A
|
z Úr riadalmat
támasztott a filiszteusok között, amit nem tudtak elképzelni Saul táborában, az bekövetkezett, az ellenség megriadt (1Sám 14,16-35). Az Úr hatalmasan
cselekedett, megmutatta, hogy Ő Úr a filiszteusok felett is. Hatalma nem függ emberektől, de csak az
engedelmes tapasztalja meg. Jónátán
figyelt az Úr vezetésére. Tette nem vakmerőségből, hanem Isten iránti
szeretetből, engedelmes hitből fakadt. Aki figyel felfelé, annak Ő megmutatja
hatalmát, azt vezeti lépésről lépésre.
Saul nincs a helyzet magaslatán, kapkod, amikor már a harc kezdődik,
akkor akarja kérdeztetni az Urat. Korábban nem várta ki a próféta érkezését és
az Úr útmutatását. Most akar kérdezni, de rájött, hogy már elkésett ezzel.
Minden igyekezete mellett az Úr szabadította meg Izráelt. Saul úgy vélte, ő
szabadít, de nem így van, Isten az, aki cselekszik. Saul nincs élő kapcsolatban
Istennel, ezért úgy gondolja, ő a fontos, tőle függ a nép sorsa. Azonban az ige
rámutat: Saul is eszköz Isten kezében. Sőt, most még az emberi oldalt sem ő
képviselte, hanem a fia, Jónátán.
Jó látni, hogy Isten nem hagyja magára népét, még hűtlenségük ellenére
sem. Jelet ad magáról. Aki ezt hittel fogja, bűnbánatot tarthat. Saulnak fel kellene ismerni: az Úr áll az
események mögött. Még oda lehetne borulni bűnbánattal az Úr elé, de ő ezt nem
teszi. Úgy állítja be, mintha ez az ő harca lenne. Ő akar bosszút állni, és ezért még a népet is
átok alá helyezi.
Saul nem ismeri fel, hogy királyságát az Úrtól kapta. Kapta, és ezért
megtartani sem tudja, hanem alázatosan elfogadni Istentől. Ha rendbe jön
felfelé a kapcsolata, akkor nem félti hatalmát, nem a megvédéséért cselekszik,
hanem Isten dicsőítéséért.
Jónátán jól látja apja tetteit: szerencsétlenségbe dönti az országot. Aki
nem Isten akaratára koncentrál, hanem a maga vágyait kívánja kielégíteni,
szerencsétlenségbe jut. Azonban tetteinek másokra is hatása van. Ahogy élünk, annak következményei vannak. Ha
az Úrra figyelve cselekszünk, áldás fakad másokra, ha a bűn útján járunk, annak
a következményével szembesülnek a mellettünk lévők.
Saul nem engedte enni a népet, és ennek a következménye, hogy annyira
kimerültek, hogy a nap végén vérrel együtt fogyasztották a húst. Saul
meggondolatlan parancsával bűnbe sodorta a népet. Amikor ezzel szembesül,
megijed, kapkod, követ hozat, és ott vágatja le az állatokat. Saul végül oltárt
épített az Úrnak, ez volt az első oltár, amit az Úrnak épített. Mindez mutatja, mennyire nem az Úr volt első
helyen az életében. Már több mint egy éve király, és csak most fog oltárépítésbe,
ezt is kényszerűségből építi. Nincs benne az Úr utáni vágyakozás. Nem az Urat
keresi, nem fontosabb Ő mindennél a számára. De vajon hogyan van ez az én
életemben? Mikor kerül sorra az Úr? Előbb a magam dolgai, aztán ha úgy látom,
dobok egy imát, elmegyek egy ünnepen istentiszteletre? A mi oltárunk a kereszt,
ahol az Úr áldozta fel Önmagát, oda vihetjük bűneinket és ott ápolhatjuk a Vele
való kapcsolatot. Számunkra a kereszt az Élet forrása.
Az Úr folyamatosan és egyre mélyebbre vezet Lénye és Isten országa
megismerésében (Mk 8,1-10). Ehhez felhasznál szituációismétléseket. A korábbi
megvendégeléstörténetben nem álltak a helyzet magaslatán, most újabb
lehetőséget kapnak, hogy hitben megoldják a feladatot. Van, hogy Urunk megismétli a leckét, azt akarja, hogy mindig Rá tekintsünk, és amikor ugyanazzal
a feladattal találkozunk, már hitből oldjuk meg.
A tanítványok még mindig emberi módon gondolkodnak. A pusztában nincs
üzlet, így megoldhatatlan az emberek ellátása. Még mindig csak magukra néznek,
és úgy vélik, nem lakathatja senki jól ott ezeket az embereket. Úgy látszik, elfelejtették a korábbi eseményeket, ami az ötezer emberrel történt. Vagy csak
egyszeri és megismételhetetlen produkciónak tartották?
Most sem a saját készletükre gondolnak, még mindig nem tanulták meg, hogy abból kell kiindulni, amijük van. Az Úr azonban kérdez: Hány kenyeretek van? Kiderül, van kenyerük, mégpedig hét, és ez Jézus számára elég. Van néhány kis
hal is, azt is kézbe veszi, és áldást mond.
Most két ütemben látja el az embereket, előbb a kenyereket veszi kézbe,
ad hálát és adja a tanítványoknak, majd a kis halakat. Külön-külön mindent az Atya elé helyez az Úr.
A kenyerekre és a halakra is az Atya áldását kéri. Fontos ez, mindig vigyük a
magunk kevesét az Úr elé, mert Ő áldja meg, és végzi el, hogy elég legyen. Mert
a kevés is sokak számára lehet elég, ha az Úr kezéből vesszük. Isten nélkül a
sok sem elég, mindig több kellene. A megelégedettség az Úr ajándéka, Tőle
érkezik az életünkbe.
Számomra fontos üzenet, hogy amikor az Úr kézbe veszi a kenyereket,
áldást mond rájuk, nem maga ossza szét az emberek között, hanem a
tanítványoknak adja. A tanítványok előbb Jézus kezébe teszik, majd az Úr visszaadja,
az Ő feladatuk szétosztani az ételt. Ez
az Úr ritmusa, kézbe veszi, amink van, de aztán nekünk adja, és már az övéi
osszák szét az emberek közt. Ez a mi részünk, amit ad az Úr, adjuk tovább. Amit
mi el tudunk végezni, azt nem teszi meg helyettünk. A csoda Ő maga, hozzáadja
Lényét ahhoz, amink van, és így elég lesz mindazoknak, akik jelen vannak.
Ismét van maradék. Nemcsak ettek néhány falatot, hanem jóllaktak, és
maradt is. Vagyis az Úr vendégségében valóban bővelkednek. Mert Ő azért jött,
hogy életük legyen és bővelkedjenek. Akinek van, annak adatik, ezt tapasztalják
a tanítványok, volt néhány kenyerük és haluk, és kaptak, amennyi kellett, sőt, még ráadásul is mértek a számukra, hogy jusson azoknak is, akik nem voltak
jelen. A ma bősége holnap válik mindennapi kenyérré.
EZ AZ A NAP
1.
Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt,
Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt.
Örvendjünk, vigadjunk e napon!
Örvendjünk, vigadjunk e napon!
Ez az a nap, ez a nap, mit az Úr rendelt.
2.
Jézus az Úr, Jézus az Úr, akit szolgálunk, akit szolgálunk,
Jézus az Úr, Jézus az Úr, akit szolgálunk, akit szolgálunk.
Szolgáljuk hűséggel szent nevét!
Szolgáljuk hűséggel szent nevét!
Jézus az Úr, Jézus az Úr, akit szolgálunk!
3.
Eljön az Úr, eljön az Úr, akit úgy várunk, akit úgy várunk,
Eljön az Úr, eljön az Úr, akit úgy várunk, akit úgy várunk!
Egy szívvel mondjuk, hogy „Jöjj vissza már!”
Egy szívvel mondjuk, hogy „Jöjj vissza már!”
Jövel, Uram, jövel, Uram, jövel, Úr Jézus!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése