Az Úr adta

A

 sátán gyorsan akcióba lépett, egy percet nem késlekedik, kihasználja  a rendelkezésére álló időt (Jób 1,13-22). Hiszen az a célja, hogy az embert szembefordítsa Teremtőjével, és ennek érdekében bármire hajlandó. A sátán gonosz, a gonoszság atyja, így támadja Jóbot, és nem hagyja ki az Úr tanítványait sem. Egy-egy tragikus eseményt felhasznál, hogy kételkedést támasszon a szívünkben, vagy vádat az Úrral szemben.  Mert azt bizony jól látta, hogy sok ember, mihelyst rosszabbra fordul az élete, eltávolodik Istentől. Vizsgáljuk meg a szívünket, hogyan reagálunk a minket érő negatív eseményekre? A sátán azt akarja, hogy ezeken keresztül elégedetlenséget szítson bennünk, zúgolódóvá tegyen és magához láncolja a szívünket. Bizony milyen gyorsan elveszítjük békességünket, haragosakká válunk, amikor sokáig kell sorban állni, esetleg a később jövők elénk vágnak, elfogy az általunk kiszemelt kedvezményes árucikk. A sátán ezeknek a pillanatoknak örül, hiszen azt akarja, hogy ne Krisztus békessége, türelme, szelídsége áradjon bele ebbe a világba, hanem mi is a régi természetünk indulatai szerint nyilvánuljunk meg. Azonban jó tudnunk, hogy minden körülmények közt megmaradhatunk az Úrban, elrejtőzhetünk szárnyai alatt és akkor Ő felfogja a gonosz támadását.

Jóbot szinte derült égből villámcsapásként éri mindenének az elvesztése. Borzasztó tragédia ez, egy pillanat alatt elveszik mindaz, aminek eddig örült, amit áldásként élt meg. Nem könnyű egy ilyen helyzetben talpon maradni. Még eszmélni sincs ideje és jön az újabb hírnök és megint egy csapásról beszél. És Jób nem omlik össze, nem borul ki, nem veszíti el a fejét. Hogyan lehet ez? Hogy lehet ezt egyáltalán kibírni? - kérdeznénk.

Jób megmutatja a számunkra. Az Úrban, az Úrral lehet feldolgozni a csapásokat, Vele és Általa állhatunk meg a próbákban. Tegyük hozzá, hogy Jób mit sem tudott az előzményekről, nem tudta, hogy a sátán akciója zajlik, amit Isten megengedett. Nem tudta, hogy próba alá került az élete. De azt tudta, hogy az Úr nem hagyta magára, hogy Őreá most is számíthat.

Igen, Jóbnak valóban Isten volt az élete középpontjában. Nemcsak addig félte Őt, amíg mindene meg volt, hanem amikor földi értékeit elveszíti, megmarad számára az Úr. Személyes tragédiáját is az Úr előtt éli meg, hiszen gyászában, fájdalmában is Elé borul. Nincs lázadás a szívében, mert jól látja az életét. Tudja, hogy semmit nem hozott magával, üres kézzel, mezítelenül jött ebbe a világba. De sokan azt gondolják, amijük van, azt születésük óta birtokolják, ezért görcsösen ragaszkodnak hozzá. Jób tudja, mindent Istentől kapott, így el is tud mindent engedni. Nem szorul görcsbe a keze, elfogadja, hogy mezítelenül megy vissza Istenhez. Mindent itt hagyunk, jó lenne ezt látni és megtanulni folyamatosan mindent elengedni. Egyedül csak az Úrhoz ragaszkodjunk.

Jób ki tudja mondani: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve.” Ezzel kifejezi, hogy jól látta az életét, minden Isten ajándéka volt benne, és nem saját szerzeménye. Aki így tekint javaira, az élete eredményeire, az el is tudja őket engedni. Aki elengedi, vagyis elfogadja Isten döntését, az szabad annak békessége van. Nem könnyű mindez, de lehetséges. Az Úr Jézus is tusakodott a Gecsemáné kertjében, de kimondta, ne úgy legyen, ahogy én akarom  Atyám, hanem, ahogy Te.  Ha ezt kimondjuk, békességünk lesz. Akkor tovább tudunk menni, mert az Úrral megyünk tovább, amint Jób is tette.

Pál szívből könyörög népe tagjaiért, mert azt szeretné, hogy üdvözüljenek (Rm 10,1-5). A sok elutasítás és bántás ellenére tud értük imádkozni. Miért? Mert az a fontos, hogy üdvösségük legyen. Pál nem azt akarta, hogy néha elmenjenek templomba, hanem azt, hogy megismerjék Jézusban a Krisztust és hitre jutva, átéljék a kegyelmet, és örök élet részesei legyenek. Fontos-e számunkra gyermekeink, unokáink üdvössége? Ezért könyörgünk az Úrhoz, vagy csak a testi szükségleteket visszük Urunk elé. Könyörgünk, hogy legyen a fiataloknak munkája, meg tudjanak élni, de fontos-e számunkra az örök élet? Azért munkálkodjunk, hogy új életre jussanak Jézus által. Hiszen egyszer mindnyájunknak az Úr Elé kell állni, és nem mindegy hogyan kerül erre sor. Láttuk Jóbnál, milyen nagy hangsúlyt helyezett gyermekeinek az Úrral való kapcsolatára. Mindent megtett, hogy rendezve legyen a kapcsolatuk, ne legyen bűn az életükben.

Pont Jób családjában láttuk, hogy a jólét milyen hirtelen eltűnt, a gyermekek meghaltak. Fel vagyunk-e készülve ilyen hirtelen eseményekre? Látjuk-e, hogy az a legfontosabb, van-e üdvösségünk? Fontos kérdés: Hol töltöm az örökkévalóságot? De nemcsak számunkra fontos ez, hanem minden ember számára, azok számára is, akik még ezt nem tartják fontosnak, de mi munkálkodhatunk azért, hogy életkérdéssé váljon.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4.      S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.