A magvető az igét veti

A

 láda hét hónapig volt a filiszteusoknál, küldözgették egyik helyről a másikra (1Sám 6,1-12). Látniuk kellett volna, hogy Dágón nem Isten, csak egy bábu, ezért tehetetlen. A láda által Isten őket is hívogatja, lehetőséget ad a bálványtól való megszabadulásra. Ők azonban ragaszkodnak a tehetetlen szoborhoz, és inkább a ládát küldik el. Mennyire vak is az ember, amikor nyilvánvaló a tévedése, hogy rossz irányba halad, mégsem akar változtatni. Ma is sokan a bálványaikhoz ragaszkodnak, ők védelmezik istenségeiket, ahelyett, hogy meglátnák, a bálvány nem képes segíteni. Hányan védelmezik hitetlenségüket és azokat, amik rabságban tartják őket. Pedig Isten keres, keresi a szívünket, szabadsággal akar megajándékozni. Jézust követve válunk igazán szabaddá, Vele teljesedhetünk ki. Jézus követése közben megszabadulunk félelmeinktől is.

Ezek az emberek a ládával akarnak tenni valamit. Mi is mindig így gondolkodunk, a környezetünkkel, a másikkal szeretnénk tenni valamit. A másikat akarjuk megváltoztatni, ahelyett, hogy mi változnánk. A bálványimádás, az élő Isten nélküli élet megkeményíti a szívet, tévedésben tart. Úgy gondolják, jó ez így, csupán Izráel Istenével van baj. Maradnak az eddigi útjukon, nem akarják Istent. Te maradsz a régi úton, a bűnök és nyomorúságok útján, vagy megragadod az Úr kinyújtott kezét? Ezek az emberek maradtak a régi úton, csak a számukra kellemetlen dolgoktól akartak megszabadulni. Egy céljuk volt, eltávolítani a ládát. Mi is mindig csak ennyit látunk, ez a célunk, meg akarunk szabadulni egy betegségtől, kellemetlen munkatárstól vagy főnöktől. Úgy véljük, minden megoldódik, ha valamit, valakit eltávolítunk.

Az is tipikus, hogy ajándékkal akarják kiengesztelni Istent. Készek kincseket adni, csak magukat ne kelljen átadni az Úr szolgálatára. Mi is adunk, ha bajban vagyunk, egy keresztelőt, konfirmációt, néha perselypénzt, de Isten nem ezt várja, Ő a szívünket kéri. Azt üzeni, adjuk Neki teljes szívünket, értelmünket, egész lényünket. Ne csak egy darabkát adjunk magunkból.

A két borjas tehén megdöbbentő jelzés, nem a borjaik vonzzák őket vissza, hanem az élő Isten akarata. Annyira vonzza őket Isten, hogy nem tehetnek mást, ott hagyják még borjaikat is. Uram, ilyen vonzást adj a szívembe, hadd törekedjek mindig Feléd, hogy ne vonzzon semmi vissza. Ne engedjük, hogy bármi visszahúzzon, törekedj az Úr felé. A körülmények nem biztos, hogy megváltoznak, de megváltozol te magad. Az Úr békessége költözik a szívedbe, jelenléte nyugalmat, magabiztosságot kölcsönöz, mert az Úr az élet. Jézus az Isten országába vonz, ott a helyünk, ott találjuk meg önmagunkat is.

Urunk ismét tanítani kezd, fontos, hogy megismertesse Isten országát az emberekkel (Mk 4,1-20). Ez fontosabb a test gyógyításánál, hiszen az ismét megbetegszik, de a lélek üdvösségre juthat. Jézus mindig a leglényegesebbre koncentrál, viszont a mi figyelmünket annyi, de annyi lényegtelen dolog köti le. Sátán azt akarja elérni, hogy mindennel foglalkozzunk, csak az Úrral ne. Lelkünk dolgait lesepri, ha megbetegszünk, szakemberhez küld, aki majd maga próbálja problémáinkat megoldani, és nem küld Jézushoz.

A tanítványok nem értik a magvető példázatát, de megkérdezik Jézust. Igaz, érthetnék és érthetnénk már, azonban jó, hogy lehet kérdezni. Éljünk a lehetőséggel, és forduljunk Urunkhoz. Merjünk mindent megkérdezni Tőle.

Isten országának titka Jézus eljövetele által megérthető, Ő kijelenti azoknak, akik keresik. Az ország Jézusban tárul fel előttünk, sőt, Általa léphetünk be oda. Elhozta a világba ezt az országot, mert igazán ott vagyunk otthon. Isten atyai szeretetére, vezetésére, bátorítására van szükségünk. Minden problémánk a Tőle való elszakadásból fakad, azonban vissza lehet térni Hozzá.

A magvető az igét veti, ezt teszi az Úr Jézus, és ezt bízza a tanítványokra is. Az igében van az új élet lehetősége. A búza magában hordozza az új életet, és amikor a földbe kerül, kihajt, és teremni fog. A szívünkbe kell hullani az igének, ehhez hallani kell. Tehát a fülünkön keresztül jut az ige a szívünkbe. A magvető feladata a vetés. De már itt közbelép a sátán, eltereli a magvetésről, az igehirdetésről a figyelmet, szinte másodlagosnak állítja be, és leterheli a tanítványokat, a lelkészeket ezernyi más feladattal. Mindezt azért, hogy az ige hirdetésére ne maradjon elég idő és erő. Hét közben őrölje fel erejét mindenféle elfoglaltsággal az Úr szolgája, és az Úr napján legyen fáradt, hogy ne szóljon erővel az Úr szava. Sátán azt akarja, hogy ne legyen időnk és erőnk az igével foglalkozni, sőt, töltsük ki minden mással az istentiszteletet, csak az igehirdetés minél rövidebb legyen. Pedig Urunk világosan mondja: a magvető az igét veti, nem érdekli más, még az sem, hová hull a mag. Nem látja értelmetlennek a köves, gyomos földet sem. Az ő dolga a vetés. Ha aratni akar, vetni kell. Vetés nélkül nincs aratás, nincs élet. Bármilyen kevés legyen is a termés, vetni kell hozzá. Sátán pont ezt akarja, ne legyen vetés, ne hulljon az ige, mert az Úr igéje az ő vereségét, pusztulását jelenti. Semmitől nem fél a gonosz, csak Jézustól és az igétől. Egyház lehet, épülhetnek épületek, lehetnek bálok, egyéb zenés és kulturális programok, csak az ige ne szólaljon meg.

Az igehallgatókat is munkába veszi a sátán. Tulajdonképpen ő egyetlen istentiszteletet sem hagy ki, ha mégis vetnék az igét, akkor ő igyekszik megakadályozni, hogy az a szívekbe hulljon, és felnövekedve termést hozzon. A vetés után gondozni is kell azt, hiszen a magnak sok ellensége van. A madarak felkapkodják, már az istentisztelet alatt elviszi, mindenre fogsz emlékezni, csak az igére nem. Talán annyit habogsz, jó volt, szép volt, vagy esetleg nem volt jó, de nem tudod megmondani, mi volt a jó, mi szólt hozzád. Így azután nem is fogsz engedelmeskedni neki. Azért szól az ige, hogy engedelmeskedjünk neki, tegyük, amit mond.

Ha mégis bekerült a szívünkbe az ige, akkor mindent fontossá tesz az ördög, csak ne vele foglalkozzunk. Vagy eltántorít a csúfolódók által, vagy az élet dolgait bonyolítja meg úgy, hogy túlterheltek legyünk. És ha nagyon el vagyunk foglalva, honnan szabadíthatunk fel plusz időt, ha nem a csendességből, az igeolvasásból. Ne engedjük, hogy eltántorítson, hanem alkalmazzuk az igét. Jézus az igével győzte le a sátánt a pusztában. A cél a termés, azért szól az ige, hogy gyümölcsöt teremjen. Tehát nem a szórakoztatás, hanem az új élet és annak formálása az ige feladata.

Kimegy a Magvető

1. Kimegy a Magvető, Hinti szét a magot. Aranyló magocskák, Jó földbe hulljatok!

2. Ne útfél fogadjon, Hol rátok taposnak, S éhesen kapnak fel Károgó madarak.

3. Ne kemény, köves föld, Hol szegény kis gyökér Bárhová indul el, Mindenütt követ ér.

4. Ne tövis, gyom közé Jussatok, hulljatok, Hol a gyom rabol el Levegőt és napot.

5. Új szívet kérek én Tőled, jó Istenem, Te segíts, hogy e szív Puha, jó föld legyen!

Isten áldásával.