J
|
ákób földi
ideje letelt, s miután megáldotta gyermekeit, meghalt (1Móz 50,1-14). Áldást hagyva maga
után ment el ebből a világból. Jó, ha mi is mindig áldást hagyunk magunk
mögött, ha úgy tudunk menni, hogy ottmarad valami Krisztusból, az
evangéliumból. Maga az Úr Jézus is így volt jelen mindenütt, Isten lénye,
szeretete és kegyelme áradt belőle, azért mentek utána az emberek, amikor
továbbment. Vonzotta őket a Jézusban levő más, mert Ő egészen más volt, mint
az akkori emberek. Az Ő mássága vonz ma is, mert nem ítéletet, megvetést, hanem
Isten szeretetét árasztja az elveszett felé. Ő megáll a nyomorult kiáltására,
megérinti a leprást, szóba áll a pogány asszonnyal, de nem kerüli el Samáriát
sem. Végül a kereszten nem átkokat szór elítélői és megfeszítői felé, hanem
imádkozik értük. Mennyire más ez a lelkület, mint amivel mi találkozunk napról
napra. Jöjjünk ezért mi is az Úrhoz, indítsuk Vele napunkat, engedjük, hogy
Lénye betöltse szívünket, és akkor mi is mások leszünk. Akkor mi is ragyogni
fogunk, mint csillagok e világban (Fil 2,15).
József nem feledkezik meg az apjának tett ígéretről, tiszteletben tartja
azt halála után, és a fáraótól engedélyt kér, majd az Ígéret földjén temeti el apját.
Azon a földön, amit neki adott örökségül az Úr. Tehát az ígéretek
beteljesednek. Igen, Isten ígéretei bizonyosan beteljesednek, de mindig a maguk
idejében. Jó ezt figyelembe vennünk, mert ha így teszünk, elkerülnek a
csalódások, és nem leszünk megtéveszthetők sem. Az ígéretek beteljesednek, de
nem mindig úgy, ahogyan azt mi eltervezzük. Jákóbnak azt mondta az Úr,
visszahozlak, de Izráel bizonyára nem így gondolta. Nem a halála utáni
hazatérésre gondolt, hanem még életében. Engedjük, hogy az Úr megvalósítsa
ígéreteit, ne mi határozzuk meg, hogyan tegye azt, hanem fogadjuk el Isten
döntését mindenben.
Pál apostol határozottan helyére teszi gondolatainkat, lehúz minket a
földre, és rámutat, teremtmények, Isten alkotásai vagyunk (Róm 9,19-24). Az ember helye az
alázat Isten előtt, csak földre borulva közeledhetek Hozzá. Nekünk is fel kell
tenni a kérdést: „De, hát ki vagy te, ó, ember?” Ki is vagyok én? Hát ember, igen, ember
és nem több, de nem is kevesebb. Ember, aki Isten teremtése nyomán lettem azzá,
aki vagyok. De a fenti kérdésre a teljes választ ez az énekszöveg adja meg:
Veszendő, utolsó bűnös vagyok. Ennek felismerése tart igazi alázatban, és mutat
rá arra, hogy Isten kegyelmére szorulok.
Isten műhelyéből származunk, higgyük el, nem készített félmunkát, így
mindannyian fontos és hasznos edények vagyunk. Nem az edény külseje az
elsődleges, hanem a tartalma. Az a hangsúlyos, mi van az edényben. Így mi is
fogadjuk el önmagunkat az Úr kezéből olyannak, amilyenek vagyunk. Ne a külsőre
tegyük a hangsúlyt, hanem kérjük, töltsön fel minket, kegyelmének drága kincseivel.
Arra formált, hogy kegyelme gazdagsága átragyogjon rajtunk. A kegyelem
megszépít, ragyogóvá tesz, és mások számára is pozitív kisugárzásokat közvetít.
Dicsőségre hívott el minket, tehát Isten kegyelme által van jelenünk és van
jövőnk. Ezt képviselhetjük ma is.
Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran
szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen
meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét! s
2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó,
bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant,
ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!
3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy
veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el
minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése