E
|
lkána és Anna
hazament, a gyermeket pedig otthagyták Éli főpap felügyelete alatt (1Sám
2,11-26). El tudták a szülők engedni a
gyermeket, pedig még nem volt felnőtt, kicsi, és mégis otthagyják. Hogyan
tudják megtenni? Az Úrra bízzák. Isten
kezébe teszik a fiukat. Az Úr szolgája lett Sámuel, nincs ennél nagyobb
kiváltság. Életünk igazi értelme az Urat szolgálni, azt a Jézust, Aki meghalt
értünk a kereszten. Éli főpap feladata, hogy a gyermeket bevezesse az Úr
szolgálatába, de még ennél is fontosabb, hogy megtanítsa élő kapcsolatra
Istennel. Sámuelnek meg kell
tapasztalni, hogy Isten élő valóság, Aki ma is szól és cselekszik. Nagy öröm
lehetett Sámuel számára ez, mert nincs nagyobb, mint amikor valaki már
gyermekkorában megismerheti az Urat és készülhet a szolgálatára. Aki már fiatal
korban átéli az Úr kegyelmét, nagy pluszokkal indulhat az életbe. Az Úr
vezetése semmivel sem helyettesíthető. Akinek ez megadatik, vegye hálás
szívvel, ajándéknak. Az Úr igéjét olvasni kiváltság. Legyünk hálásak, hogy ma ez
lehetséges, és hogy már a gyermekek is hallhatnak Róla.
Éli fiai azonban elvetemültek voltak. Nekik már nem volt élő kapcsolatuk
Istennel, beleszülettek a papságba, megélhetési lehetőséget jelentett. Ők nem szerették az Urat, nem szívből
szolgálták, hanem kötelességből. Elvetemült embereknek nevezi őket az ige, mert nem törődtek az Úrral.
Minden fontosabb volt, mint Isten. Nem ápolták Vele a kapcsolatot, nem vették
komolyan törvényét. Megrökönyödünk, amikor ezt olvassuk Éli fiairól, de én
mindig törődök az Úrral? Mindig az Ő személye és akarata a legfontosabb?
Bizony, hányszor el lehet mondani, hogy fontosabbak saját dolgaim, mint az Úr ügye.
Akkor pedig rám is ezt mondja az ige, elvetemült ember. Uram, bocsáss meg
nekem, és könyörülj rajtam, hogy semmi ne kerüljön Eléd.
A nép, Éli fiainak életét látva, megutálta az Úrnak való szolgálatot. Az Úr
szolgáinak az élete a környezet véleményét formálja. Az életünk
megutáltathatja, vagy megszerettetheti az emberekkel Istent. Nagy a
felelősségünk. Nem mindegy, hogyan élünk, nem mindegy, hogy az Úrhoz vonzzuk vagy
eltaszítjuk Tőle az embereket. Éli fiai nem törődtek ezzel, csak maguknak
éltek, élvezeteik irányították őket. Élni akartak a népből, és nem szolgálták
Isten népét. Pedig pont ez volt a feladatuk, szolgálni Isten népét. A jó
Pásztor majd életét adja juhaiért, azonban ezek az emberek béresek voltak. Mi vagyok
én? Béres vagy szolga? Uram, könyörülj rajtam, hogy mindig a Te szolgád
maradhassak.
Sámuel egy ilyen nehéz közegben is növekedett, végezte szolgálatát az Úr
előtt. Tehát nem embereknek, hanem az Úrnak szolgált, figyelt Rá, és ezért
növekedett. Nehéz terepen, az Úrtól távoli szívek közegében is lehet növekedni.
Mert a növekedés az én személyes kapcsolatomtól függ. Ha én állandó
összeköttetésben vagyok, olvasom az igét és imádkozom, növekedni fogok. Mindig
az a lényeges, hogy az Úr közelébe törekedjek, és igyekezzek jelenlétében
megmaradni. Ne engedjünk a lehúzó, elkeserítő tapasztalatoknak. Ne adjuk fel
soha, ne mondjuk, itt nem lehet megmaradni a hitben, mert Sámuel élete azt
üzeni: meg lehet maradni. Ne engedjem magam elkedvetleníteni, mert az Úr jelen
van. Ahol őszintén hívják, ott jelen lesz. Pál a börtönben is megtapasztalta
ezt. A római katonához bilincselve sem veszítette el örömét, életkedvét, mert
mindezeket a jelenlévő Úrból merítette.
Jézus elindul, és akit megérint a Lénye, ott élet fakad (Mk 2,18-22). A
leprás megtisztul, a béna újra jár. Érintsd meg, Uram, az én szívemet is
Lényeddel. Érints meg igéddel, hogy meggyógyuljon bénaságom. Azonban megjelenik
az akadályoztatás, jönnek emberek, akik nem értik, sőt, nem is akarják érteni
Jézust. Be akarják merevíteni a poshadtságot, a halált. Jézus pedig pont
felfrissíteni, élettel teljessé tenni akar. A farizeusok a saját sémájukba
akarják illeszteni Jézust. Akkor működhet, ha illeszkedik hagyományaikba.
Jézust azonban nem lehet az eddigi megszokott életünkbe gyömöszölni. Ő azért
jött, hogy újat hozzon, és mi igazodjunk Hozzá.
Nincs toldozás, foltozás, mert az nem megoldás, az még a régi út, és
Jézus újat hozott. Olyat, amiben már Hozzá igazodunk, ahol Ő van a
középpontban, és Ő szabja meg életünk folyását. Jézus nem azért jött, hogy
elromlott életünket megrenoválja egy kicsit, elfogadhatóbbá tegye. Ő a régit le
akarja rombolni, és egy egészen újat akar felépíteni. Gyakran ott akadunk el,
hogy mi nem újat akarunk. A meglevőt szeretnénk javítgatni, de az nem visz
sehova. Az igazi megoldás az újjászületés. A régiek elmúlnak, és íme újjá
lesz minden. Ez az Úr megoldása, a régi eltávolítása, és egy új élet
felépítése. Mindez az Úr munkája és kegyelem. Az én részem annyi, hogy akarom-e
az újat, vagy csak óvom a régit? Kész
vagyok-e megválni régi életem kacatjaitól, és engedem-e hogy Jézus új élet
ruháját adja rám?
Az ige rámutat: nem a régi keretek modernizálásáról van szó, hanem új
tartalom és új edény. És ez az egyház életére is igaz. Nem elég külsőleg,
szervezetileg megújulni. Nem elég a régi embereket újakra cserélni,
épületekben és létszámban növekedni. Az Úr a minőségváltozást akarja elérni.
Ez pedig a szívből indul. Pontosabban, ehhez új szívre van szükség, amit Ő ad.
És ebben a szívben már Ő a középpont. Megtörtént-e már ez az új szív
beültetése, vagy még mindig a régi életemmel akarok boldogulni? Gyakran a régi
szívet a vallásosság köpönyegével borítjuk be. Azonban ez nem ér semmit.
Krisztusba vetett élő hitre, megtérésre van szükség, amikor is már átélem az Úr
bocsánatát. Bűnbánat és a bűnös élettől való elfordulás nélkül nincs új élet.
Uram, ebben az új életben kívánok járni.
ÚJ SZÍVET ADJ, URAM, ÉNNEKEM
1.
Új szívet adj, Uram, énnekem,
Új szívet adj, én Istenem,
Amely csupán csak Teérted ég,
S Véled jár szüntelen,
Csak Véled szüntelen!
2.
Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,
Mely, Jézusom, Te lakhelyed,
Hol egyedül a Te hangod szól,
Mely Véled van tele,
Csak Véled van tele!
3.
Jézus, a Te gyógyító kezed
Megfogta már a szívemet,
S én is tudom, bűntelen leszek
Majd Nálad odafönn,
A Mennyben odafönn.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése