Félelemmentes élet

A

 testvérek visszatértek Egyiptomba, mivel az éhség egyre jobban szorította őket. Nem lehetett már halogatni az indulást, a helyzet egyre súlyosbodott, tenni kellett valamit (1Móz 43,15-34). Jákób végre elengedi Benjámint, mennyire nem látják Istent, és nem bíznak Benne. Az apa késlekedése érthetetlen, hiszen Benjámint úgysem képes megmenteni, ha elengedi, van remény, hogy visszakapja őt az Úrtól, viszont ha marad, Kánaán földjén halnak éhen. Leszűkült Jákób látása, csak Benjámint és saját magát látja, és nem veszi észre, hogy a többiek életét is veszélybe sodorja. Amikor nem látunk tisztán, nem tudjuk, mi következhet egy-egy döntésünk után, merjünk bízni az Úrban. Merjünk előre haladni, az Ő nevébe vetet hit által. Ne tétovázzunk, hanem cselekedjünk, mert életeteket menthetünk meg. Az Ige, az Isten ismerete ránk bízatott, vigyük bele az életbe, adjuk bátran tovább. 

Benjámint néma szereplőként látjuk történetünkben, egy szót sem szól, nem tudjuk kérdezték e egyáltalán a véleményét. Mások döntenek felőle, és amikor úgy határoznak, indul a testvéreivel. Benjámin alázatosan engedelmeskedik, nem ragaszkodik saját akaratához, nem az ő véleménye a fontos, hanem elfogadja a közösség döntését. Mai szemmel nézve nagyon furcsa ez, mi ragaszkodnánk ahhoz, hogy megkérdezzenek és elfogadják a mi véleményünket, ő engedelmeskedik. Számára apja és az idősebb testvérei jelentik a tekintélyt. Tudunk-e mi így engedelmeskedni? El fogadjuk-e Urunk akaratát szó nélkül, vagy csak akkor tesszük, ha mi is egyetértünk azzal? Jézus sem kérte ki tanítványai véleményét például a virágvasárnapi bevonulás, hogy van-e kedvük a faluból elhoznia szamárcsikót a számára. Megbízta őket a feladattal, majd felkészítette arra az esetre őket, ha megkérdezik, miért teszik ezt. Ők pedig mentek engedelmesen.

Amikor József házába irányítják őket, ismét a félelem vesz erőt rajtuk. Nincs közöttük senki, aki képes lenne csillapítani félelmüket, aki az Úrra tudna mutatni. Egyiptom földjén átélik, hogy egy számukra idegen tereli gondolataikat Isten felé. A felügyelő mutat rá Istenre. Bizonyságot tesz számukra, arról, hogy nem kell félniük, és lássák meg, hogy Isten kezében van az életük, Ő cselekedett, Tőle kapták azt a pénzt, ami a zsákjukban volt. Bizony hányszor mi is megfeledkezünk urunkról, félünk és bizonytalanok vagyunk. A félelem azonban sok energiát elvon, helyette lehet mindig reménység a szívünkben, hogy az Úr irányítja életünket. Ha nem tudjuk is mindig, hogy pontosan mi történik körülöttünk, nyugtasson meg az a gondolat, hogy az Úr kezében vagyunk. Ő Úr Egyiptomban is, Ő soha nem marad el övéi mellől. Jézus tanítványai mindenhol és mindenkor félelemmentes életet élhetnek.

Pál apostol úgy tekint a Jézus Krisztus által újjászületett emberre, mint aki a bűn számára meghalt (Rm 7,1-6). Ez azt jelenti, hogy a bűn elveszíti hatását ránk nézve, hiszen a halottat már nem vonzza az, amit a bűn kínál. Ezáltal a törvény hatalma alól is kikerültünk és a kegyelem hatáskörébe tartozunk. Nagyszerű lehetőség ez, most már Krisztusnak élhetünk.

Jézus halála által megszabadultunk a bűn és a törvény hatalma alól és átkerültünk Krisztus uralma alá. Innentől kezdve Krisztusban élünk és gyümölcstermővé válunk. Aki átadja az életét az Úrnak, az az Ő Lényébe kerül bele, úgy, mint a szőlővessző a tőbe. Így azután Krisztus lénye gyümölcstermővé alakítja életünket. Azért kerülünk Krisztusba, hogy gyümölcsöt teremjünk Atyánk számára.

Amíg nem vagyunk Krisztusban, a test cselekedeteit éljük, amikor megtörténik a Krisztusba oltás, gyümölcstermővé válunk, a Lélek gyümölcse jelenik meg életünkben. Ez lényeges, mert mindazt, amit a  Galata 5,16-26 leír a számunkra, csak a Szentlélek képes létrehozni, mi nem vagyunk képesek megteremni. Azonban a Szentlélek ilyen gazdag gyümölccsel áldja meg az életünket.

Amikor a bűn számára meghalunk, felszabadulunk az Úr számára, és onnantól kezdve megújul az életünk. Új életforma részeseivé válunk, újdonsággá válunk környezetünk számára. Most már nem az áruházak polcain keresik az újdonságot, hanem a tanítványok képviselik azt. Olyan életmegnyilvánulások lesznek ránk a jellemzőek, amik addig nem.  Olyan magatartásformát tudunk felmutatni, ami újdonságként fog hatni, amin csodálkoznak, és amire mások is vágyakoznak. Ez az élet szolgáló élet lesz, tulajdonképpen az lesz az újdonság, hogy most már tudunk szolgálni, tudunk másokat Jézushoz vezetni.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.