Támaszkodjunk az Úrra!

Á

ron és fiai áldást kapnak az Úrtól, ezzel kell majd megáldaniuk Izráel fiait (4Móz 6,22-7,89). Áldást mondanak a népre, áldás hagyja el a szájukat. A főpap szolgálata az áldásmondás, de tulajdonképpen minden hívő áldásmondásra hívatik el. Az áldás nem belőlünk fakad, hanem Istentől jön. Így azután, aki megismerte Őt, és Neki él teljes szívvel, abból áldás fakad. Az Úr Jézus úgy fogalmazta meg, hogy aki szomjazik és Hozzá megy, annak belsejéből élő víz folyamai áradnak. Ez az áldás, élő víz árad belőlünk. Kiből áradhat? Abból, akiben ott a forrás. A forrás pedig az Úr Jézus. Mert csak a bennünk lévő tartalom áradhat tovább. Amilyen tartalmunk van, olyan víz árad belőlünk mások felé. A szív teljességéből szól a száj. Ha szennyes a szívünk, mert még nem tisztította meg az Úr, akkor csak szenny áradhat belőle. Mi tölti meg a szívemet? Jézus, az Élet forrása van már benne? Az Ő Lénye árad belőlem?

Az ároni áldásban nem önmagamról, hanem Isten gyermekeiről van szó. Amikor elmondom, akkor másokra kérem az áldást. Mi legtöbbször magunkra kérjük, mert mindig magunkkal vagyunk elfoglalva. Ez az áldás megtanít a másik, a közösség, vagyis a gyülekezet felé fordulni. Áldja és őrizze meg az Úr a másikat, vagyis nem csak megtérésekért kell imádkoznunk, hanem azért, hogy az Úr őrizze meg a megtérteket a keskeny úton. Annyi veszedelem van, sátán igyekszik lenavigálni a keskeny útról, ezért szükséges az Úr oltalma. Egyedül Ő tud megtartani az új életben. Ez az áldás az Úr oltalmát közvetíti, menekülj Hozzá, Ő képes arra, hogy minden veszedelemben megőrizzen. Még önmagunktól is egyedül Ő őrizhet meg. Mert legtöbbször mi ártunk magunknak a legtöbbet. Őrült ötleteink hatásaitól ő oltalmaz, vagy Ő szabadít meg a következményekből.

Az Úr világosítsa meg arcát rajtad, jelentse ki magát neked, hogy egyre jobban és tisztábban megismerhesd Őt. Csak akkor ismerhetjük meg Istent, ha Ő kijelenti magát, vagyis beszél magáról, elmondja nekünk, hogy kicsoda Ő. Ezért jött el az Úr Jézus, hogy bemutassa Istent. Jézusra tekintve Isten kegyelmével találkozunk. Átélhetjük, hogy a kereszten bemutatott áldozatért megkönyörül rajtunk. Ő könyörülő Isten. Azért lépett bolygónkra, hogy megkönyörüljön a bűnösön, meggyógyítsa a betegeket, megszabadítsa a függőségben élőket.

Az ember mindig a békességet keresi, és igyekszik meg is tenni minden tőle telhetőt a békességért. Gyakran meg is alkuszunk, lemondunk az Úrral való kapcsolat ápolásáról, az igeolvasásról, a békesség kedvéért. Azonban ez nem békesség, ezen az úton nem nyerjük meg. Békességet egyedül Isten adhat az arra vágyóknak, Krisztus által. Jézusban békülhetünk meg Istennel, nincs más lehetőség. Bármivel próbálkozzunk is, nem vezet tartós eredményre. Az emberi erőfeszítések sok esetben inkább a békétlenséget, a válságot mélyítik. Az Úr Jézus eljött, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa. És ez jelzi, hogy segítségre van szükségünk, mert egyedül nem találjuk meg azt. A másikkal való megbékélés csak Vele együtt sikerülhet, mert ahol az Úr jelen van, ott másképp látjuk magunkat, és a viharok lecsendesednek. Ő csendesíti le belső és külső viharainkat.

Ezt követően a törzsek fejedelmei viszik a szent hajlékhoz és az oltárhoz adományaikat. Aki bőségesen megtapasztalta Isten szabadítását, az bőségesen ad, az nem tart vissza semmit az Úrtól. Nem mondják, hogy mi megadtuk a kötelező tizedet, többet nem adunk. Tudják, hogy mindet az Úrtól kaptak, és ezért hálás szívvel adnak az Úr ügyére. Ahol a szív megnyílik, azt követi a pénztárca megnyílása is. Ahol zárva van az Úr előtt a szív ajtaja, ott zárva marad a szív az Úr ügye iránt is.

Azt is jó látni, hogy Kehát fiai nem sértődnek meg, amiért ők kimaradnak az osztásból. Vajon én hogyan viselkednék? Mi lenne a szívemben? Nem mondanám azt, hogy akkor végezzék azok a munkát, akik külön díjazásban részesülnek? Mennyire irigyek tudunk lenni a másik testvérre, mennyire figyeli a szemünk, mivel rendelkezik a másik. Isten országban nincs egyenlősdi.

Mennyi-mennyi ajándék az oltárra. Mit adok én az Úrnak? A legjobbat, a legkiválóbbat, vagy az értéktelent, a selejtet nyújtom át Neki? Ha már nem is kell áldozatot bemutatni, mert az Úr bemutatta helyettünk a kereszten, de hálából én is adhatok. De adok? És a legjobbat adom, vagy csak silányát? Hányszor az életünk kiüresedett, megfáradt éveit, a nyugdíjaskor betegségeit. Életünk javát azonban magunkra fordítottuk. Erőnk és fiatalságunk gazdag éveit is Neki adtam? Vagy úgy gondolkodom, hogy Istennek jó a megfáradt, kifacsart élet is?

Amíg az Úr Jézus a kereszthalálra készül, és a kezében lévő kenyérrel és pohárral jelzi: meghalok értetek; a tanítványok magukkal vannak elfoglalva (Lk 22,24-38). Nem értik az Urat, nincsenek Vele lélekben együtt. Saját dolgaik, reményeik, vágyaik kötik le teljesen őket. Nem látják, mi zajlik Jézusban. Nem ez ránk ma is a jellemző? Csak a magunk dolgaira, fájdalmára figyelünk. Ha nem kaptunk meg valamit, vagy nekünk fáj egy testrészünk, a másik ember már nem is létezik a számunkra. Jézus mellett mi van a szívünkben? Mi foglalkoztat, amikor szól az ige?

Jézus azonban még most foglalkozik velük, tanítja, vezeti őket az új élet útján. Rámutat: ne a világtól, a társadalmi vezetőktől vegyék a mintát, ne őket másolják. Miért? Mert a megtéretlen szív uralkodni, elnyomni, kihasználni akar. Mindezt olyan trükkösen teszi, hogy az emberek elhiszik, hogy a vezetőik a jótevőik. Hányszor el is várják, hogy dicsérjék őket azért, ami a kötelességük.

Jézus mást mutat az egyház számára, és szó szerint mutatja is, mert az utolsó vacsora termében mindenki ül, egyedül csak Ő áll és szolgál. A tanítványok útja az önzetlen, önkéntes, hálából fakadó szolgálat. Azért szolgálok, mert az Úr nagy dolgokat vitt végbe az életemben. A tanítvány olyan legyen, mint aki szolgál, és ebben a példakép, a minta az Úr Jézus.

Az Úr látja, olvassa az életet, látja mindazt, ami vár az övéire. Előre figyelmezteti Pétert: a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon. És ez a rostálási folyamat ma is tart. Ne gondoljuk, hogy nem igyekszik a kegyelemből kirostálni a sátán. Azt akarja, hogy ne az Úrra, hanem önmagunkra támaszkodjunk. Ne higgyük el, hogy veszélyben vagyunk, de legalábbis bagatellizáljuk el. Mondjuk azt, semmi ez a veszély, erős vagyok, megállok, nem tudnak legyőzni, nem bukok el, még börtönbe is kész vagyok elmenni. Ez már a visszaesés. Aki így gondolkodik, az elengedhetetlenül elbukik. Csak Ő tud megtartani, magunkban nincs erőnk hozzá.

Azt is meg kell tanulni, hogy a gonosszal szemben nem az emberi fegyverek vezetnek sikerre, hanem az Istentől kapott lelki fegyverek. A Lélek kardja, az Isten igéje, az imádkozás. Merüljünk meg minél jobban az igében, fordítsunk az olvasására és a rajta való elmélkedésre minél több időt.

Erős vár a mi Istenünk

1. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, :/: Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr

a mi oltalmunk. Az ős ellenség Most is üldöz még, Nagy a serege, Csalárdság fegyvere;

Nincs ilyen több a földön.

2. Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; :/: De küzd értünk a hős vezér,

Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Az ég és

föld Ura, Ő a mi diadalmunk.

3. E világ minden ördöge Ha elnyelni akarna, :/: Minket meg nem rémítene, Mirajtunk

nincs hatalma. E világ ura Gyúljon bosszúra: Nincs ereje már, Reá ítélet vár: Az Ige por-

ba dönti.

4. Az Ige kőszálként megáll, Megszégyenül, ki bántja; :/: Velünk az Úr táborba száll,

Szent Lelkét ránk bocsátja. Kincset, életet, Hitvest, gyermeket Mind elvehetik, Mit ér ez

őnekik? Miénk a menny örökre.

Isten áldásával.