Szólj hozzám, Uram!

A

z ifjú Sámuel pedig az Úr szolgája volt - mennyire ellentéte Éli fiainak. Sámuel szív szerint és valóban az Úr szolgája (1Sám 3,1-9). Őt keresi, és teljes szívvel végzi feladatát. Éli fiairól mindez nem mondható el. Sámuel még egy romlott közegben, az alvó egyházban is életre jut és növekszik. Ez felfoghatatlan, ez a kegyelem. Mindez rámutat: a megtérés és a hitben való növekedés Isten munkája. Ő formál és visz előbbre. Az Úr áttöri Lelke által a sötétséget, kiemel az alvásból, vagy egyszerűen nem engedi elaludni, akit elhívott és kiválasztott. Anna nem Élire, hanem az Úrra nézett, amikor a főpap kezére bízta a gyermeket. Mindig nézzünk felfelé, és bízzunk az Úrban. Ne rémisszenek meg a körülöttünk lévő állapotok, mert az Úr képes ébredést adni. Meg tud őrizni nehéz terepen is.

Nehéz helyzetben volt Isten népe abban a korban, ritka volt az Úr igéje. Nem figyeltek Rá, nem volt élő kapcsolat, és így nem kaptak a mindennapi élethelyzetekre vezetést. Térkép nélkül járták az élet útját. Az Úr vezetni akarja övéit, ad válaszokat, ha kérdezzük Őt, de ehhez szükséges kapcsolatban lenni Vele. Hiába híjuk a másikat, ha állandóan ki van kapcsolva a telefonja. Be kell kapcsolnunk hitünk készülékét, mert csak akkor jut el hozzánk az Úr szava. Milyen a kapcsolatom Istennel? Be van kapcsolva a telefonom, figyelek Rá? Vagy én is azt gondolom, elég a formalitás, a megszokás? Azonban nem elég, mert itt is folyt a kultusz, de a szívük távol volt. A kultuszba pogány elemek, erkölcstelen élet vegyült. Az Úr a szívünket keresi, az a fontos, hogyan élünk.

Az Úr cselekszik, nem hagyja sötétségben. Mindig akkor lép az Úr, amikor úgy látjuk, nem lesz változás. Ám a mécses még nem aludt el, vagyis még ég, van még remény. A jólét is elnyomhatja a mécses lángját. Elmerülünk dolgainkban, kényelmes mindennapjainkban, megvan a kedvenc időtöltésünk, és megfeledkezünk a lényegről. Isten népe világosság, és az a feladata, hogy sötét helyeken világítson. A lámpás nem gyönyörködhet a maga lángjában, fényességében, nem azért van. Mintha ma megkörnyékezne ez a gondolat, önmagunkban, munkánkban, anyagi növekedésünkben gyönyörködnénk, pedig ezeknek is az Úrra kell mutatniuk.

Az Úr szól, Éli azonban nem hallja, eltompult a hallása. Hallod-e még az Úr hangját az istentiszteleten, vagy bibliaolvasáskor? Érzékeny vagy-e még rá? Sámuel hallja a hívást, de nem tudja, hogy Isten szólt. Ennyire eltompult Éli korában az egyház, már nem is számoltak azzal, hogy Isten szól, hogy van mondanivalója. Sámuel Élihez megy, aki visszaküldi aludni. Ez egy megdöbbentő pillanat, Isten felébreszti Sámuelt, az egyház visszaküldi aludni. Aludj tovább, jól van így, mehet minden tovább az eddigi nyomvonalon, meg nekünk így kényelmesebb. Ez történik, amikor egy hitben érdeklődőt vagy újonnan megtértet nem segítünk tovább az Úr útján, maikor leintjük, és azt mondjuk, nem kell túlzásba vinni. Pedig amikor felébred, akkor van szüksége segítsége, útmutatásra.

Megragadott, hogy az Úr újra szólítja, nem adja fel. Így van velünk is, újra szólít, ha először nem hallottuk meg, vagy nem jelentkeztünk a hívásra. Mert amikor az Úr szól, azt várja, hogy így válaszoljunk: Szólj, Uram, mert hallja Te szolgád! Szólj, Uram, mert én csak szolga vagyok, szólj, mert rendelkezésedre bocsátom magam.

Éli nagy nehezen jött rá, hogy az Úr szólítja Sámuelt. Nem kell mást tennie, mint ahol van, válaszolni. Szólj, mert hallja a te szolgád. Szólj, mert lelkem megfeszül, és a hallásban segít. Az Úr nem szól fölöslegesen, nem azért szólít meg, hogy letudja az alkalmat, hanem beszélni akar veled. Igen, Ő mindig azért szól, mert van mondanivalója a számunkra, és ezt át akarja adni. Terve van, amit meg akar ismertetni velünk. Üzenete van, amit rajtunk keresztül szeretne továbbítani. A hívő ember élete postásszolgálat, az Úr ránk bízza az örömhírt, amit kézbesítenünk kell környezetünknek.

Ha szombat, akkor zsinagóga, istentisztelet (Mk 3,1-6). Ez Jézus számára magától értetődő. Szolgálata, elfoglaltsága, csodái nem pótolják a szombatnapi elcsendesedést. Az istentisztelet Jézus számára is fontos, ott töltődik fel, másrészt ezek az alkalmak is bizonyságtétellé válnak. Az ott levők megláthatják az idők jeleit, eljött az Úr!

Ez a történet szembesít azzal a kérdéssel, miért vagyok az istentiszteleten? Az igéért, vagy azért, hogy másokat figyeljek? Itt Jézust figyelték, de nem jó szándékkal, nem személyes vágyódással, hanem rosszindulattal. Az istentisztelet azért adatik, hogy az Urat keressem, igyekezzem Őt megismerni, és ahhoz igazítani véleményemet, amit magáról kijelent.

Jézus számára mindig az élet a fontos, és nem a hagyományok. Vállalja a támadást, mert a sorvadt kezű az Ő szemében ember, és nem eszköz. A farizeusok eszközként tekintettek erre az emberre, Jézus pedig meglátja benne a szabadulásra vágyót. Ő kérdez, és ellenfelei nem válaszolnak, mert egyértelmű lenne a felelet. Jézus haragosan tekint a farizeusokra, mert nem akarják kimondani, hogy szabad életet menteni. A szombat pont az életmentésről szól, de ők ezt nem akarják látni. Viszont amikor értékeik kerülnek veszélybe, szombaton is készek megmenteni. Isten számára a legfőbb érték az ember, őt menti Jézus által. Hányszor fontosabbak anyagi eszközeink, mint az ember. Amihez pénzbeli értéket köthetünk, arra ügyelünk, de az Isten képmására teremtett ember nem fontos. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy helyreálljon a helyes értékítélet.

Jézus szól, és szava nyomán engedelmesség történik, és gyógyulás megy végbe.  Ilyen Urunk van, elég egy szót szólnia, és megtörténik, amit mond. Uram, szólj egy szót, mert akkor meggyógyul az életünk.

Szólj, szólj  hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!

1. "Szólj, szólj  hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.