A
|
Biblia azért hiteles irat, és valóban Isten
igéje, mert beszámol az ilyen dolgokról is, mint ez a nagyon nem szép történet
(2Sám 11,14-27). A Szentírás nem
titkolja el a benne szereplők életének sötét dolgait, nem próbálja szépíteni
őket. Ilyet az ember tesz, a magánéleti problémákról nem lehet beszélni, mert
az nem tartozik másokra, csak azt tárják a nyilvánosság elé, ami növeli az
adott személy iránti bizalmat, és népszerűvé teszi. Ha az ige is így tenne,
legendagyűjtemény volna. De az Ige Isten szava, az élet könyve, és őszintén
elmondja, hogy Dávid és a többi ember sem a maga erejéből lett az, aki. Ők is
hozzánk hasonló, nyomorult bűnös emberek, nekik is Isten kegyelmére volt
szükségük. A Biblia elénk tárja: ennyire romlott az ember, minden gonosz
kitelik tőle, és ezen nem képes változtatni. Olyan jó lenne meglátnunk, hogy a bűn
nem függ össze a képzettséggel, a társadalmi helyzettel. A társadalom minden
területén megtalálható, az egyszerű ember és a nagy hatalommal bíró vezető is
Isten nélkül sok gonoszságot elkövethet. Mint ahogy a mai napig látjuk, a tanult
emberek élete is tele van sok nyomorúsággal. Mindez arra indít minket, hogy ne magunkban bízzunk, hanem egyedül az
Úrban, forduljunk Hozzá, valljuk meg bűneinket, és kérjük, könyörüljön rajtunk.
A bűn egyre mélyebbre sodorja Dávidot, azzal kezdődött, hogy
félrepillantott, kívánsággal tekintett más nőre. Jézus azt helyezi a szívünkre,
hogy már ez is bűn, itt lehet még időben tenni ellene. Segítségül hívhatjuk az Úr nevét. De Dávid
nem ezt tette, hanem Úriástól akar megszabadulni, mindent bevet, hogy
eltussolja az ügyet, ha másképp nem megy, gyilkosság árán is. Azonban Isten
népe között nem ez a megoldás, ha vétkeztem, vállaljam őszintén és alázattal,
következményeivel együtt. Majd a szakasz
végén olvassuk, hogy az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett. Elkövethette, de
Istennek ez nem tetszett, ezzel nem ért egyet. Nem minden tetszik Istennek,
amit mi elkövetünk. A teljes Írásba kell beletekintenünk, és akkor megtudjuk, mi
az, ami nem tetszik az Úrnak.
Ez lényeges, hogy Istennek nem tetszett, mert Dávid azt gondolta, végre
elrendezte ezt az ügyet, nem tud róla senki, minden rendben van. De nincs
rendben. A bűnös élet és tett soha nincs rendben, amíg nem rendezzük. Azzal,
hogy eltussoljuk, vagy elmegyünk utána a templomba, esetleg még úrvacsorázunk
is, nincs rendben. Addig nincs rendben,
amíg meg nem látom az életemben a bűnt, és amíg ezt bűnbánattal oda nem viszem
az Úr elé. A bűnt egyedül a kereszt tövében rendezhetjük, nincs más ellenszere,
csak Jézus vére.
Dávid levelet ír Jóábnak, mennyi mindent megtesz, hogy elsimítsa az ügyet,
hogy magát szalonképessé tegye. Pedig
Jóáb helyett „írhatott” volna az Úrnak, odafordulhatott volna Hozzá.
Elmondhatta volna: Uram, elestem, látod, ilyen hitvány alak vagyok. A katonáim
harcolnak, én meg itthon pihenek, és vétkeztem. Uram, Úriás különb embere
nálam, ő nem akart társaitól különbözni, nem fogadott el kivételezést,
kényelmet. De Dávid érzéketlenné vált,
mert a bűn megkeményíti a szívünket. A Szentíró megjegyzi: de az Úrnak nem
tetszett - olyan jó lenne, ha előre kérdeznénk, Uram, ha én most elmegyek arra a
helyre vagy rendezvényre, vagy megteszem, amit elterveztem, az Neked
tetszik-e? Mert lehet előre is kérdezni.
Hatalmasan munkálkodik a Szentlélek, növekszik a gyülekezet, de problémák
is keletkeznek (ApCsel 6,1-7). Megoldandó élethelyzettel találják magukat
szembe az apostolok. Feszültség keletkezik, a görögül beszélők, tehát a
szórványból, pogány földről hazatért és az otthon élő zsidók között. A szórványból hazatértek úgy érzik,
megkülönböztetik őket, nem bánnak velük olyan figyelemmel és szeretettel, mint a
mindig otthon élőkkel. Amint megállapítottuk, a Szentlélek munkálkodik, eléri a
szíveket, újjá formálja őket, de sátán is jelen van. Nem nézi ölbe tett kézzel azt, ami történik. Nem örül annak, hogy Jézus halála után egyre többen hiszik,
hogy feltámadt és él, és körülötte egy új közösség alakul. Ha ezt nem is tudta
megakadályozni, hát viszályt próbál szítani. Éket kíván verni közéjük,
egymással legyenek elfoglalva, és akkor kisiklik a misszió. A gonosz célja
mindig ez, a gyülekezet ne a lélekmentéssel foglalkozzon, hanem önmagával.
Kicsinyes dolgokon sértődjenek meg, harcoljanak egymás ellen, és akkor sátánnak
nem kell izgulnia.
Az apostolok azonban a Szentlélekre figyelnek, és nem az embereket akarják
kiszolgálni. Nagyon fontos, hogy a gyülekezet nem szolgáltató központ. A lelkészeknek,
szolgálattevőknek nem az emberek kiszolgálása vagy jó közérzet biztosítása a
feladata. S nem azért vannak szolgálók a gyülekezetben, hogy emberi igényeket
elégítsenek ki, elvárásoknak feleljenek meg, hanem a fő feladat Isten igéjének
a hirdetése.
Az Úr előtt meglátták, mi a helyes, el merték utasítani a gyülekezet
akaratát, és vállalták az ige szolgálatát, az evangélium hirdetését. Ki merik
mondani, hogy amit a gyülekezet akar, az nem helyes, világosan látják, mi az, amit
tenniük kell, és mi az, ami nem az ő feladatuk. Nem kell mindenféle elvárásnak
megfelelni. Olyan jó lenne látni és
vállalni ezt. Hisz a mai gyülekezetek és
annak vezetői mindenben meg akarnak felelni a világ elvárásainak. Azonban
nekünk egyedül az Úrnak kell megfelelni. Hányszor pont az történik, hogy
mindenféle sürgős feladatok végett pont az ige hanyagolódik el. Arra jut a
legkevesebb idő. Mindennel eltöltünk órákat, de az igére alig jut idő. Mennyi
időt fordítunk csendességre, és mennyit programszervezésre, adminisztrációra, a
napi hírekre, szórakozásra? Mennyi időt
fordítunk az igehirdetésre való felkészülésre? Látjuk-e, hogy nem helyes, ha az
igét félretesszük, ha mással foglalkozunk helyette? Mert az ige Isten szava, az
Élet szava. Erre van minden embernek
szüksége, az ige nélkül nem érhetünk el igazi ébredést, növekedést.
A tanítványok látják, mi az elsődleges feladatuk, vállalják is, de a felmerült problémát is megoldják. A
gyülekezet tagjait bevonják, felismerik, Jézust ők tudják megismertetni az
emberekkel, mert őket hívta el, és ők voltak Vele, de az asztal körül már
szolgálhatnak mások is. Természetesen, ezen a területen sem mindegy, kik
szolgálnak, vannak kritériumok. Szentlélekkel és bölcsességgel telt emberek
legyenek, tehát olyanok, akiknek a szívét Isten Szent Lelke tölti be, akiknek az
Ura Jézus. Jó látnunk, hogy nem az apostolok jelölik ki, ki legyen az a hét
személy, hanem a gyülekezet választja önmaga közül, a Szentlélek által. Akiket
az Úr elhív, azok szolgálnak. Milyen jó, amikor az Úr hív el egy szolgálatra
embereket. Akkor ezek a személyek Neki végzik a dolgukat, Őt dicsőítik.
Azt is szívünkre helyezi az igénk, hogy az imádkozás és ige hirdetése is
szolgálat. Nemcsak a diakónia, a szervezés, a menedzselés, az építés. Vállaljuk az imádkozás szolgálatát, mert
ehhez nincs szükség beruházásra, semmilyen eszközre, csak belső
elcsendesedésre, az Úr elé való állásra. Az imádkozás szolgálatát minden hívő
testvér végezheti. Végezzük is!
Imádkozzatok és buzgón kérjetek
1. "Imádkozzatok, és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram,
ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk! Hallgass meg, Fiad
nevében ha kérünk!
2. "Keressetek buzgón, és megtaláltok!" Téged keresünk, Uram,
hogy bűn, átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk,
életünk!
3. "Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!" Elfáradtunk, Uram, e
világ zaján. Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök
halleluját!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése