Gazdasági csoda

A

 páskaünnep végeztével nem ért véget a megújulás, hanem kiterjesztették egész Júdára (2Krón 31,1-21). Az Isten közelségét megtapasztaló nép az ország egész területét megtisztította a bálványoktól, és bizonyságot tettek Isten irgalmasságáról. Örömmel adták tovább, amit az Úrtól kaptak a templomban, az istentisztelet alkalmával. A páska nem formalitás, hanem áldás, feltöltekezés volt a Júdaiak számára. Jó látni igénkben, hogy a templomajtóban nem ér véget a lelkesedés, a hit, hanem tovább viszik magukkal Isten jelenlétét. Nem is hagyják Őt ott a templomban, hanem velük megy tovább az Úr. Tanulhatunk ebből, mert gyakran azt lehet látni, hogy a templomajtóban már véget ér az alkalom, már egész másról beszélünk, és nem is tudjuk, miről szólt az igehirdetés. Istent is rendszerint ottfelejtjük a falak között és nélküle indulunk a hétköznapokba.

A király ismét kialakította a papok és a léviták szolgálati rendjét. Így biztosította, hogy rendszeresen meg legyenek tartva az alkalmak és bemutassák az áldozatokat. Felismerte, hogy szükség van a reggeli és az esti áldozatokra. Hányszor hallottuk már mi is, hogy szükségünk van a lelki növekedés érdekében a reggeli és az esti csendességre, de vajon megtartjuk-e? Esténket az Úr előtt zárjuk-e? Csendességünket gyakorolhatjuk úgy is, hogy reggel a vezérfonal szerinti részeket olvassuk, este pedig elkezdünk egy evangéliumot vagy valamilyen más könyvet olvasni a Szentírásból. Így azután még több könyvet el tudunk olvasni egy év alatt, másrészt még jobban megismerjük Urunkat. Az esti alkalom segíthet lelkünk megtisztításában, az egész nap ránk rakódott feszültséget, gondot és bajt átadhatjuk az Úrnak. Ezáltal megtapasztaljuk, amit a zsoltáros írt: „Lefekszem és elalszom, majd fölébredek, mert az ÚR támogat engem” (Zsolt 3,6). Így azután más lesz az ébredés, mert megtapasztaljuk a belső békét, mivel feszültség nélkül alszunk, így valóban kipihenjük magunkat.

A király azt is meglátta, hogy az áldozatok folyamatos végzéséhez anyagi támogatásra van szükség. Előbb saját maga adott. A saját jövedelméből támogatta a templomot, és nem az ország pénzét adta. Ezt követően a nép számára is meghagyta az adakozást.  Mindenki örömmel adott. Rádöbbentek, hogy be lehet adni a tizedet, és ez a tettük kisebb gazdasági csodát, fellendülést eredményezett. Megoldódott a papok és a léviták fenntartása. Ma is, ha felismernénk a tized jelentőségét, és önként szívből felajánlanánk az Úr számára, megoldódna sok gyülekezet anyagi gondja. Az egyház is megújulna lélekben és megerősödne anyagi téren. Nem az aktuális kormányok segítségét, nem hívő vállalkozók támogatását kellene várni. A tized, önkéntes adakozás által belülről, önerőből megoldódna a gondok többsége.

A tanítványokhoz intézett felkészítő beszéd után az Atyához fordul az Úr Jézus (Jn 17,1-9). Nem sokkal szenvedése előtt az Atya elé járul. Így készül a szenvedésre, a halálra. Példa lehet a számunkra, ha szenvedéssel, bajjal, nehéz, váratlan helyzettel nézünk szembe. Emeljük mi is szívünket az Úrhoz. De vajon így teszünk-e? Hozzá fordulunk-e, mielőtt cselekednénk? Az égre tekintés mindig nagyszerű lehetőség, felfelé nyitva van az ajtó, csak oda kell fordulnunk.

Megragadó és elgondolkodtató, hogy Jézus harmincegynéhány éves, és úgy tekint az életére, hogy az befejezett és teljes. Vagyis az élet teljessége nem csupán az életkortól függ. Nem az a hangsúlyos, hány éves korban hív haza az Úr, hanem az, elvégeztem-e, ami rám bízatott? Jézusnak azért teljes az élete, mert elvégezte, amit az Atya Rábízott. Jó végiggondolni: tudom-e, mit bízott rám az Úr? Mert bizony Jézus számára nem az volt az elsődleges, ami nekünk. Ő nem szép, hosszú és nyugodt életre törekedett, nem a jólét volt a fontos számára, hanem Isten országa hirdetése, az ember mentése. És ennek földi életét teljesen alárendelte. Alá tudom-e rendelni Isten országának, az ember mentésének földi életemet? Csak az tudja megtenni, akinek Isten országa a középpont, aki tudja, hogy a halállal nem fejeződik be az élet.

Jézus földi szolgálata alatt kijelentette, megismertette Isten nevét az emberekkel.  Megköszöni a tanítványokat, amiért az Atya Neki adta őket. Ő pedig értük könyörög most. Jézus úgy áll az Atya elé, hogy közbenjár tanítványaiért. Ő nem önző életet élt, és még most, közvetlenül halála előtt sem csak magára gondol, hanem a tanítványaira is. Mennyire más Ő, mint mi. Mi gyakran önző célok érdekében feláldozzuk Isten országának ügyét. Nem figyelünk a lélekmentésre, mert e világban való boldogulásunk fontosabb. Pedig mindent itthagyunk, semmit nem vihetünk magunkkal. Mégis a földi, veszendő dolgok több időt és figyelmet kapnak részünkről, mint az evangélium megélése.

Helyezzük mi az Istentől kapott feladatunkat a középpontba, tegyünk meg mindent az evangélium terjesztéséért, a lelkek mentéséért.

Ó, Sion, ébredj

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.