Nagykorúság

A

z úton sok minden történik, nem sima ez, vannak próbák, ellenségek, amik nehezítik a haladást (4Móz 21,1-9). Sőt, az ellenség meg akarja akadályozni, hogy célba érkezzenek. Így van ez a mai tanítványokkal is. Az ellenség munkálkodik, azt akarja, hogy ne érjünk célba, és ne legyen bizonyságtétel az életünk. Leállít harcolni, veszteséget okoz, hogy amíg magunkkal foglalkozunk, vagy a magunk erejében bízunk, nem lesz időnk, erőnk másokat menteni. Sátán azt akarja elérni, hogy magunk szálljunk szembe az ellenséggel, azon munkálkodik, hogy ne kiáltsunk Istenhez, mert akkor legyőzhetők vagyunk. Isten nélkül, amikor hittel nem Rá tekintünk, vereségre vagyunk ítélve. Isten gyermekei mindig a térdeiken vívják meg harcaikat, és nem megszerzik, amit szeretnének, hanem elkérik, és az Úr adja a kezükbe. És az Úr meghallgatta szavát, és kezébe adta a kánaániakat. Így működik ez ma is, elkérem, és Ő a kezembe adja, amit kérek. Alázatban tart ezzel az Úr, és növeli hitemet. Ha ezt gyakorlom, eltávozik az aggodalom, mert tudom, hogy ha kérem, legközelebb is kezembe adja az Úr. Tehát nem az én képességeimen múlik a győzelem, hanem minden kegyelem.

Győzelmet tapasztaltak, Isten meghallgatta imádságukat, de ez sem garancia, ennek ellenére megkeserednek az úton. Miért? Mert a homokra, a viharokra, a nagy melegre tekintenek, és nem az Úrra. A vándorlást nem az Úrral töltik, nem Vele beszélgetnek, így megszólal bennük a régi hang, az elégedetlenség, a panaszkodás. Már nem hálás a szívük azért, ami van, hanem azt látják, ami nincs, sőt, fel is nagyítják a hiányt. Mert van eledel, kapják a friss mannát minden reggel, de az már nem tetszik, azt már utálják. Ha nincs bennünk hálaadás, ha nem tartjuk az Úrral a közvetlen kapcsolatot, a mindennapi élet monotonságába olyan könnyen belefásulunk, és elégedetlenné válunk. Nem a célra néznek, nem vidámítja őket az új haza, ezért zúgolódás lép fel bennük. Ilyenkor könnyen a mellettünk lévők életére figyelünk, nekik milyen jó, nem kell szenvedniük, várniuk, minden az ölükbe hull. És nem látunk túl a hasunkon, a kényelmünkön. Aki felfelé figyel, az kap kitartást.

Erre a válasz a mérges kígyók marása. Igen, mert Áron halála után Mózes mellett most már Istent is megtalálják. Őt is támadják. A kígyók megmarják a népet. Az engedetlenség, a hitetlenség következménye a kígyómarás. A bűn mindig halállal jár. Minket is megmart a bűn kígyója, marja és falja az életünket, de kiáltunk-e az Úrhoz? Ez a kiáltás a bűnbánat szava, vétkeztünk, nem sima segítségkérés, azzal nem lehet elintézni, mert nem külső ellenség támadásával néznek szembe, hanem a bűn marásával. Lázadásuk következménye az, ami történik. Amikor vétkezünk, a bűnbánat a megfelelő magatartási forma, vétkeztem, ezt mondja ki a tékozló fiú is. Nem más, még csak nem is Isten a hibás, hanem én.

A megoldás pedig egy póznára tűzött kígyó, és aki feltekint arra, életben marad, akkor is, ha megmarta a kígyó. A megoldás mindig a hit által való feltekintés. A pózna a kereszt, és rajta az Úr. Aki hittel tekint Rá, életben marad. A kígyó marása ellen az Úr keresztje a megoldás. Csak az marad életben, aki feltekint a keresztre. Mindenkit megmart a kígyó, azonban van ellenszer: Jézus halála. De fel kell tekinteni. Nincs más megoldás. Nézzünk fel Jézusra!

Az apostol tovább vezeti a tanítványokat, nem elég elméletileg hinni, gyakorlati keresztyénségre van szükség (Ef 4,1-16). Azt jelenti ez, hogy éljük is, amit hiszünk, és ez a mindennapokban mutatkozik meg. Járjatok elhívatásotokhoz méltóan, vagyis éljetek úgy, hogy látszódjon, kit követtek, kihez tartoztok. El is mondja, miben kell ennek meglátszódnia. A másik emberhez való viszonyunkban. Alázat, szelídség, türelem, vagyis ne a másiktól várjuk el azt, ami Krisztus nélkül nem megy, hanem magunktól. Mert ha Krisztus hit által a szívünkben van, új természetet kapunk, ami képes élni, teremni ezeket a gyümölcsöket. Ezek nem a mi termékeink, és amíg mi akarjuk ezt produkálni, kudarcot vallunk. Az Úr ajándékai, a Lélek gyümölcse mindaz, amiről olvasunk.

Ki kér minket a türelemre, alázatra, szelídségre? A fogoly Pál. Nem elvárja, hanem maga is éli mindezeket. Elszenvedi azokat szeretetben, akikkel egy cellában kell lennie. Nem panaszkodik, nem mondja, hogy nem hagyják aludni őt a többiek horkolásukkal, hanem szelíden viszonyul hozzájuk. Az motiválja: bárcsak megismernék rajtam keresztül az Urat. És ő nem kívülről mondja, szenvedd el a másikat, légy türelmes hozzájuk, hanem ott van velük együtt. Akkor válik bizonyságtétellé, hitelessé az életünk, amikor azokhoz vagyunk szelídek, türelmesek, akikkel együtt haladunk az úton. A tanítvány nem másokat szólít fel, hogy éljenek hitben és kegyesen, hanem maga jár az élen, bemutatja, hogyan is kell. Bemutató az életem? Bemutatom mindennap a krisztusi életformát?

Az élet nem fejeződik be a születéssel, hanem tovább fejlődik, növekedik, amíg a csecsemő nagykorú, felnőtt ember nem lesz. Így van ez a hívő élet útján is, a születés nem befejezés, nem cél, hanem kezdet, és tovább kell növekedni. A cél a nagykorúság, az önálló döntésre képes élet. Ez a Krisztus megismerésének teljességét takarja, azt üzeni, ha megismerem Jézust, az Igét, akkor világosan látok, nem leszek megtéveszthető, nem dobálnak a különféle tanítások habjai, hanem célirányosan haladok előre. A krisztuskövetés nem népszerűségi platform, nem oda hajlok, ahol elismernek, vagy akiket most támogatnak, hanem követem Jézust. Követem, ha egyedül maradok is.

Jézus a fej, és ha Rá figyelek, ha engedem, hogy irányítson, jó irányban haladok. Vele lehet mindig a cél felé haladni, megmaradni a keskeny úton.

AZT AZ ÉLTET VÁGYOM ÉLNI

1.        

Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem,

Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem.

Bűn habár megtántorít, szent Igéd így bátorít:

Meg ne restülj, törj keresztül, ég jutalma int!

2.        

Elhívatva állni majd a trónnak lépcsőjén,

Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én.

Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát

Az, ki késve, hátranézve hagyja el magát.

3.        

Csak a célra nézzen arcom, mely felé török,

Jézus, támogasd a harcom, hogyha gyengülök!

Vonj, ha csábít a világ, vigasztalj meg, hogyha bánt!

Szent kegyelmed így vezethet, s nincs, mi nékem árt.

4.        

Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt!

Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.

S mert Igéd éltet szerez, tőle szívem ébredez,

Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!

Isten áldásával.