Öltözd fel az új embert!

H

atalmas megrázkódtatás és tragédia volt a mérges kígyók marása, de egyben megrendítő bizonyságtétel Isten kegyelméről és szeretetéről (4Móz 21,10-35). Az Ellene lázadó népnek ad esélyt, ellenszérumot kínál a kígyóméreg ellen. Nem hagyja őket elpusztulni, segít rajtuk. De most nem szavával állítja meg a csapást, nem hívja vissza a kígyókat, hanem lehetőséget ad. A hit lehetőségét. Most derül ki, mi van a szívekben, mennyire bíznak Őbenne. Aki hiszi, amit az Úr mond, hiszi, hogy elég arra a póznára tűzött kígyóra tekinteni, az meggyógyul, az életben marad a halálos méreg ellenére. Ez a hit, komolyan veszem, amit Isten mond, és feltekintek, akkor is, ha értelmetlennek tűnik ez az egész. Jó tudni, hogy nem a póznán lévő kígyó gyógyított, hanem az Úr, a hit csatornája által. A feltekintés jelezte, hogy bíznak Istenben, és Tőle várják a gyógyulást.

A rézkígyó előremutat a bűn mérge ellen készített ellenszérumra, a keresztre. Maga az Úr beszél róla, Neki is fel kell emeltetnie, és aki hittel tekint rá, az nem fog elveszni, hanem örök élete lesz. Nincs más megoldás a bűn ellen, csak egyedül Jézus. A reformáció is ezt hangsúlyozza. Ne tekintgessünk sehová, egyedül csak az Úr Jézusra nézzünk fel. Aki Rátekint, meggyógyul, felszabadul, bármilyen mély sebet ejtett is rajta a kígyó. Azonban feltekinteni kinek-kinek magának kell. Ez személyes döntés és mozdulat. Ezt nem teheti meg más helyettem. Ezért nézz Rá! A méreg gyorsan hatott, nem volt sok idő, azonnal kellett dönteni és mozdulni. Ne várj, amíg a méreg teljesen átjár, hanem amikor hallod az Ő szavát, látod a keresztet, megérted, mi történt ott, fordulj az Úrhoz, és Ő megkönyörül.

Ezzel a megrendítő bizonyságtétellel, a megtapasztalt kegyelemmel indulnak tovább, és vándorolnak. Az élet nem áll meg, és rajtam múlik, hogy megerősödve vagy kételyekkel tele, önmagammal és Istennel harcolva megyek tovább. Izráel Isten hatalmából merít erőt. Aki a kígyóméreggel szemben is hatékony megoldást ad, az ellenséggel, vagy a kenyér- és vízhiánnyal szemben is kínál megoldást.

Már győzelmeket tapasztalnak, és amikor Básán királya ellenük vonul, Isten megerősíti őket, és így szól Mózesnek: „Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt, és egész népét, és az ő földjét” (34)! Csodálatos ige, ne félj a mai feladattól, attól, amit ellenségnek láttál. Amennyiben az Úr vándora vagy, már tiéd a győzelem, csak indulj el, a kezedbe adta az Úr. Tied az, amiért harcolnod kell, amit elintézni akarsz. Ne félj! Csak bízz Benne, és fogadd hittel, ha az Úr azt mondta, kezedbe adom őt, akkor az úgy is lesz.

Aki Krisztusban hisz, vagyis tanítvánnyá lett, abban egy egészen új élet kezdődik el (Ef 4,17-32). Mással van már feltöltve, mint volt korábban, és ez nemcsak elméleti szinten jelentkezik, hanem a gyakorlati életben is. Ezt hangsúlyozza Pál apostol, az élő hit az életvitelben is meglátszik. Különbség van a hívő és a nem hívő, a továbbra is a pogányság útján járó ember élete között. Nagyon határozottan jelenti ki: többé ne járjatok, mint a pogányok járnak. Többé ne, igen, ameddig nem ismertem Jézust, úgy éltem, mint a többiek, de innentől kezdve már a krisztusi életre törekszem. Már másképp élek, az Úrra figyelek. Tehát nincs templomos meg templomon kívüli, úgymond magánélet. Krisztus tanítványa bárhol legyen, mindig tanítvány, mert őt világosságként helyzete az Úr ebbe a világba. A lámpa feladata, hogy a sötétségben világítson.

Vetkezzétek le a régi élet szerinti óembert. Ez fontos, folyamatosan, ahogyan az igében felismerem, az Úr ereje által levetkezem, vagyis megszabadulok a régi élet minden elemétől. Semmiféle régi beidegződéshez nem ragaszkodom, mert a bűnnek apró kovásza is megrontja az egész tésztát. Hiába, hogy csak egy barack romlott egy kosárban, egy idő után mind meg fog romlani. Ne dédelgessük a régi élet kedvenc gönceit, hanem mindent adjunk át az Úrnak.

Azonban nem elég a régit levetni, az Úr új öltözetet kínál. De nagyon fontos, hogy ezt az új embert ne a régire húzzuk fel, hanem a régi helyére. Azért, hogy világos legyen, megnevezi az apró dolgokat, az alsóbb ruhaneműket, és rámutat: ezektől is váljunk meg, mert csak akkor lesz hiteles az életünk. Mik ezek? A hazugság, a lopás, a rothadt beszéd, a harag, a káromkodás, a keserűség, a lárma. Hogyan állok én ezekkel? Átadtam már őket az Úrnak, vagy ragaszkodom némelyikükhöz? Komolyan veszem, hogy le ne menjen a nap a haragommal, minden megteszek, hogy az est beállta előtt megszabaduljak tőle, és Krisztus megbocsátó indulata legyen a szívemben?

Mindezt azért írja le Pál, mert lehetséges levetkőzni az Úr Jézus által az óembert. Nem én vetkőzöm le, hanem engedem, hogy levegye rólam gönceimet, azt, amivel én nem boldogulok. Talán pont azért vagyok hatástalan és bukok el állandóan, mert mindig én akarom levetni a sárkány bőrét. Halld meg az Úr szavát, amint mondja: Engedd, hogy én vegyem le rólad. Engedd, hogy végre Ő szabadítson meg, Ő vegye el szenvedélyedet, Ő gombolja le a régi kabátot. De ez még nem elég, fogadd el az új öltözetet, az üdvösség fehér ruháját. Felöltöztetni is Ő tud egyedül.

Új szívet adj

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak teérted ég,

Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, te lakhelyed,

Hol egyedül a te hangod szól,

Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

Én is tudom, bűntelen leszek

Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.

Nagykorúság

A

z úton sok minden történik, nem sima ez, vannak próbák, ellenségek, amik nehezítik a haladást (4Móz 21,1-9). Sőt, az ellenség meg akarja akadályozni, hogy célba érkezzenek. Így van ez a mai tanítványokkal is. Az ellenség munkálkodik, azt akarja, hogy ne érjünk célba, és ne legyen bizonyságtétel az életünk. Leállít harcolni, veszteséget okoz, hogy amíg magunkkal foglalkozunk, vagy a magunk erejében bízunk, nem lesz időnk, erőnk másokat menteni. Sátán azt akarja elérni, hogy magunk szálljunk szembe az ellenséggel, azon munkálkodik, hogy ne kiáltsunk Istenhez, mert akkor legyőzhetők vagyunk. Isten nélkül, amikor hittel nem Rá tekintünk, vereségre vagyunk ítélve. Isten gyermekei mindig a térdeiken vívják meg harcaikat, és nem megszerzik, amit szeretnének, hanem elkérik, és az Úr adja a kezükbe. És az Úr meghallgatta szavát, és kezébe adta a kánaániakat. Így működik ez ma is, elkérem, és Ő a kezembe adja, amit kérek. Alázatban tart ezzel az Úr, és növeli hitemet. Ha ezt gyakorlom, eltávozik az aggodalom, mert tudom, hogy ha kérem, legközelebb is kezembe adja az Úr. Tehát nem az én képességeimen múlik a győzelem, hanem minden kegyelem.

Győzelmet tapasztaltak, Isten meghallgatta imádságukat, de ez sem garancia, ennek ellenére megkeserednek az úton. Miért? Mert a homokra, a viharokra, a nagy melegre tekintenek, és nem az Úrra. A vándorlást nem az Úrral töltik, nem Vele beszélgetnek, így megszólal bennük a régi hang, az elégedetlenség, a panaszkodás. Már nem hálás a szívük azért, ami van, hanem azt látják, ami nincs, sőt, fel is nagyítják a hiányt. Mert van eledel, kapják a friss mannát minden reggel, de az már nem tetszik, azt már utálják. Ha nincs bennünk hálaadás, ha nem tartjuk az Úrral a közvetlen kapcsolatot, a mindennapi élet monotonságába olyan könnyen belefásulunk, és elégedetlenné válunk. Nem a célra néznek, nem vidámítja őket az új haza, ezért zúgolódás lép fel bennük. Ilyenkor könnyen a mellettünk lévők életére figyelünk, nekik milyen jó, nem kell szenvedniük, várniuk, minden az ölükbe hull. És nem látunk túl a hasunkon, a kényelmünkön. Aki felfelé figyel, az kap kitartást.

Erre a válasz a mérges kígyók marása. Igen, mert Áron halála után Mózes mellett most már Istent is megtalálják. Őt is támadják. A kígyók megmarják a népet. Az engedetlenség, a hitetlenség következménye a kígyómarás. A bűn mindig halállal jár. Minket is megmart a bűn kígyója, marja és falja az életünket, de kiáltunk-e az Úrhoz? Ez a kiáltás a bűnbánat szava, vétkeztünk, nem sima segítségkérés, azzal nem lehet elintézni, mert nem külső ellenség támadásával néznek szembe, hanem a bűn marásával. Lázadásuk következménye az, ami történik. Amikor vétkezünk, a bűnbánat a megfelelő magatartási forma, vétkeztem, ezt mondja ki a tékozló fiú is. Nem más, még csak nem is Isten a hibás, hanem én.

A megoldás pedig egy póznára tűzött kígyó, és aki feltekint arra, életben marad, akkor is, ha megmarta a kígyó. A megoldás mindig a hit által való feltekintés. A pózna a kereszt, és rajta az Úr. Aki hittel tekint Rá, életben marad. A kígyó marása ellen az Úr keresztje a megoldás. Csak az marad életben, aki feltekint a keresztre. Mindenkit megmart a kígyó, azonban van ellenszer: Jézus halála. De fel kell tekinteni. Nincs más megoldás. Nézzünk fel Jézusra!

Az apostol tovább vezeti a tanítványokat, nem elég elméletileg hinni, gyakorlati keresztyénségre van szükség (Ef 4,1-16). Azt jelenti ez, hogy éljük is, amit hiszünk, és ez a mindennapokban mutatkozik meg. Járjatok elhívatásotokhoz méltóan, vagyis éljetek úgy, hogy látszódjon, kit követtek, kihez tartoztok. El is mondja, miben kell ennek meglátszódnia. A másik emberhez való viszonyunkban. Alázat, szelídség, türelem, vagyis ne a másiktól várjuk el azt, ami Krisztus nélkül nem megy, hanem magunktól. Mert ha Krisztus hit által a szívünkben van, új természetet kapunk, ami képes élni, teremni ezeket a gyümölcsöket. Ezek nem a mi termékeink, és amíg mi akarjuk ezt produkálni, kudarcot vallunk. Az Úr ajándékai, a Lélek gyümölcse mindaz, amiről olvasunk.

Ki kér minket a türelemre, alázatra, szelídségre? A fogoly Pál. Nem elvárja, hanem maga is éli mindezeket. Elszenvedi azokat szeretetben, akikkel egy cellában kell lennie. Nem panaszkodik, nem mondja, hogy nem hagyják aludni őt a többiek horkolásukkal, hanem szelíden viszonyul hozzájuk. Az motiválja: bárcsak megismernék rajtam keresztül az Urat. És ő nem kívülről mondja, szenvedd el a másikat, légy türelmes hozzájuk, hanem ott van velük együtt. Akkor válik bizonyságtétellé, hitelessé az életünk, amikor azokhoz vagyunk szelídek, türelmesek, akikkel együtt haladunk az úton. A tanítvány nem másokat szólít fel, hogy éljenek hitben és kegyesen, hanem maga jár az élen, bemutatja, hogyan is kell. Bemutató az életem? Bemutatom mindennap a krisztusi életformát?

Az élet nem fejeződik be a születéssel, hanem tovább fejlődik, növekedik, amíg a csecsemő nagykorú, felnőtt ember nem lesz. Így van ez a hívő élet útján is, a születés nem befejezés, nem cél, hanem kezdet, és tovább kell növekedni. A cél a nagykorúság, az önálló döntésre képes élet. Ez a Krisztus megismerésének teljességét takarja, azt üzeni, ha megismerem Jézust, az Igét, akkor világosan látok, nem leszek megtéveszthető, nem dobálnak a különféle tanítások habjai, hanem célirányosan haladok előre. A krisztuskövetés nem népszerűségi platform, nem oda hajlok, ahol elismernek, vagy akiket most támogatnak, hanem követem Jézust. Követem, ha egyedül maradok is.

Jézus a fej, és ha Rá figyelek, ha engedem, hogy irányítson, jó irányban haladok. Vele lehet mindig a cél felé haladni, megmaradni a keskeny úton.

AZT AZ ÉLTET VÁGYOM ÉLNI

1.        

Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem,

Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem.

Bűn habár megtántorít, szent Igéd így bátorít:

Meg ne restülj, törj keresztül, ég jutalma int!

2.        

Elhívatva állni majd a trónnak lépcsőjén,

Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én.

Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát

Az, ki késve, hátranézve hagyja el magát.

3.        

Csak a célra nézzen arcom, mely felé török,

Jézus, támogasd a harcom, hogyha gyengülök!

Vonj, ha csábít a világ, vigasztalj meg, hogyha bánt!

Szent kegyelmed így vezethet, s nincs, mi nékem árt.

4.        

Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt!

Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.

S mert Igéd éltet szerez, tőle szívem ébredez,

Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!

Isten áldásával.

Ő képes mindent megtenni

N

agyon megrendítő ez a fejezet, mert látjuk az engedetlenség, hitetlenség, lázadás következményeit (4Móz 20,1-29). Sokan meghaltak már a lázadás következtében, de most azok közül halnak meg ketten, akik eddig vezették a népet, akiken keresztül az Úr munkálkodott, akik áldott eszközök voltak. Ők hálás szívvel és örömmel hagyták maguk mögött Egyiptomot, a rabszolgaság földjét, és indultak az ígéret földje felé. Meglátni az Isten ajándékát, a tejjel és mézzel folyó földet, ez mozgatta őket. Nehéz időkben is ez volt, ami átsegítette őket a holtponton. Hazaérni és birtokba venni Isten ígéretét, és együtt élni az Úrral. A lázadás miatt azonban lemaradtak erről. Majd' az egész utat megtették, ott voltak végig a gyülekezetben, szolgáltak, és még sem mehettek be. Mirjam és Áron ez a két vesztes. Hiába volt főpap, nem mehet be, sőt, még meg sem láthatja azt, amiért küzdött, amiben hitt és amiért élt. Mindez a népre való hallgatás, a hitbeli gyöngeség következménye. Nem elegendő kijönni Egyiptomból, hanem be kell menni az örök hazába, végig kell járni az utat. Ne álljunk meg ma sem, ne is forduljunk vissza, hanem kapaszkodjunk az Úr kezébe. Sátán minden pillanatot kihasznál, de ne engedjünk neki. Mit ér, ha ebben a világban mindenünk megvan, ha nagyon jól élünk is, de lemaradunk Isten országáról?

A földi életünk vándorút. Nem ez a világ a cél, hanem az örök élet. Olyan jó, hogy aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, az megtalálja a célt. Mert az élet több, mint amivé mi leszűkítettük. Több, mint az evés, ivás, szórakozás: Jézussal való áldott közösség. Vele lenni mindennél többet ér. Jelenlétében gyógyul az életünk, és megtapasztaljuk, hogy Ő többet nyújt, mint amit a világ ad.

A vándorúton, a megtett évek alatt próbák is vannak, amikben kiderül, valóban hiszünk-e az Úrban. Ezek a próbák gyakran olyan egyszerűnek tűnnek, olyan területre irányulnak, amiről úgy gondoljuk, nem probléma. Aztán kiderül, hogy ott vagyunk a legsebezhetőbbek. Ez a terület a test igényei. Elfogyott a víz, és azonnal Mózes és Áron ellen fordulnak. Annyira kicsi a tűrőképességünk. Olyan hamar elveszítjük békességünket, és már a víz vagy az étel időleges hiánya is zúgolódást vált ki belőlünk. A perlekedésben annyira egy húron pendülnek, nincs senki, aki imára hívna. Olyan szomorú, nem találunk imádkozókat, olyan embereket, akik azt mondanák, vigyük az Úr elé. Eddig is megoldotta minden problémánkat, Ő nem változott, ma is ugyanaz. Ennél nagyobb nehézséggel is megbirkózott már, most sem vall kudarcot, és nem hagy minket cserben. Ő hűséges Isten.

Olyan irgalmas, kegyelmes és hosszútűrő az Úr. Kész még most is meghallgatni kívánságukat, ad nekik vizet. Ott kapják a vizet, ahol emberileg nem várható, de szembesülnek Isten mindenek felett való hatalmával. Ő mindig ott és úgy segít rajtunk, ahogyan nem is gondolnánk, ahol nem várnánk. Neki semmi sem lehetetlen.

Azonban Mózest is megviselte már ez sok gond, ez a rengeteg támadás, és a régi ember előjött belőle. Haragból cselekszik, meg akarja mutatni, hogy igenis, tudnak vizet adni, még itt is, és jó kezekben vannak. Ha őt követik, nem vesznek el. Azonban Isten nem azt kérte, hogy üssön rá a sziklára, csak annyit, hogy mondja a sziklának, hogy adjon vizet. Elég szólni, és a hitből mondott szóra víz fakad a sziklából, és mindenki meglátja mögötte Isten dicsőségét. A kapernaumi százados meglátta ezt. Annyira ráhangolódott Jézus Lényére, hogy elég volt egy szó. Neked elég-e Jézustól egy szó? Hiszed-e, hogy nem neked kell erődemonstrációt bemutatni, elég szólni, és az ige elvégzi a maga munkáját a szívekben?

Akadályok is vannak, nem mindenki fogja utadat segíteni, de ne félj, és ne ijedj meg, főleg ne csüggedj, mert az Úr tovább vezet. Őt az akadályok se akadályozhatják meg terve véghezvitelében.  Csak menj tovább bátran, Vele együtt az úton.

A fogoly Pál térdet hajt a börtönben az Atya előtt (Ef 3,1-21). Hát ez fantasztikus, nincs háborgás, vádaskodás, hanem békesség lakozik az ő szívében. Fogolyként is térdet tud hajtani. És ezenfelül imádkozik, de nem a szabadulásért, hanem a gyülekezet növekedéséért. Tehát másokat hordoz. Nem zúgolódik, mert nincs miért, ott van vele az Úr Jézus. Aki átéli, bárhová kerülök is, de velem van az Úr, az nem zúgolódik, hanem szolgál. Azt kéri, és azért munkálkodik, hogy hit által Krisztus lakjon a szívükben. Ez a lényeg, Jézus lakjon, éljen a szívemben. Nem új vallásba vezeti be őket, hanem azt kéri, nyissák meg életük ajtaját Jézus előtt, engedjék be a szívükbe, legyen Ő az uralkodó. Ki lakik az én szívemben?

Nem elég azonban befogadni Jézust, növekednünk kell az Ő megismerésében. Engedni, hogy egyre nagyobb legyen, és úgy válok én egyre kisebbé. Amikor Ő nagy, látom hatalmas munkáit, és megbátorodik a szívem, lehullanak a félelmek bilincsei.

Ismerjük fel, hogy az Ő kezében jó helyen van az életünk. Ő képes mindent megtenni, azon felül is, amit mi elgondolunk vagy lehetségesnek tartunk. Ezért ne aggódjunk, mert aki ismeri Jézust, és annak ismeri és tapasztalja, Aki, annak nem fér meg a szívében az aggodalom, a félelem. Ahol ott van Jézus, ott nincs helye az aggódásnak. Kéréseinken és gondolatainkon felül is képes mindent megtenni, azt olvassuk, bőségesen. Isten éléskamrája, bankszámlája soha nem merül ki. Isten szótárában az a szó, hogy lehetetlen, nem szerepel. Istennek valóban semmi sem lehetetlen! Hisszük ezt, és készülünk rá? Azonban nem mindig akkor teszi meg, amit kérünk, amikorra megrendeltük. Ezért meg kell tanulnunk várni. Isten órája nem az én vágyaim szerint működik. Minden a maga helyén és idejében megy végbe.

Vegyük kézbe az igét, belőle megérhetjük, mi Isten terve és akarata az életünkkel. Azért adta a kezünkbe, hogy olvassuk, használjuk. A lapjaira hullott Biblia a szép Biblia. Ha nem olvasom, nem ismerem fel Isten akaratát, nem látom meg fantasztikus tevét, amit Krisztusban megvalósított. Az ige nélkül a kegyelem sem ragyog fel előttem. Krisztus megismerése nélkül lepel van a szemünkön, szívünkön, és nem látjuk meg Istent.

Krisztusban bátran Isten elé járulhatunk, mert nem érdemtelenségünket fogja látni az Úr, hanem a Fiú kereszthalálát. Érte részesülhetünk kegyelemben, életben. Amikor az Úr Jézus benyújtja kegyelmi kérvényünket, Őt nem utasítja el az Atya. Egyedül Őt nem utasítja el, mert látja, hogy Jézus kifizette tartozásunkat, magára vállalta adósságunkat.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a ten-

geren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd

fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem,

Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad ár -

nyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyó -

gyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamis -

ság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tiszto-

gasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem

és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Szabad az út

A

 puszta a felkészítés helye is egyben (4Móz 19,1-22). Istennek mindenre kiterjed a figyelme. Ismer bennünket, és így tudja, milyen könnyen beszennyeződünk. A bűneset óta jelen van a világban a bűn, a lelki piszok, és olyan erővel tapad hozzánk, hogy önerőből képtelenek vagyunk kitakarítani magunkból. Beleivódott génjeinkbe, hozzuk magunkkal örökségként. Akkor is meg vagyunk fertőzve tőle, ha mi ezt nem így gondoljuk. Nem mindig van jelen szembeötlően, de mindig érezteti jelenlétét. Megbújik a lényünkben, és befolyásolja, sőt, formálja gondolkodásunkat, magatartásunkat. Azonban az Úr leleplezi, rámutat: bizony, jelen van, még a vallásos, rendezett életű emberekben is. Próbáljuk eltakarni, de mindig kimutatja a foga fehérjét. Felszínre hozza szándékait, beszédünk, tetteink által. A szívünkbe rejti magát, mert tudja, hogy onnan indul ki az élet.

Azonban az Úr Jézus azért jött, hogy megszabadítson a bűn hatalmától és megtisztítsa életünket. A pusztában egy vörös tehén vére és a hamvából készített víz adja a megtisztulást. Ez is jelezi: meg lehet a bűntől tisztulni. A tehén előremutat az Úrra, mert az állat vére és a tisztítóvíz nem adnak tökéletes megoldást. Ezt ismételni kell. Isten azonban elküldte a Fiút, Akinek a halála és élete bűnért való áldozat. Kiontott vére az igazi hatóanyag a bűn ellen. Szükséges azonban megvallani bűneinket. Az ige segít látni magunkat, amikor beletekintünk a mélyébe, megláthatjuk kegyelemre szoruló állapotunkat, de azt is felismerhetjük, hogy Jézus vére a megoldás. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, és az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

A rendszeres tisztán tartásban pedig az Úr igéje segít. Azért kaptuk, hogy használjuk. A zsoltáros azt is elmondja nekünk, ő miként használja Isten igéjét. Így írja: „Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119,11). Ez az ő módszere, a szívébe rejti az igét. Nem csupán a zsebében, táskájában vagy okoskészülékében hordja, hanem a szívében. Hogyan rejti bele? Él vele, olvassa és megtanulja. Az igét azért kapjuk, hogy a szívünkbe rejtsük, feltöltődjünk vele, és bennünk legyen. Csak a bevett orvosság hat. Az olvasott ige tud hatást kifejteni, ha nem élünk vele, ha nincs bennünk, ne várjunk hatást.

Milyen könnyen elfelejtjük, kik is voltunk, mielőtt az Úr belépett az életünkbe (Ef 2,11-22). Úgy teszünk, mintha nekünk nem lett volna szükségünk a kegyelemre. Az apostol felszólít: emlékezzetek arra, hogy egykor pogányok voltatok. Mindig szem előtt kell tartanom, megkegyelmezett bűnös vagyok. Pál apostol is emlékezik arra, kicsoda volt, amíg az Úr meg nem jelent neki a damaszkuszi úton.

Jó emlékezni arra, aki voltam, mert így alázatos maradok. Mindig a szemem előtt lesz: én sem vagyok több vagy különb a másiknál, annál, aki még nem ismeri az Urat. Azért járhatok a keskeny úton, mert Ő lehajolt hozzám, megkönyörült rajtam. Az Úr kegyelme által lettem más ember, nem a saját erőmből.

Egykor Isten nélkül voltunk, vagyis a magunk természete, környezetünk szokásai irányítottak. Mindannyian így érkezünk a világba. Isten nélkül, és Jézustól távol, ezért van  szükségünk arra, hogy Ő megkeressen. És olyan jó, hogy utánunk jön, mert meg akar menteni. Azért jön, mert azt akarja, hogy közel kerüljünk Istenhez, hogy Ő Atyánk legyen. A távolságot, ami köztünk volt, keresztje által hidalja át. A kereszt az a híd, ami összeköt Istennel. Csakis ezen juthatunk el Hozzá.

Az Úr Jézus halála és feltámadása lebontotta az elválasztófalat. Halála által lebontja a választófalat. Mi inkább építgetjük a válaszfalakat, de ahol Ő jelen van, ezeknek le kell bontódniuk. Krisztus népe falbontó, és nem falépítő közösség. De a falak csak a Krisztusban való hit által bontódnak le. Akik Krisztust megismerik, azok egymáshoz is közel kerülnek.

Ő a mi békességünk, ám ennek nagy ára van, Jézus halála. Azért halt meg, hogy megbékélhessünk Istennel, majd egymással is. Ez a sorrend, megbékélek a kereszt által Istennel, és ezt követően a másik emberrel. Krisztus nélkül, a Tőle kapott új szív nélkül nem tudok megbékülni, képtelen vagyok rá, tőlem nem telik.

Ő hirdet békességet. Nagyszerű üzenet ez, eljött az Úr, hogy békességet hirdessen, elmondja, meg lehet békülni Istennel és egymással is a kereszt által. De meghalljuk-e az üzenetet? Rádöbbenünk-e már végre, hogy nincs más lehetőségünk a megbékélésre, csakis Ő? Jézus nélkül csak háborúzni tudunk. Ellenséget látunk egymásban, és azt gondoljuk, akkor lesz békességünk, vagy leszünk boldogok, ha a másiktól megszabadulunk. Jézus rámutat: ez nem megoldás. Nem megszabadulni kell a másiktól, hanem megbékélni vele. És ez Krisztus által megy végbe. Ha átélem, hogy megbocsátotta bűneimet, akkor én is meglátom a másikban a bocsánatra vágyakozót, a szomjas lelket.

Jézus által szabad az út. Jöjj Jézushoz, és meglátod: szabad a jelzés. Neked is, nekem is, ha a tékozló fiú útját jártuk is, szabad az út, nyitva a kapu. Olyan jó, mehetek az Atyához, Jézus nevében.

Áll a Krisztus szent keresztje

1. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom

üdvösségemet.

2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad:

Békesség van énvelem.

3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fénye-

sebb lesz szép napom.

4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békessé-

ged ott keresd!

5. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom

üdvösségemet.

Isten áldásával.

Kegyelemből

Áronnal is beszél az Úr, és megtudja, hogy a papi szolgálat nagy felelősséggel is jár (4Móz 18,1-32). Nekik kell ügyelni a rendre és arra, hogy a szentély körül senki semmiféle bűnt ne kövessen el, vagyis minden Isten akarata szerint menjen végbe. A szolgálat mindig felelősség, nem végezhetem úgy, ahogy tetszik, hanem azért szolgálat, mert az Úr a Főnök, Ő mondja meg, mit és hogyan tegyek. Ő a Gazda, én pedig a szolga vagyok, akinek egyetlen feladata figyelni az Úr szavára.

Benne van az is, hogy nem lehet akárhogyan Isten dolgaival foglalkozni, nem korlátozhatjuk a szolgálatot az istentiszteletre, hanem azt követően is úgy kell élni, hogy az az Úrra mutasson. Nem választhatjuk külön a hívő életet a magánélettől, egy tanítvány mindig és mindenütt tanítvány. A Mester képviselője. Ezt láthattuk Pál apostol életében is, teljes lényével az Úrra hangolódott, és apostol volt a gyülekezetben, a helytartók előtt és a börtönben is. Magasság vagy mélység vette körül, belőle Krisztus áradt. Örült mindenütt, és imádkozott mindenhol. Követhetem én is Pált, örvendező imádsággal járhatom az élet útját. Mi árad belőlem? A Krisztus iránti hála és szeretet ömlik a szívemből?

Azt is megtudja Áron, hogy akit az Úr kiválaszt szolgálatra, annak nem kell az élete, a jövője felől aggodalmaskodni. Isten gondoskodik az Övéiről. A különféle felajánlásokból megkapják a maguk részét. Aki az Úrnak él, az minden időben jó kezekben van. Minden Istené, nem szorul Ő rá semmire és senkire. Amikor mi elakadunk, Nála kész a megoldás. Ezek az elakadások gyakran hitünk próbái: mit teszek, bízom Isten hatalmában, gondviselő szeretetében? Hiszem-e, hogy éhínség, kenyérhiány esetén sincs probléma, Isten éléstára soha nem ürül ki? Amikor ellenség fenyeget, akkor sem a saját erőm, képességem a lényeges, hanem a jelenlévő Úr. Izráel hányszor tapasztalta, amikor a pogány népek más országba menekültek, Isten gondoskodott róluk. Az Úr kezében vannak a természet erői, ma is vannak hollói az Úrnak. Pál apostol pedig hányszor megtapasztalta, hogy saját közlekedési eszköz nélkül is bejárta a világot, mindig a megfelelő időben állt rendelkezésére a szükséges jármű. Így gondoskodik az Úr mai gyermekeiről is.

Az apostol örömhírt mond az efézusiaknak Isten csodálatos munkájáról, amit értünk és bennünk elvégzett (Ef 2,1-10). Mindent az Úrnak köszönhetünk, Nélküle a bűnös természetünkkel folytatunk hiábavaló harcot. Esélyünk nincs a győzelemre, így minden erőnk fölösleges küzdelmekben folyik el. De az Úr Jézus Krisztus legyőzte a bűnt, feltámasztott a lelki halálból, és új életre hívott el. Ez az örömhír, nem nekem kell küzdenem magammal, hanem elfogadhatom az Úr kezéből az életet.

Úgy ír a Krisztus nélküli emberről, mint halottról. Ez nem azt jelenti, hogy gyógyíthatatlan beteg, vagy emberszámba nem vett rabszolga, hanem arra mutat rá, hogy teljesen mindegy, a társadalom szerint kik vagyunk, mennyire van rendben az életünk, Isten mércéje szerint halottak vagyunk. Belülről, lényünkben vagyunk hallottak. Ez okozza az élet minden problémáját, mert a halottól nem lehet semmit elvárni, aki halott, az képtelen változni, semmit sem tud tenni.

Ez a gyülekezetek problémája is, gyakran elvárunk tőlük keresztyéni dolgokat, de ha nem születtek újjá, ha nem támadtak fel, hiába. Aki nem krisztusi ember, az nem tud krisztusian élni. Az életmódunk, az irányunk is megmutatja, kik vagyunk. Ha még a világ életmódját követjük, és másokhoz igazodunk, az arról beszél, hogy még nem ismertük meg Krisztust.

Azonban azért szól az ige, mert általa az Úr keres, új életre akar feltámasztani. Az üdvösség kegyelemből van, ez az Úr munkája, én csak elfogadhatom. Isten ajándéka mindez, csodálatos, megajándékozott lehetek. Jó dolog ajándékot kapni, és mégsem akarjuk az üdvösséget ajándékba elfogadni. Az ajándék azt jelenti, én nem tudom megszerezni, nem tudom kiérdemelni, de üres kézzel, hálás szívvel elfogadhatom. Hagyd magad az Úr által megajándékozni.

Harag fiai voltunk, Pál magát sem vonja ki ez alól, hanem elismeri, hogy minden korábbi műveltsége, tudása, ismerete ellenére harag fia volt. Mert Krisztus nélkül Isten haragja alatt vagyok. Azonban amikor Jézus belép az életembe, feltámaszt, és így a régiek elmúlnak. Meghalok a bűn, a régi élet számára. Kinyílik előttem Isten országa, annak minden gazdagsága. Krisztusért egy új világba kerülök bele. Minden gazdagsága kitárul előttem.

Csak hálát adhatok, hogy elveszettből megmentett lehetek. Isten csodálatos lehajló szeretete teljesen átalakít, halálból életre kelt. Ha kegyelem, nincs mivel dicsekedni, az előrelépés sem az én érdemem, hanem az Úr munkája.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a ten-

geren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd

fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem,

Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad ár -

nyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyó -

gyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamis -

ság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tiszto-

gasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem

és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Hova visz utad?

J

ó látni Mózest, mindig meg tudja szólítani az Úr, és ő azonnal reagál, szolgálatra jelentkezik (4Móz 17,16-28). Soha semmi nem fontosabb az Úrnál, bármikor szól, Mózes kész Vele beszélgetni. Bár én is ilyen lennék, mindent félretennék, amikor az Úr a Vele való csendességre hív. Amikor abban a kiváltságban részesít, hogy időt szán rám, és ezt velem tölti, legyen nekem is időm. Legyen vágyakozás a szívemben az Úrral lenni. Minél több időt Vele tölteni, szavára koncentrálni, mert az ige útmutatást ad. A Szentírás által közli velem akaratát, ad világos látást és erőt akarata megcselekvéséhez.

Most is az Úr szólítja Mózest, nem hagyja őt kétségek között, világossá teszi, hogyan döntött, kit választott. Isten nem hagy kétségek közt, világosan elmondja, mi a terve velünk, és azt is a szívünkre helyezi, hogy ne feledjük: soha nem csúszik ki a kezéből az irányítás. Tisztában van népe életével, látja, mi van a szívünkben, és mindent megtesz, hogy a bűn igájától megszabadulva, örömmel szolgáljunk Neki.

Isten le akarja csendesíteni a zúgolódást, a bennünk háborgó indulatokat. Nemcsak akarja, hanem képes is rá. Nincs az a tomboló vihar, ami az Ő szavára ne csendesedne el. Hová megyünk viharainkkal? Mit kezdünk ezekkel a viharokkal? Magunk akarjuk lecsillapítani, ahogyan a tanítványok is tették, vagy felismerjük, nekem nem megy, az én lehetőségeim elégtelenek, nem tudok mit kezdeni a viharjaimmal. Olyan erővel törnek fel az indulatok, úgy elhatalmasodik a régi természetem, nem bírok vele, de odaviszem ezt is az Úr elé. Az Ő szavára, munkájára csend lesz bennem.

Nem Mózes tesz igazságot, nem ő dönti el, ki legyen a főpap, hanem az Úr színe elé viszik a kérdést. Nagycsaládonként vesszőket tettek le a bizonyság ládája elé, majd másnap Mózes a sátorba ment, és látta, hogy a Lévi házából való Áron vesszeje virágzott ki és termett mandulát. Egyértelmű jelzés, Isten Áron családját választotta ki a főpapi szolgálatra. Mindig egyértelműen jelez az Úr, megmutatja, kinek milyen feladatot szán. Ne a másik szolgálatát irigyeljem, ne másokra figyeljek, hanem az Úrtól kapott feladataimra. Amit rám bíz, annak az elvégzésére képessé is tesz.

A vesszőt elteszik a ládába megőrzésre, Isten bizonyságait meg kell őrizni, hogy legyen mire visszaemlékezni, legyen miből erőt meríteni. Az igéket, amiket egy-egy élethelyzetben kapunk, szintén meg kell őrizni, mert nem csak egy alkalomra szólnak, hanem amikor elbizonytalanodunk, elő lehet venni ismét, és ez nagy megerősítést jelent.

Pál a börtönben is tud imádkozni, sőt, az imádkozás fő elfoglaltsága lesz (Ef 1,15-23). De nem azért, mert úgy sem tehet mást. A levelet is ott írja, meg útmutatást ad munkatársainak is. Az imádkozás a fő munkamódszere, mindent elmond az Atyának, mindenkit az Ő kezébe helyez. Mielőtt bármit tenne, bárkivel foglalkozna, az Úrra bízza, Tőle kér útmutatást. Lehet minden körülmény között imádkozni, mert a feltámadott Úr jelen van. Ő nincs helyhez kötve, nem ér véget a hatóköre, és nincs korlátokhoz kötve. Ahol hívják, ott Ő jelen van. Fontos ez a mi számunkra is, az imádkozás állandó lehetőség. Amikor rossz helyzetben vagyunk, vagy úgy gondoljuk, senki nem törődik velünk, az imádkozás összeköt az Úrral. Átélhetjük, hogy Neki fontosak vagyunk. És ha nagyon elhagyatottnak érezzük magunkat, az nem azért van, mert Ő nem figyel ránk, hanem azért, mert mi túlságosan magunkba gubóztunk.

Pál nemcsak úgy imádkozik, hanem hálát ad értük. Nem tartja magától értetődőnek azt, hogy az evangélium terjed, vannak testvérek, megújult életek. Isten csodálatos munkája ez. Ma is csak Neki köszönhető, hogy vannak még hívők és gyülekezetek. Vegyük észre ezt, adjunk hálát a testvérekért. Gyakran csak azt látjuk, fogyunk, kevesen vagyunk. De vagyunk, és az Úr előtti imádsággal, hordozással segíthetjük egymást. Az imádságban nagy erő van.

Szüntelen hála - pedig vannak problémák, problémás emberek ott is, ám Pál nem erre figyel. Nem engedi, hogy a gondok, a bajok, a sok vesződség elterelje a figyelmét, befolyásolja hangulatát. Harcol a negatívumok ellen. Hogyan? Hálaadással! Ez a legjobb ellenszer, ha hálát adunk az Úrnak. Ő szüntelen hálát ad, pedig ha a magunk életkörülményeihez hasonlítjuk az övét, nagy különbség, és mégis mindig talál hálára adó okot. Meglátja azt, amiért lehet hálát adni. Nem is a körülményeivel foglalkozik elsősorban, hanem az Úr munkájával. Hálát ad, mert hallható, látható a hitük. Lássuk meg, halljuk meg a pozitívumokat, az Úr munkáját, az engedelmes, szolgáló tanítványokat is.

Azt kéri, Isten adja meg, hogy megismerjék Őt. Ez a legfontosabb, megismerni az Úr Jézus Krisztust. Minél inkább feltárul az Ő Lénye előttünk, annál inkább békességünk lesz, és mi is feltöltődünk örömmel. Jó Jézussal lenni. Fontos azt is látni, milyen reménységre hívott el, mi az, amit elkészített halála és feltámadása által. Lássunk túl a földi világon, lássuk meg a láthatatlan világ valósságát, gazdagságát. Az is fontos, hogy erre az életre is reménységet kapunk. A kegyelem reménységet kínál, Isten szeret, megbocsátja a bűneimet Krisztusért, és terve van vele. Nem céltalanul kóborlok, hanem vándor lehetek. Itt sem vagyok már magamra hagyva, nem nekem kell kitalálnom az útvonalat, hanem elkérhetem, mert az Úr elkészítette. Van útvonaltervem, tudom már, honnan hová? Valóban tudod? Valóban látod már, hova visz az út?

Jézus a mindenek felett való fő, Ő a Gazda. Nem vagyunk vezető nélkül, mert Ő az Egyház első számú vezetője. Ő a fej, de figyelünk-e Rá? Valóban úgy tekintem, hogy Ő életem Feje, és Ő irányít engem? 

Ó, HOVA VISZ AZ ÚT?

1.

Ó, hova visz az út?

Nagy rohanásban élek,

Már nem is látlak Téged,

Ó, hova visz az út?

2.

Mert körülvesz a bűn,

A kezeimben vétek,

Már magamtól is félek,

Mert körülvesz a bűn.

3.

Jaj, láss meg, égi Szent,

És halld meg sikoltásom,

Hogy arcodat meglássam,

Jaj, láss meg, égi Szent!

4.

Szót hallok, tiszta szót:

„A földre jöttem érted,

És megtisztítlak téged.”

Szót hallok, tiszta szót.

5.

Ím, így szeret az Úr,

Hát zendülj, szívem, ajkam,

Hisz megkönyörült rajtam,

Ím, így szeret az Úr.

Isten áldásával.

Aktualizált ige

A

zután így beszélt az Úr - még mindig van azután (4Móz 17,1-15). A lázadást követően is van azután, és ez a kegyelem. Oly hosszú idő után is még mindig van azután, még mindig szól az Úr. Hányszor lázadtunk, mint Kóráh, Dátán és Abírám, és  mégsem vet el a színe elől az Úr. Elküldte Fiát, hogy még közelebb kerülhessen hozzánk, és így Általa még teljesebben megismerjük Őt. Mert Jézusban ismerteti meg magát velünk az Úr. Általa beszél hozzánk, mondja el, kicsoda Ő, és mennyire szeret. Jézusban nyílik meg előttünk a kegyelem csodálatos lehetősége.

Új feladat: az elhunytak szenesserpenyőjéből emlékeztető oltárborító lapokat kell készíteni. Amikor ezt látják, megemlékeznek Isten hatalmáról, és meglátják azt is, hogyan lehet Istent megközelíteni. Alázattal, leborulva, Krisztuson keresztül járulhatunk Elé. Akkor Áron fiai vihették az Úr elé az illatáldozatot, most az Úr Jézus viszi az Atya elé a kereszten bemutatott áldozatát, és ezért kaphatunk kegyelmet. Aki megkerüli az Úr Jézust, és maga akar elégtételt vinni, cselekedeteit, pénzt, és maga akar bizonyítani, az nem találja meg a kegyelem helyét. Csakis a kereszt tövében ragyog fel az új élet. Krisztusért van bűnbocsánat mindazoknak, akik ezt bűnbánó szívvel kérik.

Az emlékeztetőt azért készítteti Isten, hogy védje népét, hogy ők már ne járjanak úgy, mint ezek a lázadók, ne vesszenek el, hanem megmeneküljenek az ítélettől. A kereszt a legnagyobb jel, amivel Isten figyelmeztet: nem kötelező elveszni, szenvedélybetegségbe jutni, tönkretenni kapcsolatainkat, van megoldás. Járhatunk egy új és élő úton, és ez az út a Krisztus. Bár komolyan vennénk az ige jelzéseit, iránytűt ad az áldott életre Isten, csak kézbe kellene venni a Szentírást, és Krisztus erejére építve alakítani az életünket.

A nép azonban ismét zúgolódik, emberi döntést és cselekedetet látnak a történések mögött. Azonban az Úr dicsősége megjelenik és egyértelművé teszi, hogy itt Ő cselekszik. Ennek ismét következménye van. Mert amikor a bűnös ember szembefordul Urával, annak mindig következménye lesz. Sokan halnak meg fölöslegesen, az alázat hiánya miatt. Nem akarják meglátni, hogy csakis az új élő hússzív segíthet rajtuk.

Ahogyan Áron odaállt az emberek közé a füstölőszerrel, úgy állt oda az Úr Jézus Isten elé vérével. Az Ő keresztáldozata az engesztelő áldozat minden bűnünkért. És aki megvallja bűneit, az átélheti, hogy Ő megbocsát, és Jézus vére eltörli minden bűnünket. Jézus a megoldás!

Véget ért Lukács evangéliuma, de nem a Jézus-történet (Ef 1,1-14). A jó hír, az evangélium hömpölyög tovább, és eléri az emberi szíveket, és termővé teszi őket. Ahová eljut az evangélium, ott élet fakad, nincs az a sivár élet, ahol ne történhetne változás Jézus neve által. Mert a jó hír Őróla szól. A most elkezdett efézusi levél is ezt jelzi, valóban feltámadt az Úr, és tovább munkálkodik. Neve által hatalmas dolgok történnek, életek jönnek rendbe, felszabadulva a bűn bilincsei alól, és gyülekezetek jönnek létre. Ez a levél is erről vall jóval a húsvéti események után. Nem elhalt Jézus neve, hanem egyre diadalmasabban tör előre, mert ez a levél a teológusok szerint körlevél volt, ami több gyülekezetnek szólt, és talán Efézusban maradt, és így lett efézusi levéllé. Sok gyülekezet van már, és azóta is terjed a jó hír, hozzánk is megérkezett, áldjuk az Urat érte. De valóban megérkezett a Te életedbe is? Valóban Ő már életed Gazdája? Megtapasztaltad az Ő vére által bűneid bocsánatát?

Pál is saját életében tapasztalta meg a feltámadott Jézus hatalmát. Ellenségből lett tanítvánnyá, Jézus legyőzte gyűlölettől izzó szívét. Legyőzheti a Te szíved is. Mert Jézus új tartalommal tölt fel, akaratából az ellenségből tanítvány lehet. Ezért imádkozzunk és dogozzunk. Legyen minél több Jézus-ellenes emberből krisztusi tanítvány.

Isten Jézus Krisztus Atyja, és az övéi számára áldást készített Krisztusban. Krisztusban minden lelki áldás a miénk, Vele együtt és Általa növekedhetünk az új életben, és ami ehhez szükséges, az elérhető. Krisztus az ajtó Isten elkészített áldásai felé.

Azonban nem elég eljutni a megtéréshez, hanem tovább kell haladni. Meg akarja velünk ismertetni akaratának titkát. Minél inkább figyelünk az ige által Jézusra, megismerhetjük Isten akaratának titkait, ránk vonatkozó útmutatását.

Van terve az életünkkel, azt akarja, hogy Krisztusban ezt megismerjük és végrehajtsuk, hogy Neki éljünk. Az új életcél: Isten dicsőségére élni ebben a világban. Őt követve teljesedhetünk ki igazán. Az Úr Jézust követve kerül helyére az életünk. Mert ott a helyünk Jézus nyomában.

Az övéit eljegyezte a Szentlélekkel, vagyis nem hagyott magunkra. A Szentlélek által Hozzá tartozunk. Napról napra törődik velünk, vezet és megtanít a keskeny úton való járásra. Mert az új életet is tanulni kell. És az Úr Jézus a Szentlelket adja mellénk tanítómester gyanánt. Ő vezet be az ige mélységeibe, megnyitja értelmünket, lelki látásunkat, hogy értsük és lássuk Isten akaratát. A Szentlélek juttatja eszünkbe, amit korábban mondott az Úr, és aktualizálja különböző élethelyzetekben. Azért teszi, hogy valóban aktuális legyen, és annak engedelmeskedve haladjunk előre.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bíz-

zam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több

hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd

szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem

semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved;

Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ en-

gemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok.

A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroska-

dok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak

úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd lé -

gyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj

meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.

Áldás

A

z Úr gyermekének, elhívott szolgájának sem könnyű az élete (4Móz 16,1-35). Sőt, igazán neki válik nehézzé. Amíg Mózes Midján földjén tartózkodott, semmi baja sem volt, nyugodtam eléldegélt juhpásztorként. Mihelyt azonban elhívta az Úr, és ő engedelmeskedett, konfliktusok, harcok sorába került. Bármi történt, őt okolták és tették felelőssé. Ha elfogyott valami, szintén Mózes ellen lázadtak, ő tehet róla. De amikor Isten elé vitte a nép ügyét, és az Úr csodálatosan megsegítette őket, a hála elmaradt. Ha jól mennek a dolgok, az természetes, az a magunk érdeme. Csak amikor baj van, akkor keresünk felelősöket. Nem üdülés Isten népét vezetni, azonban Mózes jól kezeli a felmerülő problémákat. Nem saját indulata alapján igyekszik megoldást találni, hanem mindig leborul az Úr elé. Hogyan kezelem a problémákat, a velem szembefordulókat? Lehet úgy, mint Mózes, szabad az Úr elé borulni, az Ő segítségét kérni.

Előjön egy csoport, aki kihasználja Mózes ellen a pusztába való visszatérés tényét. De azt nem látják, hogy saját hitetlenségük következménye ez. Elegük van Mózesből és Áronból, nem látják meg, hogy őket elhívta az Úr. Nem ismerik fel a nekik adott kegyelmet, és azt, hogy ők mindig az Úr parancsára cselekszenek. A lázadókról nem olvassuk, hogy Isten elé borulnának, az ő szívükben keserűség és hatalom utáni vágy található. Úgy látják, ők a megfelelő emberek, de Istent nem kérdezik.

Mózes az Úr elé viszi ezt az ügyet, Őt kéri, adja világosan tudtul, kit választott ki, ki az Övé. Igen, az Úr ismeri a szíveket, Ő tudja igazán, ki az Övé, ki az, aki Krisztusban van. Hányszor elkeseredünk mások támadása, igazságtalansága miatt. Megkísért, hogy mi is visszavágjunk, megmutassuk, érünk annyit, mint ők. Mózes nem ezt teszi. Nem magáért harcol, hanem a népért, Istent kéri, hogy adjon választ. Urunk a keresztről nem fenyegetőzött, hanem az Atyára bízta ellenségeit. Ne engedjük, hogy a harag, a gyűlölet elvonják erőnket, figyelmünket, és elvegye békességünket, hanem bízzuk az Úrra problémás dolgainkat.

Mennyi rágalom és gonosz támadás, hiszen nem igazak a vádak. Izrált az Úr hozta ki Egyiptomból, amely nem tejjel és mézzel folyó föld volt a számukra, hanem a szolgaság háza. Az Úrhoz kiáltottak szabadításért, és Ő kivezette őket, majd az ígéret földje felé irányította népét. Előttük ment nappal felhő-, éjjel pedig tűzoszlopban. Azonban nem Istenre hallgattak, hanem a tíz kém elbizonytalanító szavaira, megrémültek az ellenségtől, és már nem látták Isten nagyságát. Hogyan élem meg a rágalmazást, a gonosz támadást? Mózes ezt is az Úr elé vitte. Haragját is is Úr színe előtt öntötte ki. Ma is áll ez a lehetőség, kiönthetjük Előtte haragunkat, ahogyan majd a zsoltárírók is teszik. Nem a másik emberre zúdítják a bennük munkáló romboló indulatokat, hanem Istennek mondják el. Az imádság a szív tisztítórendszere, átszűri a mérgező indulatokat, és feltölt Isten országának levegőjével.

Isten megítéli azokat, akik Ellene lázadtak, mert itt nem Mózesről, hanem Istenről van szó. Mindig Isten ellen lázad az, aki az Ő népe vagy választott eszközei ellen szól. Itt el kell a népnek különülni a lázadóktól, van, amikor félre kell állni, és rábízni Istenre a dolgokat.

Az Úr a Lélek eljövetelét ígéri, Aki által majd mennyei erővel fognak felruháztatni (Lk 24,50-53). Az Úr szolgálatát, az evangélium hirdetését csak mennyei erővel lehet végezni. Isten Szentlelke nélkül nem megy, hatástalanok maradunk. Másrészt hamarosan ki is merülünk. Az egyház azért bírja évszázadok óta a bizonyságtételt ebben az ellenséges világban, mert nem emberi erőre épít. Mindig akkor váltott ki nagy hatást, és volt eredményes a szolgálata, amikor a mennyei erő betöltötte és áradt rajta keresztül. Isten Szentlelkét ne cseréljük le, és ne próbáljuk meg emberi dolgokkal helyettesíteni. Nagy kísértés ma, hogy a szervezés, a programok és a pénz nagyobb szerepet kap, mint az Úr.

Az is lényeges, hogy ki kell várniuk a városban, amíg eljön a Lélek. Minden várakozással kezdődik. Az Úrra való várakozással. Nem megoldás az idegesség, a sürgetés, ahogyan a Lélek vezet, úgy kell haladnunk előre. Tudok-e várni? Vagy azonnal döntök és cselekszem, függetlenül Isten vezetésétől? Ne az emberi szempontok legyenek mindig a döntők. Tanuljunk meg várni a Isten Lelkére.

Az Úr áldás közben távolodott el tanítványaitól. Áldást hagyott hátra. Mit hagyunk mi magunk után, amikor egyik helyről a másikra megyünk? Mi mard otthon, amikor elindulunk a munkába? Feszültség vagy áldás? Hogyan távozom el otthonról, a munkahelyről, baráti társaságból: áldással vagy emberi indulatok kivetítésével? Bizony, hányszor nem áldást hagyunk magunk után.

Itt nem egy búcsújelenet van leírva, nem könnyek, reménytelenség, hanem öröm látható, nagy öröm a jelenlévők arcán. Nem végső búcsú ez, tudják, hogy a mennybe ment Úr Jézus továbbra is velük marad. Együtt fog munkálkodni velük, a Lélek által. Jézustól örömmel térnek vissza. Az Úrral való találkozás felüdíti és megvidámítja a szívet. Nem csüggedten, hanem nagy örömmel mennek vissza a többiekhez. Emberileg az volna a logikus, ha csüggedten, kiábrándultan térnének vissza, vagy egyáltalán vissza se mennének. De Jézus él, és ígéretet is kaptak, és ennek a beteljesedésére várnak. Aki az Úrral tölt időt, az örömmel lép ki a maga csendjéből, a belső szobából. Az Úr jelenléte feltölt, és ez meglátszik, az ige olvasása, az Úrral való élő kapcsolat ragyogóvá és reménykedővé tesz.

Állandóan a templomban voltak - nem csak a kijelölt időpontokban tartózkodtak az Úr házában, hanem ott várták az ígéret beteljesedését. Jézusról beszélgettek, felidézték a történeteket és a beszédeit, és egyre jobban betöltődtek az Úr jelenlétével. Idézzük fel magunkban vagy egymással az elmúlt napokban olvasott evangéliumi történeteket. Ma végére értünk Lukács evangéliumának, felidézhetjük azokat a helyeket, amelyek megszólítottak, amik adtak, amikor olvastuk. Mire emlékszem az elmúlt huszonnégy fejezetből? Van-e, ami úgy igazán megszólított, ami által választ kaptam kérdéseimre?

Áldásoddal megyünk

1. Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,

Néked énekelünk boldog éneket.

Refr.: Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

őrizd életünk minden nap!

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

őrizd életünk minden nap!

2. Minden nap dícsérünk Téged, jó Urunk!

Néked énekelünk vidáman, boldogan.

Refr.

3. Menjünk mindig feléd, tekintsünk reád,

Szentlelked erejét add nékünk tovább!

Refr.

4. Őrizz, hogy a kezünk, legyen tiszta kéz,

Szólj ránk, hogy a szívünk legyen mindig kész!

Refr.

5. Várunk, áldott Király, bizony, jöjj hamar,

Várunk, égi Király, bizony, jöjj hamar!

Refr.

Isten áldásával.

Mennyei erő

I

sten ismeri az övéit, és odafigyel rájuk (4Móz 15,22-41). Tudja, mi telik tőlünk, és mi nem. Ezért már gondol azokra, akik nem szándékosan vétkeznek, és megoldást kínál a számukra. A nem szándékosan elkövetett bűn is bűn, súlyos problémák is származhatnak belőlük, de Isten menti a bűnöst. Ha a vétkező és a gyülekezet is látja, hogy bűn történt, és tudatában vannak annak, hogy nem szándékosan szegték meg Isten törvényét, és keresik az Urat, akkor van bűnbocsánat. Mi gyakran nem tekintünk a bűnösre, csak a vétket vagy a kárt látjuk. Isten szíve tele van irgalommal, és ez a mi nagy esélyünk. Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Ez a mi utunk is, a megbocsátás, a bűnös mentése.

Áldozatbemutatással lehet engesztelést szerezni, mert vér nélkül nincs bűnbocsánat. A gyülekezet és a vétkező is áldozatot kell, hogy bemutasson az Úrnak a bűnért. Az áldozat bemutatása kifejezi: igen, Uram, vétkeztem, de kérlek, bocsáss meg. Az áldozat mindig kerül valamibe, annak, aki bemutatja. Mi is odamehetünk az Úrhoz vétkeinkkel, szabad az út a kegyelem trónusához. Már nem kell vinni állatokat, különféle ajándékokat, mert az Úr Jézus mutatta be bűneinkért az áldozatot a kereszten. Vére által kifizette és eltörölte az adósságunkat. A bűnbocsánatért fizetni nem kell, jöhet hozzá a koldus is, és a gazdag is, mindkettőnek kegyelemből Jézusért van üdvössége. Nincs más út, csakis Jézus.

Azonban, aki megtapasztalja Isten kegyelmét, annak a szívét átjárja a hála. Nem akar mást, mint adni hálából az Úrnak. Mit akar adni? Egész életét. Itt vagyok, Uram, rendelkezz velem. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem - száll fel a megkegyelmezett bűnös szívéből. És ez nemcsak egyszeri imádság, mindennap előtör a szívből. Minden nap, minden perc az Úré.

Aki szándékosan vétkezik, az az Urat gyalázza meg, mert tudatosan veszi semmibe az Ő szavát. Aki ismeri Isten igéjét, annak nagy a felelőssége. Vegyük komolyan az Úr szavát, tegyük is, amit mond. Akkor leszünk képesek cselekedni, ha meg is ismerjük az Úr szavát, ha foglalkozunk vele. Nem csak elolvassuk, hanem elmélyülünk benne, tanulmányozzuk, és így a mélyére hatolunk.

A két tanítvány örömmel, fáradságot nem ismerve ment vissza Jeruzsálembe a még mindig bezárkózó tanítványokhoz (Lk 24,36-49). Azonban már valami mocorog bennük. Hallják egymás bizonyságtételét, és egyre meggyőzőbb a vallomás: Valóban feltámadt az Úr. Ezzel még egymást erősítik, de a tanítványnak is szüksége van megerősödésre. Hol erősödhet a hitünk? A tanítványok közösségében, amikor elmondjuk egymásnak saját tapasztalatainkat, bizonyságot teszünk az Úr szívünkben való munkájáról. Az Úr feltámadásáról, a megtapasztaltakról beszélgetnek. Jó az Úr dolgairól, Róla magáról beszélgetni. Tudunk-e beszélgetni az Úrról, az igéről, arról, amit átélünk? Ezek az emberek nem a világ dolgait beszélik meg, hanem Jézus a téma. Isten országa mindennél gazdagabb témát kínál, és fontos is, mert örök életünk függ attól, hogy kicsoda nekünk Jézus. Látjuk-e, hogy Ő Isten Fia?

Egyedül is olvashatjuk az igét, tarthatunk csendességet, mert az Úr megáldja azt. Azonban a gyülekezet közössége is nagyon fontos. Azt látjuk, hogy amíg együtt vannak és beszélgetnek, Jézus megáll köztük. Jó, hogy nem széledtek szét, mert így együtt találkozhatnak Vele, átélhetik a közösségben, hogy jelen van az Úr. Ő él, és itt van, és fontosak vagyunk Neki. Továbbra is van terve velünk. Nem ért véget a küldetés. Továbbra is tanítványok maradtak.

A gyülekezetben erősödik a bizonyosságuk, elmúlnak kétségeik, és itt kezdik érteni az igét. Maga az Úr magyarázza el nekik mindazt, aminek történnie kellett, és rámutat: ezek az Ószövetségben megírattak. Aki nyitott szívvel olvassa az igét, az Jézussal találkozik. Az ige Róla beszél.

Amikor együtt vannak az Úrral, Ő megnyitja az értelmüket, hogy értsék az Írásokat. Jézus nélkül be van zárva az értelem az ige előtt. Ő nyithatja meg értelmünket és szívünket Isten szavának az értelme előtt, és tehet képessé annak befogadására. Ezért szabad imádkozni, sőt, kell is. Az imádkozó szív előtt tárul fel az ige mélysége és összefüggése, ragyog fel előttünk a Krisztus.

Az Úr rámutat húsvét következményeire, az Ő nevében hirdetni kell a megtérést és a bűnbocsánatot. A feltámadás olyan hír, amit mindenkinek hallani kell, és a tanítványoknak az életük részévé válik. Fontos a megtérés és a bűnbocsánat, nem általános kegyelemről van szó. Az örömhír elmondja, hogy mindenki számára elérhető a bűnbocsánat, de a bűnbánatot és az életváltozást nem lehet kihagyni. Ezek nélkül nincs új élet. A megtérés pont azt jelenti, hogy látom, nyomorult, bűnös voltam, megvallom vétkeimet, és elhatárolódom eddigi életutamtól, és most már az Úr nyomában járok. A megtérés új szívet és új életformát eredményez. Mindez az Úr munkája bennem.

Azonban még várniuk kell az Atya ígéretének eljövetelére. Isten országára nem jellemző a kapkodás, itt ki kell várni az Úrtól való időt. Itt nem a magunk erejére építünk, hanem a Szentlélekére, az Úrtól jövő erőre. A hívő ember számára Krisztus az erőforrás.

Az Úr elküldi Szentlelkét az életünkbe, felruház általa mennyei erővel. Ez az ígéret ma is szól, és arra késztet, hogy ne a magunk erejére építsünk, hanem töltekezzünk meg mennyei erővel. Ez az erő felülről, az Úrtól érkezik. Várd ki ma is. Ha gyengének, erőtlennek érzed magad, kérd Őt, mert van erő. A mennyei erő tanúságtételre adatik, és nem a saját érdekeink megvalósítására. Mennyei erővel feltöltve szolgálhatjuk ma is Urunkat. Talán úgy látod, képtelen vagy továbbmenni, építs magad helyett a mennyei erőforrásra. Meríts erőt az Úrból, és menj Vele tovább!

 VÁGYOL-E ELHAGYNI BŰNEIDET?

1. 

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vérében van nagy erő.

Vágyol-e győzni a Sátán felett?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

2. 

Ó, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Jézus vérében van nagy erő!

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

3. 

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Jézus vérében van nagy erő!

Tisztátalan szívet tisztára mos,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

4. 

Szolgálni vágyol-e Jézust talán?

Jézus vérében van nagy erő!

Csak neki zengeni nap nap után?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

Isten áldásával.

Valóban feltámadt az Úr!

A

z Úrnak nem az a lényeg, hogy csináljunk valamit, hanem az, hogy mindig azt és akkor tegyük, amit Ő mond (4Móz 15,1-21). Isten a hitetlenségre és lázadásra ítélettel felel, nem fognak bemenni a tejjel és mézzel folyó földre azok, akik átélték a kivonulást. Ennek hallatára megijedtek, és úgy gondolták, akkor majd ők megmutatják, milyen bátrak, és Mózes figyelmeztetése ellenére harcba indultak a kánaániak és az amálékiak ellen. Mózes határozottan kijelentette, hogy a magánakció nem fog sikerülni, és vereséget fognak szenvedni. De ők nem hallgattak az Úrra. Ez nem engedelmesség, ez nem szolgálat, még ha annak is látszik. Az önfejűség nem azonos az alázatos szolgálattal, és nincs rajta Isten áldása. Milyen gyakran mi is ilyen dacosak vagyunk, meg akarjuk mutatni Istennek, mire vagyunk képesek. Ezzel a szándékkal az Isten munkájába vetett hitetlenségüket akarták ellensúlyozni.

Mindezen előzmények ellenére tovább foglalkozik velük az Úr. Igyekszik felkészíteni őket arra az időre, amikor majd bevonulnak az Úr által mutatott földre. Benne van az is ebben, hogy Isten nem mondott le a tervéről a nép hitetlensége és jajveszékelése ellenére sem. Nem az edzőt cseréli le, hanem a keretet. Ez időt vesz igénybe, de Istennek van ideje. És ezt ki is várja. Nem az Úr munkája szenved csorbát, hanem mi magunk, hiszen ezek az emberek rövid időn belül bemehettek volna az ígéret földjére, és megkezdhették volna ott a munkát. Magukat zárták ki Isten országából. Maguknak okoztak kárt.

Azért mondja el a most olvasott rendelkezéseket az Úr, hogy majd amikor bemennek a földre, már minden gördülékenyen menjen. Lesz idejük mindent megtanulni. Mert azért kapjuk Isten igéjét, hogy általa megtanuljuk a Neki tetsző életformát.

Csodálatos, hálára indító a huszonnegyedik fejezet, mert jelzi, többről van itt szó, mint egy emberi történetről (Lk 24,13-35). Mert eddig minden ember története a temetéssel befejeződött. Azonban az Úr Jézusnak folytatódik a története. Egészen a mai napig elhúzódik ez a történet, mert ahol emberi életek megváltoznak, és ahol Neki élnek, Róla tesznek bizonyságot, ott tovább megy ez a történet.

Két csalódott tanítvány elfelé távolodik a húsvéti eseményektől, és a régi élete felé tart vissza. De az Úr nem mond le róluk, és utánuk megy. Csalódásaink gyakran a régi életbe igyekeznek visszarángatni minket, de az Úr utánunk jön, azt akarja, hogy lássuk meg, nincs okunk a csüggedésre, mert az Ő ügye győzelemre áll.

A távolodó tanítványok beszélgetnek, és ez fontos. Még nem zuhantak magukba, még nem szűnt meg a világ számukra, mert ahol tudnak beszélgetni, ott még van élet. Tudunk-e a mellettünk lévőkkel beszélgetni? Fontosak-e még ők nekünk? Érdekel-e, mi van bennük? Mert Jézust érdekli. Megkérdezi, miről beszélnek. Kiderül, hogy Róla, és ez is fontos, sok egyéb hír keringett akkor is levegőben, de ők a lényegről, a legfontosabbról, Isten országáról beszéltek. Azt vitatták meg, amit átéltek. Meg tudjuk-e vitatni az igét? Van-e megtapasztalásunk? Van-e miről beszélnünk? Marad-e meg bennünk valami az istentiszteletből, és ez beszédtémát jelent-e? Az ige beszédtéma-e a számunkra?

Mellettük, velük megy az Úr Jézus, és ők nem látják? Miért? Mert valami akadályozza a látásukat. Elképzelhető, hogy a saját vágyuk, elképzelésük. Hányszor a saját terveinktől nem látjuk az Urat. Csak az a fontos, amit mi akarunk csinálni, ha pedig az Úr nem igazodik elképzeléseinkhez, megkeseredünk. Csalódtak, mert nemzeti Messiást vártak. Egy hőst, Barabbáshoz hasonlót, de Jézus nem pusztítani, hanem megmenteni jött.

Mennyi jelzést kaptak már, és mégsem lépnek előre, hanem inkább vissza. Tudtak az üres sírról, hallották az asszonyok bizonyságtételét arról, amit láttak, és amit az angyaloktól hallottak. Eljutott hozzájuk az örömhír: Jézus él! Mert ez a világ legnagyobb híre. Nincs ennél örvendetesebb esemény. Azonban ők nem hittek nekik, fogták magukat, és elindultak haza.

Másik probléma az Úr Jézus szerint, hogy nem hittek a próféták szavának sem. Pedig az Ószövetség is Jézusról szól, Őreá mutat előre. Felkészíti az olvasót az Úrral való találkozásra. Eljött az Isten Fia, mégis készületlenek voltak. Vajon mi felkészültünk a találkozásra? Komolyan vesszük az ige szavát?

Jézust marasztalják, és ez jó, mert a kenyér megtörésekor megnyílik a szemük. Rádöbbennek, hogy valóban feltámadt az Úr. Ez nem mese, hanem valóság. Az élő Jézus Krisztus  ma is megtapasztalható. Ezek az emberek rádöbbentek: jó Jézussal lenni, tágul a látásuk, növekedik a hitük. Nem úgy voltak, hagyja már abba, és csak szabadulnánk már meg. Vágyakoztak az igazságra, Jézusra. Van bennem is ilyen vágyakozás? Jézust hallgatva változtak, már nem azok a makacs, megkeseredett emberek voltak. Felszabadult, örvendező tanítványokká váltak. Van-e változás bennem? Hosszú évek óta hallgatom, olvasom az igét, de látszik-e? Történik-e maradandó változás bennem?

Amikor megbizonyosodnak, hogy Jézus az, akivel beszéltek, tehát valóban feltámadt és él, nem gondolkodnak, nem várnak a reggelre, hanem azonnal visszafordulnak. Ezt el kell mondani a többieknek. Erről nem lehet hallgatni. Így történik ez velünk is, szorongat a Jézusról való bizonyságtétel. Alig várom, hogy elmondjam mindazt, amit átéltem.

Maradj velem, mert mindjárt este van

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim

és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.

2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást

és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.

3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezé-

rem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.

4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fú-

lánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya

fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

Isten áldásával.