Az Úr velünk van!

M

ai igénket olvasva arra gondoltam mennyire nem változtunk Mózes kora óta (4Móz 14,1-25). Nem, hogy fejlődtünk volna, hanem inkább még visszább csúsztunk, hiszen Izráel népéhez viszonyítva mi sokkal jobb helyzetben vagyunk, mégis mennyit siránkozunk, jajveszékelünk. Miért is sírt Izráel? Mert nem a szabadságnak, Isten jelenlétének és vezetésének örült, hanem a Kánaán földjén található lakosoktól féltek. Visszavágynak Egyiptomba, pedig ott Isten nélkül élnek. Az ember mindig Isten nélkül akar lenni, pedig ez az állapot egyenlő a pusztulással. Isten nélkül leépül és elpusztul az ember.

Már a pusztai nép demokráciát akart. Maga akarta megválasztani vezetőit, az Isten által kiválasztottak helyett. Amikor ők akarnak új vezetőket választani, nemcsak Mózest és Áront vetik meg, hanem az Urat is elvetik velük együtt. Isten számára a teokrácia az elfogadható forma. Isten népének Isten a királya.

Azonban a fellázadt nép között voltak ketten, akik csodálatos bizonyságot tettek hitükről, és bátran szembefordultak az egész lázadó néppel. Bizonyságot tettek arról, hogy a föld jó, és ha nem lázadnak, Isten beviszi őket oda. Bár mi is ilyen hittel tekintenénk az Úrra, mint azok ketten. Azt felelték, hogy ne féljenek annak a földnek a népétől, meg fogják enni őket, vagyis győzelmet fognak az Úr kegyelme által aratni. Mi is mindig az Úr hatalmát lássuk, és ha ott vagyunk ahová állított, és azt tesszük, amivel megbízott minket, nem kell félnünk semmilyen problémától. Bátran szembefordulhatunk a nehéz, az embert próbáló feladattal is. Mondhatjuk magunknak, ne félj, mert megeszed ezt a problémát, hiszen veled van az Úr. Az Úr velünk van! Erre kell építeni Isten gyermekének, és tovább folytathatjuk ezt a megerősítést Pál apostol szavaival: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk” (Rm 8,31)? Döbbenetes, hogy egy olyan bizonyságtételnek nincs foganatja és őket akarják meg kövezni. De, hát mi már tudjuk, hogy az élő Isten Fiát, Jézust is elvetette, és megölte az ember. Kidobtuk a kerítésen túlra. Ma is így van, sok bizonyságtétel elhangzik, rengeteg írott anyag kézbe vehető, de olyan, mint a falra hányt borsó. Az Úr követeinek az a sorsa, hogy hirdessék az Igét, a többit pedig bízzák az Úrra, hiszen a mag zöme gyomos, köves, kemény talajra hullik. Mert már előttünk a sátán megművelte a szíveket, belevetette a gyomot, a konkolyt, de Isten Igéje élő és ható, és az Úr kegyelme nagy, ezért van remény, csak éljünk a kegyelemmel, amíg tart a nap. Mert a kegyelmi idő lejár.

Az Úr megjelenik és el akarja űzni a lázadó, Őt utáló népet. Mózesből akar egy még nagyobb népet formálni. Micsoda alázat van Mózesben, más örömmel kapna az alkalmon és mondaná, jól van Uram, tégy engem nagy néppé, ezeket meg pusztítsd el, mert arra méltók. Ám Mózes nem a zsidók elpusztítását kéri, hanem kegyelmet számukra. Isten dicsőségére, hírnevére apellál. Ezt követően megvallja, hogy Ő Istent úgy ismeri, mint akinek „türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízig” (18). Majd ezt követően így szól az Úrhoz Mózes: „Bocsásd meg ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig!” (19). Csodálatos közbenjárás, így hordozzuk az Úr előtt mi is azokat, akik lázadnak, szembefordulnak Vele. Mert Jézusért van megbocsátás, bárcsak bűnbánatra jutnánk.

Az Úr megbocsátott a népnek, de a lázadásnak következménye van. A népet nem semmisíti meg, de amiért elvetették Urukat, nem mehetnek be az ígéret földjére. Már itt látjuk, hogy Isten Igéjének a hallgatása, kegyelmének megtapasztalása, csodák átélése felelősséggel jár. Ők hatalmas csodákat éltek át, mégsem bíztak az Úrban, így a pusztában bolyongtak, amíg el nem vesztek. Az igehallgatás, a Bibliaolvasás ma is felelősséggel jár, ami azt jelenti, az Úr számon kéri az olvasottakat, megkérdi, ha láttuk, hallottuk csodáit, miért féltünk, és miért nem indultunk utunkra, Rábízva magunkat? Az Úr könyörüljön rajtunk és vegye ki belőlünk az engedetlenség, a lázongás lelkületét, és adjon engedelmes, bátor szívet, amely Rá tekintve kész az Anák - fiakkal, kész a gonosszal is megküzdeni, mert tudja, velem van az Úr.

Péter bizonyságtétele alapján láttuk, hogy a régi világ özönvízzel való megítélésekor hogyan mentette meg Isten Noét (2Pét 2,9-16). Ezt a képet használja az apostol Jézus tanítványai számára. Azt üzeni, bízzanak, hogy az Úr ma is meg tudja menteni az övéit. Ahogyan akkor elkészíttette a bárkát és aki oda  bement, az élve maradt, úgy adja számunkra az Úr a keresztet. Aki odamenekül, megszabadul a bűntől, és átéli a megtartatást. Ma is egyedül az Úrnak van hatalma övéit megszabadítani. A lényeg, hogy Isten népe ne hódoljon be félelemből a világnak, a gonosznak, hanem bízza rá magát Gazdájára. Ma is úgy induljunk útnak, hogy bízzunk az Úrban. Higgyük, nemcsak Noét, hanem minket is megszabadít az előttünk álló problémákból. A szabadítás feltétele, az Úrnak való engedelmesség.

AZ ÚRNAK NAGY KEGYELME

1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,
Hogy még nincsen végünk,
Mert reánk tör, hogy elnyelne
Gonosz ellenségünk.
Száz veszéllyel utunk telve
S nincsen erőnk nékünk,
Csak az Úrnak nagy kegyelme,
Hogy még nincsen végünk.

2. Meg-megújul minden reggel
Az Ő nagy irgalma,
Azért mihelyt napunk felkel,
Kezdjünk háladalba!
Szívünk és szánk szép énekkel
Krisztust magasztalja;
Meg-megújul minden reggel
Az Ő nagy irgalma!

3. Az Úr az én örökségem,
Azért Benne bízom,
Mi kell nékem földön-égen,
Ha ez egy jót bírom?
Éljek bármi nagy szükségben,
Még sincs miért sírnom:
Az Úr az én örökségem,
Azért Benne bízom.

4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,
Akik Őrá várnak!
A sebükre balzsamot hoz,
Imáiknak szárnyat.
Föl, szívünk, a csillagokhoz,
Félre, földi árnyak!
Ó, mily jó az Úr azokhoz,
Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.