Jézus hallgat

A

 felhő felemelkedett, és ez azt jelentette, hogy Izráel népének is indulnia kell (4Móz 10,11-36). Akár akartak, akár nem, menni kellett, és ők mentek is. Együtt mozdultak Istennel. A felhő által csodálatos összeköttetésben voltak az Úrral. Most még örülnek és mennek, még tele vannak lelkesedéssel, Isten előttük megy. Menet közben azonban meg kell tanulni, hogy az Úr dönt, mikor és hol lesz a táborozás, és meddig maradhatnak egy helyen. Ezt nehéz megtanulni, hiszen mi egészen mások vagyunk, mint Isten. Gyakran szívesen időznénk még egy-egy szebb és jobb helyen. Jó az idő, és inkább túráznánk, fürödnénk, mint vándorolnánk. De Isten megtanít: ez a világ nem végállomás, nem itt kell letelepednünk. Azért is mozdítja meg őket az Úr és viszi tovább, hogy el ne felejtsék: a cél Kánaán földje. Nem itt van a végállomás. Néha nagyon belefeledkezünk ennek a világnak különböző állomásaiba, és elfeledjük a célt, a mennyet.

Azonban egy idő után úgy tűnik, jó volt a felhő jelenléte, segített a vezetés, de azért emberi biztonságra vágytak. Kellett valaki, aki ismeri a pusztát, aki tudja, hol lehet táborhelyet találni. Mivel midjánita, ismeri a pusztát, mint a tenyerét. És ez egy kicsit bizalommegvonásnak tűnik. Mózes is átéli, hogy nehéz csupán Istenre hagyatkozni. Vágyakozik emberi biztosítékra. Mennyire így vagyunk mi is, inkább bízunk az emberi támaszban, mint a hitből való vándorlásban. Mennyire ragaszkodnak Hóbábhoz, ne hagyj el minket, pedig gyakran éljük át, hogy az emberi támaszok elhagynak. Az Úr Jézust pont akkor hagyták magára a tanítványok, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rájuk. De az Úr nem roppant ebbe bele, mert tudta, hogy az Atya mindenkor Vele van.

Elindultak, és az Úr szövetségládája vonult előttük, hogy pihenőhelyet keressen nekik. Az Úr szabadította ki őket Egyiptomból, és a vezetésüket vállalja, mindenkinél jobban ismeri a terepet. Így megy előttünk a jó Pásztor, ismeri a jó pihenőhelyeket, és ezek a helyek nem azonosak azokkal, amiket mi jó helyeknek, jó megoldásoknak gondolunk. A mi megoldásaink gyakran kudarcot vallanak, Isten megoldásai életet jelentenek.

A vallási vezetők továbbadták Jézust Pilátusnak, elbújnak mögé (Lk 23,6-12). Hozza meg ő a halálos ítéletet. Rá lehet majd fogni, nem mi voltunk, hanem ő. Hányszor mi is elbújunk, nem vállaljuk magunkat, rossz döntéseinket. A másikra hárítjuk, ahogyan Ádám és Éva is tette. És végül Istent tesszük felelőssé.

Azonban Pilátus is továbbpasszolja Jézust Heródesnek. Így azután ő is lehetőséget kap a Krisztussal való találkozásra. Nem számít ugyan rá, váratlanul találja magát szembe Jézussal. Nem készült erre a találkozásra, de Isten mindenkinek ad lehetőséget, neki is. Ahogyan az apja, Nagy Heródes is meghallotta a Megváltó születéséről való hírt, a fiú is hall róla, sőt, találkozhat vele. Alkalma nyílik szembesülni önmagával és apja bűnével, hogy meg akarta öletni a gyermek Jézust. Azonban ő nem akar ezzel szembesülni, nem kér bocsánatot. Csodára vágyik, és nem kegyelemre. Pedig a kettő között óriási a különbség. Te mit vársz Jézustól? Csodát, vagy Őt magát, az Életet? Olyan kevéssel beérjük, pedig Ő sokkal többet akar adni a világ alamizsnájánál, igazi életet kínál. Kell-e ez nekem?

Kiderül, hogy Heródes már jó ideje szerette volna látni Jézust, ám nem tett érte egy lépést sem. Így nem megy. Ha látni akarom, ha találkozni szeretnék Vele, el kell indulnom Felé. Mennyi minden felé elindulunk, gyakran óriási távolságot megteszünk egy olcsóbbnak tűnő járműért, egy jó üdülésért, de mennyit teszek Jézusért?

Heródes nem megy Jézus után. Miért? Mert nem akar leszállni a trónról, és úgy gondolja, igazán nincs is Rá szüksége. Ő a király, mindent el tud intézni, minek neki a Krisztus? Hányszor mi is így gondolkodunk, megoldjuk mi, nincs szükségünk segítségre.

Jézus nem válaszolt neki semmit. Aki nem őszintén és nem a maga életére nézve kérdez, az válasz nélkül marad. Benne van az is: van, amikor nem kell válaszolni, nem lehet tovább foglalkozni valakivel, mert úgy sem lesz eredménye.

Heródes magatartása bepillantást enged a mi szívünkbe is. Hányszor kihasználjuk erőfölényünket tehetetlen emberekkel szemben. Jézus meg van kötözve, így könnyű vele hősködni. És olyan jó látni, hogy Ő nem fenyegetőzik. Nem mondja, majd megkapjátok a magatokét. Csendben tűri a megaláztatást.

Urunk a kereszt kapujában is megbékéltet két embert. Az Ő jelenléte eltávolítja a válaszfalakat. Azonban az szomorú, hogy a Jézus ellen való döntésben értenek egyet. Milyen jó lenne, ha nem a Jézusellenesség, hanem a Mellette való kiállás egyesítené az embereket. Dönts Jézus mellett, a Tőle kapott kegyelem által békülj meg a másikkal.

Itt van Isten köztünk

1. Itt van Isten köztünk: Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni. :/: Itt van a középen: Min -

den csendre térve Ő előtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hallja itt az Ígét: Adja néki

szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent,

szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha

mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angya -

loknak módján Színed előtt állván Bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben

Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis vi-

rág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj Uram, Vidáman Fényessé-

ged látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképen, Békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd

meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel-

Szállhassak sasszárnyon: csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/:

Mindig közellévő: Jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn

Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.