Tűz

N

ehémiás számba vette a Júdában élő népet, ehhez  a nemzetségkönyveket használta fel (Neh 7,39-72). A zsidók Isten népeként mindig pontosak voltak, rend jellemezte őket, és ebben a nehéz időszak sem gátolta meg ezeket az embereket. Ügyeltek arra, hogy a nemzetségek, a családok pontosan nyilvántartsák származásukat. Még a fogság idején is a legtöbben feljegyezték a születéseket és a halálozásokat. Ezáltal ismerték őseik névsorát, számon tudták tartani tulajdonukat, de bizonyságtétel is volt. Hiszen a feljegyzések bizonyították az utókor felé, hogy valóban volt babiloni fogság. Miért volt erre szükség? Mert a múlt könnyen megszépül, és az ember hajlamos egy idő után meg nem történtként beállítani történelme sötét oldalait. Képesek vagyunk a minket terhelő gonosz tetteket elhallgatni, letagadni. Ám soha nem ez a megoldás, hanem az, ha őszintén vállaljuk, és ezáltal rámutatunk arra, hogy ez bármikor újra megtörténhet. Az ember magától nem lesz jobb soha, a bűn ott van bennünk, ezt csak a kegyelem tudja a szívünkből eltávolítani a megtérés által. Aki átadja önmagát az Úrnak, megtapasztalja a bűntől való szabadulást.

 A nemzetségkönyvek bizonyságot tesznek a fogságról és a fogságból való hazatérésről, arról, hogy van szabadulás. Elmondják számunkra, hogy a fogság Isten büntetése volt, de letelt a kiszabott idő, és a nép hazatérhetett. Isten szabaddá tette a foglyokat, lehetőséget adott számukra az újrakezdésre. Nehémiás könyve is azt üzeni, van újrakezdés, talpra lehet állni. Soha nem kell feladni, soha ne az ellenségre tekintsünk, mert az mindig lesz, hanem nézzünk az Úrra. Aki Rá tekint, sose veszít, mindig győztes a harcban - mondja egy ifjúsági ének. Ma is erősödjünk meg az Ige bizonyságtétele által a szolgálatra, az életre. Ne feledjük, fontos továbbadni mindazt, amit átéltünk Isten országában. Életünk és mindaz, amit tapasztaltunk, bizonyságtétel, erőforrás lehet mások számára.

Voltak azonban olyanok is a papok között, akik nem tudták igazolni papi származásukat - őket kizárták a papságból, tehát nagyon odafigyeltek, ki szolgál az Úr házában. A kizárás nem volt végleges, addig tartott, amíg a főpap szolgálatba nem állt. Ő megkérdezte az Urat felőlük. Az úrim és a tummim által kérdezték meg Istent. Mi is mindenkor keressük Isten útmutatását. Ne hozzunk végérvényes döntést addig, amíg nem tudjuk határozottan, mi is az Úr akarata. Mi már egyenesen odamehetünk Urunkhoz, és kérdezhetjük Őt. Az Úr pedig az Igén keresztül a Szentlélek által adja meg számunkra a választ.

János apostol megkapja az Úrtól a megbízatást: az a feladata, hogy írja meg, amit hall (Jel 2,1-7). Először az efézusi gyülekezet vezetőjét szólítja meg a dicsőséges Úr. Ő kapja Jézus útmutatásait, János pedig hűségesen jegyzeteli a hallottakat. Milyen jó, hogy leírta és mindezt megőrizték a mi számunkra is, így mi is olvashatjuk és meghallhatjuk az Úr hozzánk intézett üzenetét.

Először bemutatkozik az Úr, úgy láttatja magát, mint aki a kezében tartja a hét csillagot, vagyis a gyülekezet vezetői az övéi. Kézben tartja életünket, irányít és vezet. Nem hagyja övéit magára. A hét arany gyertyatartó között jár, azt üzeni ezzel, hogy közel van hozzájuk, ott van közöttük. Az Úr nincs messze tőlünk, itt van köztünk, de meg kell látni ezt. Ha látjuk, erőt és vigasztalást nyerünk belőle.

Az Úr attól függetlenül, hogy testileg nincs jelen közöttük, ismeri őket. Tudom a dolgaidat - vagyis jól ismerlek, tudom, ki vagy, hogyan élsz és mit teszel. Így ismeri az Úr a mi életünket is, nincs előle rejtve semmi. Az efézusi gyülekezet kitartóan fáradozott az Úrért, megpróbálta azokat, akik apostolokként akartak fellépni. Tehát az efézusi gyülekezet hitben és ismeretben erős közösség volt. Nem lehetett őket megtéveszteni, mert ismerték az Igét, és hozzá mérték mindazt, amit hallottak. Ma is fontos, hogy fel tudjuk ismerni a hamis tanítást. Apostoloknak adják ki magukat, holott nem azok, tehát nem azok, akiknek mondják magukat. De vajon mi azok vagyunk-e valóban, akiknek mondjuk magunkat? Valóban tanítványok vagyunk-e? Az Ige mérlegén dől el, az megmutatja, hogy az van-e a szívünkben is, ami a szánkon.

Az Úr megdicséri ezt a közösséget, kitartó és terhet viselő gyülekezet, olyan tanítványok, akik nem fáradnak el a terhek hordozásában, és nem adják fel. Kitartanak végig a Jézushoz való hűségben. Bezzeg mi milyen hamar belefáradunk. Terhet pedig egyáltalán nem szeretünk cipelni. Minek cipekednénk, minek fáradoznánk, amikor ma megszoktuk, hogy mindent készen megkaphatunk. Vaslaki más előkészíti vagy elkészíti, nekünk csak használni kell. A lelki életben is igaz ez, sok kommentár, lelki könyv és bizonyságtétel elérhető, mások megmagyarázzák az Igét, mi pedig elfogyasztjuk a kész ételt. Azonban akkor mélyül el bennünk Igazán az Úr szava, ha magunk tusakodunk érte.

Meglepő, de panasza is van az Úrnak. Tehát nemcsak dicsér, nemcsak a jót látja meg, hanem a hiányosságot is észreveszi, és szóvá is teszi. Sőt, nemcsak szóvá teszi, hanem elvárja, hogy a hibát kijavítsák, változtassanak azon, ami nem jó. Az Úr nem vezet félre senkit, a rosszra soha nem mondja, hogy jó. Mi a panasz? Elhagyták az első szeretetet. Már nem szerették úgy az Urat, mint a megtérésükkor, elmúlt a tűz. Már nem Jézus volt a fontos, nem a személy, a Vele való áldott kapcsolat, hanem a megszokás. Kihűlt szívvel, szeretet nélkül végezték feladataikat. Ez pedig rámutat arra, hogy a személyes kapcsolatot, a szeretetet nem pótolja a munka, a fáradozás. Ő szeretetet kíván, nem áldozatot, fáradtságot. Nekünk is bele kell nézni a tükörbe: a szeretet motiválja a keresztyénségemet? Szeretem-e Jézust? Ha Jézus felé kiüresedik a szívünk, ha megszokássá válik a bibliaolvasás, az istentisztelet és a szolgálat, kiüresedik az egymással való kapcsolat is. Az Úr szeretete táplálja az egymás felé való tüzet is.

Jézus azt kéri, hogy térjenek meg, térjenek vissza az első szeretethez. Nem fogadja el, hogy már elmúlt a szeretet, hanem mivel azt kéri, hogy emlékezzenek vissza, rámutat, lehetséges újra lángra lobbantani a tüzet. Annyira fontos számára, hogy szeressük, hogy ha nem térnek vissza Hozzá, kimozdítja őket. Kihűlt, megüresedett szívű gyülekezetre, Krisztus nélküli közösségre nincs szüksége. Van ígéret is, aki győz, vagyis cselekszi, amit az Úr kér, az élet fájáról fog enni kapni. Érdemes mindent megtenni, hogy szívünk visszatérjen az Úrhoz, hogy a sivatag ismét termővé váljon, mert mindez az Úr kegyelme által lehetséges.

Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk

1. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk, Jézusunk, Hogy a bűnös világnak Tőribe ne jussunk.

2. Ó, maradj szent igéddel Mivelünk, Megváltónk, E földi vándorlásban Te légy útmutatónk.

3. Ó, maradj, világosság, Mivelünk fényeddel, Te vezess a sötétben, Hogy ne tévedjünk el.

4. Ó, maradj áldásoddal Mivelünk, Úr Isten, Szent kegyelmed áraszd ránk Minden szükséginkben.

5. Ó, maradj oltalmaddal Mivelünk, Hű pajzsunk, Hogy e világ diadalt Ne vehessen rajtunk.

6. Ó, maradj hűségeddel Mivelünk, szent Isten, Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.

Isten áldásával.

Ne félj!

A várfal javításának befejezése után maradnak még elvégezni való faladatok (Neh 7,1-38). Mert mindig van tennivaló Isten országában. A falak készen vannak, de még az ajtókat is be kell állítani. Az ajtók fontosak, mert azon lehet ki- és bejárni. Az ajtó védelmet jelent - mi már tudjuk hogy az Úr Jézus az ajtó, a gyülekezet ajtaja, aki Rajta keresztül jár, az életre jut. Aki viszont nem az ajtón megy be, az tolvaj és rabló.  Kapuőröket, énekeseket és lévitákat is szolgálatba állítottak. Teljesen meg van szervezve a kapuk védelme, most már csak az jöhet be, aki tiszta szándékkal érkezik. Így szükséges a szívünket és a gyülekezetet is védelmezni. Nem mindegy, mi jut be a szívünkbe, milyen tanítás, milyen szokás ver gyökeret bennünk. Mindent, amit látunk és hallunk, meg kell vizsgálni, csak azt vegyük komolyan, ami egyezik az Igével. Nehémiás a szolgálatba bevonja Jeruzsálem lakosait is. Ők is kiveszik a részüket az őrszolgálatból. Ez fontos, mindnyájunknak vigyázni kell a drága kincsre, ami ránk bízatott. Az evangélium óriási érték, nem lehet eldugni, de a disznók elé szórni sem szabad. Az őrzés sem volt kis feladat, hiszen nagy kiterjedésű volt a város, és nem minden ház lett még rendbe hozva. Nem minden zsidó jött haza a fogságból, így azután sok elhagyott üres épület állt szabadon.

 Tehát a fogságot követően időre volt szüksége Isten népének a talpra állásra. Az időt és a lehetőséget megkapták, de élni is kell vele. Láttuk, hogy az időt megkapták, de az ellenség is igyekezett azt kihasználni, és mindent elkövetett, hogy megakadályozza a fal rendbehozatalát. Azonban Nehémiás vezetésével, az Úr kegyelme által minden nehézség ellenére befejezték a munkát. Nem az ellenségre figyeltek, hanem az élő Istenre, rádöbbentek, hogy ez fontos feladat, és kihasználták az időt. Mi is kaptunk időt a helyreállásra, a romok kijavítására, a rések betömésére: éltünk-e, jól éltünk-e ezzel a lehetőséggel, mert nem tudjuk, mikor lesz szükség az erős falak jelentette védelemre. Az ördög ma is mindent megtesz, hogy a lelki falak ne épüljenek meg, hogy az egyház nyitott legyen, és így minden szabadon beáradjon. Isten azonban lehetővé tette számunkra a belső, lelki építkezést, éljünk vele, mélyedjünk el az Igében, hogy a Szentlélek által egyre jobban megismerjük Urunkat. Akkor tudunk megállni a gonosz támadásával szemben, ha jól ismerjük Gazdánkat, az Ő országát és az Igét.

Az öreg János, amikor meglátja Jézus dicsőségét, nem bírja el, és önkéntelenül összerogy előtte (Jn 1,17-20). Mindez az ámulattól és a félelemtől történik, meglátja annak a Jézusnak az igazi lényét, akit a földön emberi formában ismert. Isten dicsőségének a jelenlétét a bűnös ember nem képes elviselni, de az Úr rátette jobb kezét és megszólította: „Ne félj!” Ebből megtudjuk, hogy Jézus nem félelemkeltés végett jelent meg, Ő nem megrémiszteni akar, hanem békességgel eltölteni és megerősíteni. A gonosz fegyvere az elrettentés, Krisztusé a megbékéltetés. Így közeledik hozzánk is - megérint, és érintése nyomán erő árad szét bennünk és alkalmasakká válunk a Tőle kapott feladat elvégzésére.

Ne félj, mondja az Úr, az Úr, akinek a kezében a hét csillag van, ami jelenti az egész világ fölötti uralmat. Ne félj, mert a látszat csal, te úgy látod, hogy a császár uralkodik a világ fölött, pedig én tartom a kezemben, mert nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Bár mi is mindig látnánk a hét csillagot kezében tartó Urat, akkor megbátorodnánk, mert felismernénk, hogy nem az aktuális kiskirályok kezében van az élet, hanem az élet és a halál Urának kezében.

A gyülekezetek Ura bemutatkozik, Ő az örökkön-örökké élő. Igaz, halott volt, mert meg lehetett ölni. Igen, meg lehetett Őt ölni, és sajnos az ember meg is tette, megölte az Isten fiát. Mert mi csak ölni, rombolni, pusztítani tudunk. A modern fegyverekre vagyunk büszkék, amik hangtalanul, észrevehetetlenül ölik az embert. Isten azonban tud helyreállítani, egyedül csak Ő képes a halálból is előhozni, újra felépíteni azt, ami elpusztult. Meg lehetett ölni Jézust, de nem lehet elpusztítani, vagyis Istentől nem tud megszabadulni, bármennyire is akar az ember. A legokosabb, ha bűnbánattal és alázattal leborulunk elé és segítségét kérjük. Meg kellene már látni kudarcunkat - nem vagyunk képesek igazán emberek lenni, nem tudunk jók lenni, Isten nélkül ez nem megy.  Az Ő beavatkozására van  szükségünk.

Jézust nem lehet kikerülni sem az élet, sem a halál dolgában, Nála vannak a kulcsok, az megy életre, aki számára kinyitja az ajtót. Ma még bemehetünk, ma még nyitva az ajtó, bár szoros az, nem fér be rajta minden. Csak az életünk megy át rajta, bűneink nélkül. Ebben a kapuban le kell hullani a bűn batyujának, mert Isten országába csak újjászületett szívvel léphetünk be.

János feladatot kap, a látottakat le kell írnia, mert ezek által nyer vigasztalást Isten üldözött, szenvedő népe. Az Úr üzenete ad erőt és bátorságot az élethez, a Hozzá való hűséghez, mert nem azt mondja, hogy ezután nem lesz Isten gyermekeinek problémája, hogy soha nem üldözik őket. A teljes Írás arról tesz bizonyságot, hogy sok nyomorúságon keresztül jutunk Isten országába. De ezen az úton az Úr mindig jelen van. A történések mindig az Ő kezében vannak, Az idő múlhat, az ember technikája fejlődhet, tudása növekedhet, de mindig Jézus marad az Úr. Ne higgyünk soha a látszatnak, mert a valóság az, amit ebben a könyvben és az egész Szentírásban olvasunk. Isten kezében van minden hatalom, és Jézus a föld királyainak fejedelme, akkor is, ha ők ezt nem veszik tudomásul.

Ó, ne félj, ne rettegj

1.  

Ó, ne félj, ne rettegj, én veled vagyok,

Ím, e szó utamra csillagként ragyog.

Felhők közt, mint napfény, úgy tör át szavad:

Nem hagy el Megváltód, sohasem leszel magad.

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

2.  

Liljom elhervadhat és a rózsaszál,

Napfény elborulhat, ám egy bizton áll:

Jézus éltem üdve, én napsugaram,

Nem távozik tőlem, soha nem leszek magam.

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

3.  

És utam sötét bár s környez sok veszély,

Hangját egyre hallom: Gyermekem, ne félj!

S majd ha fönn a mennyben meglátom Uram,

Ujjongva kiáltom: Nem, Ő nem hagyott magam!

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

Isten áldásával.

Az Úr van itt

A

 várfal elkészült, és ennek a ténynek nagy hatása volt (Neh 6,15-19). Az ellenségekhez is eljutott a hír, és rá kellett döbbenniük, hogy kudarcot vallottak, Isten népét nem lehet megakadályozni, mert az Úr neve által hatalmas tettekre képes.  A munka befejezése minket is a saját szolgálatunk, az Úrtól kapott feladatunk további végzésére serkent. Soha ne adjuk fel, hanem bízzunk úgy az Úrban, amint Nehémiásék tették. Az üldözések, támadások azért vannak, hogy megerősödjünk általuk a hitben.

Azt is megtudjuk, hogy az ellenség gonoszságának, állandó támadásának megvolt az eredménye. Bizonyságtétel lett belőle. Nemcsak a nép erősödött meg általa, és vált kitartóvá, hanem amikor az ellenségek meglátták az elkészült várfalalt, felismerték, hogy Isten segítette őket. A hűséges és bátor munka által az Úrról tettek bizonyságot, mert mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy olyan közegben csakis Isten segítségével lehetett elvégezni a javításokat. Emberileg nem volt esély, hogy sikerül a tettük, de az élő Úr is jelen volt, és részt kért a munkából. Igen, így van, Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk végbe. Isten gyermekei soha nem a képességük, tehetségük, saját erejük által jutottak előre, vittek végbe nagy dolgokat, hanem az Úr ereje és kegyelme által. A nagy dolgok mindig hit által valósulnak meg. Amikor hitből cselekszünk, hatalmas dolgok mennek végbe, amelyek bizonyságtétellé válnak. Minden nagy tettnek az a célja, hogy Isten nevét dicsőítse. Az egyháznak is az a szerepe, hogy élete, munkássága által az emberek felismerjék Isten jelenlétét. A nehéz helyzetekben való helytállás, egy súlyos betegség elhordozása is válhat bizonyságtétellé. Amikor az emberek meglátják, hogy abban az élethelyzetben másképp viselkedtünk, mint ahogy általában szoktak, felismerik, hogy az Úrban való élő hit által voltunk képesek helyt állni.

Megtudjuk még azt is, hogy a hazatért zsidók saját maguknak tették nehézzé a helyzetet. Mivel? A vegyes házassággal. Összeházasodtak a pogány népekkel, és általuk beszivárgott a hitetlenség, másrészt az ellenség őket is fel tudta használni a bomlasztásban. Ez a helyzet azért állt elő, mert nem vették komolyan Isten törvényét. Amikor nem az Ige irányítja mindennapjainkat, nehézzé válik az életünk. Minél jobban beszivárog a világ az egyházba, annál nehézkesebbé válik, az ellenség pedig könnyebben rombolhatja Isten gyermekeinek egységét, akadályozhatja munkáját. Figyeljünk mindig az Úrra, és ne engedjük a világ életmódját, szokásait beszivárogni mindennapjainkba.

János elmondja írása elején, hogy honnan, milyen körülmények közül ír (Jel 1,9-16). A Patmosz nevű szigeten tartózkodott, de nem önszántából, hanem a római hatalom akaratából. Oda száműzték, mivel nem volt kívánatos személy. Miért száműzték? Nem azért, mert vétett a törvények ellen, vagy gonosztevő lett volna, hanem azért, mert a tiltás ellenére vállalta Jézust. Hirdette a gyülekezetek számára, hogy a názáreti Jézus az Isten Fia, az Úr. Mivel ezt vallotta, nem volt hajlandó a császárt isteníteni, így azután eltávolították.

Ő a száműzetés, a szenvedés alatt is kapcsolatban maradt az Úrral - el lehetett őt távolítani Efézusból, de nem lehetett elszakítani az Úrtól, ő ott is Jézusra van hangolva. János már nagyon idős volt ebben az időben, de nem panaszkodik, nem siránkozik a fájdalmak, a bántások miatt, hanem felfelé figyel. Tudja, hogy a Jézussal való összeköttetést nem lehet még a császár embereinek sem megszüntetni.

János apostol ott is az Úrral van, megszólítható még ott is. Az Úr pedig meg is szólítja, így kiderül, hogy ez a helyzet sem véletlenül van, hanem az Úr vonja őt ki egy kicsit a forgalomból, hogy így jobban a Tőle való üzenetre tudjon koncentrálni. Itt álljunk meg, próbáljuk mi is meglátni, hogy az életünk nehezebb szakaszai sem véletlenek, az Úrtól vannak, mert általuk megszólíthatóvá akar tenni. Az egyre beszűkülő élet sem véletlen, a betegség ideje sem csak rossz lehet, mert átélhetjük az Úrral való találkozást. 

János lélekben volt az Úr napján, tehát nemcsak testben volt jelen, hanem egész lényével az Úrra figyelt. Mi gyakran csak testileg vagyunk jelen az istentiszteleten - figyelmünk és lelkünk egészen máshol jár. János a lelkét is az Úrra irányította, és átélte, hogy az megszólította őt.

Az idős János feladatot kap, amit majd látni fog, azt le kell írnia és el kell juttatnia a hét gyülekezetnek. Az idős apostol által is tud munkálkodni az Úr - nem az életkorunk, hanem az odaszántságunk a fontos. Abban a korban is fontos szerepe volt az írásnak, írni mindig és mindenhol lehetett. Pál apostol is sok levelet börtönből küld a gyülekezetek számára. Ha a mozgásban akadályozva vagyunk, lehet írni,  így is továbbadhatjuk mindazt, amit az Úr ránk bízott.

János a hang irányába fordult, és meglátta azt, aki beszél. Szinte le sem tudja írni, el sem tudja mondani, amit látott, mert leírhatatlan. Mégis felismeri, hogy az Úr az. De mennyire másabb, mint a mikor a földön járt. Már nem az a kicsi csecsemő, akit Simeon kézbe vett, hanem hatalmas és csodálatos Úr.

Az apostol azt látja, hogy az Eberfiához hasonló személy a hét arany gyertyatartó között jár, a jobb kezében pedig hét csillagot tartott. Ezzel azt üzeni az Úr, hogy Ő a látszat ellenére, a nyomorúságok, a szenvedések közepette is övéivel van. Itt van Isten köztünk, üzeni ez a jelenet. Ő nincs távol tőlünk, sőt, kezében van az életünk. Ő irányítja egyháza életét. Adjon az Úr nekünk is lélekben ilyen látást, amellyel mindenkor meglátjuk a köztünk tartózkodó Urat. Ha látjuk Őt, nem uralkodik bennünk a félelem, nem fogunk meghátrálni, hanem merjük vállalni Őt, még mártíromság által is.

Másrészt azzal bátorít Urunk, hogy kerüljünk bár nehéz és nemszeretem helyzetbe, Ő ott is velünk lesz. Őt mindenütt el lehet érni. Nem választhat el tőle sem a magány, sem a betegágy, sem az üldözés, fogság, szenvedés. Urunkat megszólíthatjuk mindenhol, és Ő is megszólal, válaszol. Az Igén keresztül mindig és mindenhol hallhatjuk a hangját, megkaphatjuk útmutatásait. Éljünk rendszeresen az Igével, keressük mindig az Úr akaratát.

Itt van Isten köztünk

1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.

Minden szem meglátja

E

gyre jobban halad a javítás, a várfal elkészült, már csak az ajtószárnyakat kell a helyükre illeszteni (Neh 6,1-14). Az Úr vezetése és segítsége által sikerült minden nehézség ellenére egyben tartani az embereket, a felmerülő kríziseket pedig bölcsen megoldani. Nehémiás megoldotta a belső problémákat, a szegénység okozta feszültséget feloldotta. Nagy szerepe volt mindebben a helytartó alázatos, Istenhez igazodó életének. Nehémiás nem csak dolgoztatta az embereket, hanem maga is kivette a munkából a részét, és anyagiakkal is hozzájárult az eredményhez. Az ő munkássága számunkra is példa, lehet az Úrra figyelve, életünket az Igéhez igazítva győzedelmeskedni a problémák felett és építeni Isten országát. Hiszen ma is az a feladatunk, hogy életünk Isten országának világító lámpása legyen. Az ország ma is jelen van, a tanítványok képviselik a mai világban, de igazán látható-e és tapasztalható-e jelenléte? Isten országa erejének nyilvánvalónak kell lenni - és az is, hiszen sok megváltozott, újjászületett ember tudja elmondani, hogy az Úr formálta újjá az életét, és a további életvezetésük már Isten országáról tesz bizonyságot.

Közel a befejezés, azonban ez nem jelenti azt, hogy könnyebbé válik a munka. Nem lehet lazítani, mert az ellenség nem adja fel, tovább próbálkozik. Szanballat és Gesem mindent megtesznek, hogy Nehémiást elvonják a várfalról. Számukra egyetlen cél létezik: a munka leállítása, és ezért minden követ megmozgatnak. A gonosz célja ma is ugyanez, azt akarja elérni, hogy az Úrtól Isten népére bízott munka végzése szüneteljen. Ennek érdekében mindent megpróbál, igyekszik Jézus tanítványait elvonni feladatuktól. Nehémiást rágalmakkal és megfélemlítéssel igyekeznek hatáskörükbe vonni. Azt akarják elérni, hogy Nehémiás elmenjen hozzájuk tárgyalni. Azonban Isten embere felismeri a cselszövést, és elutasítja őket. Ő nem embereknek, hanem Istennek tartozik engedelmességgel. Elutasítja a tárgyalást, a szövetkezést. Fontos, hogy mi is meglássuk a fondorlatot, a hamis szándékot, és egyedül az Úrba kapaszkodjunk. Az ellenség sokféle praktikát alkalmaz, legyen nyitott a szemünk és forró a szívünk.  Mert ha igazán szeretjük Urunkat, nem ijedünk meg a fenyegetésektől, nem dőlünk be a szép ígéreteknek, hanem Benne bízva végezzük a ránk bízott munkát.

Ebben a helyzetben is megmarad imádkozó szívű embernek Nehémiás: az Úr erejét kéri, és így halad tovább. Pedig egyre nehezebbé válik a helyzet, hisz még prófétákat is bevet az ellenség. A fegyveres támadást könnyebb volt kivédeni, mint felismerni a hazug tanácsot. Az ellenség célja elérése érdekében egyházi embereket, prófétákat is felhasznál. Még az Igét is alkalmazza, csakhogy megtéveszthessen. A sátán tudja, hogy Isten gyermekei számára Isten Igéjének van a legnagyobb tekintélye, ezért ő is használja. Ne feledjük, hogy az Úr Jézus számára is idézte az Írást az ördög a megkísértéskor a pusztában. Ezért kérjük a Szentlélek Isten bölcsességét és vezetését, hogy ne engedjük magunkat Igére való hivatkozással sem megtéveszteni. Az Igéket is oda kell állítani a Szentírás összefüggésébe, amit az Úr előtti elcsendesedés által tehetünk meg. Hamis próféták mindig voltak, és lesznek is, mert a megélhetésnek, a pénznek ma is nagy a vonzereje, de nekünk kell őket felismerni, elutasítani tanácsukat és végezni tovább Isten munkáját. Szomorú, hogy a prófétai tisztséget, az Igét rémisztgetésre, fenyegetésre is lehet használni. Azonban az Úr az övéinek bátor szívet és a megkülönböztetés Lelkét adja, ami által fel tudjuk ismerni a hamis üzenetet, és megmaradunk az Úr útján.

Véget ért János evangéliuma, de továbbra is az apostol írását olvassuk, mivel a Jelenések könyve is az ő műve (Jel 1,1-8). Az idős apostol újabb irat elkészítésére kap megbízást a feltámadott Úról.  Ez az írás a Jelenések könyve - ez nem félelemkeltő irat, hanem egy bátorító, erősítő szándékkal keletkezett bizonyságtétel. János nem kedvtelésből írt, hanem azért, mert az Úr megbízta őt, hogy írjon, mivel szükség volt rá, és ezen a könyvön keresztül maga az Úr szól népéhez, a gyülekezethez.

Nehéz a helyzet, üldözik Jézus tanítványait, maga az apostol is száműzetésben van, de ott sem kíméli magát, nem félti az életét, hanem megnyitja lényét Ura előtt, és engedelmesen papírra veti az üzenetet.

Láttuk, Pétert nagyon érdekelte, mi lesz Jánossal: ő is mártírrá válik, megölik Jézusért, vagy természetes halállal hal majd meg? Az Úr azt mondta, Péternek semmi köze János élettörténetéhez, ha Ő úgy dönt, hogy megmarad, amíg az Úr eljön, hát az Péterre egyáltalán nem tartozik. A megmaradás nem azt jelenti, hogy János nem fog meghalni, hogy ő megéri Jézus visszajövetelét, hanem azt, hogy Jézus majd a természetes halálon keresztül jön el érte. Azonban ez nem eredményezi azt, hogy János élete könnyű lesz, hiszen a Patmosz szigetén, a kőbányában való rabság mindennek mondható, csak könnyűnek nem. Azonban az Úrnak terve van szeretett tanítványával, rajta keresztül küldi az üldözött, a szenvedő gyülekezetnek bátorító, kitartásra, helytállásra buzdító üzenetét. János hosszú élete a szolgálatnak rendeltetett alá.

Tehát János a száműzetésben is nyitott felfelé, nem magával van elfoglalva, hanem hallja az Úr megszólítását, és készségesen engedelmeskedik Neki. Amit az apostol leír, Jézustól származik, amit lát és hall, azt adja tovább. Azok pedig boldogok, ha Isten beszédeként fogadják, és megcselekszik az Úr szavait. Azért tegyék, amit az Úr mond, mert az idő közel van. Milyen idő? Az Úr cselekvésének és eljövetelének ideje. Legyenek bátrak, éljék az evangéliumot, mert lejár a szenvedés ideje. Az Úr megszabadítja Övéit. Minden birodalom, minden sötét korszak véget fog érni. Soha ne lefelé, a láthatókra nézzünk, hanem mindig fel, a láthatatlanokra, mert a láthatók véget fognak érni, de Isten országa örök. Az emberi birodalmak elmúlnak, de Isten országa, Jézus uralma soha nem ér véget. Az üldözött egyház számára a Jelenések könyvében a diadalmas, az eseményeket kezében tartó Krisztust mutatja meg a szentíró. Az élet nehéz pillanataiban se feledjék, Jézus Úr mindenek felett. Mi se feledjük, mi is nézzünk a diadalmas Úrra. Ma is minden az Ő kezében van, így azután nincs okunk a rettegésre, az Ő országban jó helyen van az életünk.

Az Ázsiában levő hét gyülekezet a címzett, de általuk a mindenkori keresztyének is meg vannak szólítva, nekünk is szól a Jelenések könyve. János az apostoli köszöntéssel nyitja grandiózus írását, ezzel megnyitja Isten kegyelmének forrását, amelyre most is szükség van. A kegyelem és a békesség ma is Istentől árad. Jézust hű tanúként állítja elénk, aki életével pecsételte meg hűségét, és feltámadásával bizonyította, hogy él, és Ő az Isten Fia.

Mindjárt az elején leszögezi, Jézus ma már nem a zsidó vándortanító, hanem hatalmas Úr, a föld királyainak fejedelme. Jó ezt olvasni: Jézus fölötte áll a gyülekezetet üldöző, pusztító királynak is. Adjon erőt számunkra, hogy akitől vagy amitől félünk, annak is Ura Jézus. Így azután megszabadulunk a félelemtől.

Az apostol az ismét eljövő, a diadalmas Krisztust állítja elénk. Eljön az Úr, de már felhőkön, és mindenki meg fogja Őt látni, azok is, akik nem szerették, akik megölték, akik elutasították. Áldott legyen Isten, hogy megadta számunkra, hogy még a nagy visszajövetel előtt megláthattuk Őt a kereszten, és átélhettük kegyelmét. Ezáltal, amikor ismét eljön, örömmel várhatjuk azt az Urat, aki szeret minket. Igen, Jézus szereti az övéit, hiszen vére által szabadított meg bűneinktől.  Tehát ma is az Ő vére tisztít meg egyedül, a bűnre ma sincs más orvosság, csak egyedül Jézus.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Példamutató élet

N

ehémiás vallomását olvashatjuk a mára kijelölt szakaszban (Neh 5,14-19)! Isten hűséges embere elmondja, hogy ő az otthon töltött időben végig az Úrra támaszkodott. Nem használta ki helyzetét, pozícióját, és mivel a nép nehéz helyzetben élt, nem tartott igényt a helytartónak járó fizetésre sem. Micsoda lelkület van benne, nem arra figyel, hogyan lehet minél több pénzt és előnyt kicsikarni, hanem alázattal szolgál, lemond arról, ami járna. Neki nem kell fizetés, mivel van miből megélnie. Tudunk-e ilyen alázattal tevékenykedni Isten országáért? Fontosabb-e számunkra Isten ügye, mint a társadalmi felemelkedés, vagyonunk növekedése?

E vallomás alapján egy őszinte, példát mutató embert ismerünk meg ebben a helytartóban. A törvényt, a fogadalmat nem a nép számára készíti, hanem maga is betartja. Élete példa az emberek számára. Előttük jár, éli azt, amit elvár tőlük is. Az Istennel való kapcsolat életforma Nehémiás számára, mert nem egy hirtelen fellángolásról van szó, hanem tizenkét évről, az eddig otthon töltött időről. Az ő életében már felsejlik a nagy Példakép, Jézus, hiszen Ő egész életében élte is, amit hirdetett. Egész lényével rámutatott arra, hogy az, amit Ő hozott, nem a régi vallás javított változata, hanem egy új életforma. Ezt az életformát várja tőlünk is, mert a tanítvány úgy él, mint a Mestere, nem nagyobb Nála, tehát nem élhet másképp, jobban. Vagy legalábbis nem a minél nagyobb jólét a célkitűzése, nem a sikeres élet a jelmondata, hanem ez: úgy, mint Jézus.

Nehémiás Istenfélelme a gyakorlati életben is megnyilvánult. Komolyan vette hitét és Istenét, nem a korábbi helytartók életvitelét, hozzáállását utánozta, hanem figyelt az Úrra. Felismerte, hogy Isten gyermekeként nem követheti az előtte járó helytartók példáját, számára Isten Igéje jelenti az útmutatást. Az Úr is felhívta tanítványai figyelmét, hogy a társadalmi vezetők hozzáállása nem lehet példa a számukra, nekik kell másképp élni és más magatartást felmutatni, a világ számára is. Más szóval, ami elmegy a világban, elfogadott a társadalomban, az nem megy el az Isten országában, az nem lehet elfogadott Isten gyermekei között.  Ezen a vonalon járva gondoljuk végig, hol igazodunk a világhoz, milyen területeken vesszük át az ő szokásaikat? Maga az Úr így beszélt erről a kérdésről, vegyük komolyan: „Tudjátok, hogy a fejedelmek uralkodnak népeiken, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Mt 20,25-26).

Nehémiás nemcsak lemondott a helytartónak járó kedvezményekről, hanem saját jövedelméből is támogatta az építkezést, az abban részt vállaló embereket.  Tehát ennek az embernek irgalmas és szolgáló szíve volt.  Igazi diakónus, érzékeny a társadalmi problémákra és az emberek szükségleteire is.  Vállalja terheiket, azért, hogy Isten ügye, a szent város falainak javítása előrehaladjon. Isten országnak a szolgálata áldozatokkal jár.

Az utolsó versekben a szeretett tanítvány kerül a figyelem középpontjába, mégpedig Péter által (Jn 21,20-25). Péter megtudta az őt újra szolgálatba állító Úrtól, hogy majd eljön az idő, amikor az iránta érzett szeretetét mártírhalállal fogja megpecsételni.  Szívére helyezte a Feltámadott, hogy kövesse Őt, az legyen a legfontosabb a számára, hogy mindig az Ő nyomdokain járjon. Péter azonban megmaradt Péternek, most is kíváncsi, és a másik tanítvány élete érdekli. Arra kíváncsi, vajon János is vértanú lesz?  Jézus azonban felhívja a figyelmét, hogy mindenki a saját élettörténetére figyeljen, ne a másikéra. Nekünk nem mások életével, hanem saját tanítványságunkkal kell foglalkozni, azzal, hogy végezzük, amit ránk bízott Urunk, és hűségesek legyünk benne.

Jézus hangsúlyozza Péternek, hogy a Jánossal kapcsolatos terve nem tartozik őreá. Ezt jó nekünk is szem előtt tartani, van, ami nem tartozik ránk. A másik tanítvány élete is az Úré, Ő formálja és alakítja, mindenkinek a személyes felelőssége, hogy az Úr tervéhez, akaratához igazodjon. Ha Jánossal más a terve, mint ővele, az már nem tartozik Péterre. Jó ezt komolyan venni, hiszen mi is szeretünk mások életével foglalkozni, de nem az a mi dolgunk. A mi feladatunk az Úr követése, azon az úton, amelyen előttünk jár. Nekünk a saját élettörténetünket kell megélni. Ehhez ad erőt és képességet az Úr.

János felismeri hosszú életének a célját: azt a feladatot kapta, hogy rögzítse írásba mindazt, amit átélt tanítványként. Neki kell továbbadni azt, amit látott és hallott az Úr Jézus követése közben. Ez az írott bizonyságtétel segíti hitre az embereket, a hitben való növekedésre ösztönzi a már hitben élőket és erősíti a gyülekezeteket.  Azt is lássuk meg, János sem írt le mindent, nem is az volt a feladata. János és a többi szentíró csak azokat a beszédeket és tetteket vetette papírra, amik által világossá válik az olvasók előtt, hogy a názáreti Jézus a Krisztus. Mert az a cél, hogy élő hitre jussunk a Krisztusban, mert aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, annak örök élete van, az Ő nevében.

Istennel járni, lakozni

1. Istennel járni, lakozni, Szent élettel illatozni, Igaz hitben nem habozni: Jézus Krisztus, taníts, Taníts imádkozni!

Isten áldásával.

Jézus kérdez

N

ehémiás vezetésével halad a városfal réseinek a kijavítása; az Úr kegyelmes és megsegíti népét (Neh 5,1-13 ). Az ellenség támadása megerősíti őket, figyelnek felfelé, és közben megszervezik a védekezést.  Nem sikerül a rajtaütés, mert Istenre figyelnek az emberek, és Benne bízva, félelem nélkül, bátran végzik a munkát és néznek szembe rosszakaróikkal. A felmerülő problémákat imádságos szívvel és összefogással, egymás kisegítésével sikerül megoldani. Keményen dolgoznak a jelenlévők, nem lehet nyugalmuk, mert ruhában és fegyverrel a kézben pihentek. Isten gyermekei ilyen készenlétben kell, hogy éljék az életüket, soha nem lehet ellankadni, hanem éberen, feladataikat hűségesen végezve kell várniuk az Úr megjelenését. Igen, a tanítványok úgy vannak jelen a világban, hogy várják Urukat, közben végzik a rájuk bízott feladatokat, mindezt abban a hitben, hogy a Gazda meg fog érkezni. Az Úr Jézus intette övéit a restségtől, a kiengedéstől, a tanítványoknak mindenkor készenlétben kell állni, hiszen az ellenség munkálkodik és mindent megtesz, hogy eltántorítsa Isten gyermekeit.

Az építés hosszabb időt vesz igénybe, ezalatt mindig újabb problémák keletkeznek, amelyeket hitben meg kell oldani. Soha ne gondoljuk, ha az egyik probléma megoldódott, akkor már nem lesz újabb, és szépen nyugodtan tölthetjük el életünket. Mindig új gondok támadnak, mert az élet nem statikus - ahogy az egyik helyzetben megtaláljuk a megoldást, jön egy újabb nehéz helyzet. Az Úr soha nem ígérte, hogy övéi élete könnyű lesz, hanem azt mondta, keskeny úton kell haladni, és sok nyomorúságra készítette fel tanítványait. Igénkben azt látjuk, hogy amikor a külső fenyegetésre megtalálják az ellenszert, akkor belülről támadnak gondok. Olyan problémák jönnek elő, amelyek Isten gyermekei között nem is lehetnének, de a nehéz helyzet váratlan dolgokat produkál. Olyan helyzet állt elő, amely ismét a munka leállásával fenyegetett. A városfal építéséhez a családok férfi tagjai mentek el, így otthon a nők, a gyermekek, az öregek és a betegek maradtak. Mivel a férfiak odavoltak, a munka pedig elhúzódott, nem volt, aki megművelje a földet, így a családok egyre nehezebb körülmények közt éltek. Különösen a szegények kerültek nehéz helyzetbe. Azonban nem ez okozta az igazi problémát, hanem az, hogy lelkileg és hitbelileg nem tartott ott Isten népe, ahol kellett volna. Nem Isten gyermekéhez méltón oldották meg ezt a nehéz helyzetet, hanem voltak, akik kihasználták táraik nehéz életét. Sokan csak úgy jutottak élelemhez, ha földjüket, szőlőjüket, sőt házukat is eladták. A helyzet egyre súlyosabbá vált, meg kellett élniük, a terheket is hordozni kellett, ezért voltak, akik kölcsönt vettek fel. A hitbeli válság abban jelentkezett, hogy a nép önzővé vált, a gazdagabbak nem figyeltek oda a szegényebbekre, és nem segítették őket, sőt, kihasználták, mert uzsorakamatra adtak kölcsönt. Így már oda jutott Isten népe, hogy saját gyermekeiket adták el rabszolgának. Szomorú ez, mert Isten tiltotta a kamatszedést Isten népe tagjaitól. Azonban voltak, akiket csak saját előmenetelük érdekelt. Isten népe érzéketlenné vált a másik helyzete iránt, és eltűnt a megértés és az irgalmasság.

Amikor Nehémiás meghallja, mi történt, haragra gerjed, tudja, ez így nem mehet tovább. Felelősek egymásért Isten gyermekei. Segíteniük kell a nehéz helyzetben levőket. Isten szíve irgalmas, mindig odaáll a szegények, özvegyek és kiszolgáltatottak mellé, nem hagyja, hogy népe tagjai egymás rabszolgái legyenek. Az Úr azt akarja, hogy a tanítványok egymás terhét hordozzák. Vajon mennyire veszünk ebben részt? Gyűlést hív egybe és rámutat, hogy ő igyekezett kiváltani rabbá lett testvéreiket. Elmondja, hogy nem jó, amit tesznek, ez nem Isten útja. Ki meri mondani, hogy ez a magatartás nem jó. Nem beszél mellé, nem szépít, hanem feltárja a probléma gyökerét. Aztán elmondja, hogy ő maga és a hozzá tartozó személyek támogatják gabonával és pénzzel a nyomorgókat. Azt kéri, hogy engedjék el a tartozást, adják vissza a földet, szőlőt és házat, engedjék el a kamatot is, mert ez az Istennek tetsző élet. A jelenlevők pedig eskü alatt ígérték, hogy így fognak tenni. Ez után öröm lett a szívekben, mert az Úr színe előtt sikerült újabb problémát megoldani úgy, hogy nem állt le a munka. Isten adjon nekünk is igei látást és bölcsességet minden egyes probléma hitben való megoldására, és segítsen abban is, hogy valóban testvérként legyünk képesek egymáshoz viszonyulni. Urunk tegyen érzékennyé egymás problémái iránt.

Péter ezen a csodálatos, a lelki válságból kivezető reggelen megtapasztalja az Úr bűnös iránti szeretetét (Jn 21,15-19). Az apostol végre Jézussal lehet, és rendezheti a mögötte levő nehéz időszakot, lehullhatnak a terhek. Bűneink és életünk rendezése nélkül nem lehet továbbmenni. Legtöbbször az a probléma, hogy úgy akarunk továbblépni, hogy nincs rendezés, ami azt jelenti, kimarad a bűnbánat és a bűnbocsánat. Csak így lehet igazán rendezni az életet.

Az Úr háromszor kérdezi meg tőle: szeretsz-e engem? Az első kérdésbe beleszövi még azt is, jobban szeretsz-e ezeknél? Péter szembesül magával, azzal, hogy különbnek tartotta magát a többinél. Úgy vélte, ő kitartóbb, hűségesebb, bátrabb, tehát különb, mint a többi. Tagadása előtt fogadkozva bizonygatta, hogy meg fogja mutatni, még meghalni is kész. Péter kudarcot vallott, és már nem fogadkozik, már nem akarja megmutatni, már nem mondja, hogy jobban szeret, most már az Úrra bízza. Tisztában van azzal, hogy az Úr ismeri őt, tudja, hogy szereti, és ezt nem kell bizonygatni, majd az élet bizonyítja.  Péter is ismeri már magát, tudja, nem képes jobban szeretni, de nem is kell, ez nem verseny, az a lényeg, hogy teljes szívből és őszintén szeresse Urát.  A hangsúly azon van, szeretem-e Jézust? Szeretem-e azt az Urat, Aki meghalt helyettem a kereszten, mert a Vele való kapcsolat lényege a szeretet? A tanítványt mindig az Úr iránti szeretet motiválja.

A válasz után Jézus visszahelyezi tanítványi méltóságába. Vétke meg van bocsátva, hűtlensége el van törölve.  Péter továbbra is tanítvány, nincs felmondás, nincs visszatérés a múltba, hanem Jézussal irány előre.

Péternek háromszor kell kimondania, hogy szereti az Urat, annyiszor, ahányszor kimondta, nincs köze Hozzá, nem ismeri Őt.  Ez azt jelenti, Jézus komolyan veszi a bűnt, a hűtlenséget, nem lehet ezeket bagatellizálni, mert Neki is sokba került. Ami még benne van, ha kimondjuk a tagadó, az elítélő, a sértő szavakat, a gyógyító, a hitvalló szavakat is ki kell mondani. Ki kell mondania Péternek, hogy szeretlek, Uram. Ugyanígy nekünk is ki kell mondani, hogy szeretjük az Urat, meg kell hangosan vallani, kicsoda Ő a számunkra.

Elmondja számára az Úr, hogy iránta való szeretetét Péter mártírhalállal fogja bizonyítani. Eljön az idő, amikor oda kell mennie, ahová nem akar. Tanítványnak lenni azt is jelenti, hogy nem mindig mi döntjük el, hogyan legyen, mit tegyünk, hova menjünk. Mások döntenek helyettünk, és menni kell. Péter átéli majd ezt, és akkor hűségesnek bizonyul. Nem lázong, hanem vállalja a Mestert. Azzal zárja Jézus ezt a beszélgetést, hogy rámutat, nem az a lényeg, mikor és hogyan hal meg Péter, hanem az, hogy addig is kövesse Őt. Ismét szól a "kövess engem"! És ez a lényeg, halljuk, amint az Úr elhív, és szó nélkül kövessük Őt, egy életen keresztül.

Engem szeret Jézusom...

Engem szeret Jézusom

Bibliámból jól tudom

Mind Övé a kisgyermek

Erőt ád a gyengéknek

Úgy van, Ő szeret

Ő szeret nagyon

Úgy van, Ő szeret

Igéjéből tudom.

Jézus értem szenvedett,

Megnyitotta az eget.

Bűnömtől megtisztított,

mennyországba fogadott.

Refrén: Úgy van, Ő szeret nagyon,

Bibliámból jól tudom.

3. Jézus szeret, velem van,

Őriz minden utamban.

Mennybe viszi gyermekét,

Ott dicsérem szent nevét.

Refrén: Úgy van, Ő szeret nagyon,

Bibliámból jól tudom.

Isten áldásával.

Nézz előre!

Ó

riási erő rejlik az Úr tetteire való emlékezésben, ezt látjuk Izráel népe életében (Neh 4,9-17). A régi történetek megelevenedtek, erőt, bátorságot, hitet adtak számukra. Ha elolvassuk Dávid Góliát feletti győzelmét, amikor megtorpanva állunk egy problémával szemben, megbátorodunk, hisz látjuk, hogy az Úr nevében való bizalom cselekvésre ösztönzi az Urat.  Dávid is az Urat látta hatalmasnak, mellette eltörpült Góliát - jó, ha mi is így látjuk óriássá növekedett kis dolgainkat. Bizony, nagyon könnyen elveszítjük realitásunkat, és túlértékeljük a problémát és önmagunkat. Azonban ha Isten elé visszük az adott helyzetet, minden a helyére kerül. Isten jelenléte mellett minden eltörpül.

Mivel imádságos szívvel végezték munkájukat, megtudták az ellenség tervét, ami a meglepetésre épült. Úgy gondolták, lerohanják Isten népét, és így megfélemlítik és sakkban tartják őket. Nehémiás azonban imádságra és fegyveres ellenállásra bátorította övéit. Az emberek imádkoztak és fegyveres őrséget szerveztek, így azután odalett a meglepetés, harcra készen várták Szanballatékat. Amikor megtanulunk bízni az Úrban, az kihat a környezetünkre is. Észre fogják venni Isten jelenlétét, mert az élő, valóságos hitnek kisugárzása van. Amikor Mózes lejött a Hóreb hegyéről, sugárzott az arca, Isten jelenlétében feltöltődött, és ez meglátszott akkor is, amikor visszatért a táborba. Ha a személyes csendességünkben, az Istentiszteleten jelen van az Úr, és mi ebbe a jelenlétbe egész szívvel belehelyezkedünk, ilyen töltéssel mehetünk tovább.

Nehémiás felosztotta a rendelkezésére álló embereket. A fele dolgozott, a másik fele pedig őrködött. Nehémiás azonban nagyon jól tudta, hogy az egész vállalkozás sikere nem rajtuk múlik, hanem Isten az, Aki harcol értük. A falakon csupán egy maroknyi nép volt, azok is szétszórva, egymástól távol, ha az ellenség rajtuk üt, ki kell segíteniük egymást. Ahhoz azonban tudni kell, ha a fal távolabbi részén segítségre van szükség. Nehémiás a kürtös segítségével oldotta meg ezt a problémát. Ha valahová összpontosítani kellett az erőket, megszólalt a kürt.  Nem volt ez könnyű, rengeteg fáradságba került, de az Úrért végezték a munkát. Ráadásul tudták, hogy vészhelyzetben számíthatnak egymásra. Sokat jelent ma is, ha Isten gyermekei számíthatnak egymásra, ha ki tudják segíteni egymást. Az is szükséges, hogy megtanuljunk őszintén beszélni a problémáinkról is, merjünk segítséget kérni a másik tanítványtól, a másik gyülekezettől.

A kudarcot elismerő tanítványi közösség hallgat a tanácsra, és oda vetik ki a hálót, ahova a parton álló mondta (Jn 21,7-14). Még nem tudják, ki van a parton, de engedelmeskednek. A kudarccal teli éjszaka, az üres szív arra készteti őket, vegyék komolyan az idegen szavait. Amikor nem mennek a dolgok, amikor egyedül nem megy, fel kell ismerni, segítségre van szükség. Ezek az emberek elfogadták a segítséget, a tanácsot. Ennek következtében megtapasztalták a csodát, Jézus jelenlétét. Annyi halat fogtak, mint soha előtte. Rá kellett döbbenni, hogy a halfogás mögött az Úr áll. Az Ő szavára teltek meg a hálók. Mert Jézus szava életet eredményez, élettelen helyeken is.

A szeretett tanítvány eszmél a leghamarabb, a többiek el vannak foglalva a zsákmánnyal, de ő tudja, hogy az Úr az. Nem lehet senki más, szíve rezonál Jézus szívére. Kimondhatatlan öröm, amikor a szívünk felfogja az Úr jelenlétét, tudjuk, Ő van itt. Ha Ő itt van, minden más lényegtelenné válik, elmúlik a félelem, a tanácstalanság. Egy cél hajtja az embert, Jézussal lenni.

Péter azonnal beveti magát a vízbe, és úszik Jézus felé. Igen, tudja, őérte jelent meg az Úr. Ő kap új lehetőséget, és ezzel élni kell, van rendezni valója, és azt el kell intézni a Megváltóval. Pétert vonzza Jézus, és hajtja a bűne, a tagadása, vágyik a kegyelemre, a bűnbocsánatra. Vonz-e így magához az Úr? Vágyom-e így rendezni életemet, elhagyni bűneimet? Most, amikor az Úr szól, van erre lehetőség. Ő megáll életed partján, de neked kell „odaúszni” Hozzá.

A többi tanítvány hajón megy a partra, egyrészt, mert a halakat el kell rendezni, másrészt tudják, Péternek most erre van szüksége. Egyedül kell lennie az Úrral. Jó, amikor látjuk, hogy a másiknak szüksége van arra, hogy egyedül legyen Jézussal.

A sok hal ellenére nem szakadt szét a háló, a tanítványok pedig felismerték, hogy mindez jel, arról, hogy valóban az Úr az. Ő valóban feltámadt és él. Jézus meghívja őket reggelizni; csodálatos, az Úr együtt van tanítványaival, mindenki boldog, mindenki tudja, ki az, Akivel a tűz körül ülnek. Nincs már kételkedés, békétlenség, harag, tanácstalanság, mert velük van az Úr. Minden kétség, bizonytalanság az Úr jelenlétében múlik el. Ha leülünk Vele közösségbe, megtaláljuk önmagunkat is, véget ér a tanácstalanság, felismerjük, hol a helyünk, mi a feladatunk. Mivel ma vasárnap van, még intenzívebben hangzik Jézus hívása: gyertek! Induljunk meg e hívásra, menjünk Hozzá és töltsünk Vele minél több időt. Ha ezt megtesszük, másként indulunk az új hétnek, a feladatoknak. Akkor nem arra nézünk, ami elmúlt, ami már mögöttünk van, hanem azt fogjuk látni, ami ezután jön. A tanítványok is majd átélik a jövő gazdagságát. Az Úr szolgálatában sok örömöt találnak majd. Rengeteg áldás árad rajtuk keresztül, sok szív fogja majd velük együtt dicsérni az Urat.

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1.  

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vérében van nagy erő.

Vágyol-e győzni a Sátán felett?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

2.  

Ó, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Jézus vérében van nagy erő!

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

3.  

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Jézus vérében van nagy erő!

Tisztátalan szívet tisztára mos,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

4.  

Szolgálni vágyol-e Jézust talán?

Jézus vérében van nagy erő!

Csak neki zengeni nap nap után?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

Isten áldásával.

Tovább

A

z ellenség gúnyolódása ellenére a munka folyt tovább rendületlenül, mert Nehémiás és csapata az Úrra tekintett (Neh 4,1-8). Az Úrhoz folyamodtak a lelki nyomás idején, és nem hagyták magukat befolyásolni. Jó ezt látni: a megfélemlítés ellenére is haladnak tovább. Azonban Szanballat és társasága sem adja fel, ingerli őket a javítás, ezért igyekeznek mindent megtenni, hogy abbamaradjon a munka. Ne feledjük, a sátán soha nem adja fel az ellenünk való harcot, ha az Úrtól vereséget is szenvedett a kereszten, a teljes megsemmisítés napjáig utolsó erejével is harcol Isten gyermekei ellen. A gonosz célja Isten országa építésének a félbemaradása, azt akarja elérni, hogy ne dolgozzunk Isten országáért, ne mentsük a lelkeket. Különösen fontos a számára, hogy a keresztyének ne növekedjenek hitükben és ne engedelmeskedjenek az Úrnak. Az még nem probléma a számára, ha keresztyénnek valljuk magunkat, ha eljárunk a templomba, csak ne tegyük azt, amit az Úr mond. Énekelhetünk, imádkozhatunk meglapulva, a világ dolgaiban elmerülve, csak ne váljon életté az Ige, csak ne legyen különbség az életünk és a világ között.

Az ellenség támadásra készül, most már fegyverrel is fenyegetik az építőket. Aki ellenállt a szóbeli nyomásnak, fegyverrel kell szembenéznie. Ez már keményebb próba, a gúnyolódást ki lehet bírni, figyelmen kívül lehet hagyni, azonban a harcba bele is lehet halni. Most már veszélyesebb a helyzet, úgy tűnik áldozatba is kerül az építés, Isten országa. Vajon merném-e vállalni a kockázatot?  Tovább maradnék-e a falon és végezném-e a munkám? Vagy fontosabb volna a saját biztonságom? 

Ebben a helyzetben ismét imádkoznak, tehát az Úrhoz fordulnak. Mielőtt bármit is tennének, Istenhez kiáltanak. Jó ezt újra látni, jó, hogy a veszély idején képesek imádkozni. Nem azt mondják, most erre nincs idő, hanem tudják, hogy az oltalmat Isten adja a számukra.  Felismerik, hogy a legfontosabb az Úrral való élő kapcsolat. 

Az imádkozás mellett őrséget is állítottak. Amit meg tudtak tenni, azt megtették. Imádkoztak és figyeltek, hogy idejében képesek legyenek reagálni. Mindenkor ébernek kell lenni, mert az ellenség nem alszik. A fenyegetésnek kihatása van az emberekre, a munkára. Nem érkezik utánpótlás, és így a munkát végzők egyre fáradtabbak lesznek. Másrészt az állandó testi-lelki figyelem is kifárasztja őket. A munka is sok, rengeteg romot kell eltávolítani, de nincs elég ember. Az imádkozó, Úrra figyelő közösség is kerülhet válságba, ők is eljuthatnak arra a pontra, ahol közel a feladás. Ráadásul a többi településen élők sem erősítik és bátorítják őket, segítséget sem nyújtanak a számukra. A munka félbehagyására szólítják fel az embereket, és haza akarják hívni őket. Veszélyesnek ítélik a helyzetet. Úgy látják, ennyit nem ér ez az ügy. Ez szomorú, hiszen Istennek a Fia életét érte meg a  mi üdvösségünk. Kész volt Jézust a kereszten odaadni értünk. Mi mit adunk ezért Neki? Oda tudom szentelni szolgálatra az életem?

Nehémiás azonban nem engedte, hogy ezek a hangok gyökeret verjenek bennük, fegyvert adott a kezükbe, mert a gonosz elől nem elfutni kell, hanem ellenállni neki, és akkor Ő fog elfutni. Hányszor feladjuk, elmenekülünk, mert nem merünk szembenézni az ellenséggel, pedig Jézus soha nem menekült, Ő soha nem adta fel, és így győzött. Igaz, ez a győzelem az életébe került; mi azért veszítünk, mert féltjük az életünket. Túlságosan megszerettük ezt a világot, szeretünk jól élni, kevésbé szeretjük a tusakodást.

A várfal körül fegyverben álló népet lelkileg is felkészíti Nehémiás. Csodálatos, ahogyan az Úr megerősítette ezt az embert, nem roppant össze sem a külső, sem a belső támadások alatt, hanem az Úrra figyelve képes volt a többieket is bátorítani, erősíteni. Hangsúlyozta számukra, hogy ne az ellenségre, az ő erejükre figyeljenek, hanem nézzenek, gondoljanak az Úrra. A nagy és rettenetes Úrra emlékezzenek. Ez azt jelenti, hogy Isten népének történelme van, forduljanak a régi bizonyságtételekhez, idézzék fel azokat az eseményeket, amikor Isten megmentette őseiket. Ebből merítsenek erőt, és higgyék, az Úr ma is ugyanaz, és őket is megmenti. Az ellenség fenyegetéseivel szemben ma is Isten régebbi tetteire való emlékezés ad erőt és reménységet. Ezért adhatunk hálát a Bibliáért, amelyben láthatjuk, hogyan hordozta az Úr az övéit különféle élethelyzetekben. Megláthatjuk, hogy a mostaninál nehezebb időkben, hatalmasabb ellenfelek kezéből miként adott szabadulást az Úr. Ezek a történetek erőt adnak, növelik az Úrban való bizalmunkat. Mindig vegyünk elő egy bibliai történetet, olvassuk el, gondoljuk végig, és általa elmúlik a félelmünk. Gyönyörködjünk az Úrban, és megtapasztaljuk ma is hatalmát és erejét.

János evangéliuma utolsó fejezetéhez értünk, mennyi csodálatos bizonyságtételt olvastunk (Jn 21,1-6). Mennyi lehetetlennek tűnő helyzetben láttuk Urunk hatalmát, ismertük fel, hogy számára nincs lehetetlen. Lehetett születésétől fogva vak valaki, vagy harmincnyolc éve feküdhetett bénán és magatehetetlenül egy férfi, a sírban lehetett már negyedik napja Lázár, az Úr Jézus mindegyik esetben képes volt cselekedni. A vak látni kezdett, a béna járt, a halott feltámadt. Ilyen hatalmas Urunk van, de ebből mennyi jelenik meg az életünkben? Vajon nem esünk kétségbe sokkal kisebb problémákkal szembesülve? Mi már tudjuk, hogy bátran Hozzá fordulhatunk. Nem kell menekülni, sem szenvedélyekbe, sem a halálba, mert Jézus által van megoldás. Soha ne adjuk fel, mert mindig vissza lehet fordulni, a kritikus helyzetekben is nézzünk Őreá.

Mai történetünkben is egy krízist látunk, a tanítványok egy része a Genezáret tavánál van. Nem tudnak magukkal mit kezdeni, pedig tudják, Jézus él. Azonban még sincs erejük továbblépni és folytatni küldetésüket. Pedig tegnap láttuk, hogy az Úr újra elküldi őket. Elküldi, és nem visszaküldi a régi életükbe és munkájukba. Ők azonban Péter vezetésével visszatérnek a hajóba. Azonban már nem ott a helyük. Ez könnyebbnek tűnik, mint a Feltámadottról bizonyságot tenni.

Azonban a visszatérés kudarccal jár. Nem fognak semmit. A régi életbe visszatérő tanítvány kudarccal néz szembe, mert nem ott a helye. Ha sikerrel találkozna, ott maradna, akkor már nem lenne visszaút Isten országába, a szolgálatba. A kudarc döbbenti rá őket, hogy ők már nem a régi halászok, ők már emberhalászok, áldás csak ezen az úton kíséri munkájukat. Meg kell tanulni, ha Jézus tanítványa vagyok, nincs visszaút.

Olyan jó látni, hogy a kudarc közepette megjelenik az Úr. Azonban azt is vegyük észre, hogy ebben a helyzetben, ebben a lelkiállapotban még a tapasztalt tanítványoknak sem könnyű felismerni Őt.  Ezért veszélyes a visszatérés a régi életbe, mert olyan lelkiállapotba kerülhetünk, amikor az utánunk jövő Jézust nem vesszük észre, hangját nem ismerjük fel. Mondhatnánk azt, olvassa valaki a Bibliát, de az nem szól. Pedig Jézus szól, de nem jut el a szívünkig a szó, mert valami más leárnyékolja azt.

Nagyon veszélyes állapot ez, de az Úrnak megvan a módszere, amivel kisegít ebből a mélységből is. Feladatot ad a számukra, és mivel engedelmesen teszik, amit az Úr mond, rádöbbennek, ki áll a parton. Az engedelmesség segíthet át a holtponton, általa szembesülünk Urunk hatalmával.

Eldőlt a szívemben

1. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

2. Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Ha nincs is társam itt, én követem Jézust,

Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

3. Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Mögöttem a világ, előttem Jézus,

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.

Életre kelt kövek

A

zt látjuk mai Igénkben, hogy csak hozzá kellett fogni az újjáépítéshez, és az szépen haladt előre (Neh 3,33-38). Haladt, mert az Úr megáldotta a munkát. Nagyszerű látni, hogy egy ember hitének és tenni akarásának milyen hatása van. Amit hosszú évekig nem vettek észre, amit megszoktak és jó volt romosan is, annak most önszántukból nekifogtak. Rádöbbentek, hogy nem kell a gonosz propagandájára hallgatni, és nem jó, ha romosak a falak, használhatatlanok a kapuk.  Bár mi is rádöbbennénk, hogy szükségünk van kapura és falra, ami a világ hatásától megvéd. Fogjunk hozzá az építéshez az Úr ereje által.

Nehémiás saját tapasztalatként veti papírra az ellenség reakcióját. Mindebből látszik, hogy ő is aktív részese a munkálatoknak, nem csupán irányítja a munkát, hanem maga is kiveszi a részét belőle. Szanballatot bosszantja, ami történik, úgy gondolta, hogy örökre megbénították az Úr gyermekeit. Azt hirdették, a zsidóktól már nem kell félni, fullánkjuk el van távolítva, azonban az Úrnak van hatalma arra, hogy felrázza övéit, és cselekvésre ösztönözze. Kérjük Urunkat, minket is rázzon fel Szentlelke által, hogy végre ébredjünk, mozduljunk és éljük a jó hírt. Az ellenséget azzal tudjuk felbosszantani, ha igyekszünk mindent megtenni az emberek lelki felrázásáért, a közömbösségből való kimozdításért. A gonosznak nem tetszik, amikor rádöbbenünk arra, hogy nem jó úgy minden, ahogy van, hogy nem kell beletörődni a helyzetbe, hanem lehet változtatni. Isten segítségével lehet újrakezdeni, lehet a gonosz ellen harcolni. Tulajdonképpen azért is vagyunk ebben a világban, hogy jelenlétünkkel, az Úrnak való engedelmességünkkel bosszantsuk a sátánt. Az élő, cselekvő közösség nagy bosszúságot okoz neki, mert ő azt akarja, hogy néma és béna legyen Isten népe.

Szanballat gúnyolódik, mert nem tudja, hogy Istennek van hatalma újjáépíteni a romokat. A kövek is életre kelhetnek, kövekből is támaszthat az Úr fiakat Ábrahámnak. A kövek életre kelnek, Isten Lelkének munkája által. Vagyis van reménység, soha nem szabad feladni, mert még a kövek helyén is lehet élet. A Szentírásnak pont ez a nagyszerű üzenete, hogy a teljesen lepusztult életből is lehet még virágzó élet. Bibliával a kezünkben soha nem mondhatjuk, hogy nincs tovább, hogy nem lehet itt már tenni semmit. Mit kell tenni? Felébredni, megmozdulni a kényelemből, a lustaságból, mert legtöbbször nem az a baj, hogy már nem lehet változtatni, hanem az, hogy nem akarunk változtatni. Már eljutottunk a minden mindegy hangulatig, de még innen is van visszaút. A harmincnyolc éve béna ember ott a Betesda partján már feladta, már nem akart semmit, és akkor megállt mellette Jézus, és meggyógyult, újra járt és élt, és dicsérte az Urat. Ha Ő megjelenik, minden megváltozik.

Nehémiás az Úr elé tárja a gúnyolódást, kéri, hogy Ő hallja meg, amit mondanak rájuk. Tehát nem áll le velük szópárbajra, hanem végzi tovább a munkát. Tovább építettek, mégpedig nagy kedvvel. Az idegen hangok nem vették el a kedvüket és a lelkesedésüket, hanem dolgoztak tovább örömmel és hálával. A gonosz pont azt akarta, hogy álljanak le vitázni velük, hogy a provokációra válaszoljanak, mert akkor le fog állni a munka. Bizony, ez a trükk gyakran bejön velünk szemben, mert amikor ránk beszélnek, rágalmaznak, vádolnak, azonnal kibillenünk békességünkből, és elkezdjük magunkat védeni. És amíg a magunk védelmére figyelünk, abbamarad a szolgálat. Folytassuk mi is vidáman, amit ránk bízott Urunk, és ne engedjünk a kísértőnek.

Tamás a feltámadás napján nem volt együtt a többi tanítvánnyal (Jn 20,24-31). Nem tudjuk, miért nem volt jelen. Annyira félt, hogy nem merte felkeresni azt a helyet, ahol gyülekeztek? Vagy annyira csalódott, hogy nem akart tovább tanítvány lenni? De mivel nem volt jelen, lemaradt az Úrral való találkozásról. Ez azt jelentette számára, hogy továbbra is bizonytalanságban maradt. Jó rendszeresen jelen lenni az alkalmakon, olvasni az igét, mert az Úr ezek által jelenti ki magát, növeli hitünket és ad bizonyosságot számunkra.

Azonban egy idő után felkereste a többieket, de amikor bizonyságot tettek számára, ő nem hitte el.  Húsvéttól kezdve a személyes bizonyságtételnek fontos szerepe van. Az evangélium terjedése az ilyen vallomásokra épül, valaki elmondja azt, amit az Úr cselekedett az életében, a hallgató pedig komolyan veszi, és hittel ő is Jézushoz fordul.

Az Úr Jézus ismét megjelenik, mert számára Tamás, a kételkedő is fontos.  Az Úr számára te is fontos vagy. Téged is keres, számodra is megerősíti, hogy Ő él. Tamás, amikor látja és hallja Jézust, nem igényli a sebek tapintását, már hisz. Ez a hit tartalommal teljes, ez nem formalitás, most már számára valóban Úr és Isten Jézus. Mégpedig az ő személyes Ura. Azért keres az Úr, mert személyes Ura akar lenni az életünknek.  Ne légy hitetlen, hanem hívő, vagyis higgy az Igének, higgy az Úr szavának, ne várj külön bizonyítékot, hanem fogadd el, amit mond.

A cél: hinni, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia - ez a hit ad életet. Nem elég hinni Istenben, hanem fel kell ismerni, hogy a názáreti Jézus az Isten Fia, a Megváltó, aki által van bocsánat bűneimre. Ő általa mehetek az Atyához és van örök életem. Nála nélkül nincs élet, nincs kegyelem.

Most úgy köszöntötte a tanítványokat, hogy: békesség nektek! Ezzel utal rá, hogy a békességre szükségünk van, és lehetséges is abban a közegben, amiben vagyunk, békességben élni. Jézus békessége minden élethelyzetben elérhető.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8.      Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Küldetésben

A

 Nehémiásban lobogó hit átragadt az emberekre, és az ellenség fenyegetése ellenére azonnal nekikezdtek a javításnak (Neh 3,1-32). Felismerték, hogy itt az idő a munkára, és az Úr nevében kezdtek el cselekedni. A hit erőt ad a nehézségekkel szemben, és átsegíti a holtponton Isten gyermekeit. A helyzet semmit nem változott, nem lettek jobbak a körülmények, csak elkezdtek igazán bízni az Úrban. A falak romosak voltak, az ellenség továbbra is akadályozta őket, de eltűnt a félelem, mert végre nagynak, mindenhatónak látták Istenüket. A munka is hosszú ideig tartott, körülményesen haladtak vele, gyakran nem is látszott sok javulás, de kitartóan dolgoztak tovább. Sokan vettek részt az építésben, és a jelenlétükkel egymást is erősítették. A pozitív hozzáállás, a hit a másiknak, a lankadónak is erőt adott. Pál apostol is azért készült Rómába, hogy ott ő is megerősödjön a testvérek hite által. Csodálatos lehetőségek rejlenek a gyülekezet hitében, élünk-e ezzel? Erősítjük-e egymást a harcok, a problémák közepette?

Fontos ebben a fejezetben, ahogyan a vezetőktől kezdve az emberek szívügyüknek tekintik a városfal rendbehozatalát. Mindenki igyekszik hozzátenni a maga részét. Nem fogadnak építőbrigádot, hanem maguk látnak munkához. A főpap és testvérei állnak az élre, és így példát mutatnak a többieknek. Isten népe nem másokra támaszkodik, hanem az Úrért való összefogás ad számukra erőt és eredményt. Ma is sokat jelenthet ez a fajta összefogás, amikor a gyülekezet maga igyekszik rendbe tenni az elromlott dolgokat.

Az építés azért is fontos, mert a városfal védelmet jelent a külső veszélyek ellen. Amíg romos a fal és nincsenek kapuk, védtelen marad a város. Bárki és bármikor ki- és bejárhat rajta. A városfal és a kapu megléte nemcsak Jeruzsálem számára fontos, hanem lelki jelentősége is van. Lelkünknek és hitünknek is szüksége van védelemre, kerítésre. Nem jó, ha ellenőrzés nélkül minden bejuthat, mert akkor veszélynek leszünk kitéve. Isten a tízparancsolatot, majd a Hegyi Beszédet is ilyen kerítésnek szánta, ami oltalmazza az idegen áramlatoktól és a pogány életviteltől a mindennapjainkat. A fal kijelöli azt a területet, aminek a mentén Isten gyermekei élnek és mozognak.  A falakat fel kell építeni, nem elég hitre jutni, fel kell építeni a hitünket. Tudatosan kell kijelölni az Ige által azokat a vonalakat, amik mentén haladunk. Meg kell húzni ma a határokat is, amin belül fogunk maradni, akkor is, ha azon túl csábító a világ. Ha nincsenek falak, vagy nem maradunk meg azokon belül, elsodródunk.  Akkor nem lesz biztonságunk, sőt nem lesz védelmünk, nem lesz hová visszahúzódni az ellenség támadása idején. Pedig gyakran szükségünk van a csendre, a visszahúzódásra, ahogyan az Úr Jézus is félrevonult és Isten Igéje fényében mérlegelte az addig megtett utat, illetve felismerte Isten akaratát, aminek a mentén tovább fog haladni.

Látjuk azt is, hogy voltak, akik a falak közelében laktak, mégsem javították meg eddig a réseket.    Elnézték a pusztulást, most azonban nekifogtak, ki-ki a maga házával szemben. Fölismerték, hogy úgy a jó, ha ép a fal, ha jók a kapuk. Jó, ha mi is felismerjük az Ige által, hogy szükségünk van falra és kapukra, és mindent megteszünk, hogy kiépítsük hitünknek ezeket a fontos elemeit. Védett-e a szívem, vagy minden külső áramlatot szűrés nélkül beengedek? Lényeges kérdés ez, mert a szívből származik az életvitel, az út, amin járunk, innen indulnak ki a gondolatok és cselekedetek. Védjük rendszeres igeolvasással, őszinte imaélettel, Isten szavának komolyan vételével. Ezek jelenthetik számunkra a védelmet, adhatnak kitartást és erőt.

A tanítványok Jézus nélkül félnek és bezárkóznak (Jn 20,19-23). Nem kellene már félniük, de most mégis félnek és elhúzódnak a saját kis világukba. Nem mernek kilépni az emberek közé. Nem merik keresni Jézust, leellenőrizni a kapott információkat. Amíg a magdalai Mária kimegy a sírhoz, majd átéli az Úrral való csodálatos találkozást, ők félnek és bezárják az ajtót. Azt gondolják, a félrevonulás, a bezárkózás megoldás. De nem az, ráadásul ők nem is ezt a feladatot kapták. Nem azért hívta el őket Jézus, hogy elbújjanak a világ elől. Azonban ők most teljesen össze vannak zavarodva. Elveszítették Jézust, és elveszítették küldetéstudatukat is. Mivel a saját biztonságukra koncentráltak,  nem látták életük értelmét sem. Amikor Jézust elveszítjük szemünk elől, az ellenség mindent megtesz, hogy hatástalanítson minket. Az ördög embergyilkos, és igyekszik az Úr tanítványait eltávolítani. Ezek is nem Jézusra figyeltek, nem azt kérdezték, hol a helyük, vagy ha kérdezték, nem jól ismerték fel, és most ott vannak tehetetlenül, félelemtől megbénítva.

Jó látni, hogy az Úr felkeresi őket ebben a szűk világban. Nem várja meg, hogy ők kitörjenek belőle, mert úgysem tudnak, ezért belép hozzájuk. Ő töri át a félem falait, és szólítja meg őket. Az Igén keresztül mindig az Úr közelít hozzánk, saját bezárt világunk falait Ő töri át, hogy kiléphessünk a szabadba.

Megállt középen, és így szólt: Békesség nektek! A félelmet a Tőle kapott békesség töri meg. Békességet kapunk, mert látjuk, hogy Ő él és jelen van. Nem dőlt össze az új világ, nem kell visszatérni a régi életbe, hanem Vele tovább lehet haladni. Legyen békességünk, hogy Jézus él, és Vele a látszat, a körülmények ellenére tovább folytathatjuk életünket. Amikor Jézus elénk áll, végig kell gondolni, mit akarunk, mi a fontos a számunkra?

Az Úr megújítja küldetésüket, vagy éppen most emlékezteti őket arra, hogy elhívottak, feladatuk van, de nem a bezárkózás, hanem a kimozdulás. Ahogyan az Atya Őt beleadta ebbe a földi létbe, Ő is beleküldi tanítványait ebbe a világba. Isten országának másságát kell élniük és közvetíteniük. Az a baj, hogy a mai tanítványok közül is kevesen látják és képviselik ezt a másságot. Mi is a világ által élt és dédelgetett álmokat kergetjük, nekünk is az a fontos, ami nekik. Azért azután jön a  csalódás. Halljuk meg, ahogyan küld az Úr. A bezártságból mozduljunk ki, vigyük az evangéliumot, mert ez az orvosság a világ minden bajára. De először a magunk életében kell alkalmazni.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.