Immánuel: Világítani fogok

tehenek megérkeztek az Úr ládájával Bét-Semesbe, ahol az emberek örömmel fogadták (1Sám 6,13-7,1). Számukra is bizonyosság ez, azt üzeni, Isten mindenek felett Úr. A nép veresége nem jelenti Isten vereségét, Őt nem lehet fogságba ejteni, a filiszteusok városai fölött is hatalommal rendelkezik. Isten nincs területhez kötve, nem ér véget a hatalma Izráel határainál vagy a templomunk ajtajában. A mi Istenünk az egész világ teremtője, Ő ajándékozta nekünk az életet is. Mindig és mindenütt jelen van, aki keresi, megtalálhatja.

A láda visszatérése azt jelezte, hogy Isten nem hagyta el népét, ha engedte is a vereséget, de jelen van, és bűnbánat által megújíthatják a kapcsolatot. A helyi emberek örömüket áldozatbemutatásban fejezték ki, így adnak hálát az Úrnak jelenlétéért. Nem önmagában a láda a fontos, hanem Isten jelenléte. Láttuk, a láda hiába volt jelen a harcban, vereséget szenvedtek, mert nem figyelt Isten népe Gazdájára. Nem a külső eszközök megléte, hagyományaink megtartása biztosítják a növekedést, hanem az Úrral való kapcsolat, az akaratának való engedelmesség. Az engedelmességet nem lehet semmivel helyettesíteni.

Azt gondoljuk, persze, hogy örültek a bét-semesiek, hiszen az ölükbe pottyant két szép tehén, egy szekér és egy láda aranytárgy. De ők nem ezeknek örültek, hanem az Úrnak, mert nem tartották meg az állatokat maguknak, hanem feláldozták az Úrnak. Ez mutatja örömük őszinteségét. Nem a potyára figyeltek, hanem Istenre. Vajon én oda tudtam volna adni az Úrnak a váratlanul jött vagyont? Gondoljuk végig, fontosabb-e számunkra az Úr mindennemű anyaginál? Oda tudom-e adni Isten országa támogatására a javaimat? És ha én is váratlanul jutok egy összeghez, az Úrnak szentelem-e, vagy a tizedem odaadom-e, vagy magától értetődő, hogy minden az enyém.

Tragédia is fűződik a ládához. Miért történt? Azért, mert voltak, akik kíváncsiak lettek a láda tartalmára. Kiléptek az engedelmességből; az engedelmesség védelem is. Ők ezt a vonalat átlépték, és úgy gondolták, miért ne tekinthetnének bele. Hányszor átlépjük azt a vonalat, amit az Úr húz, és beleavatkozunk abba, ami nem a mi dolgunk. Ennek mindig következménye van. Az engedetlenség fájdalommal, tragikummal jár együtt.

Ezek az emberek is Istent okolják, nincs magukba szállás, bűnbánat, hanem a ládát küldik el. Mennyire jellemző ez ránk, ahelyett, hogy magunkban keresnénk a hibát, és megbánnánk bűneinket, Istent okoljuk, megszakítjuk a Vele való kapcsolatot. Lássuk meg, hogy a nehéz történések, fájdalmas események is jelzések: korrekcióra van szükség. Az Úr mindig megadja az újrakezdés lehetőségét, csak éljünk vele.

Kirjat-Jeárimban tudták, hogy nem kell az Úrtól félni, és azt is, mit kell tenniük. Aki figyel felfelé, az tudja, mi a helyes, mi az Úrnak kedves abban a helyzetben. Soha ne az legyen a cél, mi a jó vagy kedves az én szemeimben, hanem mi a kedves az Úr számára.

Tovább folyik a tanítás, sok a tananyag, amit a tanítványoknak el kell sajátítani (Mk 4,21-25). Ráadásul elég nehezen értjük meg az érthető dolgokat is. Miért? Mert az Úr világos és egyértelmű akarata, ami tulajdonképpen logikus is, ellenkezik a mi természetünkkel. Mi a kényelmes életet szeretjük, minden addig jó, amíg az nem jár együtt fáradsággal, gonddal, áldozattal, amíg nem kerül semmibe.

Magától értetődő, hogy a terméshez vetni kell, azért van a vetőmag, hogy elszórják a földbe, így lesz belőle élet. A lámpást is azért gyújtják meg, hogy világítson, és mutassa az utat. Azonban a vetés fáradsággal jár, a világítás pedig az olaj elégésével. De mi nem akarunk égni, különösen nem az Úr számára. Tehát az a logikus, hogy a lámpa nem önmagáért van, nem azért, hogy gyönyörködjön a saját fényében, vagy hogy őrizgesse az olaját, hanem azért, hogy a lámpatartóba kerüljön és világítson. Világító életeknek szánta tanítványait az Úr. Vajon én világítok, vagy elrejtem fényemet? Nem az számít, gyertya vagyok-e, vagy reflektor, hanem világítsak, bármekkora legyen is a fényem. Ne nagy fényre várj, ne reflektor akarj lenni, hanem szórd a kicsi mécses fényt magad körül.

Nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne. Nem lehet a hitünket sem rejtegetni, ha valódi, élő, akkor kiderül. Mert az elvetett mag egy idő után kibújik a földből, láthatóvá válik. Az új élet is látható, ha pedig nem, akkor még nem jött létre. Így azért a tanítvány legyen mindig nyílt és őszinte, ne Jézust titkoljuk vagy szégyelljük. A bűn a szégyellni való, de nem Krisztus, nem az Ő élete. Jézus Lénye a legvállalhatóbb ezen a világon, nincs rajta semmi folt, miatta soha nem kell szégyenkezni, Ő szégyenkezik miattunk. Jézus élete átlátható, mindig ugyanaz marad, soha nem fog kiderülni valami negatívum Róla, mert Benne nincs bűn. Vállaljuk Őt ma is, adjunk hálát, amiért Ő előbb vállalt minket. De igaz ez a bűnökre is, nem a titkolás, hanem az Úr előtti megvallás a megoldás. Ha megvalljuk bűneinket, Ő megbocsát, és eltörli azokat.

A hallásra is figyelmeztet az Úr, nem mindegy, hogy mit hallok. Ne azt halljam meg, mit üzen másnak az ige, hanem azt, mit mond nekem. Ne azt halljam, mit mondanak másokról, mert ahhoz semmi közöm, hanem figyeljek az Úr szavára, ne csak hallgassam, hanem halljam meg. Benne van ebben az igében az is, hogy vigyázzak, mit hallgatok, nem minden igehirdetés vagy tanítás tiszta, azért, mert keresztyénnek vagy élőnek nevezi magát. Mindig az Úr és a teljes Írás legyen a mérce. Ne tévesszenek meg a népszerűségi listák sem, hanem vizsgáljuk meg a hallottakat, és ami megáll az Úr igéjén, azt vegyük komolyan.

Kicsiny kis fényemmel

Kicsiny kis fényemmel,

világítani fogok! :| 3x