Isten szerint

S

aul egyre mélyebbre jut, megtartja azt, ami nem az övé, amit el kell pusztítani (1Sám 15,1-23). Ezt követően meg van magával elégedve, és nem az Úrnak állít oszlopot, hanem magának. Ezzel eltulajdonítja az Úrtól a győzelmet. Mindez ott kezdődött, hogy nem várta meg Sámuelt, egy apró engedetlenség, csak egy picit tér el Isten akaratától, az igétől, és zuhan a lejtőn. Ezért vegyük mindig komolyan az Úr szavát, ne engedjünk a kísértőnek, aki belesuttogja a szívünkbe: az nem lényeges, egy kicsit el lehet térni, nem kell mindent úgy venni, ahogy az Úr mondta.

Isten azonban teljes engedelmességet kíván, és mivel Saulnál ez nincs meg, elveti őt. Megbánta, hogy királlyá tette. Nem magától lett király, nem is a nép választotta, hanem mindent Istennek köszönhet, de ő elfordult az Úrtól. Mi nem önmagunkat megvalósítani vagyunk ezen a világon, hanem Isten akaratának a megcselekvésére. Az elfordulás nem jelentett tagadást, csak engedetlenséget. Nem kell ahhoz megtagadni az Urat, hogy elforduljunk Tőle. Ha nem azt tesszük, mait mond, hanem a saját gondolatainkhoz ragaszkodunk, már letérünk útjáról. Amikor azt mondjuk, én jobban tudom, én jobban értek Hozzá, vagy legyintek a Bibliára, idejétmúlt könyv, mit mondhat nekem, mit mondhat a mai kornak, más időket élünk, letérünk az Úr útjáról.

Sámuel nagysága jelenik meg előttünk: amikor meghallja az Úr szavát, haragra gerjed, de nem rohan azonnal Saulhoz, hanem az Úr elé borul. Egész éjjel az Úr előtt van és imádkozik. Sámuel mindig előbb az Urat keresi, Előtte önti ki szívét, ott sír és jajgat Saulért. Első indulatunkkal, a bennünk dúló viharokkal az Úr elé mehetünk, sőt, jó, ha begyakoroljuk ezt. Ha harag gyullad a szívünkben, előbb az Úr elé állunk és ott öntjük ki magunkból, és nem mások fejére borítjuk azt.

Saul diadalmenetet jár, elhiszi, és Sámuellel is el akarja hitetni, hogy teljesítette az Úr akaratát. Milyen könnyen becsapjuk magunkat, azonban vannak áruló jelek. Megszólalnak az állatok, és jelzik, valami hiba van. Isten azt kérte, mindent pusztítsanak el. Mindent, nem elég ötven százalékban, még kilencvenben sem, mindent. Ezt kérte az Úr. Tőlünk is azt kéri, teljes mértékben tagadjuk meg magunkat, ne csak félig, hanem egész szívünket adjuk Neki.

Amikor Sámuel elmondja az Úr üzenetét, Saul nem tart bűnbánatot, hanem elkezd hárítani. Ilyen a bűnös, az Úrtól elszakadt szív. Nem én vagyok a felelős, hanem valaki más. A népre hárítja az engedetlenséget, nem ő, hanem a nép. Hát ki a király? Kinek kellett volna képviselni Isten akaratát? Neki, Saulnak kellett volna határozottan ragaszkodni ahhoz, amit az Úr kért tőle. Aki megismeri Isten akaratát, annak kell hozzá ragaszkodni, akár másokkal szemben is. Nekem mondta, így én tudom, mit akar, és rajtam fogja majd számon kérni. Saul azonban inkább a népnek engedett, féltette a hatalmát, meg akarta tartani a királyságot. Megpróbálja szépíteni a dolgot, áldozatul akarták bemutatni a zsákmány javát. Ennyire csalárd a szív, az engedetlenséget kegyességgel próbálja menteni.

Istent nem lehet megtéveszteni, sem alkudozni vele. Ő engedelmességet kér, semmi mást. És ezt nem lehet templomozással, úrvacsorázással letudni. Egyetlen dolgot kér: engedelmeskedjünk Neki, tegyük, amit mond. Az engedelmesség mindennél többet ér. Nem kell más programot kitalálni, csak tenni, amit mond. Ha éljük az igét, annak majd lesz hatása. Mivel elvetette Saul az Úr igéjét, Isten is elveti, nem lesz király. Elvetettségben él tovább Saul, és ez majd egész további életén, uralkodásán meglátszik. Ez az elvetettség azt is üzeni: Isten mást választ, add át a trónt. Még megbánhatja, amit tett, élhet az Úr kegyelmével, csak trónt veszítette el. De Saul maga akarja megtartani azt, amit Isten másnak adott. Isten helyett a trónt választja. Inkább válasszuk az Urat, mint a pénzt, hatalmat, pozíciót, érvényesülést.

Az Úr tovább vezeti tanítványait, ami azt jelenti, nemcsak egyik helyről a másikra, hanem hitben is (Mk 8,27-38). Eléggé nehezen mozdulnak, nem akarják ők sem látni, ki az, Akit követnek. Nem veszik észre azt a kiváltságot, amiben részük van. Isten őket választotta Fia életének tanúiul. Csak mennek, de se nem látnak, se nem értenek. Vajon hol tartok én? Értem az igét? Látom az Úr tetteit, az ige üzenetének mai vonatkozásait?

Kiderül, ismerik az emberek Jézusról alkotott véleményét, és bizony, elég siralmas, csak egy prófétát látnak Benne. De vajon a tanítványok többre jutottak-e? Többre jutottam-e már én? Az Úr azért kérdez, mert látni akarja, mi van a szívünkben. Azt akarja, valljuk meg, hol is tartunk. Nem mindegy, kinek tartjuk.

 Péter válaszol, belőle azonnal kirobban a szó, ami a szívén, az a száján is. Egy csodálatos vallomást fogalmaz meg: Te vagy a Krisztus. Nagy felismerés, ráadásul nem is veszélytelen. Bátran megvallja, de ez még nem elég. Fontos, mit ért alatta. Mit ért azon, hogy Jézus a Krisztus? Az Úr tudja, hogy rosszul értik, az emberek elképzelése szerint gondolják ezt. Ezért továbbvezeti. Rámutat: a Krisztusnak szenvednie és meghalnia kell, de majd feltámad. Péter megfeddi ezért Jézust, most derül ki, mennyire rosszul érti, amit mondott, mennyire nem ismeri Isten akaratát. Jézus megfeddi őt, és azt kéri, álljon mögé, kövesse, és engedje, hogy Ő vezesse. Páter dolga, hogy elfogadja Isten akaratát, és menjen Jézus után a szenvedés által is. Gondolkodásunkat Isten igéjéhez kell igazítani. Ne arra figyeljünk, mi a jobb emberi szempontok szerint, hanem mindig Isten akaratát keressük. Péter az emberek elvárását akarta Jézusra ráerőltetni. Ehelyett Isten gondolatát kell megismerni és megismertetni. Rajtunk csakis az segít, ha Isten akarata valósul meg.

Az Úr rámutat: kereszt nélkül nincs Isten szerinti élet, nincs tanítványság. Aki követni akarja Őt, annak fel kell vennie a keresztjét. És ez a kereszt nem más, mint az a hely, ahol meghal az én akaratom, és érvényre jut Isten akarata. Rámutat egy fontos törvényszerűségre: aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Ez ma is érvényes, gyakran látni, hogy aki mindenáron maga akarja az életet megnyerni, mindent megszerezni, az elveszti, mint a tékozló fiú is. De aki el meri engedni a saját elképzeléseit, és nem maga akar mindent megszerezni, hanem rábízza magát az Úrra, az megnyeri az örök életet. Mi nem tudjuk magunkat megmenteni, de van Szabadító. Jézus az, Ő megment. Mit jelent ez? Adjuk fel erőlködéseinket, amelyek a magunk megmentésére irányulnak, lássuk meg, hogy nem megy, de szabad kérni Jézust. Szabad leborulni és kiáltani: ments meg, Uram, mert elveszek! Ő meghallja a kiáltást.

KRISZTUS AZ ÉNEKEM

1.        

Krisztus az énekem,

Krisztus az életem,

Mindenem énnekem Ő!

Elfogy az énekem,

Elfogy az életem,

Megmarad énnekem Ő!

2.        

Elfogy az életem,

Ámde az égbe’ fenn

Rám örök üdv hona vár.

Vár oda Jézusom,

Szívem is arra von,

Hadd megyek én haza már!

3.        

Elfogy az énekem,

Ámde az égbe’ fenn

Angyalok kórusa zeng.

Ott fogom hallani,

És vele vallani:

„Szent vagy, ó, menny Ura, szent!”

Isten áldásával.