Valóban feltámadt az Úr!

A

z Úrnak nem az a lényeg, hogy csináljunk valamit, hanem az, hogy mindig azt és akkor tegyük, amit Ő mond (4Móz 15,1-21). Isten a hitetlenségre és lázadásra ítélettel felel, nem fognak bemenni a tejjel és mézzel folyó földre azok, akik átélték a kivonulást. Ennek hallatára megijedtek, és úgy gondolták, akkor majd ők megmutatják, milyen bátrak, és Mózes figyelmeztetése ellenére harcba indultak a kánaániak és az amálékiak ellen. Mózes határozottan kijelentette, hogy a magánakció nem fog sikerülni, és vereséget fognak szenvedni. De ők nem hallgattak az Úrra. Ez nem engedelmesség, ez nem szolgálat, még ha annak is látszik. Az önfejűség nem azonos az alázatos szolgálattal, és nincs rajta Isten áldása. Milyen gyakran mi is ilyen dacosak vagyunk, meg akarjuk mutatni Istennek, mire vagyunk képesek. Ezzel a szándékkal az Isten munkájába vetett hitetlenségüket akarták ellensúlyozni.

Mindezen előzmények ellenére tovább foglalkozik velük az Úr. Igyekszik felkészíteni őket arra az időre, amikor majd bevonulnak az Úr által mutatott földre. Benne van az is ebben, hogy Isten nem mondott le a tervéről a nép hitetlensége és jajveszékelése ellenére sem. Nem az edzőt cseréli le, hanem a keretet. Ez időt vesz igénybe, de Istennek van ideje. És ezt ki is várja. Nem az Úr munkája szenved csorbát, hanem mi magunk, hiszen ezek az emberek rövid időn belül bemehettek volna az ígéret földjére, és megkezdhették volna ott a munkát. Magukat zárták ki Isten országából. Maguknak okoztak kárt.

Azért mondja el a most olvasott rendelkezéseket az Úr, hogy majd amikor bemennek a földre, már minden gördülékenyen menjen. Lesz idejük mindent megtanulni. Mert azért kapjuk Isten igéjét, hogy általa megtanuljuk a Neki tetsző életformát.

Csodálatos, hálára indító a huszonnegyedik fejezet, mert jelzi, többről van itt szó, mint egy emberi történetről (Lk 24,13-35). Mert eddig minden ember története a temetéssel befejeződött. Azonban az Úr Jézusnak folytatódik a története. Egészen a mai napig elhúzódik ez a történet, mert ahol emberi életek megváltoznak, és ahol Neki élnek, Róla tesznek bizonyságot, ott tovább megy ez a történet.

Két csalódott tanítvány elfelé távolodik a húsvéti eseményektől, és a régi élete felé tart vissza. De az Úr nem mond le róluk, és utánuk megy. Csalódásaink gyakran a régi életbe igyekeznek visszarángatni minket, de az Úr utánunk jön, azt akarja, hogy lássuk meg, nincs okunk a csüggedésre, mert az Ő ügye győzelemre áll.

A távolodó tanítványok beszélgetnek, és ez fontos. Még nem zuhantak magukba, még nem szűnt meg a világ számukra, mert ahol tudnak beszélgetni, ott még van élet. Tudunk-e a mellettünk lévőkkel beszélgetni? Fontosak-e még ők nekünk? Érdekel-e, mi van bennük? Mert Jézust érdekli. Megkérdezi, miről beszélnek. Kiderül, hogy Róla, és ez is fontos, sok egyéb hír keringett akkor is levegőben, de ők a lényegről, a legfontosabbról, Isten országáról beszéltek. Azt vitatták meg, amit átéltek. Meg tudjuk-e vitatni az igét? Van-e megtapasztalásunk? Van-e miről beszélnünk? Marad-e meg bennünk valami az istentiszteletből, és ez beszédtémát jelent-e? Az ige beszédtéma-e a számunkra?

Mellettük, velük megy az Úr Jézus, és ők nem látják? Miért? Mert valami akadályozza a látásukat. Elképzelhető, hogy a saját vágyuk, elképzelésük. Hányszor a saját terveinktől nem látjuk az Urat. Csak az a fontos, amit mi akarunk csinálni, ha pedig az Úr nem igazodik elképzeléseinkhez, megkeseredünk. Csalódtak, mert nemzeti Messiást vártak. Egy hőst, Barabbáshoz hasonlót, de Jézus nem pusztítani, hanem megmenteni jött.

Mennyi jelzést kaptak már, és mégsem lépnek előre, hanem inkább vissza. Tudtak az üres sírról, hallották az asszonyok bizonyságtételét arról, amit láttak, és amit az angyaloktól hallottak. Eljutott hozzájuk az örömhír: Jézus él! Mert ez a világ legnagyobb híre. Nincs ennél örvendetesebb esemény. Azonban ők nem hittek nekik, fogták magukat, és elindultak haza.

Másik probléma az Úr Jézus szerint, hogy nem hittek a próféták szavának sem. Pedig az Ószövetség is Jézusról szól, Őreá mutat előre. Felkészíti az olvasót az Úrral való találkozásra. Eljött az Isten Fia, mégis készületlenek voltak. Vajon mi felkészültünk a találkozásra? Komolyan vesszük az ige szavát?

Jézust marasztalják, és ez jó, mert a kenyér megtörésekor megnyílik a szemük. Rádöbbennek, hogy valóban feltámadt az Úr. Ez nem mese, hanem valóság. Az élő Jézus Krisztus  ma is megtapasztalható. Ezek az emberek rádöbbentek: jó Jézussal lenni, tágul a látásuk, növekedik a hitük. Nem úgy voltak, hagyja már abba, és csak szabadulnánk már meg. Vágyakoztak az igazságra, Jézusra. Van bennem is ilyen vágyakozás? Jézust hallgatva változtak, már nem azok a makacs, megkeseredett emberek voltak. Felszabadult, örvendező tanítványokká váltak. Van-e változás bennem? Hosszú évek óta hallgatom, olvasom az igét, de látszik-e? Történik-e maradandó változás bennem?

Amikor megbizonyosodnak, hogy Jézus az, akivel beszéltek, tehát valóban feltámadt és él, nem gondolkodnak, nem várnak a reggelre, hanem azonnal visszafordulnak. Ezt el kell mondani a többieknek. Erről nem lehet hallgatni. Így történik ez velünk is, szorongat a Jézusról való bizonyságtétel. Alig várom, hogy elmondjam mindazt, amit átéltem.

Maradj velem, mert mindjárt este van

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim

és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.

2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást

és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.

3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezé-

rem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.

4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fú-

lánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya

fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

Isten áldásával.