A legjavát

Ú

j könyvet olvasunk, de a kor továbbra is a fogság utáni, a templom újjáépítésének az ideje (Zak 1,1-6). Az az időszak, amikor az ellenség megfélemlítése miatt egy időre megáll a munka. Az Úr prófétát küld és általa szólítja meg népét. Minden úgy kezdődik, hogy először Zakariáshoz lesz az Úr szava, őt szólítja meg Isten, mert csak úgy tudjuk mások felé hirdetni Isten üzenetét, ha engem szólít meg először az Ige. Isten úgy munkálkodik, hogy előbb mindig engem keres, hozzám akar szólni, és majd ha hallom, ha engedelmeskedem, küld másokhoz. Az Igének mindig előbb engem kell átjárnia, akkor tudok hitelesen szólni mások felé.

Bizony a próféta nem buzdítással, vigasztalással kezdi, hanem hátratekintéssel. Mert akkor látjuk jól életünket, jelenünket, ha van történelmi látásunk, ha felismerjük a jelen és a múlt közötti összefüggést. Mert az élet összefüggések sorozata, a múltnak hatása van a jelenre, ez így volt, és így is marad. Ahogyan ma élünk, az kihat gyermekeink életére. Amit vetünk, azt fogjuk a jövőben aratni. Ezt a törvényszerűséget nem lehet megkerülni. Zakariás rámutat, minden azért alakult így az életükben, mert az Úr haragja volt rajtuk. Ez megdöbbentő, mi úgy gondoljuk Isten nem haragszik, legalábbis a népére nem, mert szereti. Mi mindig a szeretetről akarunk beszélni, ám az Ige őszinte, és elmondja, hogy az Úr megharagudott. Meg, mert nem vették komolyan, amit mondott a számukra.

Most ezért megtérésre szólítja fel őket. Ez az első, odafordulni az Úrhoz. Mindennap erre van szükségünk, elfordulni önmagunktól, korunk véleményétől, útjától és odafordulni az Úrhoz. Ez azt jelenti, hogy mindennap Istennel kezdek, szavát keresem, útmutatására várok. Amit mond, azt igyekszem megvalósítani. Isten gyermekei kortól függetlenül azért vannak a világban, hogy megjelenítsék Isten akaratát, beleéljék világukba Isten országát. Amit Pál mondott, azt minden nap ki kell mondanunk: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?

Hányszor veszünk példát az elődeinkről, de nem lehet mindenben példa az életük. Ezért mondja határozottan Zakariás, ne legyetek olyanok, mint elődeitek. Miért? Mert nem vették komolyan a hirdetett Igét, nem hallgattak Istenre és nem figyeltek Rá. Ezt ne ismételjük meg, hanem figyeljünk az Úrra, hiszen azért szól, hogy szava legyen ír, és gyógyító erő. Azért küldi az Igét, mert segíteni akar, megvilágítja a lábunk előtt az utat.

Döbbenetes, hogy a halandó ember szembeszáll az Örökkévalóval, hol vannak az elődök, akikre büszkék vagyunk, akik nagy hangon fordultak Isten ellen? Hol vannak? Nincsenek, elmúltak, de Isten Igéje ma is itt van, az Ige nem változik, ugyanaz ma is. Mi is ugyanazt a Szentírást olvassuk, amit atyáink, amit az előttünk járók félretettek. Lássuk meg, hogy ez a könyv az élet könyve.

Úgy bánt velünk, mondja a szentíró, ezért kell komolyan venni a megtérésre hívó szót, mert mit is érdemelek? Ha úgy bánna velem, amint érdemlem, én lennék a kereszten, mert ott a helyem. Azonban ma még le lehet tennie bűneinket, ma még van kegyelem, ma még újat lehet kezdeni Vele.

A drága főpapról ír tovább a szentíró, ez a főpap az Úr Jézus Krisztus (Zsid 10,1-10). Ő a legnagyobb, Aki valaha a földön élt. Melkisédekhez hasonlítja, akiben Ábrahám is felismerte a Mindenhatót, Aki előtt ő maga is, az áldások hordozója meghajolt. Ő Sálem, azaz az a békesség királya, igen, Jézusban érkezik meg felénk az igazi békesség. Az Ő áldása közvetíti azt felénk. Most elénk jön, boruljunk le lábai elé, és engedjük, hogy megáldjon. Ha ez megtörténik, el nem múló békesség részesévé válunk. Az Ő békessége megnyugtatja, lecsendesíti szívünket.

Ábrahám a zsákmány legjavából adott tizedet Melkisédeknek. Felismerte, hogy amit szerzett annak a tizede hálából, az Urat illeti. Mert mindent Tőle kapott. A tized fontos, fontos, ha abból a felismerésből fakad, hogy mindenem az Úré, és hálával adok neki, abból, amit Tőle kaptam. A tized nem a selejtezést szolgálja, Ábrahám a legjavát adta. Így adjam én is a legjavát, az életemnek, időmnek, anyagi javaimnak. A legjava azt jelenti, hogy most, most még ifjú koromban, még erőm teljében, jövök az Úrhoz és indulok szolgálni Őt.

Az áldott Orvos erre jár

1.  

Az áldott Orvos erre jár,

A drága Főpap, Jézus.

Igéje szól, szívünkbe száll,

Egyetlen üdvünk Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

2.  

Ki minden vétket megbocsát,

S bűnünk eltörli: Jézus.

Megnyitja a menny ajtaját,

S vezérel minket Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

3.  

Ti gyermekek, kicsik, nagyok,

Tiétek is lett Jézus,

Csak útjain haladjatok,

És véletek lesz Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

4.  

S ha egykor égbe térhetünk,

Miénk örökre Jézus,

Trónjánál zendül énekünk

E drága névről: Jézus!

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

Isten áldásával.