Vizsgaidőszak

M

egdöbbentő ma azt olvasni, hogy Ezékiás király jó élete, hitbeli hűsége, a csodák, melyeket átélt, nem voltak hatással a fiára (2Krón 33,1-13). Tömören azt mondhatjuk, ilyen is van. A pozitív életminta sincs mindig hatással az utánunk jövőkre. Vagy mondhatnánk úgy, pont a hívő élet nincs hatással, hanem a környezet hat rá. Ebből meglátjuk, hogy Ezékiás hite és az országra kiterjedő lelki megújulás ellenére maradtak, akik a bálványimádást pártfogolták továbbra is. Mert a pogányság a látszat ellenére sem szűnt meg. Manasséra pedig ez hatott, valószínűleg a közelébe férkőztek olyanok, akik a pogány népek szokásai szerint éltek. Manassé nem volt elnyomva, maga választhatta meg, milyen úton akar járni, és ez is emeli Ezékiás nagyságát. Az ifjú királyfi pedig nem azt választotta, amit az apjától látott. Miért? Nem tudjuk. Talán azért, mert úgy látta, valami újat kell produkálni, ha nem akar az apja árnyékában élni. Vagy vonzotta a szerinte szabadabb világi, vagyis bálványimádó kultusz. Ott megszerezte azt, amit az Úr útján ajándékképpen kapott volna. A pogány kultuszban a bűn is más színezetet kapott, ott nem volt bűn az, amire Isten azt mondta, ne tedd. Ez valószínűleg tetszett Manassénak.

Tehát Manassé más úton indult el, egészen más úton, mint az apja, és egyre mélyebbre jutott benne. Mivel fiatalon került a trónra, bizonyára voltak tanácsadói, és azok rossz irányba befolyásolták. Azonban az Úr nem mondott le róla, mint ahogy rólunk sem mond le. Az Úr megszólította Manassét, de ő nem figyelt rá. Tehát nem Istennél van a probléma, szól Ő, csak mi nem figyelünk Rá. Sok ember Istenre hárítja a felelősséget, mondván: nem szólt Isten. De ha őszintén elcsendesedünk, kiderül, minket nem érdekelt, hogy szól-e vagy sem, vagy nem figyeltünk Rá. Hiszen a világ erőteljes hanghatást fejt ki körülöttünk, azt akarja, hogy ne jusson el hozzánk Isten szava. A szívünkben is sokféle vágyhang szólal meg, és ezek elnyomják az Úr szavát. De ha tudatosan lecsendesítjük szívünket és figyelünk felfelé, ha várjuk a hívást, meg is fog érkezni.

Talán gyakran azért nem halljuk az Úr szavát, mert nem teszünk meg mindent, hogy halljuk. Amikor szólít, elfoglaltak vagyunk - most nem alkalmas, nincs időnk, mással vagyunk elfoglalva. Azonban modern világunk leleplezi hazugságainkat. Amikor megszólal a mobiltelefon, szinte nincs az az élethelyzet, amiben ne vennénk föl, és ne beszélnénk. Munkavégzés, vezetés, bármilyen elfoglaltság vagy tömeg közepette beszélünk. Sőt, már a templomban, a különféle igei alkalmakon is ott van kezünk ügyében, és szólhat az Úr, de ha pont akkor érkezik az SMS, akkor azt fogjuk elolvasni, vagy kimegyünk beszélni, így a nekünk szánt Ige nem ér célba.

Azonban az asszír fogság, a mély megaláztatás térdre kényszerítette Manassét. Rádöbbent, az idegen népek istenei nem segítenek rajta, a börtönben tanult meg Istenhez könyörögni. Isten iskolájában sokféle tantárgy van, sokféle eszközt használ az Úr, hogy végre Hozzá forduljunk. Jó eszköz a szenvedés. Talán pont azért vagy most abban a helyzetben, amibe épp jutottál, hogy megtanulj imádkozni, az Úrhoz kiáltani. A bűnbánat és a könyörgés nem volt hiábavaló, Manassé megtapasztalta Isten hatalmát. Amire nem gondolt, az Úr hazasegítette. Minden azért történik, hogy megtudjuk, az Úr az igaz  Isten.

Most már lejárt a tanulás ideje, és következik az élet, a vizsga (Jn 18,1-11). Majd kiderül, jól megtanulták-e a tanítványok a Jézus által leadott anyagot.  Az élet számunkra is vizsga, ott derül ki, az elmélet mennyire lesz gyakorlattá.  Mert az a lényeg, hogy mindaz, amit tanulunk, gyakorlat legyen.

Jézus is tovább indul, mégpedig a szenvedés és a halál felé. Nem torpan meg, hanem halad tovább egyenesen, ezáltal éli azt, amit eddig tanított. Amikor Júdás megérkezik a Jézus elfogására küldött emberekkel, az Úr eléjük állt, és megkérdezte, kit keresnek. A válasz: a názáreti Jézust. És most következik a döbbenet, mert nyíltan megmondja, hogy Ő az. Sőt, önkijelentést ad, aminek az a hatása, hogy a földre esnek. Isten jelenléte térdre kényszeríti őket. De az a baj, hogy a szívük nem hódolt meg előtte.  Pillanatnyi üzemzavar lépett fel, pedig erre az önkijelentésre a szívnek kell kitárulnia. De ez nem történt meg. Vajon imádattal borulok le ezeket a szavakat olvasva: Én vagyok? Tudom azt mondani őszintén: én Uram és én Istenem? Júdás még mindig kap esélyt, odavethetné magát bűnbánattal Jézus lába elé, de képtelen rá.

Az Úr tartja szavát, tanítványait menti, kéri, vigyék Őt, és hagyják övéit elmenni. Péter kardjához nyúl, de Jézusnak nincs szüksége testőrökre, kardra, személyi védelemre. Bizony, mi is sokszor így csapdosunk feleslegesen, mint Péter, pedig nem kardra, hanem bátor helytállásra, bizonyságtételre van szükség.

Jézus szava számunkra is érvényes, a tanítvány kardjának ma is a hüvelyében kell maradni. Helyette a Lélek kardját, az Igét kellene forgatnunk, mert az a mi fegyverünk. Általa győzhetünk meg embereket, nyerhetünk meg lelkeket az Úrnak. Könnyebb fegyverekkel hadonászni, erőszakkal fellépni, mint az Igét alkalmazni, hiszen ahhoz ismerni is kellene a Bibliát. Lássuk meg azonban, hogy Jézus nem a fegyvert választja, sem az erőszakot, hanem a pohár kiivását, az Atya akaratának megcselekvését. Jézus soha nem ontja más vérét, inkább ontatja a sajátját, hogy általa életet nyerjünk. Ő odaadja az életét barátaiért. Követendő példa ez a számunkra.

Fáradtan, bűnbe veszve

1.  

Fáradtan, bűnbe veszve

Jártam az életet,

De megtalált a Pásztor,

S nyájához vezetett.

Jól látták ezt az angyalok,

Nevét dicsérve zengnek ott.

Kéz, amely kerestél,

Szív, amely szerettél,

Vér, mely eltörölted bűnömet,

Mindörökre áldva légyetek!

2.  

Míg borral és olajjal

Kimosta sok sebem,

Fülembe súgta halkan:

„Enyém vagy, gyermekem!”

Sosem szólt édesebb zene,

Szívem hálával lett tele.

Kéz, amely kerestél,

Szív, amely szerettél,

Vér, mely eltörölted bűnömet,

Mindörökre áldva légyetek!

3.  

Lábán, kezén mutatta

Sok égő sebhelyét,

S kegyetlenül tövissel

Körülvett szent fejét.

Úgy megragadta lelkemet,

Hogy értem annyit szenvedett.

Kéz, amely kerestél,

Szív, amely szerettél,

Vér, mely eltörölted bűnömet,

Mindörökre áldva légyetek!

4.  

Azóta Véle járok,

Szívem csak Néki él,

Csodás lényét megértem

Szentlelke fényinél.

Örök éltem sem lesz elég

Zengnem az Ő dicséretét.

Kéz, amely kerestél,

Szív, amely szerettél,

Vér, mely eltörölted bűnömet,

Mindörökre áldva légyetek!

5.  

Szívem bár napról napra

Az Úrban megpihen,

Az órát várva várom,

Amelyben megjelen,

És elviszi felhőkön át

Elkészített menyasszonyát.

Kéz, amely kerestél,

Szív, amely szerettél,

Vér, mely eltörölted bűnömet,

Mindörökre áldva légyetek!

Isten áldásával.

Csütörtök

Rendületlenül

A

z ország megtisztítása, valamint a nép hitéletének és az istentiszteletnek a megújítása után újabb harcot kell megvívnia Ezékiás királynak (2Krón 32,1-19). A belső problémák megszüntetését követően külső támadás éri az országot, ezzel szemben kell megvédenie a népet. Az ellenség soha nem alszik, a tanítvány nem ábrándozhat nyugalmas, kényelmes életről. Sőt, gyakran pont akkor támad az ördög, amikor azt gondoljuk, minden rendben, és végre most egy kis időre fellélegezhetünk. Mindig legyünk résen, ne gondoljuk, hogy az ördög feladta, és már nem lesz több harc. A hívő ember életében nincs nyugdíjas korszak, de még csak szabadság sem. Az ellenség minden alkalmat felhasznál arra, hogy az Úrtól elszakítson, hogy megingassa hitünket.

Csodálatos azonban az Úr hűsége és kegyelme, hisz az Asszír támadás a lelki felkészülés, a megerősödés után következett be. Isten adott népének időt a felkészülésre. A bálványoktól való megtisztulás, az istentisztelet helyreállítása hitben való megújulást eredményezett. A nép őszinte és tiszta szívvel fordult Istene felé, megismerték hatalmát, és az ellenség támadása idején sem féltek, hanem az Úrban bíztak.

Amikor az asszír király betört Júdába, Ezékiás nem esett pánikba, hanem az Úrra tekintve megszervezte az ország védelmét. Bízott az Úrban, de megtette maga is, amit ebben a helyzetben meg kell tenni. Megjavíttatta a városfalakat és megszervezte a katonaságot. Ebben a helyzetben ezek a cselekedetek mind azt üzenték, nem félünk, bízunk Istenünk hatalmában. A legtöbb Júdához hasonló kis nép azonnal megadta magát és behódolt Szanhéribnek. Ezékiás a védekezés megszervezésével, a vízforrások eltömítésével azt üzente, mi mások vagyunk, az élő Isten népe vagyunk, ezért nem félünk, nem adjuk meg magunkat, hanem segítségül hívjuk Istenünket. A bátor helytállás mindig üzenet az ellenség számára, azt mondja, ne örülj, nem vagyunk könnyű préda, nem hódolunk be, hanem hűek maradunk Istenünkhöz, még életünk árán is.

Merjünk az Úrra nézve ellenállni, végezni tovább a megújulást, a feladatainkat az ellenség fenyegetése idején is. Merjünk az Úrhoz, az Ő akaratához ragaszkodni, merjünk másként élni akkor is, ha a körülöttünk élők már behódoltak. Ne féljünk megmaradni a keskeny úton, mert az az életre visz, akkor is, ha kevesen járnak rajta.

Ezékiás a nép vezetőit a lélekben erősíti meg. Fontos számára, hogy a vezetők Istenre tekintsenek, Benne bízzanak és Tőle várják a segítséget.   Így szól hozzájuk: „Legyetek erősek és bátrak, semmit ne féljetek, meg ne rettenjetek az asszír királytól és a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele! Ővele testi erő van, velünk pedig az ÚR, a mi Istenünk, hogy megsegítsen minket, és értünk harcoljon” (7-8). Ez a rövid beszéd Isten hatalmára és lehetőségeire irányítja a figyelmüket. Megjelenik ebben a király hite, valóban hiszi, hogy Istennek nagyobb a hadereje, mint az ellenségnek. Ezért nem fél és nem retteg, mert nem az ellenség létszámára tekint, nem engedi az ellenséges haderő létszáma által befolyásolni magát és a hadsereg vezetőit sem. Hanem beletekint a láthatatlan világba, és érzékeli, hogy velük többen vannak, velük nagyobb erő van jelen, mint az ellenség összes hadereje. Tudunk-e mi is ilyen helyzetekben túlnézni az ellenség erején, a probléma, a veszély nagyságán, és látjuk-e Isten minket is körülvevő hatalmát és haderejét?  A hit pontosan ezt jelenti, látjuk a láthatatlant, mégpedig hit által. Erről tesz vallást a Zsidókhoz írt levél szerzője is: „A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11,1). Ez a hit repítette előre az első tanítványokat a Római Birodalom idején, nem féltek, mert tudták, kiben hisznek, ismerték az Úr hatalmát, bíztak ígéreteiben. Látták hitük célját, felismerték, hogy az Úr tanítványainak nem ér véget az élete amikor lefejezik a hitükért, vagy a vadállatok szétmarcangolják őket, mert Uruk helyet készített számukra Isten országában. Ez a hit és reménység adott számukra erőt a Jézus Krisztushoz való hűséghez.

Az ellenség nemcsak haderejét veti be, hanem lelki hadviselést is folytat. Az a célja, hogy a nép bizalmát megingassa. Először királyukban, majd Istenükben való hitüket támadja. El akarja hitetni velük, hogy az ő Istenük semmivel sem több, mint a többi népek istenei.  Ahogy azokat nem volt képes istenük megoltalmazni, úgy Jahve sem képes erre. Ilyen esetekben csak az képes helytállni, aki ismeri az Urat, aki számára Ő élő valóság. Aki már korábban is megtapasztalta hatalmát és szabadítását, az most sem fog kétségbe esni, hanem rendületlenül bízik Isten segítségében. Bízzunk mi is a mai napon is rendületlenül Urunkban, hisz Ő a benne bízókat soha nem hagyja cserben. Bízzunk Benne akkor is, ha  a józan ész mást diktál, merjük Isten munkájára rábízni magunkat, akkor is, ha emberileg ez értelmetlen tettnek számít is. Ha így teszünk, megtapasztaljuk hatalmát és irgalmasságát.

Jézus csodálatos főpapi imádságát olvassuk tovább (Jn 17,10-19). Szinte magával sodor ez a friss és hömpölygő imádság. Megragadó, hogy a halála előtt nem magával van elfoglalva, nem magát siratja vagy a szenvedéstől való szabadulásért könyörög, hanem tanítványait viszi az Úr elé, őket bízza az Atya oltalmára.

Tisztában van azzal, hogy Ő elmegy az Atyához, de tanítványai továbbra is ebben a világban maradnak, de nem hagyja őket magukra, hanem az Úr kezére bízza őket. Jézus megőrizte és megtartotta övéit, tehát megmaradásunk soha nem tőlünk függ, mindig az Atya kegyelme őriz meg. Bizony, mi is elvesznénk a világban, mert a világ el akarja veszíteni Jézus tanítványait, nekünk nincs erőnk megállni a világgal szemben, csakis Isten tud megőrizni minket. Jó, ha ezzel tisztában vagyunk, és soha nem a saját képességeinkre vagy erőnkre támaszkodunk, hanem az Úrra.

Azt is meg kell látnunk, hogy nem azt kérte, hogy az Atya vegye ki a tanítványokat a világból: nem, mert itt van a helyük, ők a világ világossága, és a világosságnak a sötétségben kell fénylenie. A világ gyűlöli Jézus követőit, azonban az Atya megőriz, de ez nem azt jelenti, hogy nem éri baj a tanítványokat, hiszen korábban már elmondta, hogy őket is fogják üldözni, sőt, meg is ölik. A megőrzés a gonosz hatalmával szemben áll fenn, és azt üzeni, hogy az Egyház mindvégig megmarad. A gonosz nem képes elpusztítani. Jézus az Igét adta tájékozódásnak és fegyvernek. Az Ige az igazság, ezért egyedüli támpont a világban, ehhez mindig lehet igazodni. Urunk könyörüljön, hogy minden élethelyzetben igazságként tekintsünk Isten Igéjére, és merjük is azt vállalni.

Hinni taníts, Uram!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.

Péntek

Ami a mosoly mögött van

E

zékiás király és Ézsaiás próféta Istenhez kiáltanak segítségért Szanhérib asszír király ellen (2Krón 32,20-33). Amikor azt sugallták feléjük, hogy nem érdemes Istenben bízniuk, ők nem hagyják magukat befolyásolni, hanem továbbra is hiszik, Istenre lehet számítani. Mi is ilyen töretlen hittel fordulhatunk Urunkhoz, megtanulhatjuk, hogy Benne mindig érdemes bízni. A keskeny út akkor is járható, ha csak kevesen járnak rajta. Körülöttünk is gyakran mondják vagy az életvitelükkel hirdetik, vegyük kezünkbe életünk irányítását, a mai korban nem érdemes Istenben hinni, Rá számítani. Amennyiben kitartunk, megtapasztaljuk Isten hatalmát, ha merünk tovább menni Jézussal, Ő azt mondja, ne félj, csak higgy, és ennek a hitnek meglesz a gyümölcse.

Júda népe is megtapasztalta az imádság erejét, Isten gyakorlati hatalmát. A félelmetes asszír sereg szégyennel távozott az addig megvetett Júdából. Az Úr angyala, mint erős vitéz avatkozott a csatába, mi már tudjuk, hogy az erős, a hős vitéz a mi Urunk Jézus. Ha segítségül hívjuk, legyőzi ellenségeinket, és szabadságot ad számunkra. Ő legyőzte a világot, és legyőzte a bűnt is a Golgota keresztjén.

A királyt sem kerülik el a próbák, mint ahogy minket sem. Halálos betegségbe esett. Miért? Talán azért, hogy kiderüljön, ebben a helyzetben is tud-e az Úrhoz fordulni. Amikor betegség támadja, az élete kerül veszélybe, vajon mit fog tenni? Életünkben is nagy próba a betegség ideje. Mit teszünk ilyen esetekben? Ezékiás példát ad számunkra, az Úrhoz fordul, Tőle kér segítséget.  Mi is élhetünk ezzel a lehetőséggel, kérhetjük az Úr kegyelmét és gyógyító hatalmát. Ma már az a természetes, hogy szakorvosokhoz fordulunk, Istent általában csak akkor keressük, ha súlyosbodik a helyzet. Azonban minden lelki és testi problémánkkal bátran fordulhatunk Hozzá. Az Újszövetségben látjuk, hányan hívták segítségül gyógyíthatatlan betegségben, démoni megszállás miatt, és akik hittel fordultak Hozzá, meggyógyultak, felszabadultak, újjá lett az életük. Nemcsak betegségek miatt, hanem a bűn miatt is kérhetjük segítségét, ha alázattal Hozzá fordulunk, Ő megbocsátja minden bűnünket.

Azt is megláthatjuk, hogy a gyógyulás, a szabadulás után hálával tartozunk az Úrnak. Ha a hála elmarad, felfuvalkodottá válunk. A hálaadásra tulajdonképpen nekünk van szükségünk, mert alázatban tart, azt hangsúlyozza, hogy életváltozásunk nem önerőből ment végbe, hanem az Úr áll mögötte. Ezékiás aztán megalázta magát, bűnbánatot tartott és a saját helyére került. A megalázkodás azt jelenti, felismerem, hol a helyem. Rádöbbenek, hogy az életem, az eredményeim is Isten ajándékai. Jó így látni magunkat, jó felismerni, hogy az Úrhoz tartozom, Ő az én életem Ura. Ha ezt kimondjuk, biztonságot ad, és megőriz az elbizakodottságtól, mert tisztában leszek azzal a ténnyel, hogy minden helyzetben az Úrtól függök. Nem roppanok össze a túlzott elvárások terhe alatt, de nem is esek kétségbe. Nem kell félnem, ha kitör a vihar az élet tengerén, mert nem nekem kell azt lecsendesíteni, de tudom azt is, hogy az Úr, az én Uram mindenféle viharnál hatalmasabb.

Minden nap új kísértés, mondhatnánk. Ezt élte meg Ezékiás király is - soha nincs szünet, nem lehet lazítani, mert akár az utolsó métereken is lecsúszhatunk az első helyről. A betegségből felgyógyulva, Isten bocsánatát átélve bizonyára fellélegezett ez a király. Most már nyugodt időszak következik. De nem így történt, most jön a szívvizsgálat, mert gondja van az Úrnak az övéire, ezért alapos vizsgálatnak veti alá. Mi is van a szívben? Nyilvánosságra akarja hozni Isten, mi is van a szívünkben?

A király vizsgálatát a babiloni király követei végzik el, a feltörekvő birodalom emberei eljutnak Júdába, és ennek a kicsi országnak a vezetője büszke a látogatásra, örül és nagy elismerésnek tartja. Hivalkodóan mindent megmutat ezeknek az embereknek. De nem úgy végzi az ország bemutatását, hogy Isten neve dicsőüljön meg, hanem a saját hírnevét öregbíti. Erről bővebben a 2Kir 20-ban olvashatunk. A lényeg, hogy Ezékiást levette a lábáról a dicséret, nem az Úrban dicsekedett, hanem magának tulajdonította az eredményeket, a gazdagságot. Meg kell látni, hogy az ellenség nagyon jól ért a harchoz, ismeri hiú szívünket, és tudja, többre jut, ha veregeti a vállunkat, és megdicsér minket. Mert a dicséretet szeretjük. Ezen bukott el a király. Annyira dicsérték, és ez olyan jól esett neki, hogy bevette a trükköt, és mindent feltárt előttük. Elveszítette józanságát, elfelejtett előre gondolkodni, és nem vette komolyan, hogy az ellenség mindig ellenség marad. Mi is gyakran nem gondolkodunk előre, nem akarjuk meglátni a mosoly mögött a valóságot, könnyen le lehet venni minket a lábunkról néhány kedves szóval, és mindent elmondunk. Mindig figyeljünk arra, mi van a mosoly mögött.

Ezékiás könnyelműségének majd meglesz a következménye, ez a birodalom viszi el majd fogságra Júda népét. Mennyi könny hullt már azért, mert nem voltunk előrelátók. Urunk adjon számunkra bölcsességet, hogy tudjunk az Igére figyelve dönteni, lássunk keresztül az átlátszó trükkökön.

A főpapi imádság zárószavait olvassuk: Jézus továbbra is arra koncentrál, hogy majd hiteles legyen követőinek a bizonyságtétele (Jn 17,20-26). A hitelességet az egység adja meg, de nem szervezeti egységről van itt szó, hanem egy célért való élésről. Az a lényeg, hogy a mindenkori tanítványokat állandóan a missziói tudat járja át. Isten népe azért van jelen a világban, hogy az életmentő evangéliumot közvetítse az elveszett ember számára. Amíg minden hívőnek ez a fontos, erős lesz a keresztyénség, egyre többen térnek meg, de mihelyt ezt a célt elfelejti, meggyengül. Azért nem vagyunk egységesek, mert már nem Isten országa lebeg a szemeink előtt, már nem a lélekmentés a fontos, hanem ugyanazokért a célokért küzdünk, mint a világ. Már gyakran nem azt látjuk, micsoda kiváltság és gazdagság Isten gyermekének lenni. Inkább azt éljük meg, hogy mi vagyunk a szegények, és a világ fiai a gazdagok. Hányszor irigyeljük a nem hívőket.  Mi is úgy akarunk élni, ahogy a hit nélkül élő gazdagok teszik.

Ha ezek vezérelnek minket, megtörik az egység, nem lesz ereje a bizonyságtételnek, nem lesz hiteles az életünk. Jézus számára mindig az a fontos, hogy az övéi ott legyenek majd, ahol Ő van. Arra koncentrál, hogy majd a célban meglássák az Ő dicsőségét. Milyen csodálatos is lesz majd a megérkezés a mennyei hazába, ott lenni az Úrral. Jó lesz dicsőíteni Őt, és örülni az örökkévaló értékeknek. Jézus soha nem veszíti el szeme elől a célt. Urunk könyörüljön, hogy mi se veszítsük el.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.