Valóság

F

olytatjuk megkezdett zsoltárunkat, amelyben Dávid az Úr elé viszi minden sérelmét, panaszát (Zsolt 69,20-37). Csak úgy árad belőle a keserűség, de mindezt nem mások fejére borítja, hanem az Úr elé viszi, mintegy az égre robban. Jó, ha mi is megtanuljuk az Úr elé vinni sérelmeinket, a keserűséget is kiengedhetjük, kimondhatjuk magunkból, sőt, a haragot is. Le lehet engedni a gőzt. Mi gyakrabban mondjuk el a másiknak, vagdalkozunk szavainkkal, mintsem kiimádkoznánk magunkból a sérelmet, a fájdalmat, a dühöt. Mert az imádkozás lélegzetvétel, aminek során lelkünk tartalmát kilélegezzük, és az így megtisztult, felszabadult szívbe mennyei levegő áramolhat be. Mindez azt jelenti, hogy az imádság után más szívvel mehetek tovább. Istenre bíztam dolgaimat, Előtte hagytam sérelmeimet, és így más indulatok áradnak bennem, mint az imádkozás előtt. Csodálatos lehetőséget biztosít számunkra Urunk, a csendesség ideje a lelki ki- és bemosakodás alkalmává válhat. Éljünk vele, jelenjünk meg Urunk rendelőjében mindennap, mert folyamatos lelki karbantartásra van szükségünk.

Ebben a zsoltárban az Úr Jézus szenvedése is megjelenik, az Ő mélységes fájdalmai és az emberi gonoszság is belesűrűsödik. Jó ezt látni, mert általa eljutunk a kereszt tövébe, eljutunk Megváltónkhoz, az Úr Jézus Krisztushoz. El is kell Hozzá jutnunk, nem ragadhatunk le Dávidnál, mert ő még ószövetségi ember, és ezért a megoldásai is azok. A harag, a sérelem Úr előtti feltárása követendő példa, de az átokkérés és az ellenség bukásának várása már nem példa. Jézus a példa számunkra, mindig azt keressük, Ő milyen megoldást választott, és mit mutatott az övéi számára. Azért lényeges ez, mert az Újszövetség népének azon az úton kell járni, amelyen Ő is járt. Az Ő nyomdokait kell követnünk mindenben. „Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” (1Pét 2,21-23). Erre hívattunk el, ez a hivatásunk, hogy az Ő nyomdokait kövessük a szenvedés, a megbocsátás útján. Nagyon lényeges: nem viszonozta a gyalázást, és nem is fenyegetőzött. Milyen messzire vagyunk mi ettől a mintától. De Jézus haragunkat is felvitte a keresztre, ezért Általa lehetséges a megtisztulás, mert vére eltörli bűneinket.

Dávid még büntetést kér, mi azonban már imádkozhatunk azért, hogy az ellenségünk előtt is felragyogjon a Krisztus. Mi már Dáviddal ellentétben azt kérhetjük, hogy ismerjék meg az Úr kegyelmét. Mert nem a bosszú változtatja meg a világ arculatát, hanem a kegyelem. Isten legnagyobb műve a megbocsátás, de ez a mű nagyon sokba került Neki. Jézust kellett odaadni halálra, de mivel megtörtént az áldozat, mi már hirdethetjük mindenki számára az Úrral való megbékülést. Mert aki Istennel megbékül, az meg tud békülni a másik emberrel is. A bűn minden formájára a bocsánat az igazi megoldás. Krisztus által és Krisztusban lehetséges a rendezés. Aki a kereszt tövében bűnbánattal keresi, annak megéled a szíve, az átéli, hogy az Úr meghallgatja őt.

Amennyiben komolyan vesszük Pál apostol felsorolását, és miért ne vennénk komolyan, azt kell mondanunk, erőteljesen az utolsó napokban élünk (2Tim 3,1-9). A lista minden eleme hatványozottan ül. Ez egy tökéletes korrajz, és egy tökéletes kép a szívünkről. Mert ezeket látjuk ma a társadalomban, és ezek a tartalmak jelennek meg a saját életünkben, ezekkel találkozunk mindennapjainkban. Azért is kép ez a szívünkről, mert a szív tartalma jelenik meg a tetteinkben, beszédünkben, gondolkodásunkban. Sajnos nem mondhatjuk a slágerrel, ilyenek voltunk, hanem mélységes bűnbánattal vallhatjuk meg: ilyenek vagyunk! Igen, ilyenek vagyunk, ez a lista valóság, és bizony, ezen el kell szomorodnunk, mert sokat emlegetjük, milyen keresztyének vagyunk, azonban annak ereje nincs jelen. 

Az élvezetek szeretete felváltotta Isten szeretetét. És ez ma erőteljesen jelen van, az élvezetek váltak bálványainkká. Inkább a jólét, a pénz, mint Isten. Mindent az anyagiaktól várunk, és nem az Úr drága kegyelmétől. Itt van az a kor, amiről az apostol beszélt. A kegyesség látszata mögé bújunk, és így még magunkat is becsapva hirdetjük, minden rendben, jó úton járunk. Azonban ha nem Krisztust szeretjük, ha nem Övé az életünk, és nem az Ő útján, a keskenyen járunk, nincs rendben semmi. Nincs rendben függetlenül attól, hogy úgy látszik, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Nem elég a látszat, életre van szükség. Mit ér, ha a halott úgy néz ki, mint aki alszik, a lényeg azonban az, hogy halott. És Urunk sem elégszik meg a látszattal, hisz ezt mondja: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. És Ő elmondja az életre kelés, a megújulás útját is. „Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg” (Jel 3,2-3)! Még mindig lehet ébredni, meg lehet térni.

Csodálva, imádva

Én csodálva, imádva nézek a kegyelme tengerébe,

és hallgatom édes örömmel, mit róla szól s mond az ige.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Ó, mily sok időt veszítettem, és nyögtem a terhek alatt;

de hogy magam őneki adtam, lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

A hű keze szívemet érte: ím, meggyógyítalak most én;

s én megfogtam ruhája szélét, és szent erő áradt belém.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Most vélem a béke királya, ő vezeti lépteimet,

s oly drága az ige az ajkán: a békém adom teneked.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Isten áldásával.