Hála

 

M

ár a második év kezdődött meg azok számára akik hazatértek (Ezsd 3,8-13). Ez idő alatt elkészítették az oltárt, mert az oltár működése beindítja Isten rendelését. A templom Isten háza, az a hely, ahol jelen van, ahol fogadja az embert, az Ő népét. Itt rendel Isten.  Talán furcsán hangzik ez, de ha azt mondjuk Isten háza, akkor ne egy megközelíthetetlen úr palotájára gondoljunk. Isten megközelíthető, és a gyógyulni, szabadulni vágyó embert fogadja. Az oltár körül gyógyul az életünk, mert itt tapasztaljuk meg, hogy a bűneinkért valaki meghalt, ki van fizetve az adósság, eleget van téve a törvénynek, és így lehull a teher. Az oltárnál szabadulunk fel és éljük át, hogy Isten gyermekei lehetünk. Számunkra az oltár az Úr Jézus keresztje, Ő tett eleget értünk. Drága vérét adta, hogy megtisztulhassunk. Akit megmart a bűn, de feltekint a keresztre, megszabadul, életet nyer. Jöjjünk bűnbánó, de mégis örömteli szívvel a kereszthez. Köszönjük meg, hogy van Kihez jönni. Nagyon nehéz és reménytelen helyzetben volnánk a kereszt nélkül. Azonban áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett. Ezért dicsérjük Őt, és jöjjünk, és nézzünk fel rá, hogy leszakadjon a teher rólunk, és fehér ruhába öltözve új életet élhessünk.

Az oltár elkészültével, Isten jelenlétében megerősödve, oltalmában elrejtőzve hozzákezdtek a templom alapjának a lerakásához. Csodálatos, ezért indultak haza, és tartják a célt. Nem viszi el őket a saját dolguk. Nem azt mondják, sok időt igényel az újrakezdés, hiszen minden elhanyagolt állapotban van, a templom ráérhet.  Ők nem így gondolkodnak. Minden ráérhet, a templom az első. Miért, mert tudják, hogy ez a pusztulás pont azért következett be, mert Istentől elfordultak, saját dolgaikat, bálványaikat tették az első helyre. Azért következett be a babiloni fogság, mert Isten ráérhetett.  Mintha ma is ezt látnánk, minden sürgős, minden első helyre kívánkozik, de Isten ráér. Ő nem fontos, azonban az ilyen gondolkodás rossz irányba visz. Eltávolodunk az Úrtól, és pusztulás lesz a vége. Az Isten nélküli élet lerombolódik. Az újrakezdés, az újjáépítés mindig Isten által történik. Előbb szívüket emelik Istenhez, vagyis lélekben kezdik meg az újjáépítést. Ők már tudják, ha a lélek beteg a külső ragyogás nem ér semmit.

Azt látjuk nincs rohanás, kapkodás. Amikor elkészül az alap, megállnak és hálát adnak, és dicsérik az Urat. Megköszönik, hogy idáig is eljutottak. Nemrégen még el sem tudták képzelni, hogy még hazatérhetnek, és elkezdhetik a templom építését. Hihetetlen mindez, de most már tudják, Isten előtt semmi sem lehetetlen.  Istennel a lehetetlen is valóra válik. Igen, ha megtérnek Hozzá, csodálatos dolgokat tapasztalhatnak meg. Újjáépülhet az életük, a városuk, a templom, megtapasztalják Isten országa csodáját. Mindezért hálásak. Nem természetes ez, így azután dicsérik az Urat. Együtt dicsérik az Urat, hogy lerakhatták az Úr házának alapkövét. Isten kegyelme ez, és ezért magasztalják Őt. Együtt dicsérik az Urat. Dicsérjük mi is együtt Őt! Sírtak és örültek, Isten előtt szabadjára engedték érzelmeiket, mert akik látták még a régi templomot, csak sírni tudtak. Felfoghatatlan pillanat ez, de ezek a könnyek örömkönnyek. Amit nem gondoltak az valóság lett. Megélték Isten szavának a beteljesedését. Az igazi öröm mindig az, amikor láthatjuk, Isten szava megvalósul. Ma is megvalósul minden ígéret, akkor is ha talán ez elképzelhetetlen. De Isten szava nem tér vissza üresen, elvégzi azt, amiért el lett küldve.  A teremtő szó ma is munkálkodik.

János második levelét olvassuk ma, az apostol presbiternek nevezi magát (2Jn 1-13). Presbiter, vagyis vén, és ezzel jelzi, hogy hitben előttük jár. A vén nem csupán idős embert jelent, hanem olyan személyt, akinek a hitben már nagy tapasztalata van. Aki igazán megismerte Jézust, és az Ő útján jár. A vén kifejezést, az élete is alátámasztja. A körülötte lévők, a gyülekezet ismerik, és tudják, valóban vén, hitben és igeismeretben. Látják-e rajtunk mindezt?  Több évtizedes gyülekezetbe való tartozás után el lehet e mondani, hogy vének vagyunk? Vagyis olyan emberek, akik hitben és igeismeretben odáig növekedtek, hogy mások tanítására is alkalmasak?

Az úrnő a gyülekezetet jelenti, érdekes megnevezés, de nemcsak azért mondja így, mert rejtve ír, hogy ne tudják meg a besúgók kiről van szó. Nem, hanem azért is használja ezt a kifejezést, mert a gyülekezet a királyok Királyának a menyasszonya, ezért úrnő, és azért is, mert így Krisztusban érték. Hogy nézünk magunkra, a gyülekezetre? Látjuk, hogy Úrnő, látjuk, hogy nemes vonású, mert Isten országának értékei találhatók meg benne. Krisztus teszi úrnővé, értékké a gyülekezetet.  A Vele való kapcsolat által nemesedünk, és egyre inkább Őhozzá válunk hasonlóvá. Látszik a hasonlóság?

Kegyelem és békesség legyen veletek, ezt kívánja János, és ez elég. Mindezekben maga az Úr van jelen, hiszen ezek az Ő ajándékai. Nélküle nincs kegyelem, és békesség sincs. Kegyelem megtapasztalása nélkül nincs békessége az embernek. A kegyelem jelenti azt, hogy Isten Jézusra helyezte életem ítéletét. Ő halt meg azért, hogy élhessek. Ha látom bűneim, és bűnbánattal érkezem, átélem a helycserét. Jézus megy a keresztre, nekem eltörlik a halálos ítéletemet, és már az Ő dicsőségére élhetek.

János a szívünkre helyezi, vigyázzunk magunkra, nehogy valami tetszetős tanítás elsodorjon az Úrtól. Mert Ő nem csak elméletet vár, hanem azt, hogy az igazságban éljünk. Vagyis, tegyük, amit mond. Vigyázni kell, annyiféle tanítást lehet hallani, sok érdekes és tetszetős, azonban a mérce, az ige. A mérce Krisztus tanítása, maga az Úr. Minden tettet és gondolatot állítsunk mellé.  Azt tegyük meg, ami megáll az ige mérlegén. Ne emberi tanításokhoz, törvények megtartásához ragaszkodjunk, hanem a Krisztushoz. Maradjunk meg abban, amit az Úr kijelentett, ragaszkodjunk ahhoz, amit megtapasztaltunk, hogy a názáreti Jézus az Isten Fia.

 

 

Adjatok hálát az Istennek

 

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét :/:

És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/:

Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne

felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4-22. - - -

23. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/:

Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

24. Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő

szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

 

 

Isten áldásával.