Csak imádsággal

E

gy korszak lezárult, legalábbis az Úr döntése szerint (1Sám 15,24-16,23). Már nem Saul a király, de még ő ül a trónon, és bizony, ehhez nagyon ragaszkodik. Úgy látszik, nem mai probléma a hatalomhoz való ragaszkodás. Miért is van ez? Saul nem akarja látni, hogy az Úrtól kapta, Neki tartozik számadással, és ha az Úr nincs megelégedve, le is válthatja. De vajon ezt ma így éljük-e meg, egy-egy szolgálattal kapcsolatban? Tőle kaptam, és bármikor átadhatja az Úr másnak. De el tudom-e engedni? Nagyon fontos az Úrtól kapott dolgaink elengedésének megtanulása. Ne ragaszkodjam semmihez, bármikor lehet váltás, és bármikor hazahívhat az Úr.

Saul nem akarja elengedni az uralkodást, inkább Isten akaratát tette félre, vagyis csak félszívvel teljesítette, mert neki a nép véleménye volt a fontos. Félt a néptől, féltette a trónt. Amikor megkapja az Úr üzenetét, nem Isten bocsánata foglalkoztatja, hanem a nép tisztelete. Becsületét igyekszik védeni, és nem az Úr kegyelmét keresi. Hányszor fontosabb az emberek véleménye, mint az Úr akarata. A tanítványnak azonban nem az embereknek, hanem az Úrnak kell megfelelnie.

Másnak adta az Úr Izráel királyságát, aki jobb nálad. Ha most előregondolunk, valóban jobb Dávid Saulnál? Nem erkölcsi vonalon jobb ő, hanem az Úrnak való engedelmességben. Mert bár vétkezik ő is, de van bűnbánat a szívében, kész az Úr előtt megalázkodni, és igyekszik alávetni magát az Úr akaratának. Mert az Úr engedelmes eszközöket keres.

Sámuel nehezen teszi túl magát Saul bukásán. Nem örül annak, hogy így alakultak a dolgok. Isten azonban kimozdítja a sajnálkozásból. Bármilyen fájdalmas is, ami történt, tovább kell menni. Az Úr tervét nem akadályozza meg az emberi kudarc, az engedetlenség. Ő már választott magának. És amint látjuk, nem emberi szempontok alapján. Saul esetében még az emberi szempontok érvényesültek, olyan királyt kaptak, amilyenre vágytak. A külső termet volt a hangsúlyos. A nép elképzelése csődöt mondott, és ezért Isten a maga szempontjai szerint választja ki a következő királyt. Érdemes lenne nekünk is az Úr szempontjait alkalmazni.

A megállapítás sajnos helyes és pontos, az ember azt nézi, ami a szeme előtt van. Az ördög ezt nagyon kihasználja, a külsőre, a szépségre, a tehetségre, okosságra, népszerűségre teszi a hangsúlyt. Elülteti a szívekben, hogy ez a lényeg. Isten azonban rámutat: sokkal fontosabb a szív tartalma. Mi van a szívben? A belső tartalom adja az igazi értékünket. Az Úr is ezt nézi. Ha magunkba nézünk, természetes állapotunkat figyeljük, akkor elkeserítő a szívünk tartalma is. Jézus arról beszélt, miket tartalmaz a szívünk, és nem valami bizalomgerjesztő tartalmat sorolt fel: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások” (Mt 15,19). Azonban ezen lehet segíteni. Az Úr újjá tudja formálni a szívünket, az új szívbe új tartalmat tölt. Ez pedig már nem más, mint a krisztusi új élet. 

Megdöbbentő, hogy még Sámuel is megtévedt volna a külső által. Nem tanult ő sem az előbbi kudarcból. Kérjük Urunkat, adja nekünk az Ő látását, hogy mindenkor tudjunk a megtévesztő külső dolgokon túllátni. Ne engedjük magunkat megtéveszteni. Mennyire másképp választ az Úr, mint mi, milyen jól látja a külső mögött a valóságot. Meglátja a vakban, a vámszedőben, a műveletlen halászban az értéket, a megbízható, hűséges tanítványt. Vajon melyikünk választott volna olyan szempontok alapján tanítványokat, mint Jézus? Milyen jó, hogy ő a bűnösöket keresi azokat, akik látják, hogy betegek, és szükségét érzik az áldott Orvos gyógykezelésének. Ha Ő nem így választana, én sem lehetnék tanítvány.

Az Úr a legkisebbet választja, aki minden szempontból a legkisebbnek számított a családjában. Senki nem gondolt Dávidra, csak egyedül az Úr. És ez olyan vigasztaló, amikor senki nem gondol velem, az Úr igen. Neki fontos a legkisebb, a pásztor. Mert Neki pásztorokra van szüksége. A hadvezérek kora lejárt, eljött a pásztorok ideje, és ezt az Úr Jézus mutatta meg a legjobban. Nem fegyverrel, hanem a pásztor életét juhaiért adó lelkületével végzi uralkodását. Az Úr ma is pásztorok által munkálkodik.

Megvolt a hegymenet, és most következik a lejtmenet (Mk 9,2-29). Mert jó a hegyen, szükséges bepillantani Jézus lényébe. Jó félrevonulni és csöndben lenni, de nem merevíthetjük ki az áldott pillanatokat. A mennyet nem lehet rögzíteni a földön. Szükségünk van az Atya szavára, ami helyreigazít minket és a lényegre irányítja a figyelmet. Mert sok megrendítő pillanat akad az életünk során, de a lényeg Jézus. Az Ő jelenléte és a szava a legfontosabb. Nagy személyiség volt Illés és Mózes, de az már a múlt; a jelen és a jövő: Jézus. Bár megfogadnánk Atyánk szavát, és mindig, mindenben Jézusra hallgatnánk. Mert ugye hallgatjuk mi Őt rendszeresen, elolvassuk az igét, de rá is hallgatunk arra, amit mond? Amikor befejezzük az ige olvasását, vagy az igehirdetés hallgatását, komolyan vesszük, amit az Úr mondott, és aszerint cselekszünk? A házastárs, a munkahely kérdésében is azt tesszük, amit mond? Ugye, milyen gyakran csak meghallgatjuk, elolvassuk, ami az igében van, és aztán egész másképpen intézzük dolgainkat. Mi szerzünk társat magunknak, és nem érdekes, hogy az Úr ezt magának tartja fenn. Ő szerez hozzánk illő segítőtársat. Az érzelmeinkre hallgatunk, és nem is halljuk meg: hívő hitetlennel ne legyen felemás igában. Mennyi dologban hasonlóan cselekszünk, ignoráljuk az Úr szavát. Aztán a kudarcok esetében mégis Neki reklamálunk.

A hegyről lefelé is kell menni, le a völgybe, az emberi életek mélységébe, a kudarcok közé. Egy apa az élet mélységeit éli, fiát nem tudja senki meggyógyítani, ráadásul még Jézus tanítványai is tehetetlennek bizonyulnak. Milyen érdekes, ezt nehezményezi, az orvosok eredménytelensége nem zavarja. Ma is így van, Isten népének tehetetlensége nagyobb port ver fel, mint az orvosok vagy a társadalom más szereplőinek a kudarcai. A tanítványoktól többet várnak. Maga Jézus is azt várja, hogy legyen hatásunk, lépjünk fel eredményesen, az Ő neve által.

Az apának is rá kell döbbenni, hogy Jézus számára minden lehetséges, nincs olyan élethelyzet, ahol Jézus nem tehet semmit. Ő a halált is legyőzte, még onnan is kihívta Lázárt. Az életváltozás, szabadulás nem rajta, hanem a mi hitünkön múlik. Hiszem-e, hogy Jézus számára minden lehetséges? Ő rajtam is tud segíteni. Kérjem és higgyem, hogy ma is megteheti azt, amit ebben a történetben is látunk. Neki van hatalma elrontott életünk felett. Talpra tud állítani.

Mire van szükségünk? Az apa imádságára, arra, hogy az Úr állítsa helyre hitünk csatornáját. Mert Isten országának ereje, minden áldása hit által érkezik az életünkbe. A tanítványok munkaeszköze pedig az imádság. Nem azt mondja Jézus, hogy többet kellett volna tanulni, még jobban el kellett volna mélyülni a világi szakirodalmakban, hanem az imádságra teszi a hangsúlyt. Tehát a kudarc oka az imádság hiánya. Vissza kell térnünk az imádsághoz, nagyobb szerepet kell szánnunk neki, mint eddig. Az ima sokkal több, mint a liturgia egy eleme. Az imádkozás kifejezi: én tehetetlen vagyok, ezért az Úrtól kérek segítséget. Az imádkozás által továbbítom az Úr számára az adott feladatot.

"Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

1. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.