A kellő pillanatban

N

ehémiás /jelentése: az Úr a vigasztalás/ könyvét kezdjük el ma olvasni az Ószövetségből (Neh 1,1-11). Ez az irat a babiloni fogságban született, és az ott élő Nehémiás Istentől való küldetését mondja el a számunkra.  Ez a fiatalember már a fogságban, tehát Júdától, Jeruzsálemtől távol született. Nem ismeri a szent várost és a templomot. Azonban tudnunk kell, hogy ebben az időszakban már túl vagyunk Círus király rendeletén. Ez azt jelenti, hogy már hazamehettek a zsidók földjükre, letelt a fogság ideje. Isten hazavezette népét. Jó tudni, hogy az Úr nem erőszakkal munkálkodik, így a fogságban élőknek maguknak kellett eldönteni, hogy mennek vagy maradnak továbbra is idegenben. Sokan maradtak, mert már beilleszkedtek, itt találták meg számításukat, és nem akarták feladni a jót, és újat kezdeni a lepusztult országban. Így volt Nehémiás családja is, maradtak az idegen földön, maga Nehémiás is megtalálta a számítását, hiszen nagyon fontos pozíciót töltött be, a király pohárnoka volt.

Meg kell látnunk, mennyire hozzá tudunk szokni mindenhez, még idegenben, Isten országától távol is; megtaláljuk a számításunkat, és nem akarunk mozdulni, hazamenni. A sátán nagyon jól tudja, hogy a jóléten, a boldoguláson keresztül könnyen magához tud láncolni.  Már nem az a fontos, hogy Isten gyermeke vagyok, hanem az, hogy boldoguljak, jól menjen a sorom. Ha idáig eljutunk, nem könnyű változtatni, nem könnyű mozdulni. A hívők szívét a jólét megkövéríti. Így járt Nehémiás családja is, jó volt nekik idegenben, viszont ha ezt feladták volna, a semmiből kellett volna újraépíteni az életüket. És ezt nem vállalták.

Viszont azt is látnunk kell, hogy Nehémiásból nem törlődött ki a népéhez való tartozás, megmaradt zsidónak. A már otthon levők tartották a fogságban élőkkel a kapcsolatot. Igyekeztek segítséget kérni tőlük az otthoni újjáépítés támogatására. Így találkozik Nehémiás is egyik rokonával és más Júdában élőkkel. Érdekli őt az otthoniak élete, és amikor meghallja a nép és a főváros nyomorúságos, leromlott állapotát, megrendül.

Fontos látnunk, hogy Nehémiás idegenben is megmaradt hívőnek, jobban mondva, idegen földön is kereste ősei Istenét, és meg is találta, meg is ismerte Őt. Tehát ha erősen figyeltek is a jó megélhetésre, nem adták fel hitüket, nem vették át annak a népnek a szokásait. Ez is lényeges,  bárhol vagyunk, bárkik vesznek körül, maradjunk meg Isten gyermekének, mert lehetséges. Ne igazodjunk hozzájuk.

Nehémiás nem közömbös Isten népe sorsa iránt. Nem mondja, nekem már semmi közöm hozzájuk, hanem felelősséget érez irántuk, fáj neki a leépülés, a nyomor. Fáj-e nekünk a mai lelki leépülés? A technikai fejlődés lelki topronggyá változtatta a ma emberét. Ki vagyunk égve, de fáj-e ez nekünk, és tudunk-e az Úr elé állni, könyörögni, hogy adjon változást?

Amikor szembesül az otthoni állapotokkal, Isten elé járul, napokon át sírva könyörög az Úrhoz vezetésért. Mielőtt bármit tenne, Isten elé áll, kéri segítségét és irgalmát. Jó ezt ismét látni, valaki felindul szívében, szeretne segíteni, de addig nem cselekszik, amíg az Úrtól nincs válasza. Másrészt tudja, egyedül képtelen ezt a problémát megoldani, de bízik az Úrban.

Az imádsága magasztalással és bűnbánattal kezdődik, ismeri Istent, az Ő hatalmát, tehát nem először fordul Hozzá, nemcsak a megrendülés hatására kezd imádkozni. Tele van a szíve bűnbánattal, látja, hogy ez a helyzet, amiben Isten népe van, a bűneik miatt állt elő. Látja saját felelősségét is, és ezt vállalja is: „vétkeztünk ellened; én is, és atyám háza népe is vétkezett”  (Neh 1,6). Pedig ő még a fogságba kerülés idején nem is élt, mégsem mondja, én nem vétkeztem, hanem ki tudja mondani, én is vétkeztem. Ez a nagy dolog, amikor nem azt mondjuk, csak a másik vétkezett, hanem azt is ki merjük mondani, én is.

Nehémiás ismeri az Igét, így a Mózesnek adott ígéretekre hivatkozik, azokba kapaszkodik. Ezért fontos, hogy jól ismerjük Isten Igéjét, mert nehéz helyzetekben az ígéretek biztos kapaszkodót kínálnak a számunkra.

Jézus a kereszten meghalt, de ez nem befejezés, mert folytatás következik (Jn 19,38-42). Jelenleg egy átmeneti időszak jön, hiszen eltemetik Jézust, de hamarosan kiderül, a Jézus-történet folytatódik, mégpedig egészen napjainkig. Jézust meg lehetett ölni, de nem lehet elpusztítani, így a mai napig jelen van, munkálkodik és hatalmasan átalakít szíveket. Nézzünk mi is, ma is egyedül csak Rá, mert Ő él. Bármit mondjon körülöttünk a világ, ha nyitott szívvel közeledünk Felé, megtapasztaljuk hatalmát.  Mivel Ő él, van Kihez fordulni, van reménységünk a jelenre és a jövendőre is.

Vannak dolgok, amelyek csak rendkívüli helyzetekben válnak nyilvánvalóvá. Amikor a tizenkét tanítvány elbújik, az életét félti és megbénulva lapul valahol, kiderül, vannak más tanítványok is. Vannak olyanok, akik eddig a háttérben voltak, mert féltek, azonban ez a félelem nem bénította meg őket, mert a kellő pillanatban előálltak és cselekedtek. Ilyen volt arimáthiai József és Nikodémus is. Amikor kellett, legyőzték félelmüket és cselekedtek. Milyen jó, hogy az Úrnak ott is és akkor is vannak eszközei, amikor mi azt gondoljuk, senki nem maradt. Mindig van maradék. Az Úrnak vannak tartalékai minden időben. Így azután mi ne engedjünk teret a félelemnek, hanem bízzunk Urunkban. Merjünk Vele előlépni, amikor azt kéri az élet, azt mutatja az Ige.

József vezető ember létére vállalja Jézust Pilátus előtt, és ez nem kis tett volt. Gondoljuk meg, Péter még a veszélytelen szolgálóleány előtt sem merte vállalni a Jézushoz tartozását.  Óriási dolog, hogy József le merte venni Jézus testét, hogy nem törődött mások véleményével, azt tette, amit hite diktált neki. Mindezen felül még anyagiakat is fordított Jézusra, Nikodémusssal együtt. Nem nézték, mibe kerül mindez, mert szerették az Urat, és fontos volt számukra, hogy Aki annyi jót tett az emberekkel és velük is, tisztességgel temessék el. Fontos-e annyira számunkra az Úr, hogy még áldozatot is tudunk érte hozni? Ők ketten Jézussal készülnek a nagy ünnepre, tudják, Ő az igazi páskabárány. Mi is igyekezzünk az előttünk álló napra is Jézussal felkészülni, mert az az igazi készülés, ha Vele vagyunk, ha Rá figyelünk.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét! s

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.