A
|
z egymást követő
három évben megtapasztalt éhínség az Úr elé viszi Dávidot (2Sám 21,1-14). Megkérdezi
Istentől, mi az oka ennek a csapásnak. Dávid tisztában van azzal, hogy a
szélsőséges időjárás és az általa okozott károk nem véletlenül érik az
országot. Úgy látja, hogy Isten jelez általuk valamit. A nehéz időkkel, katasztrófákkal, tragédiákkal
mindig jelez az Úr. Felhasználja eszméltetésünkre, mert Ő keres minket, azt
akarja, hogy életre jussunk. A népét pedig meg akarja tisztítani, hogy még több
gyümölcsöt teremjen. Amikor nem úgy működnek dolgaink, ahogy kellene, kérdezzük
meg Istentől: mit akar ezzel elérni? Mi az, amit meg kell változtatni? Mert az Úr mindig érdekünkben szól.
Dávid megtudja, hogy a múlt bűneinek a következménye mindez. A nem
rendezett múlt visszaköszön. Gyakran úgy gondoljuk, bűnbánat és újrakezdés
nélkül, az Úr akaratához való igazodás nélkül tehetjük dolgainkat. Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Ha gond van a házasságban, elválunk, majd
újraházasodunk, bűnbánat és Isten akaratának tudakozása nélkül. Fel sem merül
bennünk: de mit mond az Írás? Elmegyünk néha, egy egyházi ünnep alkalmával a
gyülekezetbe, hallgatjuk az igét, de amikor kilépünk a templom ajtaján, mindent
úgy csinálunk tovább, ahogy azt előtte tettük. Marad a nem becsületes
pénzszerzés, munkavégzés, az anyagiak halmozása. Pedig Jézus azt mondta
övéinek, ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön. De mintha nem is mondta
volna, ugyanazok a vágyak hajtanak, mint a nem hívőket. Mi a különbség a magát hívőnek mondó és a nem
hívő között, egy külső szemlélő számára?
Az Úr azonban jelez, életváltozásra szólít fel, de vajon meghalljuk-e a jelzést? Ha igen, tartsunk bűnbánatot, és amiben
változást kér az Úr, ott változtassunk. Tegyük meg, amit kér. Nem embereket kell eltávolítani, hanem a
bűnt. Mert keresztyén életet élni azt jelenti, szakítok a bűnnel. Ha Jézust
követem, nemet mondok arra, ahogyan eddig éltem, és Jézus szavához igazítom az
életem. Azt teszem, amit mond. Nem attól leszek tanítvány, hogy néha eljárok a
gyülekezetbe, megtanulom egyházam hittételeit, hanem abban nyilvánul meg a
hitem, ha másként élek, mint eddig.
Elgondolkodtat a gibeóniak helyzete. Már hosszú ideje ott élnek Isten
népe között, mégsem járta át őket Isten országnak ereje. Még mindig a
személyes bosszú élt bennük. Vajon
környezetünket átjárta-e már a belőlünk áradó evangélium? Egyáltalán mi árad
belőlünk a velünk érintkező emberek felé? Látják és tapasztalják krisztusi
életünket? Árad a megbocsátás, a szeretet, bemutatjuk, hogy lehet másképp élni,
mint a világ teszi?
Pál folytatja bizonyságtételét, és eljut Jézushoz, mert ő nem is tud
másról beszélni, csak Róla, Róla is mint megfeszítettről (ApCsel 13,23-37).
Jézus életének értelme és célja. Találkozott Vele, megtapasztalta, hogy valóban
feltámadt és él, hiszen beszélt vele, és ő hallotta a hangját. Azért is küldte
a Lélek, hogy a Szabadítót, akit Izráel népe annyira várt, megismertesse velük.
Beszélhetne sok mindenről, az izgalmas utazásról, a csodálatos tájakról, a sok
kalandról, amit átélt, de mindez nem segít, nem ér semmit. Mennyire semmitmondóak
a mi beszélgetéseink, mi vagyunk a szereplői, és nem Urunkról teszünk vallást.
Miért? Mert talán nem is Vele van tele a szívünk? Az Úr azt mondta, a szív teljességéről szól a
száj, arról beszélünk, ami fontos, ami betölti lényünket. Te miről beszélsz?
Pál ismeri Jézus történetét, elmondták neki az apostolok, és így tud Keresztelő
János szolgálatáról is. Jézus előtt elküldte Jánost Isten, hogy felkészítse a
Megváltó jövetelére a népet. Hogyan lehet felkészülni? Megtérés által.
Megbánják bűneiket, megvallják őket az Úr előtt, és elkötelezik magukat a
Megváltó vezetésével egy új irányultságú életre. A keresztség halálról beszél, az eddigi bűnös
emberem meghalt, és egy új ember született, és ez már gyűlöli a bűnt, és Isten
tetszésére kíván élni. Mindez a kereszten csúcsosodik ki, a kereszten
megfeszíttetik az óemberem Jézussal együtt, és most már nem én élek, hanem a
Krisztus él bennem. Mindez kegyelem, az Úr munkája bennem.
Van Szabadító, eljött az Úr! Nem vagyok magamra hagyva, azért jött Jézus,
hogy leoldja rólam a bűn terhét. Ezt azonban meg kell látni. Fel kell ismerni: bűnös vagyok, segítségre szorulok. A következő lépés: meglátom az igében, hogy Jézus
az, Aki megszabadít. Izráel problémája
az volt, hogy nem ismerte fel Őt. Nem látták meg Jézusban Istent. Miért? Mert egyszerű emberként jött el, nem a
külseje beszélt arról, hogy Ő az Isten, hanem az élete, a tettei. Ma is Jézus
tettei, egész élete, embert átformáló hatalma tesz bizonyságot arról, hogy Ő
az Isten. Aki segítségül hívja Őt, az megtapasztalja élete megváltozásában hatalmát. Aki megszabadul Jézus neve által a bűnből, annak számára nem lesz
kérdéses, kicsoda Ő. Hívd Őt segítségül, hívd most!
Az ember megölte Jézust, elvetette a Szabadítót, mintegy benne van ebben: megoldom magam, nem kell Isten segítsége. Az élet azonban azt bizonyítja, nem tudjuk Nélküle megoldani. A bűn rabigájával szemben tehetetlenek
vagyunk. Azonban Isten feltámasztotta Őt, így kaptunk még egy nagy esélyt.
Áldott legyen az Úr, mert nem vonta meg tőlünk kegyelmét, hanem még mindig
szabad leborulni a kereszt alatt. Jézus által van bűnbocsánat, van új kezdés,
mert új teremtéssé lehetek.
A NAGY MÉLYSÉGBŐL SZÜNTELEN
1.
A nagy mélységből szüntelen
Hozzád kiáltok, Istenem.
Haláltól mentsd meg lelkemet,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
2.
A bűn sarában élve lenn
A jóra lelkem képtelen.
Fogadd be gyenge gyermeked,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
3.
A bátorságom gyávaság,
A bölcsességem kábaság,
Más nem segíthet, ha Te nem.
Fogadj be, Istenem!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
4.
Az életem üres, szegény,
Nincs benne fény, de van remény,
Hogy Akinek kegyelme nagy,
Vesznem engem se hagy.
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése