Immánuel: Csak Jézusra figyelj!

ávidot a félelme hajtja, menekül, nem lát semmi megoldást maga előtt (1Sám 21,11-16). Úgy tűnik, Saullal való kapcsolata megoldhatatlanabb a számára, mint Góliát. Eddigi hátterét, kapcsolatait elveszítette, és mintha felfelé sem figyelne. Talán nem bízik Isten tervének a megvalósulásában, nem hiszi, hogy Saul haragja ellenére is övé lesz a trón, mert Isten neki szánta. Megdöbbentő, hogy azokhoz a filiszteusokhoz menekül, akikkel annyit harcolt. Abba a Gátba menekül, ahonnan Góliát származott. Az ellenségtől vár segítséget.

Dávid lelkileg rossz állapotban van. Miért? Mert levette tekintetét az Úrról. Nem látjuk, hogy kérdezné az Urat. Nem keresi akaratát, nem kérdezi, most mi a terve vele, mit kell tennie. Maga keresi meg a megoldást, és így egyre mélyebbre csúszik. Már az is nagy mélység, lelki üresség, hogy az ellenséghez, a pogány néphez menekül, náluk keres oltalmat. Hányszor lehet látni, hogy Isten gyermekei a világban keresnek segítséget. Ne menjünk oda, az Úr nem hagy magunkra, a legnehezebb pillanatokban is mellettünk áll. Ne engedjünk a félelemnek, vigyük azt is az Úr elé. Ha nem értjük is, ami történik, várjunk Rá, az Úr mindig küld fénysugarat sötétségünkbe (Zsolt 18,29). Ezt később maga Dávid fogalmazza meg egy imádságában, de most ezt nem látja. Mi azonban kapaszkodjunk az Úr szavába, bízzunk benne, hogy valóban így cselekszik, a fénysugár megérkezik.

Az is elgondolkodtató, hogy senkit nem látunk Dávid mellett. Igaz, Jónátán segítette, de a menekülés alatt nem áll mellette senki. Mindenki magát félti. Vagy inkább az a probléma, hogy az emberek nem ismerik fel Dávidban Isten felkentjét. A jelenlegi királyra néznek, és félnek tőle. Vegyük észre az Úr magányos gyermekeit, álljunk melléjük és segítsük őket. Segítsük át a nehéz pillanatokban beszélgetéssel, igeolvasással, imádkozással.

Amikor Ákis udvarában felismerik Dávidot, még jobban megrémül, bepánikol, és félkegyelműnek tetteti magát. Ez nem méltó Isten gyermekéhez, ez a jelenet azt üzeni, hogy Dávid nagyon nincs a helyén. Neki nem a filiszteusok közt kell lennie, nem Gátban van otthon. Amikor magunk keressük a megoldást, gyakran egyre kilátástalanabbnak tűnik a helyzet, javulás helyett egyre inkább romlik. Ezt éli meg Dávid is, azonban Isten jelen van még itt is, azért engedi meg a rosszabbodást, hogy rádöbbenjünk, rossz irányba mentünk. Meg kell látni, egyetlen menekülési útvonal van, ez pedig az Úr közelsége. Ászáf megtapasztalta ezt, és bizonyságot tesz róla: „De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak” (Zsolt 73,28).

Az Úr az Istenben való hitet helyezte tanítványai szívére (Mk 11,27-33). Minden körülmény közepette higgyenek Isten hatalmában, kételkedés nélkül. Erre a kételkedés nélküli hitre nagy szükségük van, különösen most Jeruzsálemben, a támadások közepette. Bízzunk akkor is az Úrban, higgyük, hogy Ő Istentől jött, amikor ezt a környezetünk nem hiszi, sőt, amikor bajba is kerülhetnek, akik Jézust követik.

Már az egész vezérkar odamegy Jézushoz, kérdezgetik, milyen hatalommal cselekszik, ki bízta meg. Papírt kérnek - mindig papirosban gondolkodunk. Azt várják, Isten majd egy megbízólevelet készít a felkentjének, aláírva, lepecsételve. Isten megbízólevele Jézus életébe van beleágyazva. Aki őszintén, Istent kereső szívvel figyeli Őt, annak meg kell látnia, kicsoda Ő. Lényéből Isten irántunk való szeretete árad felénk. Azért jött, hogy megkeressen, ott, ahol vagyunk. A legnagyobb mélységekbe is kész leereszkedni, csakhogy ránk találjon, és majd kész a keresztre is odaadni.

Azonban ezek az emberek leragadnak az engedélynél, egy papírfecninél. Hányszor mi is így vagyunk, Isten munkáját emberek által kiadott engedélyekhez kötjük, egy papírdarab, egy pecsét, és akkor biztos az Úrtól van a küldetés. Saulnak volt papírja a főpapoktól, mégsem az Úr akaratából cselekedett. Figyeljünk az Úr szívekben végbemenő munkájára, ismerjük fel tetteit.

Jézus nem ad igazolást, visszakérdez, és ha őszinték, akkor megkapják a választ. Ha szembe mernek nézni Jézussal és önmagukkal, akkor rádöbbennek, hogy kérdésük válasza Jézus egész életébe van kódolva. Aki Jézust figyeli, az az Atyát látja, Vele találkozik.

Keresztelő János életét állítja eléjük, mondják meg, honnan volt a küldetése? Mondhatnánk azt is, nyissuk ki a Bibliát, olvassuk végig az evangéliumokat, majd a többi könyvet, és figyeljük Jézus, majd a tanítványok életét, engedjük, hogy maga Jézus hasson ránk. Ha így teszünk, felragyog előttünk Jézus személyében a Krisztus, a Megmentő. Ha nyitott szívvel olvassuk az igét, azt vesszük észre, hogy minket is átalakít az Úr. Aki őszintén és elfogulatlanul keresi Őt, az megtapasztalja életformáló munkáját. Már nem az a lényeg, mit mondanak mások, hanem az, hogy mit mond Ő magáról, és milyen munkát végez el bennem. Az elvégzett munka és Lénye sugárzása meggyőz engem, hogy Ő az Úr.

Ők azonban nem mernek szembenézni a tényekkel, és nem akarják azokat vállalni. Egyértelmű, hogy Jánosnak isteni küldetése volt, de akkor számon kéri tőlük Jézus, miért nem hittek neki. Te miért nem hiszel Neki, pedig mennyit olvasod és hallgatod az igét? Olyan szomorú, amikor Isten országát alárendeljük ügyeinknek, népszerűségünknek, a hatalom utáni vágyunknak.

Azt is meg kell látni, mennyire átformál és megvakíthat a hatalom, féltjük a már elért pozíciót, vagy még többre vágyunk. Pedig az igazi helyünk ott van, ahová az Úr állít, és ott találunk békességet, ott teljesedünk ki. Mégis nagy kísértés, hogy inkább becsukjuk az Úr előtt a szemünket, és nem engedjük, hogy szava és élete meggyőzzön minket. Tévedünk, amikor azt gondoljuk, hogy veszítünk, ha Jézust választjuk. Nyerünk, mert Isten országa lesz Általa a miénk. És ott igazi békesség és öröm tölti be a szívünket. Nem igazán lényeges, hogy a társadalom melyik fokán állunk, az a lényeg, hogy az Úr követei legyünk, a magunk helyén.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.