben, az Úr emelte ki,
A helyemet a mennyben az Úr rendelte ki.
Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:
Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése