Az igazi Barát

J

ótámot fia, Áház követte a trónon. Számára már nem a dávidi vonal volt az irányadó, hanem Izráel királyainak életét, szokásait kezdte el követni (2Krón 28,1-15). Isten Dávidot adta királyai számára követendő példaként. Az ő hite volt az, ami az egész országnak alapul szolgált. Áház király életét is Dávid életéhez mérik, azért nem volt kedves az Úr szemében, amit tett, mert nem Dávid hitét követte. Nem volt kedves, amit csinált, mert nem hitből tette, nem az Úrban való hitből tette. Áház nem az Úrban, Izráel Istenében bízott, hanem a bálványokhoz fordult, teljes mértékben átvette Baál kultuszát. Mindent átvett, amit Izráelben látott, és nem gondolkodott el az Úr előtt, helyes-e ez? Ezen az úton kell-e járni, vagy mi lesz a következménye mindennek? Annyira a szomszédos ország királyait követte, hogy még a gyermekáldozat bemutatását is átvette tőlük. Ez a legutálatosabb tett az Úr előtt, Ő soha nem kér emberáldozatot. Isten inkább a saját Fiát adta oda a kereszten, hogy ezáltal megmentsen minket, de nem kéri a mi gyermekeinket áldozatul. Az Úr élő áldozatként kéri egész lényünket, vagyis azt, hogy teljes szívünkkel szolgájuk Őt.

Azt is megláthatjuk, hogy időről időre megjelenik a gonosz, és igyekszik lerombolni azt, amit az Úrnak engedelmes szolgák felépítettek. A gonosz soha nem nyugszik, ezért mindig résen kell lenni. Nem gondolkodhatunk úgy, hogy már meghaladtuk a nehéz időket, fejlett az emberiség, és többé nem történhetnek meg olyan dolgok, amiken az előttünk járóknak végig kellett menni. Az Úr Jézus nem korokhoz kötötte népének szenvedéseit, hanem úgy beszélt róluk, mint amik egészen az Ő visszajöveteléig jelen lesznek a világban. Isten népe nem ebből a világból való, ezért mindig lesz összeütközése a világgal, mindig üldözni fogják. A sátán is tudja, hogy a tanítványok Isten országához tartoznak, ezért nem mindig durván lép fel ellenük, hanem elülteti szívünkben a mások élete utáni vágyakozást. A világ fiait elhalmozza mindennel, ami után majd a hívők is vágyakozni fognak. Kimunkálja bennük, hogy zúgolódjanak: nekünk miért nincs? Mi miért nem úgy élünk?  Mi miért nem járunk ott, ahol a nem hívők?  Ezek a vágyak gyakran behúzzák a világba még a tanítványokat is. Nem tagadják meg az Urat, szeretik is Őt a maguk módján, csak épp életerejüket és idejüket felemészti a világnak való megfelelés. Csendesedjünk el, és vizsgáljuk meg szívünket, mennyire él az Úrért, és milyen hatása van ránk a világnak? Fontos-e még számunkra Isten országa? Fontos-e az evangélium hirdetése? Hisszük-e, hogy mindenkinek Isten kegyelmére van szüksége? Sőt, meglátjuk-e a gondtalanul szórakozó emberek szíve mélyén a kiábrándultságot, az ürességet?

Isten megítéli Júdát. A bálványimádást mindig pusztulás követi. A bálványok romlásba viszik Isten népét. Ebből az állapotból csak ítélet által lehet kijönni. Az ítélet mutat rá, hogy mennyire tehetetlenek a bálványok, nem képesek Isten gyermekeit megmenteni. Ráadásul még Izráel királyának a kezébe is adattak. Az adattak azt fejezi ki, hogy nem véletlenül történt mindez, nem csupán a politika áldozatai ők, hanem hűtlenségük következménye.

Csúnya és szép jelenetek is találhatók ebben az eseményben. Csúnya és megdöbbentő, amint Izráel visszaél Istentől kapott feladatával. Izráel túllépte hatáskörét. Azt gondolták, ha legyőzhették Júdát, most már le is igázhatják. De Isten mindig cselekszik, és nem engedi, hogy népét beolvasszák. A szép jelenet az, amikor a próféta elmondja Isten üzenetét, és azt komolyan veszik. Ennek következtében testvéri szeretettel bánnak az elhurcolt Júdaiakkal. Szinte az irgalmas samaritánus történetének közösségi változatát látjuk. Elsősegélyben részesítik a legyengült embereket, felöltöztetik a megszégyenítetteket, és még haza is viszik őket. Csodálatos, milyen hatása van a komolyan vett isteni szónak. Amikor megalázkodunk az Úr előtt, hatalmas dolgok mennek végbe, ellenségek testvérré válnak, és akik a sebet okozták, maguk kötözik be azokat. Mi már ismerjük az igazi Samaritánust, Jézust, Aki mindnyájunk sebeit ellátja, legyenek azok testi vagy lelki sebek. Életével, vérével ápolja és hozza helyre a mi leépült életünket.

Ehhez a fordulathoz szükség volt egy átadott életű, bátor emberre. Ez pedig Óbéd próféta volt. Róla sokat nem tudunk, de azt látjuk, hogy amikor kellett, a helyén volt, elérhető volt.  Jó látni, hogy a legsötétebb időkben is vannak, akik nem alkalmazkodnak a világhoz, a környezethez, hanem felfelé figyelnek. Ezért megszólítható ez az ember. Engem az is megragadott, hogy elfogadja Izráel ennek az embernek a szavát Isten szavának. Mert gyakran mondjuk, hogy mi megtesszük, amit Isten mond. Aztán mégsem azt tesszük. Vajon miért? Mert nem halljuk meg. Nem halljuk meg, mert nem számolunk azzal a ténnyel, hogy az Úr gyakran ma is egy másik emberen keresztül mondja el számunkra üzenetét. Egy hitben élő, Neki szentelt életű személy bizonyságtételén, igehirdetésén, vagy írásán keresztül is Ő szól hozzánk. De így fogadjuk-e?

Nagyon megrendítő az Úr Jézus számomra, mert látni kell, hogy közvetlenül elfogása és szenvedése előtt vagyunk, és Ő csak beszél és beszél (Jn 15,9-17). Mégpedig a tanítványaihoz szól, nem magával törődik, mint ahogy mi tennénk. Hátralévő kis idejét tanítványaira, szeretteire fordítja. Számunkra is utat mutat, megmutatja, mi is az igazi érték. Az emberi kapcsolat, az egymásra szánt idő a legértékesebb. Sőt, az Ő jelenlétében egymásra fordított idő a legértékesebb. Az a hangsúlyos, hogy Vele legyünk minél többet, az Ő dolgaival foglalkozzunk, és azt osszuk meg egymással.

Jézus hosszú beszédben búcsúzik tanítványaitól, és ez időbe is került. Neki most is van ideje övéire. Ezt az időt jól használják fel, mert az Atya szavát közvetíti számukra. Isten akaratával vannak elfoglalva.

Nagy hangsúlyt helyez az Úr az Ő szeretetében, tehát az Ő lényében való megmaradásra. Mindig arra kell figyelni, hogy Benne maradjunk. Ki ne kerüljünk az Ő lényéből, mert számunkra az az igazi élettér.

Jézus élete, Atyával való kapcsolata és szeretete a példa. Ismét elhangzik: ahogyan én. Jó ezt végiggondolni. Valóban úgy szeretek, cselekszek és élek, ahogyan Ő tette? Azt tudják mondani az emberek, hogy úgy élek, ahogy Jézus? Ugye van különbség az életünk és Jézus élete között? Legyünk őszinték és tartsunk bűnbánatot. Valljuk meg az Úr előtt: Uram, oly messze vagyok tőled, de könyörülj rajtam!

Jézus barátainak mondja a tanítványait, és ezt a barátságot életével pecsételi meg. Ő a saját életét adja oda, hogy barátai örök életet nyerjenek. De ez az odaadás ebben az életben történik. Ő itt halt meg értem, mégpedig fiatalon. Akkor halt meg, amikor még élhetett volna, mégsem az életet, hanem engem választott. Áldott legyen érte a neve. Jézus barátja lehetek, ez csodálatos. És azt is meg kell vallani, hogy Ő az egyedüli igaz barát, akiben soha nem csalódunk.

Fontos még látnunk azt is, hogy nem mi választottuk az Urat. Ő tette le mellettünk voksát, Ő látta meg bennünk a koldusruha alatt a királyfit. És mindent megtett azért, hogy végül koldusból királyfikká is váljunk. Csakis általa alakulhat át a szívünk. Azt is megtudjuk, hogy ez a kiválasztás Neki élő, gyümölcstermő életre szól.  Azért választott ki, hogy ezentúl már ne önmagunknak, hanem Neki éljünk, és elmenve teremjük a gyümölcsöt. Vigyük a gyümölcsöt, ami által mások is Isten országa polgáraivá válhatnak. Nézzük meg, miben kell változtatnunk, mit kell elhagynunk, másképp csinálnunk, hogy valóban az Ő követei lehessünk ebben a világban.

Ó, mi hű barátunk Jézus

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk.

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Ő elé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Ő elé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Ő elé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.