Ajándék

 

M

ég hat törzsnek kellett területet adni (Józs 19,1-51). De ezt nem Józsué végzi, nem ő dönti el, hogy ki hol telepedjen le. Isten elé viszik. A sorvetés azt jelenti, Istenre bízzák. És majd minden törzs úgy fogadja, hogy Istentől kapta azt a földet ahol él. A sorsvetés által mindenki előtt nyilvánvaló, Isten döntött így, nem lehet egymást felelőssé tenni. Isten nagyszerűen rendezi az életük dolgait. Mindezekből mi is megtanulhatjuk minden dolgunkat Istenre bízni. Ha ezt tesszük, nem egyedül kell döntéseket hozni, mert Ő megmutatja a jó utat.

Simeon Júdán belül kapott részt, így megtanultak együtt élni és együtt Istent dicsőíteni. Másrészt Isten nem terhelte túl Júda törzsét. Nem rakott rájuk nagyobb terhet, mint amit el tudnak hordozni. Isten tanítja őket megosztani a feladatokat, együtt munkálkodni. Ami pedig a legfontosabb, nem azért kapták a területet, hogy azután a munkának éljenek, és ne maradjon idejük Istenre.  Letelepedve is a fő feladatuk Isten dicsőítése és a Róla való bizonyságtétel. Jó látnunk, hogy az Úr ma sem rak ránk több terhet, mint amit el tudunk hordozni. És a terhek hordozásában segít, mert a saját igáját, kínálja. Ez azt jelenti, nem kell egyedül húzni az igát, megoszthatjuk Urunkkal a terheinket. Hiszen az ige arra szólít fel, hogy vessük Őreá minden terhünket.

Minden törzs megkapja Istentől a maga részét. Azonban ezeket a területeket birtokba kell venni, és le kell telepedni rajtuk. Ez sikerült is a törzseknek, Dán kivételével.  Dán törzse nem tudta elfoglalni a maga területét. Miért? Nem tudjuk pontosan, de ez jelzi, ott sem volt mindenki sikeres. Mi lehetett az ok? Elképzelhető az Istennel való kapcsolat lazulása. Dán nem figyelt igazán Istenre. Nem Benne bízott, így kudarcot élt meg. Mert a területek birtokbavétele sem megy saját erőből. Meg kell tanulni, hogy Isten gyermekeiként sem megy egyedül. Azért vagyunk az övéi, mert rádöbbenünk, hogy egyedül nem megy és szükségünk van Rá. Igen, nekünk szükségünk van Istenre. Nem arról van szó, hogy Ő csak elindít az életbe. Nem. Arra van szükségünk, hogy Ő fogja a kezünket, és úgy vezessen. Dán ezt nem akarta, ezért nem tudta elfoglalni a maga területét. Egyedül képtelen vagyok győzelmet aratni. Ott a probléma, ha magam akarom birtokba venni Isten ígéreteit. Nemcsak a terület szétosztását, hanem az azon való életet is az Úr jelenlétében kell végezni. Akkor jutunk előbbre, és tudunk új területeket foglalni, ha Vele megyünk. 

Nagyszerű dolgokat mond el az apostol erről a gyülekezetről, annak minden rétegéről (1Jn 2,12-17). Jó látni, nemcsak idősek vannak, hanem minden korosztály képviselteti magát. Mit is mond róluk? Megtapasztalták, hogy Isten Jézus Krisztusért megbocsátotta bűneiket. Átélték Isten kegyelmét. Nem formalitás a hitük.  Az apák megismerték az örökké élő szent Istent. Személyes kapcsolatuk van Vele, és így Isten nem egy eszme, hanem élő valóság. Istent meg lehet ismerni. Ismerem? Törekszem megismerni? Azért lett emberré Jézus Krisztusban, hogy megismerhessük Őt. Emberré lett, itt élt ezen a földön, oda lehetett menni Hozzá. Mi is odamehetünk, segítségül hívhatjuk Őt. Megtesszük?

Ez a gyülekezet törekedett Isten megismerésére, és közben harcolt is a gonosszal. Nemcsak harcoltak ellene, hanem le is győzték. Ebből láthatjuk, Isten gyermekei győzhetnek a gonosz felett. Sátán Krisztusban legyőzhető.  Ne rémüljünk meg, és ne futamodjunk meg. Isten győzteseket akar. Olyan követőket, akik bátran szembeszállnak a gonosszal és addig harcolnak, amíg le nem győzik. Miért győztek? Mert Isten igéje bennük élt. Az ige által voltak erősek. Él bennem Isten szava? Belőle merítem az erőt? Isten igéje által győzhetünk a gonosz minden formája és megnyilvánulása felett. Az ige felkészít a harcra, megmutatja a helyes utat.

Azonban az apostol rámutat olyan veszélyre, amit nem könnyű felismerni és elkerülni. Ez pedig nem más, mint ennek a világnak a szeretete. Olyan szeretetről van szó, ami Istennek jár, a világ csalogatja a szívünket, és azt akarja, hogy már ne az Urat szeressük, hanem mindazokat a dolgokat, amiket ő kínál. Észrevétlenül csábítja el a szívünket. Azt tapasztaljuk, hogy már nem az Úr van az első helyen. Már nem Neki élünk, hanem valami mindig nagyon fontossá válik ebből a világból. Annyira magához vonz, hogy Isten egy idő után kimarad, már nem jut Rá idő és erő.

Határozottan mondja: Ne szeressétek ezt a világot, se ennek a világnak a dolgait. Hát nem ebben a világban élünk? De igen, de mi már nem ebbe a világba tartozunk. Aki Krisztusban újjá lett, az már Isten országa polgára. Isten világának állampolgárai vagyunk. Ebben a világban az Ő országát képviseljük. Fel kell mutatnunk azt a másik országot. Nekünk kell vonzóvá tenni Isten világát.

Ami ehhez a világhoz, ennek az értékeihez, javaihoz akar kötni az a mi régi természetünk, ami elsősorban a test vágyaira épül. Ha ezeknek engedünk, eltávolodunk Istentől.  Két Úrnak szolgálni nem lehet, mondja az Úr Jézus. Aki a világot szereti, az eltávolodik Istentől. Aki ennek a világnak a kínálatát szereti, azért küzd, az arra pazarolja az erejét, az idejét, ami elmúlik. Ez a mostani világ elmúlik, mondja az apostol. Elmúlik, mert ez a világ a bűn uralma alatt van. Azonban Isten új teremtést hoz létre, és akik Őt szeretik, Vele lehetnek együtt az új földön. Aki Isten akaratát cselekszi, az örökké él. Micsoda ajánlat, aki Isten szavára figyel, annak engedelmeskedik, az örökké él.  Így azután meg kell fontolnunk, hogy a mulandó értékekért elveszítjük az örökkévalót, vagy a mulandót engedjük el az örök életért. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a világ felgerjeszti a kívánságainkat, de mindenért fizetni kell. Ez a világ semmit sem ad ingyen. Még az Isten által mindenki számára készített javakkal is üzletel, hasznot akar belőle. A Szentírás arról beszél, hogy Isten az Ő kegyelmét Jézus Krisztusban ingyen kínálja. Nem kér tőlünk pénzt, nem kell Isten ajándékaiért fizetni, mert az Úr Jézus megfizette az árat a kereszten. A világ mindent elvesz tőlünk, Isten pedig megajándékoz Krisztusért. Azonban ezt az ajándékot el kell fogadnunk. Ez a világ elmúlik, és vele mindaz, amire most büszkék vagyunk, amiért annyit áldozunk. Amit Isten ad, az örökre megmarad, mert Ő maga az Élet.

 

 

GYŐZHETETLEN ÉN KŐSZÁLOM

 

1.  

Győzhetetlen én kőszálom,

Védelmezőm és kővárom,

A keresztfán drága árom,

Oltalmamat Tőled várom.

2.  

Sebeidnek nagy voltáért,

Engedj kedves áldozatért,

Drága szép piros véredért,

Kit kiöntél ez világért!

3.  

Reád bíztam én ügyemet,

Én Jézusom, én lelkemet,

Megepedett bús szívemet,

És szegény árva fejemet.

4.  

Irgalmazz meg én lelkemnek,

Ki vagy Ura mennynek, földnek!

Könyörgök csak Felségednek,

Én Megváltó Istenemnek.

5.  

Mutass, Jézus, kies földet,

Lakásomul adj jó helyet,

Ez életben csöndességet,

Jövendőben üdvösséget!

 

Isten áldásával.