Életünk mélyvizsgálata

Valóban nem könnyű Mózes élete, mert nemcsak lázadnak ellene, hanem ezek által mindig próbára is tétetik az élete. Hiszen amikor ellene lázadnak próba alá kerül az ő problémamegoldó képessége. Ilyen helyzetekben válik nyilvánvalóvá, hogy milyen lélek is van benne? Itt derül ki, hogy ő miképpen reagál a támadásokra, vajon úgy kezeli-e őket, ahogyan kortársai, vagy Isten akarata szerint tud ezekben is megnyilvánulni.

A mi életünkben is az egymás közötti konfliktusok, a személyünk elleni lázadások hozzák felszínre a bennünk lapuló érzelmeket, indulatokat. Az ilyen helyzetekben látszik meg igazán, hogy kik is vagyunk. Az Úr Jézus a szenvedése és kereszthalála idején volt a legemberibb és a legistenibb. A kereszten függve, fájdalmaktól gyötörve tudott megbocsátani, képes volt ellenségeiért imádkozni. Miért? Mert ez volt benne, mert ez a lénye tartalma, a bűnös szeretete, és a megbocsátás. „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Mt 12,34). Jézus szíve az Atyával, az ellenség szeretetével, és a bűnös iránti megbocsátással volt tele. Ezt ismerte fel a római százados, és ez volt rá életfordító hatással (Mt 27,54). Mivel van tele az én szívem? A bántatásokra, támadásokra adott reakcióm megmutatja. Olyan vagyok, ahogyan reagálunk, hiszen ilyenkor szívünk igazi tartalma bukkan fel. Ha az Úr megláttatja velünk önmagunkat, ne mást okoljunk a konfliktusért, hanem hálát adva érte, köszönjük meg Atyánknak a lényünkről küldött képet. Ne zúgolódjunk ellene, hanem elfogadva, kérjük, hogy könyörüljön rajtunk.

Isten ismét meg akarja semmisíteni az egész közösséget (ami tulajdonképpen Mózes szívének a mélyvizsgálata), azonban Isten embere nem egyezik bele, és nem is biztatja rá az Urat, pedig így megszabadulna ellenségeitől, hanem könyörög értük. Nem akarja, hogy elvesszenek, hanem lehetőséget kér számukra, a megtérésre. Ez már újszövetségi magaslat, az lényének szívdobbanása, hiszen Péter apostol is azt írta: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pét 3,9). Ez a mi szolgálatunk is, közben kell járnunk az Úr előtt azokért is, akik még nem ismerik, talán lázadnak is ellene. Mert az Úrnak van hatalma. Hogy megváltoztassa életünket, és a körülöttünk levők életét.

A lázadókon betelik Isten ítélete, amely egyúttal megerősíti Mózest a nép előtt. A bekövetkező eseményekből fel kell ismerniük, hogy az Úr Mózest választotta. Az elhívatásnak vannak jelei, amelyeket Isten népének meg kell látnia. Amikor az Úr szava beteljesedik, megerősíti szolgája elhívatását, bizonyságot tesz mellette, hogy nem magától cselekszik, hanem az Úr akaratából. Mert mindig ott lendül előre az élet, ha az Úr akarata inspirál, ha mindig Neki vetjük alá magunkat. Amikor önmagunkat akarjuk megvalósítani, mindig repedések keletkeznek az életünkön. Ezeket pedig csak a kegyelem képes begyógyítani.

Újszövetségből Júdás levelét kezdjük el olvasni (Júd 1-7). Júdás az Úr Jézus testvére, de ezzel nem dicsekszik, hanem Jakab mögé áll be. Ő nem arra büszke, hogy testi értelemben testvére Jézusnak, nem a vér szerinti kötelék fontos a számára, hanem azért hálás, hogy szolgája lehet Neki. Hálát adunk-e azért, hogy szolgálhatjuk Urunkat? Júdás felismeri, hogy a gyülekezet, a hívő ember élete teljes mértékben a Jézus Krisztussal való kapcsolattól függ. Nem mi tartjuk meg magunkat, hanem egyedül Ő.

Júdás a hit megtartására helyezi a hangsúlyt. Mert tudja, hogy kegyelemből van üdvösségünk, a hit által, és ez a hit nem tőlünk van, hanem ez Isten ajándéka. A sátán támadja hitünket, azt akarja, hogy megtagadjuk Krisztust. Azt akarja a gonosz elérni, hogy ne higgyünk Jézusban, mint egyedüli Úrban. Életünk Megmentőjében. Ószövetségi példán bizonyítja, hogy a hitnek fontos szerepe van Istennel való kapcsolatunkban. Hangsúlyozza, hogy „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid 11,6). így tehát számunkra is fontos, hogy hittel forduljunk Isten felé, vegyük komolyan mindig, amit mond.

Szólj, szólj hozzám, Uram

1. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.