Az idő

I

sten Igéje valóság, és mindig megtermi gyümölcsét. Ezt látjuk a mai napi igeszakaszban is (Eszt 7,1-10). Az Úr Jézus szavai köszönnek vissza a mai történetben, akkor is, ha ez Ószövetség még. Ezt mondta egyszer az Úr: „Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Lk 14,11). Eddig Hámán mindenkin keresztülgázolva felmagasztalta, túlértékelte magát. Úgy vélte, ő mindenkinél különb, senki nem fogható hozzá, csak neki vannak értékei, így csak őt kell és lehet jutalmazni is. Odáig elment, hogy aki ezt nem ismeri el, azt meg kell ölni, el kell pusztítani.

Azonban eljön az idő, amikor az Ige második fele is beteljesedik. Mert mi állandóan magunkat magasztaljuk, magunkat emeljük ki, és helyezzük mások fölé, pozícióban, anyagiakban, megbecsülésben. A megaláztatás ideje is eljön. Eljön, mert mindennek rendelt ideje van. Figyeljük meg az Úr Jézus mondatszerkesztését: a felmagasztalás arra utal, hogy én végzem, de a megaláztatás Istentől jön. Miért, mert nem tudta és akarta magát megalázni. Jó, ha időben felismerjük ezt a törvényszerűséget, és nem várjuk meg a megaláztatást, hanem szívünket mi magunk alázzuk meg az Úr előtt, és úgy jövünk Hozzá.

Elérkezett a lakoma napja, és Eszter lehetőséget kap a második napon, hogy feltárja kérését a király előtt. Megjegyezném azt a figyelemre méltó mozzanatot, ahogyan kezelik az ügyeket. Időt szánnak rá. Nem nagy hirtelen vágják egymás fejéhez a problémákat, hanem leülnek asztal mellé és beszélgetnek, majd eljön a probléma feltárásának is az ideje. Fontos lenne a számunkra is, hogy fordítsunk elég időt egymásra, ne csak úgy futtában beszéljük meg dolgainkat, hanem szánjunk egymásra és az ügyeinkre is időt. Egész más színezetet nyernek a dolgok, ha van időnk beszélgetni, nem rohanunk, és ha mindezt az Úr jelenlétében tesszük, felragyog a megoldás.

A király megdöbben, amikor értesül Eszter és népe halálos veszedelméről. Eszter őszintén feltárja a helyzetet, és rámutat a gonosz terv gazdájára. Hámán percei meg vannak számlálva, bár volna még lehetősége, ha a királyhoz fordulna. Azonban terve összeomlásával ő maga is összeomlik, mert aki önmagára építi az életét, az elbukik. Isten népe pedig örökkön örökké áll, mert kősziklára épül. Ez a kőszikla pedig a Krisztus. Igen, ha életünk Krisztusra van alapozva, szilárd és tartós lesz. Benne rejlik ebben a részletben az az üzenet is, hogy mindig a Király elé kell menni, egyedül csak Ő adhat kegyelmet. Ez a király pedig a mi Urunk Jézus Krisztus. A szentíró így bátorít minket: „Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül” (Zsid 4,16). A kegyelem trónja még áll, odajárulhatunk, és aki bűnbánattal jön, kegyelmet talál. Hámán rossz irányba indult, és ez még súlyosbította helyzetét; de rossz helyre ment Júdás is, amikor a főpapokat kereste fel, Jézus helyett. Csak az Úr adhat kegyelmet, mert Ő fizette ki minden bűnünk árát a kereszten. Ez az ár a saját élete és vére volt. De Ő nem kímélte, csakhogy megmenthessen általa.

János egyre mélyebben tekint a mennyei valóságba (Jel 10,1-7). Ismét lát egy angyalt, egy erős angyalt, amint leszáll az égből. Mindez azt üzeni számunkra, hogy a menny valóság. Jó lenne ma is ezt komolyan venni, és úgy élni, hogy ez a valóság, tehát Isten láthatatlan világa körülvesz minket. Nem csak az van, amit minden nap látunk, hanem egy más valóság is. Ebben a más valóságban, a mennyben Isten az Úr, Ő van az élet középpontjában, és minden esemény Tőle indul. Semmi nincs rejtve előle. Még a földön tomboló gonosz is csak addig mehet, ameddig Ő megengedi. Ez biztonságot és bátorságot ad Isten gyermekeinek. A legsötétebb pillanatokban sem kell félni, mert a felhők mögül elő fog bukkanni a nap, és az éjszakát felváltja a nappal. Mindig legyen ez a reménység a szívünkben, és soha ne engedjünk teret a csüggedésnek. Az Úr napja ki fog sütni, és általa minden megváltozik. Minél jobban növekszik a Krisztus bennünk, annál nagyobb lesz a világosság.

Ez a szivárványt viselő angyal, ami ugye egy korábbi szövetségnek a jele, a kezében egy könyvecskét tart. Isten a legnagyobb nyomorúság közepén is üzen: bízzatok, én vagyok, ne féljetek. Igen, nincs ok a félelemre, mert jelen van az Úr, Aki nem más, mint mindenek teremtője, az Örökkévaló. Jó látni, hogy az Isten körül élő lények mind elismerik Isten teremtői hatalmát. Csak az ember az, aki szembefordul Vele, és megtagadja Alkotóját. Bár nyílna fel a szemünk és borulnánk lábaihoz az angyallal együtt dicsőítve.

Az angyal egyik lábával a földre, a másikkal a tengerre állt, ezzel jelzi, hogy az egész bolygó fölött uralkodik Isten. Minden, ami történik, kihat a vizekre és a szárazföldre is. Az angyal hangja hét mennydörgés szava, hatalmas, mindent átjáró hang ez. Amit mond, nem írhatja le azokat János.  Van, ami kijelentetett, és abból kell élnünk, abból kell erőt merítenünk, a lepecsételt dolgok pedig az Úrra tartoznak. A maga idejében minden ki fog derülni.

Annyit megtudunk, hogy eljön az a pillanat, amikor megszűnik az idő, és majd amikor megszólal a hetedik trombita, beteljesedik az Isten titka. Az idő azért van, hogy jól éljünk vele, mert amint látjuk, elmúlik. A miénk a jelen, holnapra nem tervezhetünk, nem halogathatunk, sem a szolgálatban, sem a tanítványság megélésben. Ma kell tanítványnak lenni, ma kell szeretni, megbocsátani, törődni egymással. Meddig van időnk? Nem tudjuk, ez titok, az Isten titka. De tudom, hogy ma még itt van, ezért vegyem komolyan, hogy az idő is értem van, nem én vagyok érte. Így azután lehetséges megragadni és jól élni vele. Ne éljünk az idő szorításában, hanem mi töltsük meg új, krisztusi tartalommal.

A hetedik trombitaszóval majd céljához ér a történelem, beteljesedik mindaz, amit a próféták hirdettek. Mindez azt jelezi, bátran bízzuk magunkat Isten Igéjére, mert mindaz, ami kijelentetett, beteljesedik, célhoz fog érni. A cél az Atyával való találkozás, a Hozzá vezető út pedig nem más, mint Jézus. Lépjünk erre az Útra, és célba érünk.

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hivőt.

2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új erőt.

3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka?”

4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.

5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár!

Isten áldásával.